Perfect Strangers: No One Knows For Sure (2018)

Két metal rajongó beszélget:

– Te szereted a Deep Purple-t?
– Természetesen, hiszen alap.
– Melyik a kedvenc albumod tőlük?
– Hát, ez egy nehéz kérdés. Egyet nem tudok mondani, legyen inkább három: az In Rock, a Machine Head és a Perfect Strangers.
– És ismered a magyar Deep Purple tribute zenekart, a Perfect Strangers-t?
– Nem, még nem hallottam róluk. Ez komoly?

Akár ez a dialógus is lejátszódhatott volna, ugyanis a szóban forgó együttes létezik, csak nem egy Deep Purple tribute csapatról, hanem egy immáron 14 éve alakult formációról van szó. Lemezükre – nem tagadom – egy letöltő oldalon akadtam rá, és mint a hazai színtér támogatója, gyorsan magamévá is tettem, amit azóta sem bántam meg, sőt!

Nyomozásom folyományaként az alábbiakra bukkantam velük kapcsolatban: „A zenekar, mint Perfect Strangers 2004 óta létezik, de a tagok előtte is találkoztak már más formációkban. A kezdetek 2002/2003-ig nyúlnak vissza, amikor is egy márkói rocker srác (Pál Péter) dobost keresett újonnan megalapítandó zenekarába. Peti régebbről ismerte Schütz Róbertet, aki az alakuló banda dobosa lett. Az együttest úgy hívták, hogy Kiss of Judas. Eleinte csak ketten zenélgettek, keresték a megfelelő tagjelölteket.

Következőként a szólógitáros, Ángyán Norbert szállt be a bandába, aki szintén Peti régi ismerőse volt. Őt követte Nagy Gábor (Benji), akit Robi hívott játszani. Ekkor már majdnem készen álltak a koncertekre, illetve a komoly munkára, de énekest még mindig nem találtak. 2003 nyarán Robi nyári munka gyanánt támasztotta az egyik fagyis pultot Almádiban, ahol megismerkedett Jakabfi Gyurival, aki mellesleg három pulttal odébb dolgozott. Gyurinak nagyon jó hangszíne volt, úgyhogy be is szállt a Kiss of Judas-ba.

Néhány koncert után Norbi helyét egy új srác, Remsei Gergely (Remo) vett át. Azonban néhány koncert után kisebb ellentétek alakultak ki, ami ahhoz vezetett, hogy végül Peti meghozta a végleges döntést, miszerint a zenekar feloszlik. Ám az öt tagból négy folytatni akarta a zenélést, méghozzá együtt. Ez 2004 tavaszán történt. Első dolguk volt, hogy Norbit visszahívták a bandába, és próbáltak tovább. Nem sokkal később Gyurinak akadtak kisebb problémái a számokkal, és kiderült, hogy nem ő az, akit kerestek. Az új énekes Polák Dávid (Puli) lett, aki Robi régi jó barátja. Ekkor már megszületett a Perfect Strangers, és azóta is változatlan a felállás.”

Plusz információként kaptam, immár privátban, hogy „A zenekar 2004-ben alakult a tagok gimis/egyetemista időszakában. Eleinte feldolgozásokat játszottunk, olyan előadóktól, akik hatással voltak ránk, például a Dream Theater-től, a Metallica-tól vagy a Guns N’ Roses-től. Nem sokkal később elkezdtünk saját számokat írni. Célként tűztük ki, hogy minél technikásabb dalokat írjunk. A számok mindig egy hatalmas jammelés eredményeként születtek meg, és előre megálmodott szövegek vagy témák alapján írtunk. Az eredeti felállásunk 2012-ig működött, majd kisebb szünet következett a zenekar életében, de újra és újra felmerült az ötlet, hogy a meglévő demókat profi lemezre rögzítsük.”

