„Praktikusabbnak tűnik rövidebb anyagokat megjelentetni”

Levélváltás a Nahaya tagságának négyötödével

„Végre egy jó kis thrash-anyag!” – állapítottam meg elégedetten, amikor meghallgattam a Nahaya bemutatkozó albumát, a most júliusban megjelent Transcendence EP-t. Mivel szerettem volna többet megtudni a melodikus thrash-t játszó San Antonio-i csapatról, írtam nekik. Kérdéseimre az énekes Carl Elfin Ford, basszusgitáros Semir Özerkan, valamint a két gitáros, Daniel Abbott és Ryan Peters válaszolt.

Srácok, most akkor négy- vagy öttagú a zenekar? A Facebook-oldalatokon öt nevet olvastam, a legfrissebb fotókon viszont csak négyen vagytok.

Danny: Öten vagyunk (interjúalanyaimon kívül a dobos Zachary Herber tagja még a csapatnak – C.). Ryan-nek a munkája miatt időlegesen Maryland-be kellett költöznie, de azon van, hogy így is működjön a banda: a koncertjeinkre visszarepül Texasba, a következő nap pedig már utazik is vissza.

Ryan: Hát igen, ez nem éppen ideális helyzet, viszont minden hónapban lehetőségünk van megválogatni a fellépéseink időpontját, van időnk felkészülni és promotálni ezeket, hogy ha egyetlen koncertet adunk egy hónapban, az tényleg nagyot durranjon.

Annak idején hogyan jött össze a csapat?

Ryan: Semir és én már korábban is együtt játszottunk egy San Antonio-i zenekarban a Perish The Land-ben, és már akkor beszéltünk arról, hogy jó lenne valami gyorsabb, letisztultabb, az európai vonalhoz közelebb álló zenét játszani. Már egy ideje írtam a zenéket ehhez a projekthez, és miután a Perish The Land felbomlott, minden akadály elhárult egy új csapat elindítása elől.

Zachary Herber

A többiek zenéltek korábban más formációkban?

Danny: Zac egy In Spite nevű csapatban játszott. Carl különböző projektekben vett részt, hogy csak néhányat említsek, ilyen volt a Sworn To Secrecy, a Sella Tursica és a Gimme The Creeps. Én pedig a Painting The Massacre nevű formációt erősítettem.

Semir: A Perish The Land előtt párhuzamosan több különböző projektben vettem részt. A fő zenekarom egy alternatív rock csapat volt, amely az Audioslave, Muse, Placebo, RHCP által határolt területen mozgott. A másik együttesem főként death metalt játszott az Arch Enemy-, Amon Amarth-, Kataklysm-vonalról), a harmadikkal pedig a Marduk zenéjével rokonítható black metalt nyomtunk.

Kedvenc zenekaraitokként és fő hatásaitokként olyan csapatokat említetek, mint az In Flames, a Dark Tranquility, az At the Gates, a Soilwork, a The Haunted, vagy a Children Of Bodom. San Antonio-i csapatként kik voltak a helyi példaképeitek? Az S.A. Slayer, esetleg a Juggernaut?

Danny: Közülünk egyedül Carl származik San Antonio-ból, így nem igazán ismerjük az általad említett old school bandákat. Viszont rengeteg olyan fiatal helyi csapat van, akik szétrúgják az ember seggét. Személyes kedvenceim az Immortal Guardian, a Realm Of Disgust, a Memories In Broken Glass, a Darkness Divided, valamint a Shaping The Legacy. A végtelenségig sorolhatnám, de nem hiszem, hogy lenne rá elég hely, haha!

Carl: A San Antonio-i szcéna régebbi képviselői közül rengeteg inspirációt kaptam az olyan bandáktól, mint a Union Underground, a Pitbull Daycare vagy az Upon A Burning Body, de ahogy Danny is említette, számtalan olyan új formáció van, akikre oda kell figyelni.

Mit jelent a zenekarotok neve?

Ryan: A Nayaha arabul annyit jelent: a vég. A kétezres évek elején, amikor a haditengerészetnél szolgáltam, arabul tanultam, de soha nem gondoltam volna, hogy ennek a tudásnak egyszer még a civil életemben is használt veszem. 🙂 A név egyfajta figyelmeztetés, arra vonatkozóan, hogy a rendelkezésünkre álló idő, ami alatt valami nagyszerűt kellene tennünk, egyre fogy. Vagyis: most vagy soha. Lehet, hogy ez kissé drámaian hangzik, de hé, a motiváció az motiváció!

