„Egyelőre ezt a félévet szeretném túlélni”

Beszélgetés Binder Gáspárral, a Cudi Purci Booking vezetőjével – 2. rész

Az interjú második feléből (az első részt itt olvashatjátok) kiderül, mivel gyógyította magát a The Skull gitárosa, hogyan gyűlt meg a baja egy magyar taxissal a Possessed énekesének, valamint hogy Gazsi milyen előadókat szeretne elhozni Magyarországra.

A jövőről szólva, van-e olyan nagy név, aki már biztos, hogy jön, és beszélhetsz is róla?

Ezen idefelé jövet gondolkodtam, de semmi izgalmas nem jutott eszembe. Egyelőre ezt a félévet szeretném túlélni, és jövőre egy kicsit visszavenni a tempóból. A Dance Party és a Desszert Feszt biztos megmarad, a többit meglátjuk. Szeretnék jó bulikat, de úgy érzem, hogy az elmúlt időszak egy kicsit sűrű volt.

Akkor úgy kérdezem, kik azok, akiket szívesen leszerveznél?

A Neurosis-t. Többen évek óta dolgozunk rajta. Nem értjük, hogy miért nem jönnek: már minden le volt beszélve, Scott Kelly is szeretne jönni.

Kin múlik, hogy nem jön össze?

Csak a menedzsmentre tudok gondolni, de ez is furcsa, mert legalább 30 éve ugyanaz a menedzsmentjük, tök jó a kommunikáció, de egyszer csak nem válaszoltak és kész. Nem értjük, mi lehet az akadály, de mindegy, előbb-utóbb csak összejön.

Gyakorlatilag egyik otthonotok a Dürer Kert, ezért kérdezem: mit tudsz a hely jövőbeli sorsáról? Mint olvashattuk, a közelmúltban tulajdonosváltás történt…

Konkrétumot nem tudok. Pár évig még biztos, hogy lesz Dürer Kert. Ennek szurkol mindenki, és szerintem ennek van racionalitása. A jelenlegi működtetők dolgoznak, felújítanak, kifestik a falakat, nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben be fog zárni a hely.

Tudnál említeni emlékezetes sztorikat, kemény, vicces, vagy szívmelengető helyzeteket az általad leszervezett külföldi csapatokkal?

A legdrámaibb az volt, amikor a belvárosi Robotnak volt a nyitó bulija, azt hiszem, tavaly áprilisban, és jött a Porch, egy amerikai noise rock zenekar, amelynek a gitárosa, Todd a koncert után egy enyhe szívrohamot kapott. Nem mai csókáról van szó, aki még a Primus-ban kezdte a pályafutását. Utána tíz napig nálam lakott a zenekar, a turné természetesen nem folytatódott. Mondhatni, barátság alakult ki köztünk, miközben az öreget ápolgattuk, meg kórházba vittük. Mondták róla, hogy nem tud leállni: egész életében kis klubokban játszott, és korábban is volt már neki infarktusa, úgyhogy nem kellene szórakoznia. Szerencsére rendbe jött, és az a slusszpoén, hogy egy héttel az eset után a Dürerben egy újabb bulit letoltak. Hát, azért érződött az öregen, hogy nincs még formában, de mondta, hogy játszani akar.

Az egyik utolsó purcis buli, a The Skull koncertje kapcsán történt-e valami érdekes?

A bőgős (Ron Holzner), aki egyben a turnémenedzser is volt, kérdezte, hogy nem tudnék-e egy kis füvet adni. Lothar, a gitárosuk beteg, neki lenne szüksége rá. Csak úgy is kérhetsz, gondoltam magamban, nem kell kamuzni. 🙂 Nincs ezzel semmi gond, itt van, vegyél, amennyit akarsz, és mint utólag kiderült, a fickó tényleg beteg volt; a cigi segített neki, úgyhogy utólag hálálkodott is.

Possessed?

Ott az volt a gáz, hogy Jeff-nek (Jeff Becerrának, a csapat énekesének), aki ugye tolószékhez kötve él, hívtunk egy taxit, hogy elvigye a hotelbe. Jött a taxis, aki végig pufogott, hogy mi ez a tolószék, összepiszkoljuk az autóját. Mondom: ember, nehogy már lebaszd szerencsétlent, hogy nem tud járni. Egyébként a Possessed-ből mindenki nagyon aranyos volt. Jeff az apukájával jár turnékra. Mondta, hogy „Fater, én ezt akarom csinálni”. „Jól van, fiam, csináld, de akkor megyek veled mindenhová.”

RÁADÁS (közönségkérdések)

Dávid László: Szerepel-e a terveid között, hogy a következő időszakban olyan underground legendákat is leszervezel, mint például a nemrégiben újjáalakult Evil Dead és hasonlók?

’86-os születésű vagyok (nevetés), úgyhogy sok mindenhez vissza kell még ásnom. Possessed-rajongó sem voltam soha életemben, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy egy alapzenekar, felnézek rájuk, attól függetlenül, hogy nem hallgattam, és azóta sem hallgatom őket. A koncert tetszett. Lesz egy kultikus black metal csapat, de most meg nem mondom, hogy kik, meg amúgy nem is akarom…

D. L.: De jó… (nevetés)

Nagyjából egy évre látok előre, de ez is csak azért van, mert hamar le kell kötni a bulikat. Ha jön egy turnéajánlat, ránézek, de különösebben nincs bennem semmiféle tudatosság, hogy mikor mit akarok. Egyedül a Dance Party kapcsán, de ott sem szűkítem le a kört a death metal-ra, hiszen előzőleg a Possessed volt fő banda, most pedig a High On Fire.

