Violator: Scenarios of Brutality (2013)

A cikk írásakor éppen felhős, esős idő van. Hogy miért olyan lényeges ez? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam egy-egy lemez hallgatása közben óhatatlanul is összekapcsolódnak helyzetek, évszakok, érzések. Jelen esetben páréves emlékek és egy kéthetes székesfehérvári tartózkodásom ugrik be, amikor ott dolgoztam, a szabadnapomon egy kicsit nyakamba szedtem a várost, sétáltam egyet az esőben, és zenét hallgattam.

A brazil Violator nem egy túl aktív csapat, már ami a lemezkészítést illeti: cikkem tárgyát megelőzően 2006-ban adtak ki nagylemezt, a Chemical Assault-ot, 2004-ben, 2010-ben, illetve tavaly jelentek meg EP-ik a nagylemezek mellett, illetve különböző split-eken szerepeltek.

Na de lényeg a lényeg. Fiatal, brazil thrash banda. Akik nem ismerik a csapatot, de ismerik a dél-amerikaiak zenekar-alapítási szokásait (a thrash csapatokét főleg), azok elsőre legyinthetnek, hogy ez biztos csak egy újabb egyszer – vagy egyszer sem – hallgatható brazil tucat-thrash zenekar. Korántsem erről van szó, ebben a lemezben minden megvan, amitől kiemelkedik a dömpingből.

Noha nem bonyolultak a számok, és egy-egy helyen igencsak tapasztalható a „főhajtás” a nagy öregek felé, mégis azonnal beugranak, fejben maradnak a dalok. Dalszerzés tekintetében is kiváló teljesítményt nyújtottak a srácok, a darálást nem egyszer tempós, Anthrax-es, mosh-os részek, valamint középtempók szakítják meg, így nem egy ész nélküli „tukatuka” az egész album. Néhány dalt (Echoes of Silence, Respect Existence or Expect Resistance) hangulatos intró vezet fel, ami megadja a nóták alaphangulatát.

A megszólalás is zseniálisra sikerült. Erősek a gitárok, ám mégsem bántóan „kaparóak”, a dob sem gépies, a teljes keverésnek egy kicsit korai ’90-es évek hatása van. Ám ez egyáltalán nem hiba, teljesen természetesnek hat az egész.

Az előző lemez után hatalmas minőségi ugrást sikerült elérni, amit már a 2010-es Annihilation Process EP is előrevetített. A pózer-gyilkos, United for Thrash-jellegű, a különféle mérgek és a nukleáris holokauszt hatásait leíró dalok helyébe aktuálisabb, politikusabb szövegek léptek rendőri brutalitásról, korrupcióról, a nagy cégek kapzsiságáról, a sivár emberi egyformaságról. A riffek kidolgozottabbnak tűnnek, a szólókban is meg-megtalálható egy pár olyan húzás, skála, amely utána meg is marad a fülünkben, tehát nem csak agyatlan kromatikázás zajlik.

Sok ember számára biztos nem lesz jelenkori klasszikus, egy vállrándítással elintézik, illetve „csak az első lemezük a trúúúú”, viszont számomra ez az album nemcsak a bevezetőben leírt szentimentális érték miatt, hanem önmagában is sokat jelent. Nagyon szívesen veszem elő a mai napig, főleg esős délutánokon, amikor pörgésre vágyom. A tavalyi EP blackened thrash-es beütései után egy kicsit félve várom a következő anyagot, de bízom benne, hogy nem fogok csalódni, bár az örök kedvencem tőlük ez a lemez marad.

A szerző: RxGx24 publikáció
Hobbi-kategóriás metal-újságíró, író, villamosmérnök. Az írás és a munka mellett zenél is, jelenleg az Inhalator basszusgitárosa.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*