Artillery: The Face of Fear (2018)

Ennek az ismertetőnek az első változatában csalódottságomnak adtam hangot: a dán kvintett legfrissebb anyaga ugyanis nem tetszett annyira, amennyire szerettem volna, hogy tessen. Tavalyelőtt hosszú különlét után találtunk újra egymásra: a Penalty by Perception nagyon bejött (itt írtam róla), és reméltem, hogy a rá következő album is legalább olyan ütős lesz.

Hát, nem lett az. Az első néhány hallgatás után hiába vártam, hogy belém épüljenek a dalok, vagy legalábbis megmaradjanak belőlük momentumok. Mi történhetett a csapattal? Hová tűnt az ihlet, ami a 2016-os korongon megvolt? – kérdeztem magamtól. Holott mindkét lemezt ugyanaz az ötös – a gitáros Stützer-tesók, Michael és Morten, Michael Bastholm Dahl énekes, Peter Thorslund basszusgitáros és Josua Madsen dobos – rögzítette.


Aztán körülbelül a negyedik hallgatás után kezdtem felfedezni benne a dallamokat, az emlékezetes témákat, így azt mondhatom, hogy nálam most kezd beérni az anyag. (Paradox helyzet ez: az ajánlóval viszonylag hamar valami olyanra kellene felhívnom a figyelmet, amit még nem hallottatok, azonban elhamarkodottan, futólag nem igazán lehet megalapozott véleményt mondani egy lemezről.)

Már az albumot nyitó címadó dalban feltűnik, hogy a dob egy kicsit zörög, szerencsére ezt hamar feledteti Bastholm Dahl hangja, aki nálam abszolút felnőtt a nagy előd, Flemming Rönsdorf mellé.

A címadó tétel mellett talán leginkább még a Through the Ages of Atrocity-t tudnám kiemelni; amennyire „lötyögős” ugyanis az eleje, olyan jó refrént kerekítenek mögé, ráadásul az Artillery-től már megszokott keleties motívumok is feltűnnek benne. A Pain egy szépen felépített, félig-meddig lírai nóta, az Under Water pedig egy rövid, hangulatos, instrumentális szerzemény, amelyek egészségesen ellenpontozzák a Crossroads to Conspiracy és a Sworn Utopia száguldását, jólesően lazítanak a zúzós muzsika sűrű szövetén.

A végén bónuszként kapunk két újra felvett szerzeményt: a Mind of No Return eredetileg az 1982-es We Are the Dead demón kapott helyet, a Doctor Evil pedig a 2013-as Legions albumon szerepelt. Egyikük sem lóg ki a sorból, kettejük közül – dallamos verzéinek köszönhetően – az utóbbi nóta az emlékezetesebb.

Egy kicsit a The Face of Fear-rel is úgy vagyok, mint a Satan új anyagával: kellemes hallgatnivaló, de kiemelkedőnek nem mondanám. A Penalty…-t sokkal jobb anyagnak tartom.

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*