Tisztába teendő a történetet, a csapatot Polák Dávid énekes, Nagy Gábor basszusgitáros, Remsei Gergely gitáros és Schütz Róbert dobos alkotják. Ami pedig a felvételek előzményét, valamint magát a végeredményt illeti: „2017-ben összehívtuk a zenekart, és megállapodtunk a nagylemez elkészítéséről. A felvételek 2017 őszével kezdődtek, 2018 tavaszáig tartottak, és a The Grenma stúdióban zajlottak Botlik Mátyás vezetésével. A teljes master szintén Matyi érdeme. A felvételek során vendégjátékosként Tyukász Botond hallható szólógitárosként. Azóta a lemez elérhető minden online csatornán (Spotify, Tidal, Deezer, YouTube, ITunes stb.), azonban CD-ként nem került még forgalomba.”

Ehhez csak annyit tennék hozzá: remélem, mihamarabb fizikai hanghordozón is megjelenik. Nagyjából tíz éve vagyok azon a véleményen, hogy szinte minden évben akad minimum egy, meglepetést okozó, nyugati színvonalú produkciót leszállító hazai együttes. Ha visszagondolok az utóbbi tíz év magyar felhozatalára, minden évben felfedeztem egy reménységet, egy komoly tehetséggel, potenciállal bíró zenekart. Amelyek most hirtelen eszembe jutnak: Keeper Of Dreams, Damned Spirits’ Dance, Dreyelands, Farcry, Lake Of Mind, Verilun, Symphony Of Symbols stb. Számomra az idei év magyar felfedezettje a Perfect Strangers.

Becsapós a nevük, hiszen mindenki – teljesen jogosan – a Deep Purple-re asszociálhat róla, ehelyett viszont roppant sűrűn rétegzett, komplex, progresszív metalt kínálnak, amelyet nem igazán sikerült behatárolnom. Mármint olyan szempontból, hogy nem nagyon tudnék viszonyítási alapot említeni; a szinte kötelező Dream Theater-en kívül talán a Psychotic Waltz-ot, az Eldritch-et, esetleg a Redemption-t, de ezeket a bandákat is csak érintőlegesen.

A nyitó, instrumentális Beginning-et követő Demon in My Head-del gyakorlatilag lefegyverzett a banda. Összetett felépítésű témák ugyanúgy hallhatók benne, mint zakatolós, illetve akusztikus részek, mintegy bizonyítva, hogy értő kezek művelik a muzsikát. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy komplexitása okán nem hat elsőre a korong, meg kell neki adni az időt, amíg beérik, harmadik-negyedik nekifutásra (meghallgatásra) azonban abszolút működik.

A zenészek odafigyelnek arra, hogy ne gabalyodjanak bele a hangszereikbe, teret adnak a dallamoknak, ahogy az a pazar basszusfutamokat és súlyos, modern riffeket felvonultató, borult hangulattal átszőtt Heaven Must Be More Than Hell-ben is tetten érhető. A Deep Inside-ban a tördelt ritmusok viszik a prímet; az akusztikus részekkel kezdődő Angel a csapat lírai oldalát villantja meg, amelyet a hasonló The Eye követ, ami azonban később beszigorodik; míg a No Big Deal-be thrash-es vadulást iktattak.

Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy változatos, remek ötletektől hemzsegő alkotás lett a végeredmény. „A névadó kötelez” elv alapján a lemez a Perfect Strangers feldolgozásával ér véget; parádés, ahogy a Hammond orgona megdörren az elején, és noha Polák Dávid nem egy Ian Gillan, nincs probléma az átirattal, az eredetihez hűen interpretálják a saját verziójukat.

Mindent egybevetve, a srácok büszkén húzhatják ki magukat a végeredményt illetően, ugyanis hazai csapattól ennyire erős és színvonalas bemutatkozást már régen hallottam. A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy csak így tovább, fiatalok, remélem, mihamarabb érkezik a folytatás is. Maximális elismerésem!

A szerző: Dávid László475 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

1 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*