A régi metal-lemezboltok varázsa

Forrás: http://www.metallemezeim.eoldal.hu/

Amióta újraindult a Rattle Inc., igen sokat emlegettük a húsz, harminc, sőt, már lassan negyven évvel ezelőtti zenehallgatási kilátásokat, szokásokat, az azokhoz kapcsolódó tárgyi feltételeket, és konkrétan a beszerzési forrásokat. A korai időkben nehezebben jutottunk hozzá kedvenc zenéinkhez, de szerencsére néhány ügyes kereskedő kezdte felismerte az ebben a zenei kultúrában rejlő üzleti lehetőségeket, és sorra nyitottak meg olyan boltok, ahol megvásárolhattuk heavy metal műsoros kazettáinkat, eleinte bakelit, később CD lemezeinket, de néhány helyen illegális kazettamásolásra is volt sanszunk. Továbbá, ezekből megvéve vehettük birtokba az ehhez a közeghez tartozó kiegészítő tárgyakat, elsősorban pólókat, pulóvereket, de minden egyéb kelléket (pl. felvarrók, szegecsek) is ilyen helyeken szerezhettünk be.

Engem is gyakran elkap a nosztalgiázás, ezért én is szívesen gépelek most pár sort a „régi szép idők” emlékének áldozva, személyes élményeimet megosztva az olvasókkal, mint ahogy már korábban Coly is megtette.

Jó visszagondolni arra a szűkös időszakra, amikor az összegyűjtögetett zsebpénzemből végre megvehettem a hőn áhított metal-ereklyét, de az a periódus is izgalmas volt, amikor már dolgoztam, és a fizetésemből félretéve vásárolhattam magamnak kazettát, CD-t, pólót, egyebeket. De számomra a leglebilincselőbb esemény az volt, amikor tizenévesen először bementem egy „szaküzletbe”, és tátott szájjal körbetekintve megfigyelhettem a rengeteg jobbnál-jobb cuccot.

Forrás: http://www.metallemezeim.eoldal.hu/

Ha jól emlékszem, a Hurrikán (Hunky-Punky) és a Junior pólóboltok voltak azok a helyek, ahová először beléptem, az első heavy metal műsoros kazettámat pedig egy tőlem nem messze lévő trafikban vettem meg, ahol mindenféle zenék voltak, tehát ez nem „fémüzlet” volt. Ekkor még általános suliba jártam, és azért ezek a látogatások ritkaságszámba mentek, de egyre többet hallottunk egymástól további boltokról, amelyek felcsigázták hasonló ízléssel megáldott barátaimat, osztálytársaimat is, és ezeket egy kicsit később néhányan ki is aknáztunk (Elektromos Krokodil, Shark, Venom-os stb.).

Amikor szakközépiskolába kerültem, akkor kezdődött meg az igazi „nagy bevásárló turizmus” számomra. A Nyugati tér környékén sokat kóboroltam suli után, mivel onnan jártam haza vonattal Felsőgödre, így egyértelmű volt, hogy a környék szakboltjait fel kellett, hogy térképezzem. Így került a látókörömbe a Viking Metal, az Áramütött Alligátor, a Solaris, majd egy idő után a Metal Bunker. Én tulajdonképpen ebben a négyszögben mozogtam középsulis éveim alatt, legtöbbet az ’Alligátorban, de erről később.

A Hurrikánban a póló és a pulóver választék egész jónak volt mondható. Soha nem felejtem el, hogy édesapám egyik karácsonyra meglepett egy Metallica-pulcsival, konkrétan a Damage Inc.-kel. Tudjátok, egy koponya, belevágva két szöges bunkó, vagy mi a szösz. Nos, apám bement a pólóboltba, és azt mondta az eladónak, hogy a legbrutálisabbat adja neki, mert fogalma sem volt, miket hallgatok, csak azt, hogy metal-t. Az eladó dörzsölt volt, tudta, mit kell ajánlani, így ezt vetette meg a faterral. Mondanom sem kell, ujjongtam örömömben.

A legütősebb kellék, amit ott vettem, egy szegecsekből készített fordított kereszt volt, amivel sikerült az általános suliban a tanári kart kiakasztanom, leginkább az igazgató-helyettest. Miután villogtam vele egyet a folyosón, elég gyorsan az igazgatói irodában találtam magam egy fejmosásra. 🙂 Természetesen tiltólistára helyezte a diri-helyettes a keresztet, az iskolába nem vihettem be. Előtte még a történelemtanárnőm, aki látta rajtam, azt kérdezte, hogy mi vagyok én, jezsuita? Én meg azt válaszoltam neki, hogy nem, én sátánista vagyok. Arrgghh!

