Béna Borítók Bajnoksága

A Riot Narita című albuma borítójának részlete

Bevalljuk vagy sem, abban a korszakban, amikor vásárlás előtt nemigen volt alkalmunk belehallgatni a kiszemelt muzsikákba, sokszor a lemezborító tetszetőssége alapján választottunk magunknak zenéket. Sokszor bejött, máskor talán csalódtunk, és olyan is volt, hogy kifejezetten kellemes meglepetés ért – ahhoz képest, milyen szerencsétlen fotó vagy grafika mögé csúsztatták be a feketén csillogó bakelitkorongot.

Utóbbira az Armored Saint Delirious Nomad-jét tudnám példaként említeni. Olvastam róla, hogy milyen jó anyag, talán második vagy harmadik lett a német Metal Hammer hangpróbáján. A borítója alapján viszont meg nem vettem volna, így viszont tettem vele egy próbát, és lám, máig ez a kedvenc albumom a csapattól. Időtálló alkotás.

Aztán olyan is volt, hogy kazettáról kazettára vettem át valamit, például az Ostrogoth Too Hot című lemezét, ami hamar nagy favoritommá vált. Csak utólag láttam, hogy néz ki a borítója – az alapján valószínűleg nem esett volna rá a választásom. És igen, a Black Sabbath Paranoid-jának vagy a Scorpions Animal Magnetism-jének sem a „címlapfotója” jelenti a fő vonzerejét.

A hőskorban, vagyis a ’80-as évek közepén nem minden bokorban termett egy Derek Riggs, egy Travis Smith, vagy egy Ed Repka; pontosabban, mivel a kezdő csapatok nem tudták megfizetni a sztárgrafikusokat, így abból főztek, amijük volt. Egy „jól” rajzoló/festő ismerős vagy zenekari tag készítette el a lemez hangulatát sugalló, mondanivalóját tükröző művet – igen változó színvonalon. Így nézhet ki például a Fates Warning bemutatkozó albumának a borítója is úgy, mint egy mesekönyv-illusztráció.

Máskor már előre garantált a csalódás: ránézel az albumgrafikára, és tudod, hogy a mögötte lapuló zenét sem lehet komolyan venni. Ilyen volt számomra a Digger Stronger Than Ever című korongja: előítélet ide vagy oda, a képet látva messzire elkerültem ezt az anyagot. És most utólag, hogy már ismerem, is azt mondom, hogy jól tettem.

Hogy inspirációt gyűjtsek ehhez a cikkhez, egy kicsit kutakodtam a neten. Tucatnyi olyan oldal létezik, amelyik a kritikusok vagy a rajongók által legbénábbnak tartott albumborítókat gyűjti össze (worst heavy metal album covers). Bár sokszor szimplán copy/paste-elik egymás listáit, kiegészítve néhány pluszcsemegével, megállapítható, hogy a Pantera Metal Magic-je, a Raven The Pack Is Back-je, a Riot Narita-ja vagy a Battleaxe Burn This Town-ja szinte minden oldalon előkelő helyen szerepel.

Ha jól akartok szórakozni, látogassatok el valamelyik ilyen portálra. Kedvcsinálónak lenyúltam három kedvencemet, és ami a lényeg, titeket is táncba hívlak: kommentben írjátok meg vagy csatoljátok, hogy szerintetek melyik a műfaj legbénább albumborítója.

(A „győztes” lemezt pedig, amit a legtöbben említetek, – mazochista önszorgalomból – akár meg is hallgathatnánk.)

Játék indul!

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*