D. L.: Van-e olyan célod, hogy idővel nagyobb helyekre is szervezz bulikat?

Nem feltétlenül vágyon nagyobb helyekre. Én ebben a közegben nőttem fel, világéletemben kluboztam, és szerintem ez nem is nagyon fog változni. Én ezt szeretem: maximum egy A38 Hajó vagy egy Dürer nagyterem, vagy ha úgy adódik, egy Barba Negra, de ezeknél nagyobban nem gondolkodom.

D. L.: Mi van akkor, ha nyélbe ütöttétek a megállapodást, és a zenekar az utolsó pillanatban lemondja a bulit? Veled történt már ilyen?

Ilyenkor a szervező általában rengeteg pénzt bukik. Velem talán csak egyszer történt hasonló, “komolyabb” eset, akkor pont a főzenekar mondta le a bulit, egy régi nu metálos csapat, az Otep. Az egész turnét lefújták, néhány héttel a koncert előtt. Ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni. Szerencsére nem küldtem előleget, így nem buktam olyan sokat.

Most mit csináljak? – gondoltam akkor. Négy-öt együttes szerepelt a programban, az Otep távolmaradásával a kanadai Agonist lett a főzenekar. A Dürer nagytermében 150 ember lézengett, ráadásul az Agonist énekesnője halálosan beteg volt, 40 fokos lázzal, úgyhogy nem tudott fellépni. Az az éjszaka életem egyik legrosszabbja volt, és igazából nem is az anyagi része miatt. Mondtam a szerencsétleneknek, hogy ebben a helyzetben nem tudok nekik annyit fizetni, amennyit megbeszéltünk. Rengeteg pénz elment a dokira, gyógyszerre, a közönség meg ki van akadva. Meg is értették, a bőgős már majdnem sírva ölelgetett, mondván, hogy csak éljük túl ezt az estét, és énekes nélkül lenyomták a bulit.

De amikor a 150 emberből 20 egész éjszaka rágja a fülemet, és a biztonságiak kísérgetnek az épületben… „Gondolkozz már, az énekesnő az öltözőben fekszik, ott van mellette egy mentős…” De az illető ebbe nem gondol bele, és ezzel szintén nem tudsz mit csinálni.

D. L.: Mitől függ, hogy melyik teremben kerül sor egy bulidra?

Ha mindegyik szabad, akkor én döntöm el, hogy melyikben legyen. Mérlegelni kell, és nem csak a várható nézőszámot: most volt itt a Slipknot-os Joey Jordison zenekara, akiknél például a technikai feltételek miatt is csak a nagyterem jöhetett szóba. Ez is számít, de az ember nagyjából tudja, hogy hány nézőre számíthat, és elsősorban az alapján választ helyszínt.

RxGx: Említettétek, hogy egyes zenekarok látványosan elkerülnek, „körbelövöldöznek” bennünket. Ennek lehet olyan háttere, hogy korábban negatív tapasztalatot szereztek a magyar szervezőkkel kapcsolatban?

Nem tudom, de erről most az ugrott be, hogy egy időben minden második punk, rocker vagy metalos gyerek koncertszervező volt. „Leszervezem a bulit, írok nekik egy e-mailt!” Az e-mail írás tényleg nem nagy munka, csak aztán az illető szarik bele az egészbe: jön a zenekar, és hol alszik? Sehol. Mit eszik? Semmit. Lesz koncert? Nem lesz koncert? Egy időben ez volt, főleg kisebb hardcore punk bulikon. Ilyen szempontból lehet negatív tapasztalatuk, de manapság szerintem ilyen már nincs.

Nyilván az is szempont lehet, hogy az osztrákok – akiknél, nem akarok hülyeséget mondani, az előadóművészetre 10 százalék az adó, nálunk 27 – egy kicsit vaskosabb gázsit vagy jobb ellátást tudnak ajánlani a fellépő csapatoknak. Mi nem tudunk ennyit fizetni, sőt, el kell magyarázni nekik, hogy maximum ennyit tudunk kérni a jegyért, annak jó, ha a háromnegyede nálunk marad, és abból még fizetni kell ennek, le kell gyártani azt, ennyibe kerül a helyszín stb… Lehet, hogy Bécsben ezer euró a gázsi, mi a felét tudjuk adni a zenekaroknak. Ugyanakkor azt veszem észre, hogy a bandák így is belemennek az alkuba, mert szeretnének ide jönni. Vagy azért, mert még nem jártak nálunk, vagy mert nagyon ritkán jutnak el ide. A magyar közönséget pedig mindenki imádja.

D. L.: Van-e bármiféle konkurenciaharc, összetartás vagy széthúzás a hazai szervezők között?

Szerintem nincs. Nagyjából mindenkinek megvan a maga csapása, én például a Grandmaster Flash-től a High On Fire-ig sok mindenkivel foglalkozom, de ha bármi ütközne, vagy gond lenne, azt lehetőség szerint átdumáljuk.

A szerző: Coly604 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 hozzászólás

  1. Emlékszem az Agonist-os buli utóhatására facebookon. Volt egy ügyeletes észosztó csajszi, aki mindenféle metsző rosszindulattal illette a szervezőket, meg a személyzetet.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*