Semir, a neved alapján úgy tippelem, török származású vagy. Az Egyesült Államokban születtél?

Semir: Törökország déli részén, egy Adana nevű városban születtem. 2011-ben költöztem át az Egyesült Államokba, hogy egyetlen szenvedélyemnek, a zenének éljek, és ebben az évben lettem amerikai állampolgár.

Semir Özerkan

Bemutatkozó anyagotok, a négyszámos Transcendence EP körülbelül egy hónappal ezelőtt látott napvilágot. Önerőből adtátok ki? Milyen formátum(ok)ban jelent meg?

Carl: Előzetesen digitálisan tettük hozzáférhetővé az érdeklődők számára, de lesz CD formátum is, amelyet hamarosan megnyíló online shop-unkon keresztül lehet majd beszerezni.

Semir: Az anyag gyakorlatilag minden jelentősebb internetes zenei platformon elérhető, azt hiszem, még olyan „különleges” országokban is, mint Oroszország vagy Kína.

Szerepel a terveitek között, hogy egy tőkeerős kiadóhoz szerződjetek, vagy teljes mértékben meg akarjátok őrizni a függetlenségeteket?

Danny: Mindenképpen fontolóra vesszük a kiadói ajánlatokat, de konkrét elképzeléseink vannak, és kivárjuk a megfelelő kondíciókat. Addig pedig magunk intézzük az ügyeinket, ami eddig egész jól működött.

Semir: Szeretném, ha elsőként arra fókuszálnánk, hogy felépítsük a saját nevünket, hogy amikor az eljut a kiadókhoz, lássák, hogy akár mi is képesek vagyunk menedzselni magunkat, és az ő minimális támogatásukkal még nagyobb célokat tűzhetünk magunk elé.

Ryan: Ez is jó abban, ha egy kicsit idősebb vagy, és elindítasz egy új projektet: amikor kapsz egy ajánlatot, minden oldalról megvizsgálod, és ami szar, azt kidobod. Rendelkezel azzal a mentalitással, hogy „Mi is meg tudjuk csinálni, amit kell. Mi olyat tudsz tenni értünk, amit mi magunk nem?”

Mit jelent számotokra az album címe? Milyen filozófiai, gondolati háttér húzódik meg mögötte?

Carl: Az album címének azokhoz az emberekhez van köze, akiket életem során elvesztettem. Annak a képességéről szól, hogy továbblépjünk, és magunkban, magukkal vigyük az irántuk érzett tiszteletünket. Biztos vagyok benne, hogy ők is ezt szeretnék, hogy tegyük. Egy történet soha nem a veszteséggel ér véget. Ez valami olyasmi, mint egy cselekedeteinket irányító eszköz életünk nagyobb történetében.

Carl Elfin Ford

Hogyan állnak össze a dalaitok? Ki hozza a zenei témákat, ki a szövegeket?

Danny: Általában Ryan vagy én találom ki a dalötleteket, és rögzítjük ezek nyers változatát otthon. Utána megmutatjuk ezt a többieknek, amit közösen dolgozunk ki és finomítunk, egészen a végső változat megszületéséig. Az összes szöveget Carl írja, mi, többiek nem vagyunk elég intelligensek ehhez.

Carl: Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan kiváló muzsikusokkal dolgozom együtt, akik összerakják ezeket a nagyszerű nótákat. Arról írok, amilyen érzéseket ez a zene kelt bennem.

A legfontosabb kérdésem: mikor jön a debütáló nagylemez?

Ryan: Ez egy kicsit bonyolult. A metal zenei piac természetéből adódóan praktikusabbnak tűnik rövidebb anyagokat megjelentetni, ahelyett, hogy megpróbálsz egy csomó pénzt összeszedni és rengeteg időt eltölteni a stúdióban. Minthogy mindannyiunknak van hivatalos, teljes idős munkahelyünk, stúdióidőt foglalni egy hétre vagy ennél hosszabb időre, úgy, hogy az mindannyiunk számára jó legyen, nem igazán reális lehetőség. De ne aggódj, az új anyag szinte teljesen kész van, és valószínűleg a Transcendence EP kiegészítéseként fog majd megjelenni, plusz mindkét anyaghoz készítünk egy-egy hivatalos videót is.

