Acrania: An Uncertain Collision (2012)

Na, ilyet még nem hallottam! Ha azt mondom, Santana-metal, talán valamit sejtetek abból szónikus kalandból, ami az óvatlan hallgatóra vár, de azért valószínűleg így is sokként ér majd, amit hallani fogtok. Olyan már volt a műfaj történetében, hogy egy zenekar – például a Sepultura – latin zenei elemeket épített bele alapvetően zord muzsikájába, ahogy olyan előadót is ismerünk, aki a progresszív thrash felől indulva a jazz-zel (Atheist) vagy a fúziós zenével (Cynic) kacérkodott.

Ám olyannal, aki mindezeket nagyjából azonos arányban elegyíti, aki gyakorlatilag végig szamba-, bossa- és salsa-ritmusra nyomja a súlyos riffeket, akinek komplex szerzeményeiben egymást váltják a death metal-os durvulatok és a szellős jazz-es betétek, aki alaphangszerként használja a trombitát, a tenorszaxofont és a tradicionális ütőhangszereket, na, olyannal még soha. Egészen mostanáig.

Zenei utazásunk helyszíne ismét Mexikó, annak is a fővárosa, Mexico City. 2001-ben itt alakította meg a Necrofilia nevű dallamos death/thrash csapatot Luis F. Oropeza énekes-gitáros (később trombitás is) és J. C. „Johnny” Chávez dobos. Az együttes négy évvel később váltott nevet, és lett belőle Acrania, illetve onnantól teremtette meg lépésről lépésre, albumról albumra azt a zenei világot, amit ma ismerünk tőlük. Egyre bátrabbá váltak, mindinkább elrugaszkodtak a megszokott sémáktól: a 2007-es In Peaceful Chaos EP még csak nyomokban tartalmazta a fent említett „ízfokozókat”, a 2010-es bemutatkozó nagylemez, az Unbreakable Fury viszont már alaposan belecsapott a lecsóba, úgy sejtem, nem kis mértékben meghökkentve, sokkolva a merev határvonalakhoz szokott hallgatóságot.

Két évvel később pedig érkezett jelen cikkem tárgya, az An Uncertain Collision, amely anyag szerintem a csapat eddigi pályafutásának csúcspontja, tökéletes kombinációja a fent említett összetevőknek. A legkevesebb, amit mondhatunk róla, hogy érdekes muzsika. Akadhatnak, akik szerint borzalmas, mások viszont zseniálisnak tartják, amit ezen a lemezen bő 40 percben hallanak.

J. C. „Johnny” Chávez

Az elhangzó kilenc nótát Oropeza és Chávez mellett a basszusgitáros Alberto Morales (szintén alapító tag), a gitáros-szaxofonos Félix Carreón Hernandez és a perkás Ignacio G. Ceja jegyzi. Mellettük egy öttagú fúvósszekció is otthagyta a névjegyét a lemezen, amely ahhoz képest, hogy a hangmérnökei Chávez és Oropeza voltak, valamint a maszterizálást is egy zenész kolléga, Jesús Bravo (Agony Lords, Souls On Fire) végezte, hangzás tekintetében is abszolút élvezhető.

Az anyagot hallgatva hamar világossá válik, hogy a mexikói ötös milyen nagynevű elődöktől szerzett inspirációt. Kedvenceik között a Death-t, a Cynic-et, az Atheist-et és a Mekong Delta-t éppúgy ott találjuk, mint a fúziós jazz-ben megkerülhetetlen Dave Weckl-t, illetve a kubai származású jazz trombitás/klarinétos Paquito D’ Rivera-t.

Most, hogy már a csapat teljes életművét ismerem, egyértelműen azt gondolom, hogy – dacára a sok „egyéb”-nek – az An Uncertain… Chávez-ék legmetálosabb anyaga. Akár a Treason, Politics & Death gitáros középrészéről, akár a But Not Today kompromisszumot nem ismerő kezdéséről, vagy az In My Land sodró alapritmusáról beszélünk, ez bizony gyilkos anyag.

Ugyanakkor ott van a Deceive the Pain szaxofonszólója, az előbb említett But Not Today bőgős-ütőhangszeres betétje, az instrumentális Vallarta Nights akusztikus gitáros-trombitás elandalodása, vagy az In My Land furulyás-bőgős-perkás bűvölése, amelyeket hallva az ember meg nem mondaná, hogy éppen egy metal zenekar játszik.

Metááál!!!

A legjobban azonban mégis a hangulati, téma- és tempóváltások jönnek be. Zúzós és andalító, horzsoló-simogató, hideg-meleg – igazi hullámvasút. Óriási anyag! Talán nem véletlen, hogy a nagynevű Rolling Stone magazin abban az évben a legjobb mexikói metal albumnak választotta. 🙂

Akárcsak az első lemez megjelenése után, a fiúknak az An Uncertain… kiadását követően is sikerült összehozniuk egy európai turnét. Majd 2015-ben jött a Fearless album, egy letisztultabb, kifinomultabb, érettebb muzsikával, amiből – ellentétben elődjével, amely tömörségében meglehetősen egységes alkotás – még inkább kiragyognak a kontrasztok.

Chávez-ék időről időre a gitáros és az ütőhangszeres posztján eszközölnek változásokat. A Fearless-t César Cortés-szel és Ignacio Gómez-zel rögzítették, 2013 óta viszont – Oropeza mellett – már César A. Gallegos gitározik és szaxofonozik, Chávez-t pedig a tavaly frissen érkezett Dani Montes „segíti ki” ütőhangszereken.

Nem mindennapi élmény lenne élőben is látni, hallani őket; remélem, egyszer, egy nem is olyan távoli időhorizonton erre is sor kerül. Addig is, most szerdán angol, csütörtökön pedig magyar nyelvű interjút olvashattok az oldalunkon a srácokkal.

A szerző: Coly585 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*