Forrás: http://www.metallemezeim.eoldal.hu/

A Junior bolttal csak az volt a bajom, hogy a pulóverek anyaga nagyon vékony volt, inkább hosszú ujjú pólónak volt nevezhető, de a lemezborítókról készült nyomatok szépek voltak. Az ott megvett ujjatlan Slayer South of Heaven pólóm is nagy „kedvence” lett a tanári karnak, és addig viseltem, amíg az anyaga bírta, de az onnan származó Helloween Keeper…II. ruhadarabot is rongyosra hordtam.

A Solaris nem kifejezetten heavy metal üzlet volt, mindenféle stílusú hanghordozót árultak, leginkább bakelitlemezeket, de amiért néha betévedtem oda, az a másolás miatt volt. Ha éppen nem volt meg a Viking Metal-ban a keresett album, akkor a Solaris-ig zarándokoltam (néhány sarok). Nem voltam nagy rajongója a boltnak, mert volt olyan, hogy nem a kért lemezt vették át, vagy nem fért fel a 90 perces kazetta egyik oldalára a másolni kívánt korong, pedig megígérte a magas eladó srác (a nevét nem tudom), hogy minden rendben lesz. Ezek miatt csak hébe-hóba tértem be oda.

A legendás duó a Viking Metal-ból (Béla és Tamás). Forrás: http://www.metallemezeim.eoldal.hu/

Nekem a Viking Metal és az Áramütött Alligátor volt a két zsánerem, ebben a két üzletben töltöttem a legtöbb időt, az utóbbiban akár napi egy-két órát is. Kezdjük „Bacsóékkal”. Leggyakrabban Béla úrral kommunikáltam, aki nagyon vicces figura volt. Mindig zsörtölődött valamin a bajusza alatt, de szórakoztató volt őt hallgatni, Juhász Tibor és Forgács Péter (Sancho) haverjaimmal rengeteget röhögtünk a dumáin. Néha érdeklődtünk egy-egy új album felől, hogy milyen, érdemes-e felvetetni, Béla válasza általában csak ennyi volt: „Szar.” De nagyon segítőkész és rendes volt velünk, egy rossz szavam nem lehet rá, és magára a Viking-re sem. A másolt albumok minősége abszolút rendben volt, arra is emlékszem, hogy Béla egyszer el is árulta, hogy milyen lemezjátszóval és deck-kel „dolgozik”. Abban az időben ez nem számított rossz felszerelésnek. Ja, a leglényegesebb momentum, hogy náluk vettem meg az első fanzine-t is, mivel azokat is örömmel árulták, majd utána is mindig betértem ezek miatt; így jutottam hozzá a Metal Attack/Rattle Inc. kiadványokhoz is, valamint a Feszültség-et is onnan szereztem be, amikor még nem ismertem a főszerkesztőket.

Új szelek kezdtek fújdogálni, „beindult” a jogvédő-gépezet, és az egyik alkalommal meglepve vettük észre, hogy az összes műsoros kazetta eltűnt a pultból. Természetesen Béla nem hagyta szó nélkül a változást. „B…k meg a k…a anyjukat, elvitték az összes kazettát, többet nem árulhatjuk ezeket!”. 🙂 Egyszer meg teniszlabdával focizott Béla és Herczeg Tamás, amikor Tibivel beléptünk. Úgy látszik, aznap pangás volt, ezért unaloműzés gyanánt egy kis testmozgást végeztek. Egyébként, néha csak Tamás volt bent a boltban, ő is kedves, normális volt, vele is beszélgettem mindig néhány mondatot.

Az Áramütött Alligátor (a régi Westend udvarban volt) tulajdonosa(?)/eladója sem volt hétköznapi figura. A nevét a mai napig nem tudom, de jellegzetes, kócos vörös hajával és nagy szakállával, valamint béna szemüvegével emlékezetes jelenség volt, nem beszélve laza stílusáról. Vele is nagyon jó viszonyban voltunk. Tibi haverommal egy időben szinte minden nap bent tébláboltunk az üzletben. Igencsak hangulatember volt rézszakállú barátunk, néha simán kizavart valakit a boltból, mert nem tetszett neki, hogy sokáig nézelődött, válogatott. 🙂 Elég pici volt az üzlethelyiség, így attól is rosszul volt, ha sokan voltak bent. Velem nagyon korrekt volt, nem egyszer odaadott egy kazettát, hogy hallgassam meg, és másnap hozzam vissza, ha nem kell, de ha meg szeretném tartani, majd akkor fizessem ki, amikor van rá pénzem (egy kicsit kevesebbet számolt fel). A legtöbb műsoros kazettát ott vettem, de szerintem Tibor is. Akkoriban sokszor a borító alapján választottuk ki a zenéket, természetesen a „belezős” képek előnyt élveztek. A sztenderd dumája és reakciója mindig ez volt, amikor beléptem: „Na, ide figyelj, kisfiam, ezt hallgasd meg!” És betett maximális hangerőn valami death/thrash metal-t, pedig amúgy nem kedvelte a brutális zenét (de a diszkósokat jobban rühellte, legtöbbet a New Kids On The Block-rajongókat fikázta). A kazettatokot pedig szimplán odadobta elém, hogy ez az, ami megy, és még a pultra is rácsapott egyet a tenyerével, nyomatékosítva, hogy itt nagy dolgok történnek. 🙂 Árulta a német Rock Hard magazint is, amit nem nagyon vett senki, ezért azokat is jutányos áron elhozhattam. Persze, németül egy kukkot sem tudtam, de tájékozódhattam az aktuális lemezek megjelenéséről, együttesekről. Benedek Csaba barátom egy kicsit beszélt németül, így néha azért közösen „megfejtettünk” pár mondatot.