Danny: Hogy pontosítsak, öt vagy hat olyan dalunk van, amelyek nem kerültek fel a Transcendence-re. Ezeket a közeljövőben, ingyen, egy streaming szolgáltatáson keresztül tennénk elérhetővé az érdeklődők számára.

Változik-e esetleg az elkövetkezőkben a zenei irányvonalatok?

Danny: A jövőben is határozottan ragaszkodni fogunk gyors és dallamos gyökereinkhez, de egy kicsit nagyobb sebességre kell kapcsolnunk, hogy kellően frissen tartsuk a zenénket. Mindannyiunknak elég széles skálán mozognak a zenei hatásaink, éppen ezért személy szerint azt szeretném, ha átvizsgálnánk és kiterjesztenénk a hangzásunkat.

Ryan: A fő szempont, amire fókuszálok, hogy folytassuk, amit már elkezdtünk, és mindig azon dolgozzunk, hogy túlszárnyaljuk, amit addig csináltunk. Nem feltétlenül változtatni, hanem még jobbá kell tenni a zenénket. Tisztább játék, érettebb dalstruktúrák, ügyesebb váltások, ilyenek.

Carl: A sebesség és dallamosság megmarad, ami előrelépés lesz, az az, hogy különböző stíluselemeket szeretnénk beemelni a zenénkbe, persze csak olyanokat, amelyek passzolnak az eredeti hangzásunkhoz.

Semir: Dallamosak akarunk maradni, amit továbbra is a skandináv és amerikai thrash hatásaink fognak inspirálni.

Daniel Abbott

A koncertjeiteken feldolgozásokat is játszotok?

Danny: A korai bulijainkra készítettünk egy-két ilyen átdolgozást, azóta viszont nem. Az At Tthe Gates Slaughter of the Soul-ját és Suicide Nation című dalát, valamint a Panterától a Fuckin Hostile-t játszottuk. Van néhány másik átiratunk is, amelyeket itt-ott már előadtunk, ám ezek eredetileg nem metal, hanem ’80-as évekbeli pop- és countryslágerek.

Külföldön léptetek már fel?

Danny: Még soha, de nagyon szeretnénk! A közeljövőben erre remélhetőleg lesz majd lehetőségünk.

Európába van esélyetek eljutni?

Ryan: Amióta csak létezünk, az egyik legnagyobb célunk a muzsikánkat az Egyesült Államokon kívülre, többek között az európai metal rajongókhoz is eljuttatni. Most, úgy tűnik, mutatkozik némi érdeklődés irántunk Európában és máshol is. Igazából csak idő kérdése, hogy egy ilyen turné megvalósuljon. Azt gondolom, érdemes egy pillantást vetnünk az útlevelünkre, hogy nem járt-e le az érvényességi ideje…

Semir: A legfontosabb (úti)célunk kétségkívül Skandinávia. Ha egyszer eljutunk oda, biztos vagyok abban, hogy szétrobbantjuk az ottani rajongók agyát a dalainkkal és a színpadi produkciónkkal. Mindehhez nagyfokú önbizalomra van szükség, arra, hogy bízz magadban és a zenésztársaidban, és hagyd, hogy a metal istenei elintézzék a többit!

Hogyan ajánlanátok a lemezeteket a magyar death/thrash fanatikusoknak?

Semir: Imádom Magyarországot! Van néhány magyar barátom Törökországban. Helló emberek! (ezt magyarul írta – C.) Ha szeretitek érezni az esőt a kezeteken, miközben kinyújtjátok azt életetek legnagyobb célja felé, hunyjátok le a szemeteket, tegyétek fel a fülhallgatót, és hallgassatok egy kis Nahaya-t. A melodikus thrash/death metal rajongóknak pedig még annyit, hogy ha szeretitek a sebességet és a dallamosságot, a Nahaya meg fogja adni, amit kerestek.

Ryan: Én csak annyit mondok, hogy adj nekünk egy esélyt. Elég komoly hatást gyakoroltak ránk a legnagyobb európai thrash csapatok, úgyhogy ha hasító gitárharmóniákat szeretnél hallani, 230 bpm vagy annál nagyobb sebességen, valószínűleg nem fogsz csalódni bennünk.

Ryan Peters
A szerző: Coly565 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*