Deathhammer: Chained to Hell (2018)

Napjaink (retró) thrash színterének egyik legaktívabb képviselője a norvég (Hamar/Grimstad) Deathhammer. Esetükben ugyanarról a „kávéházról” beszélünk, mint például az Infernö, az Aura Noir, a Nocturnal Breed, a Nekromantheon, a Condor vagy a Guillotine esetében, tehát nincs más szándékuk, mint a ’80-as évek thrash metalja szellemének ápolása, és ez a törekvésük időről-időre lemez formájában ölt testet. (Logójuk a Darkthrone F.O.A.D. című albumának borítóján látható rajzolt figura bőrdzsekijén is feltűnik.)

A tagságot a kezdetek, tehát 2005 óta Daniel Kråkevik „Sergeant” Salsten gitáros/basszusgitáros/dobos (nem mellesleg a 666 zenekar menedzserének, illetve a No Noise Reduction kiadó főnökének, Dag Erik Salstennek a fia) és Cato „Sodomancer” Stormoen dobos/gitáros alkotja. Christian „Bowel Ripper” Myhre gitáros, illetve Øyvind Kvam dobos kizárólag élőben segíti ki őket; előbbi 2009-től, míg utóbbi 2016-tól, addig Carl Christian Holm játszott helyette.

Eddigi munkásságuk több demóban, gyűjteményes albumban, megosztott kiadványban manifesztálódott, tucatnyi válogatáson képviseltették magukat, valamint három lemezt mondhatnak magukénak, így értelemszerűen a Chained to Hell a negyedik a sorban. Immáron hat éve, a második, Onward to the Pits album óta a Hells Headbangers Records az otthonuk; ezek szerint a felek kölcsönösen elégedettek az együttműködéssel. Aki ismeri eddigi anyagaikat, ismeri ezt is, ilyetén módon bő lére, még ha akarnám, sem tudnám ereszteni írásomat. Ahogy az korábbi műveiknél megszokott és adott volt, a korai Destruction (Eternal Devastation-korszak) mániákus riffelése, hangzása, Sergeant Salsten Schmier-t idéző hangja a legmarkánsabb, amit nemes egyszerűséggel koppintásnak hívunk, de ezek a srácok erre tették fel az életüket, számukra bármilyen core-hullám, modern hangzás idegenül hat.

Az olyan tételek, mint a Rabid Maniac Force, a Satans Hell, a Black Speed Inferno, vagy a Threshold of Doom önmagukért beszélnek, ugyanakkor hozzáteszem, hogy ’85/’86 körül sem vallottak volna velük szégyent. A Destruction mellett a Bonded by Blood-korabeli Exodus hatása is tetten érhető, igaz, ez kisebb arányban van jelen a muzsikában. Itt-ott feltűnik egy-egy váltás, dallam; a lassú tempókkal kezdődő Into the Burning Pentagram egy instrumentális szerzemény, amúgy a sebességé a főszerep. Ideális a lemez hossza is, a 31 és fél percen nincs mit magyarázni.

A Deathhammer azt tette, amit eddig is szokott, nem kísérleteztek, nem fordultak se jobbra, se balra, haladnak tovább a korai Destruction által kitaposott, kijelölt úton. Úgy gondolom, a hozzáállásuk, felfogásuk a jövőben sem fog megváltozni.

A szerző: Dávid László506 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*