„A sörbárban pedig elszabadult a pokol…”

Pódiumbeszélgetés Török Imrével, az egykori Tüzes Víz metal barlang vezetőjével – 2. rész

Rizikósnak volt mondható ez az egész vállalkozás?

Az volt a probléma, hogy én ezt nem láttam át. Vitt a lelkesedés, és azt gondoltam, hogy én ezt frankón meg fogom tudni csinálni. Azt viszont nem sejtettem, hogy milyen akadályokkal fogok szembekerülni. Az egyik legfőbb probléma, amit a kis bugyuta agyammal nem láttam előre, az a biztonság volt. Volt egy barátom, akivel már előtte is dolgoztam együtt szállodában, kocsmában. Elég zorall gyerek volt, úgy gondoltam, ő pont elég lesz arra, hogy az ilyen gizdás dolgokat lerendezze. Hát, nem volt elég. Egy idő után olyan balhék voltak, hogy azok elriasztották az oda járó normális vendégkört, és onnan már nagyon nehéz volt visszajönni.

Milyen konkrét balhék voltak?

Az egyik egy félreértésen alapuló ügy volt a Geronimósokkal. Nagy cirkusz volt, de aztán tisztáztuk a dolgokat. A másik pedig az volt, amikor egy csöves punk banda betámadott bennünket. Velük egy ideig nem tudtam mit kezdeni. Rátelepedtek a helyre, állandóan verekedést szítottak. Azt hiszem, az egyik tagjuk már nem él, abban az időben Killers volt a beceneve. Utána leültünk a régi srácokkal, akik komoly védelmet szerveztek, és rendet raktak. De az is rengeteg pénzbe került.

Voltak kidobóembereid?

Egy idő után lettek. Rá kellett jönnöm, hogy nélkülük nincs esti klub. Mindenki, aki normálisan akar szórakozni, fontos, hogy jól érezze magát, ne kelljen attól tartania, hogy valaki bele fog kötni, vagy be fogja verni az arcát. És arra sem kíváncsi, hogy mások egymás arcát verik be. A végén nagyon jó gárdám volt, benne volt például a fradis Hypós Feri, aki azóta szintén meghalt. Utána már nagyobb rend volt.

Mennyire volt engedélyekhez kötött a Tüzesvíz működtetése? Könnyen be tudtad szerezni ezeket?

Annyi volt, hogy azt a vendéglátó-helyiséget kellett megszereznünk a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalattól. Onnantól fogva az már rendelkezett engedélyekkel. Azért fizettünk az akkori Artisjusnak, hogy jogtisztán mehessenek a videoklipek, hogy élő zene és gépzene lehessen. Semmi mással nem foglalkoztunk, tojtunk az egészre. Később, amikor kijöttek a zaj miatt, lemértük a zajszintet, de már nem emlékszem, hogy volt ez pontosan.

Tartoztál valakinek elszámolással vagy jelentéssel?

A szerződés megszabta, hogy havonta mennyi pénzt kell letenni. A maradék az enyém volt, és azt csináltam vele, amit akartam. Csak éppen túl sokat kellett letenni…

Magyarán szólva a bőrödet vitted a vásárra.

Így van, pontosan. Emberileg és anyagilag is.

A rockzenén belül volt valamilyen stílusbeli megkötés, vagy bármi belefért?

A vendégkör, vagyis a srácok alakították azt, hogy milyen zene szóljon. Próbálkoztam olyasmivel, hogy új nagylemezeket, frissen megjelent anyagokat mutatok be, de nem nagyon volt rá igény. Arra volt igény, hogy minden este szóljon a Highway to Hell, a Paradise City, a One a Metallicától, vagy a Johnny B. Goode a Judastól. Ezeket a dalokat én olyan sokszor hallottam, hogy ma már nem bírom meghallgatni, de tényleg! Az olyan dalokat is, mint a Born to be Wild, meg ne halljam, mert felkötöm magam! Minden este ugyanazok, unásig… Hoztak persze kazikat is, főleg a Viking klubban, black metalos dolgokat is. Berakosgattam nekik, hogy hallgassák, bár azt sem tudtam, mi az, és hallgatták is, de a végén mindig ugyanaz volt. Jött az új Metallica lemez is az Enter Sandman-nel, Úristen!

