Voivod: The Wake (2018)

Ahogy az korábbi írásainkból, cikkeinkből kiderült, szerkesztőségünkben nem én vagyok a Voivod legnagyobb fanatikusa, azonban pályafutásukat, munkásságukat, a színtérre kifejtett hatásukat maximálisan elismerem. Amiért mégis én írom ezt az ismertetőt, annak az az oka, hogy a kiadó már körülbelül egy hónappal ezelőtt megküldte nekem az anyagot.

Úgy vélem, bámulatos az a karrier, amit ez az 1981-ben, a kanadai Jonquière-ben (Quebec) létrejött csapat befutott. Nemcsak hazájuk, hanem az egyetemes thrash szcéna úttörői közé tartoznak, arról viszont nem ők tehetnek, hogy a kultikus kedvencek státusznál többre nem vitték. Quebec tartomány nevét rajtuk kívül még olyan csapatok öregbítették/öregbítik, mint a Sword, a Deaf Dealer/Death Dealer (megjegyzem, hogy ennek a zenekarnak a basszusgitárosa, Jean-Pierre Fortin 1982-ben egy rövid időre megfordult a Voivod-ban), a DBC (Dead Brain Cells, eredetileg Final Chapter-ként alakultak), a Crypt, a Voor, a D.D.T. (Dichlor Diphenyl Trichloroethan), a Gorguts, vagy a Necrosis-ból „átvedlett” Cryptopsy.

Köztudott, hogy a kanadai bandák alapból nem kapták meg az őket megillető elismerést; meggyőződésem, hogy ha a Voivod, a Razor, vagy a Sacrifice Los Angeles-ben, New York-ban, esetleg San Francisco-ban jött volna létre, ismertség, népszerűség tekintetében a Slayer-rel egy lapon emlegetnénk őket.

Az 1983-as Anachronism és az 1984-es To the Death!… demókat követően a Voivod a War and Pain-nel egy csapásra felhívta magára a figyelmet (’84-ben egy újabb demót, a Morgöth Invasion-t rögzítették), lépésről-lépésre, fokról-fokra, lemezről-lemezre jutottak el a kezdeti káosz thrash-től a Dimension Hatröss/Nothingface letisztult, művészi megközelítéséig. Nem akarok további okfejtésbe, illetve részletes biográfia írásába belemenni, a lényeg annyi, hogy gyakorlatilag sohasem készült két egyforma Voivod-korong, a csapat mindig a fejlődés, az egyediségre/egyéniségre való törekvés híve volt, önnön határait tágítva, de anélkül, hogy kaméleonként változtatta volna a „színét”, azaz muzsikáját.

Végigböngészve diszkográfiájukat, pályafutásuk nagyjából öt szakaszra osztható: 1. War and Pain–Killing Technology, 2. Dimension Hatröss–Nothingface, 3. Angel Rat–The Outer Limits, 4. Negatron–Phobos, 5. Voivod–napjainkig. (Persze, ezzel lehet vitatkozni.) A kérdés, amit a fanatikus, elkötelezett Voivod-rajongók feltehetnek maguknak, az, hogy milyen lett az új alkotás. Egyáltalán mire lehet tőlük számítani? Előhúztak-e valami meglepőt, váratlant a cilinderből?

Többszöri, alapos meghallgatás után azon a véleményen vagyok, hogy zseniális lett a The Wake. Ahogy az összes Voivod-anyag, az új sem adja meg magát könnyen; felületesen, kutyafuttában eleve meg sem lehet hallgatni. A minőség értelemszerűen adott, míg a befogadást a roppant borult hangulat nehezíti meg; nehezen férkőzik közel a lemez a hallgatóhoz, nem könnyű elsőre megjegyezni momentumokat, dallamokat, riffeket stb. Az elsőként közzétett, a korongot nyitó Obsolete Beings kvázi mindent magában foglal, amiről ez a lemez szól. Summázza a végeredményt, amit a Dimension Hatröss/Angel Rat/The Outer Limits keverékeként lehet körülírni, tehát egyfajta pszichedelikus, progresszív thrash metal, ugyanakkor nem másolja, porolja le, korszerűsíti a múltat, csupán utalásokat tesz rá.

A víz leveri a hallgatót, ahogy az alapvetően gyors kezdő tétel nagyjából háromnegyedénél bejön a borult, meghökkentő, abszolút nem várt váltás. Ahogy mondani szokás: és ez még csak a kezdet! Mert a lemez végén ott van a 12 és fél perces Sonic Mycelium, amihez nem hiszem, hogy bármit is hozzá kellene fűznöm. A lemez talán leglazább pillanata a The End of Dormancy (benne a motívumként, refrénként felbukkanó The Wake-kel); Rocky (alias Dominique Laroche) gyomrozó, karakteres basszusára épül az enyhén punkos (rock ’n’ rollos?) Orb Confusion, míg a gyors részekkel operáló, hegedűt is csatasorba állító Iconspiracy, illetve az Always Moving egyértelműen a Dimension Hatröss korszakig kanyarodik vissza, nyakon öntve egy nagy adag elszállással, borultsággal.

Szerintem Snake hangja a Voivod védjegye, orgánuma messziről felismerhető, semmit nem kopott az évek folyamán, ahogy Away precíz dobolása sem ismeretlen a Voivod-rajongók előtt. A hangzás megdörren, tehát minden feltétel adott egy kis „kikapcsolódáshoz, könnyed, délutáni szórakozáshoz”, mintegy 56 percben.

A megszállott Voivod-rajongók természetesen nem csalatkoznak a lemezben (ami Sipy barátom/kollégám szerint „összevissza” lett), engem pedig arra sarkall, hogy menjek végig a diszkográfián, legalábbis azokon az anyagokon, amelyek eleddig kimaradtak. Ha esetleg mégsem teszem meg, az sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a The Wake az év végén felkerül a Top 10-es listámra.

A szerző: Dávid László512 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*