Uncle Acid and the Deadbeats: Wasteland (2018)

Az én legújabb „kakukktojás” zeném

A címben szereplő album megjelenésétől eltelt kb. három hétben némileg hezitáltam e lemezismertető megírását illetően. Aztán Coly múlt heti „kakukktojás zenék” témájú írásán felbátorodva úgy döntöttem, hogy miért is ne!? Az említett kételyek azért merültek fel bennem, mert az Uncle Acid… zenéje igencsak erős túlzással nevezhető metalnak. Ők inkább a ’60-as évek végének, ’70-es évek elejének pszichedelikus vagy okkult rockját képviselik muzsikájukkal. De minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezt a jelenkornak ebben a stílusban utazó bandái közül az egyik legszínvonalasabban művelik.

A metal zenével való kapcsolatot talán csak az egyes korábbi számaikban is fellelhető, erősen Black Sabbath-os feeling jelentheti. Viszont a rengeteg Sabbath-másolat bandával ellentétben „Acid bácsi”-ék a jellegzetes és sajátos énekhangnak, valamint a dallamoknak köszönhetően (példaként hozhatnám 2015-ös lemezükről a Wating for Blood-ot, a nagy kedvenc Melody Lane-t vagy a címadó The Night Creeper-t) kellően egyedivé varázsolják ezt a zenei közeget. Talán nem véletlen, hogy Tony Iommi-ék a 2013/2014-es, utolsó turnéjuk jó néhány állomására őket vitték magukkal.

A címben szereplő, immáron ötödik lemezükön némileg szakítottak korábbi anyagaik borult, túlnyomórészt nyomasztó hangulatával, és a Black Sabbath-hatás is háttérbe szorult, de azért néhol még fellelhető. Az első két nóta, az I See Through You és a szerintem zseniális, klipes Shockwave City az Uncle Acid-hez képest a lendületes dalok kategóriába sorolható. De ide tartozik még a Blood Runner és a Stranger Tonight is. Mind a négy dal olyan laza hangulatú, hogy szerintem egy amolyan tarantinós, Jackie Brown-féle film betétdalai is lehetnének.

A sötét oldalt itt most egyértelműen a No Return képviseli sejtelmes, vészjósló főriffjével. A mozis hasonlatnál maradva, olyan a nóta, mint egy zombi-film főcímzenéje. Zseniálisan gonosz hangulatú dal. A korábbi albumaikra szintén jellemző elszállósabb, lebegősebb részt a címadó Wasteland szolgáltatja, szépséges énekdallamával. Ez egyébként afféle Black Sabbath Planet Caravan-jellegű szerzemény (csak egy kicsit jobb 🙂 ). Nagyon tetszik, ahogy a szám felétől egyre borultabb, asztrálsíkok-inspirálta témázgatásba kezdenek. Ez a dal egy igazi Transzexpressz-varázslat. Bár ez a kannabisz, és még ki tudja, milyen más szintetikus szerek mámorában úszó, módosult tudatállapot hangulata sugárzik a lemez minden számából. (Ahogy ez a legtöbb, 50 évvel ezelőtti rockbanda zenéjén is tisztán érződött akkoriban.)

Egy picit beleolvasva a banda múltjába, kiderül, hogy az előző négy album stúdiómunkálatai során szándékosan arra törekedtek, hogy a ’70-es évek hangzásvilágát az abból az időszakból származó hangtechnikai eszközök felhasználásával érjék el. Ezen az új anyagon viszont már egy letisztultabb, de még mindig igencsak autentikusnak mondható old school hangzást hallhatunk.

Mindent összevetve, van négy jó és négy nagyon jó dal ezen az idei anyagon. Ha valaki most ismerkedik a bandával, javaslom, hogy régebbről a Melody Lane vagy a legfrissebbek közül a Shockwave City számmal kezdje. Az Uncle Acid… zenéje simán rendelkezik azzal a varázslattal, hogy még a magamfajta, nyitottabb, extrém metal-kedvelőt is magával ragadja. Az új Anaal Nathrakh és Behemoth után kellemes kis hallgatnivaló, ÉS NEM ÉRZEM, HOGY EZ CIKI LENNE!!! Rattle-s kollégáim figyelmébe is „melegen” ajánlom ezt az albumot! (pedig hetero vagyok 🙂 ) Be cool!

A szerző: Sipy30 publikáció
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*