Pontosan mikor költöztetek át a XIII. kerületbe, a Kerekes utcába?

1991 májusában. Mint már mondtam, mennünk kellett, Józsi pedig összehozott ezzel a Pálhegyivel, akinek szintén haldoklott a klubja. Nem volt már a Vikingben semmi, csak Ladánybene-koncert, ami egyébiránt meg is maradt vasárnaponként, plusz skinhead-bulik mentek. Jónak tűnt a dolog, oda is vittem az ötleteimet, az ismerőseimet, barátaimat, de mások úgy akartak abból sápot húzni, hogy azt igazságtalannak tartottam. Ezért hagytam ott végül az egészet. Pedig ott is kezdtek jól alakulni a dolgok, megint egyre több ember járt le, és az élő bulik is egész jól hasítottak. A Király utcában nem lehetett Ossian- vagy Pokolgép-koncertet csinálni, „csak” a Dance, a Sing-Sing, a Jack Daniels’s vagy a Carmen lépegetett fel.

Az első Metal Hammer-féle Demonstráció-est idején még tulajdonos voltál?

Dehogyis, ’92-ben számomra véget ért a történet. A Viking klubból nekem már csak tíz hónap maradt.

Amikor átmentél, a vendégkör is veled tartott?

Jöttek, hála Istennek. Annyiban változott, hogy sok zenész, aki a Király utcába még lejárt, oda már nem jött ki, de az igazán hálás fiatalok a Vikingbe is kijártak.

Milyen italválasztékkal rendelkeztetek? Volt-e étkezési lehetőség?

A Király utcában a legelején még próbálkoztunk az étkeztetéssel. Működött, de beláttam, hogy nem igazán volt rá igény. A Vikingben aztán már nem is volt. Csináltunk zsíros kenyeret, ami maximálisan megfelelt az ottani igényeknek, de melegkonyha nem volt. A Király utcában igen, a földszinti részen étterem is működött, amolyan söröző jelleggel Napközben is nyitva voltunk, és jöttek az emberek kajálni, de az teljesen független volt a Tüzesvíztől. Csak aztán nagyon nagy falatnak bizonyult azzal és a klubbal is foglalkozni.

Akkor két különálló helyiségből állt a klub?

Volt egy földszinti és egy pince rész. A földszinten volt egy sörbár és egy étterem-söröző. Utóbbi nappal is üzemelt, és a sörbáron keresztül lehetett lejutni a klubba. A sörbárt 11-ig vagy éjfélig tartottuk nyitva, addig lehetett ott lemenni, éjfél után, hajnali 4-ig viszont már csak kintről, az utcáról.

Szedtetek belépőt?

Volt belépőjegy, de azt találtuk ki, hogy csak a fiúknak, a lányok ingyen jöhettek be. Ez egy ilyen sajátosság volt. Akkoriban 60 vagy 70 forintba került a belépő.

Nem is csak Budapest, de talán egész Magyarország első rock intézménye volt a hely, igaz?

Bátran mondhatjuk. A Tüzesvíz logójában is benne volt, hogy az első. A mai Barba Negrát kell elképzelni egész piciben. Ott nálam sokkal okosabb és ügyesebb emberek, komolyabb anyagi háttérrel megcsinálták úgy, ahogyan anno nekem kellett volna.

Magyarán szólva sokan lekoppintottak?

Nem koppintottak.

Inkább útmutatót adtál a kezükbe?

Merem állítani, hogy igen. Elsőként csináltam ilyen helyet, aztán mások megcsinálták nálam jobban. Először a Club 202, kint a Fehérvári úton, aztán a Barba Negra, azóta pedig van 60 millió másik ilyen hely is.

Említetted a nyitva tartást. Volt-e szünnap, szabadnap?

A felső rész reggel 8-tól vagy 9-től volt nyitva éjfélig, hétfőtől vasárnap estig. A klub hétfőn szünnapot tartott, és este 8-tól hajnali 4-ig tartott nyitva.

Hogy nézett ki akkoriban egy átlagos munkanapod?

