Grip Inc.: Nemesis (1997)

Amikor Dave Lombardo 1992-ben másodszor is otthagyta a Slayer-t (először, egy rövid időre 1986-ban), nem sokáig búslakodott, már a következő esztendőben összehozta új csapatát, a Grip Inc.-t. Ehhez „tettestársnak” azt a Waldemar Sorychta-t találta meg, aki a ’80-as években a Despair nevű német speed/thrash csapat gitárosaként szerzett nevet magának.

Hamarosan a megfelelő partnerekre is szert tettek (a kezdeti időszakban az egykori Overkill-gitáros Bobby Gustafson is megfordult náluk), méghozzá az amerikai bőgős, Jason Viebrooks és az angol énekes, Gus Chambers személyében. A basszusgitáros korábban a Heathen-ben pengette a vastag húrokat (2011 óta újra a csapat tagja); a vokalista több kisebb csapatban is megfordult, de a Grip Inc. volt az első és sajnos az utolsó igazán nagy dobása. Egyébként Chambers volt a zenekar rangidőse, lévén, hogy a sorban utána következő, 1965-ös születésű Lombardo-nál is korosabb volt hét évvel.

Egyértelmű, hogy a dobos nem egy Slayer-kópia bandát akart csinálni. Olyan húzós, groove-okban gazdag metal muzsikát képzelt el új együttesének, amelyben ugyan a dobok játsszák a főszerepet, ám mégsem nyomják agyon a többi hangszert. A fő zeneszerző ráadásul a lengyel származású, tinédzserkora óta Németországban élő Sorychta volt; ez a tény, valamint Chambers Tom Araya-étól eltérő orgánuma megkönnyítette a Los Angeles-i kvartett dolgát azon a téren, hogy valami egészen egyedit hozzon létre.

Érdekes közjáték, hogy még mielőtt megjelent volna a Grip Inc. bemutatkozó albuma, az 1995-ös Power of Inner Strength, Lombardo és Sorychta játszott a Voodoocult első, Jesus Killing Machine lemezén. Szerintem nem véletlen egybeesés, hiszen a két csapat hasonló víziók mentén alkotott.

De hadd térjek rá cikkem tárgyára, Chambers-ék második albumára, az 1997-es Nemesis-re. A zenekart ezzel az albummal ismertem és kedveltem meg, és bár az előtte született (Power of…) és az utána következő lemezt (Solidify – 1999) is nagyra tartom, máig ezt a korongot ismerem a legjobban, ez áll hozzám a legközelebb.

Elsőre talán meglepő lehet, hogy a 11 számos album játékideje a 38 percet sem éri el – úgy, hogy a záró Code of Silence egymaga 6 perces. Nem baj, kellően tömény, ütős az anyag, amelyen a másfél-kétperces tételek sem ritkák. Ezzel együtt nem egy Reign in Blood-féle száguldásnak lehetünk fültanúi, bár, mondjuk, a Portrait of Henry vagy a War Between One sem egy lassú nóta. 🙂

Nem értek a dobokhoz, így nem tudom, Lombardo mennyire üt nehéz témákat (a Myth or Man középrészében egyértelműen igen). Annyit érzek, hogy nem bonyolítja túl a játékát, ritmusainak inkább egyfajta törzsi jellege, hangulata van, amelyek a viszonylag gyakori kiállások miatt jól is érvényesülnek.

A főkolomposok: Sorychta, Chambers és Lombardo

Tetszik Sorychta játéka, horzsoló, csikorgó gitárhangzása, a lengyel ráadásul időnként szintivel is megtámogatja az egyes témákat (például a The Summoning-ban). Viebrooks basszusa szinte észrevehetetlen, ő inkább a háttérben tömörít, biztosít masszív alapot társai produkciójának.

Kedvenc nótáim az Empress (of Rancor) és az ugyancsak ritmus-központú Scream at the Sky, de összességében is változatos, élvezetes, szerethető anyag a Nemesis. A helyzet pikantériája, hogy a lemez időnként úgy szól, mintha a Slayer játszana valami tőle műfajilag távol álló muzsikát. Némi elégtételt jelenthet Lombardo számára, hogy új csapata legalább olyan izgalmas, változatos albumokat tett le az asztalra, mint Tom Araya-ék az ő távozása után.

A Nemesis megjelenésének évében Jason Viebrooks elhagyta a csapatot, a helyére Stuart Carruthers érkezett, ám ő még rövidebb ideig maradt, játéka csupán a Solidify albumon hallható. A Grip Inc. negyedik lemezére, a 2004-es Incorporated-re már nem kerestek új basszusgitárost, a bőgőtémákat is Sorychta játszotta fel.

Dave Lombardo 2001-ben visszatért a Slayer-be (és ott is maradt egészen 2013-ig), a Grip Inc. viszont csak 2006-ban oszlott fel. Gus Chambers ezt követően a Squealer nevű csapatban folytatta pályafutását, egészen 2008-ban bekövetkezett haláláig, amelyet gyógyszerek és alkohol együttes fogyasztása okozott. Sorychta-ék 2015-ben egy négyszámos EP-vel, a Hostage to Heaven-nel emlékeztek rá, amelyre három, addig kiadatlan felvétel (köztük a Nemesis készítésének időszakában rögzített Bittersweet) és a ’95-ös bemutatkozó album egyik nótájának alternatív változata került fel.

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*