A legkorrektebb húzása az volt „Vörös Erik”-nek, amikor megajándékozott egy amerikai gyártmányú pólóval. Régóta ott lógott a vállfán, senki nem vette meg, de nekem nagyon tetszett, és ácsingóztam rá, ám az ára az akkori viszonyokhoz képest igen húzós volt. Nem zenekaros póló volt, de metal a javából, mert egy halom koponya díszítette az elejét. Valahogy kiderítette, hogy nemsokára a születésnapomat ünnepelem, ezért nekem adta a jeles napon. Örök hálám kísérje, mert ez lett a kedvenc ruhadarabom, és a minősége is tényleg elsőosztályú volt, nem is tudom, hány évig hordtam. Rengeteget volt mosva, de nem nyúlt ki, nem ment össze, a nyomása pedig nem kopott semennyit.

Ha már ilyen rendes volt velem rőtszakállú barátunk, valamit nekem is tennem kellett, hogy kompenzáljam a nagyvonalúságát. Ezért, amikor bent voltam az üzletben, gyakran megkért, hogy hozzak neki kávét a szomszédos büfék egyikéből. Szigorúan az általa megadott helyről, dupla kávé saját pohárban, egy cukorral. Mivel nagy kávéfogyasztó volt, néha kétszer, háromszor is megtettem neki ezt a szívességet egy nap.

A Metal Bunker eladóira egyáltalán nem emlékszem, oda ritkábban mentem be, de bele lehetett hallgatni a zenékbe, és ez mindenképpen vonzó volt. Ott is a „gagyi” kazetták uralták a terepet, valamint a nem a legjobb minőségű pólók. Emlékszem, a Dimension Hatröss-t ott vettem meg, és nagyon halkan szólt. A Bathory Hammerheart albumába belefüleltünk Tibivel, és igencsak meglepődtünk az első dalt hallgatva, de azért megvettem, és végül a kedvenc anyagom lett Quorthon-tól. Az egyetlen ruhadarab, amit ott vettem, egy koponyákkal díszített bermudanadrág volt. Amikor megmutattam otthon édesanyámnak, nagyon “megdicsért” kifinomult ízlésemért. 🙂

Miután megszűnt a Westend udvar (ezzel együtt az ‘Alligátor is), és a Metal Bunker is valamiért kikerült a látókörömből, már csak a Viking maradt, de egy idő után oda is egyre kevesebbet jártam be, viszont megnyílt az MCD áruház a Skála mellett, így fokozatosan oda tettem át a székhelyemet, de ott semmilyen személyes kapcsolat nem alakult ki, mert az a hely már nem olyan volt, mint az említett kultikus üzletek. De ez már egy másik éra.

A szerző: Zozzie271 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

4 hozzászólás

  1. Szegeden volt a 2000-es evek elejen az Acel Bunker, ott eltem at hasonlo elmenyeket. Boldogan fizettunk 1000 forintot a szines fenymasolt boritos, irott Obituary, Deicide, Slayer stb. CD-kert. Ott vettuk a “kishajós” cimkés kamu metal polokat is. Szar cuccok voltak, de legalabb olcson, imadtuk. Jo arc volt az elado is, idonkent alkudni is sikerult. Sajnos megszunt a hely mar regen, nagy ritkan amikor elmegyek az uzlethelyseg mellet, minidg elmorzsolok egy nosztalgikus konnycseppet.

  2. Jó volt olvasni ezt az írást,mert pontosan én is így éltem meg a hőskort.Annyi különbséggel,hogy én csak a Music Box,Viking,Solaris és Lairitmus boltokba jártam mert ott lehetett vinyl-eket venni.Engem kezdetektől csak a vinyl kiadványok érdekeltek és ez a mai napig tart.Volt is bajom mert drágák voltak.Azonban mikor egyet egyet megkaparintottam az az érzés leìrhatatlan.Meg kell még említenem az Elektromos Krokodil nevű boltot is.Jó kis hely volt az is,szó szerint.Bement két ember háromnak ki kellett jönni.:) Szerettem oda járni. Sok jó lemezt vettem ott.Szép időszak volt.Ma egész más minden.Egy viszont maradt a metal vinyl-ek bűvölete.Ez nem változott számomra.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*