Látástól vakulásig dolgoztam… Szerencsére volt bent ágy, tudtam az irodában aludni. Volt mosdó, volt WC, tudtam enni… Volt úgy, hogy bementem péntek délután, és vasárnap délelőtt mentem haza. Bent aludtam, bent éltem az életemet. A másik kolléga bejött vasárnap, megcsinálta a nappalokat. Én meg inkább az estéket, de előfordult, hogy árubeszerzéskor, áruátvételkor is beugrottam.

Akartam is kérdezni, hogy az a te felelősséged volt-e.

Persze.

Voltak egyéb munkatársaid is? Például pultos…

Nyilván.

Te irányítottad őket?

Ment minden magától, nem kellett irányítani. Mindenki tudta a dolgát, nem volt az egy nagy mutatvány. Ki kellett adni az árut, ha pedig menet közben valami elfogyott, volt raktár…

A Tüzesvíz profilja és célja a metal életben tartása volt?

Persze, a rock- és metal zenéé.

Tartottatok speciális partikat vagy rendezvényeket? Megünnepeltétek-e például valakinek a névnapját vagy születésnapját?

Csak magamat ünnepeltem.

Tehát nem volt olyan, hogy valaki úgy ment le, hogy „Imikém, születésnapom van…”?

Lejöttek, de nem volt nekik külön semmi. Nekem voltak ilyen szülinapi meg névnapi bulijaim, amelyek félig-meddig zártkörűek voltak.

Azok hogyan végződtek?

Hát, jól… Nem véletlenül voltak zártkörűek…

Volt-e lehetősége bárkinek egy-egy rendezvényre kibérelni tőled a helyet?

Soha senki nem keresett meg ilyesmivel.

Van esetleg egy-két emlékezetes sztorid, amit elő tudsz húzni a múlt ködéből?

1991-92-ben lett vége. Lássuk be, ez elég régen volt ahhoz, hogy az ember sok mindenre emlékezzen. Nyilván emlékszem dolgokra, de azok pont olyanok, amelyek nem annyira publikusak… Megmondom őszintén, sok olyan dolog van, amire manapság már nem vagyok büszke, de engem akkor egy kicsit elkapott az az életforma, és bizony sokszor összekevertem a bulizást magával a munkával. Ez is közrejátszhatott abban, hogy ennek a klubnak nem volt hosszú élete. Utólag be kell látnom, hogy én is elég felelőtlen dolgokat műveltem abban a rövid időszakban. Soha nem is titkoltam, hogy nekem is elég nagy szerepem volt abban, ahogy ez a dolog végződött. Voltak bulizások, rendőrség, minden… És voltak nagyon klassz dolgok…

Azaz leamortizáltátok a helyet?

Na, ezt elmesélem, mert ez publikus! Egyszer a szülinapomon kitaláltam, hogy legyen tortadobálás. Az a szülinap is valamennyire zártkörű volt, és valaki elvállalta, hogy hoz tortákat, amelyeket lehet dobálni. Csak az volt a probléma, hogy nem habos tortákat hoztak, hanem vajkrémeseket. Úgyhogy szétdobáltuk a vajkrémes tortákat, mentek arcba, meg mindenhová, ahogy kell (már nem tudom, hány torta volt). Arra emlékszem, hogy másnap reggelre mindenütt szanaszét kenődött a vajkrém: a belső teremben, a külsőben, a falon, a földön… Megpróbáltuk feltakarítani, de egyre szarabb lett a helyzet, mert kibaszottul csúszott. Nem tudom, hány méter volt a belső terem, talán harminc, de egészen a diszkópultig be lehetett „korcsolyázni”. Nagyon kemény volt, mire azt másnap sikerült letakarítani.

Aztán volt olyan – utólag belegondolva teljesen felelőtlen dolog – is, hogy a Faragó Andris nevű haverom, aki nagy vendége volt a Tüzesvíznek, és mindig megpróbálta feldobni a társaság hangulatát (léggitározott söprűvel stb.), elkezdett a felső sörbárban bulizni a többiekkel. Lent ment a zene, és egyszer csak elterjedt, hogy fent óriási buli van. A sörbárban pedig elszabadult a pokol: liszt, tojás repkedett, előkerült a poroltó… Amit csak el tudtok képzelni. Egymás fején nyomtuk szét a tojást. Volt egy szőke pultos lány, Andi, aki most kint él Olaszországban, az ő fején is szétnyomtak egy tojást, nekem majdnem kilőtték a szemem tonikkal, mert pont a terem közepébe beleráztak egy üveg tonikot… Aztán összevissza rúzsoztak… Az irodában volt egy nagy ágy, vasárnap reggel ott feküdtek a bennfentesek egymás hegyén-hátán… Bejött az üzlettársam, és azt mondta, ez volt az utolsó!

Máskor is voltak kemény bulik, de akkor nagyon elszaladt velünk a ló, úgyhogy le is állítottam ezt. Nagyon sajnálom, hogy akkor – szemben a mai technikával – nem voltak még digitális cuccok. Egy-két fotóm van, de a nagy nyilvánosság számára ezek nem érdekesek. Az egyik névnapomon zártkörű koncert volt, de az megint csak nem publikus. Nem azért, mintha bármi olyasmi történt volna, ami gáz, hanem mert például Szekeres Tomi is megkért, hogy ne hozzam nyilvánosságra, és én ezt tiszteletben tartom. Tamás valóra váltotta az egyik álmomat: betanította nekem a Senator zenekar öt számát, hogy azokat el tudjam játszani, és hogy azzal a ’vízben föllépjünk élőben. Volt még exkluzív Szekeres Project, Dance és Waterloo koncert is. Tamásnak ott elhangolódott a gitárja, úgy ment le a buli, kérte, hogy ezt ne nagyon mutogassam.

A te részedről mi, miért és mikor jelentette a vállalkozás végét?

Mint mondtam, a Vikingben állandóan ment a hatalmi harc, hogy kinek mi jár. Eleinte úgy volt, hogy Révi Józsi segít, de aztán ő teljesen más dolgokkal kezdett el foglalkozni. Csinált ott, a Vikingben egy hangszerboltot. Úgy egyeztünk meg, hogy mindenen fele-fele arányban osztozunk. Én nem kaptam semmit a hangszerboltból, ő viszont tartotta a markát, hogy a klub bevételéből is jusson neki, és elegem lett ebből. A Vikingben mindenféle papír nélkül dolgoztam, csináltam a dolgomat, termeltem a bevételt. Ott már egész jól ment, ahhoz képest, hogy milyen rezsik voltak, de a státuszom nem volt tisztázva, és nem is csináltak vele semmit, úgy pedig nem akartam dolgozni, hogy annak, mondjuk, 40 év múlva nincs nyoma: nyugdíj stb. Márpedig abban a kilenc hónapban nem volt nyoma.

Vagyis nem voltál bejelentve?

Így is lehet fogalmazni. Semmilyen státuszom nem volt. Csináltak egy másik büfét hátul az udvarban, merthogy volt ott egy nagy udvar. Jut eszembe, Akela-buli is volt, amihez mindenféle engedélyeket kellett beszerezni, és Katona Laci elintézte, nagyon nagy arc volt. Ott, az udvar hátuljában csinált Pálhegyi egy másik büfét, mire mondtam, hogy hagyjuk az egészet.

Éreztél-e emberileg csalódottságot, keserűséget, amikor ennek a történetnek vége lett?

Hogyne.

Személyi ellentétek is merültek fel?

Persze, Józsival nagyon összevesztem.

Érett fejjel, az akkori tapasztalataid alapján ma nyitnál-e rock kocsmát?

Nem, mert már jó páran megcsinálták helyettem. Sokáig mindenki azzal jött, hogy mikor lesz újra Tüzesvíz. Mondom, gyerekek, felejtsétek el, itt van, megcsinálták helyettem. Először a Club 202-t a Fehérvári út végén. Én már befejeztem. Akkoriban nyilván volt bennem keserűség, csalódottság, aztán ez később elmúlt.

Imre, köszönöm, hogy eljöttél, és felidézted a Tüzesvízzel kapcsolatos emlékeidet!

Hát, nem tudom, mennyire sikerült érdekes dolgokat mesélnem. Nagyon régen volt, folyamatosan jönnek elő a dolgok. Örülök, hogy meghívtatok, megtisztelő számomra.

A szerző: Dávid László506 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*