„A 25. évforduló mindannyiunkban megmozdított valamit”

Levélváltás Füleki Sándorral és Hegyi Kolossal, a Mood gitárosaival

Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a hazai színtér egyik legzseniálisabb csapata a Mood volt. Rövid létezésük alatt kiadtak négy klasszikust, a doom színtéren nemzetközileg is komoly nevet vívtak ki maguknak. A január elején egyszeri alkalomra összeálló társaságból a gitáros duó, Füleki Sándor és Hegyi Kolos válaszol kérdéseimre.

Sanyi, Kolos, üdvözöllek benneteket magazinunk nevében! Január 4-én a Barba Negra-ban lép fel az újjáalakult Mood, ami egyfajta szenzációként fogható fel, és amellyel rengeteg fanatikusnak okoztok örömet.

Füleki Sándor: Szia Laci! Szenzáció? Én óvatosabban fogalmaznék, bár az igaz, hogy amikor bejelentettük az eseményt, egy picit megmozdult az internet népe. Azok a srácok, akik annak idején a nézőtéren zúztak, ma már nagyon valószínű, hogy nem járnak koncertre, sőt, lehet, hogy a zenétől is elfordultak. Ahogy mi, ők is „megöregedtek”. Remélem, el lehet érni őket, hogy legalább egy estén felidézhessék a 20 évvel ezelőtti önmagukat, egy kicsit nosztalgiázhassanak, hogy elővegyék a léggitárt.

Hegyi Kolos: Szia, üdv az olvasóknak! Valóban, 2019. január 4-én összehozunk egy speciális, koncertet, amely remélhetőleg nemcsak nekünk okoz örömet, hanem néhány régi fanatikusnak is!

Kinek az ötlete volt a koncert? Régóta ostromoltak benneteket a szervezők, a rajongók ez ügyben? Egyáltalán, újjáalakulásnak nevezhető a buli?

H. K.: Semmiképpen! Egyetlen buliról, maximum még egy-két külföldi fesztiválról van szó jelenleg. Nem hinném, hogy ennél többet bármelyikünk is bevállalna. Bár azt már megtanultam, hogy soha ne mondjuk, hogy soha… :-). Egy szimpla nosztalgiaparti lesz, leporolunk néhány régi nótát, és annyi. Semmi új nóta, semmi feldolgi, csak a régi szarságok! 🙂 Próbálunk így, 26 évvel a megalakulásunkat és 18 évvel a feloszlásunkat követően egy méltó búcsúbulit tolni, amire legkorábban újabb 25-26 év múlva lesz csak esély!

Régóta rágták már a fülünket a rajongók, a haverok, a szervezők, hogy csináljuk meg ezt a koncit, most jött el az ideje, úgyhogy hajrá, meg lehet hallgatni, nézni az öreg trottyok ősrégi nótáit, és meg lehet állapítani, hogy ma is ugyanezeket a nótákat játsszuk a Magma Rise-zal, a Wall of Sleep-pel és a Stereochrist-tal! 🙂

F. S.: Már évek óta sokan cseszegettek, hogy jó lenne egy Mood buli, legalább egyetlen koncert erejéig. Elég sokáig tartottuk magunkat ahhoz, hogy ez egy lezárt dolog, nem bolygatjuk. De valahogy ez a 25. évforduló mindannyiunkban megmozdított valamit. Érdekesség, az, hogy én is kötélnek álltam, valójában az AMD zenekarnak, illetve Kiskovácsnak köszönhető. Ugyanis én „nyugdíjasként” jól elvoltam a Wall Of Sleep évi öt-hat bulijával, azonban Kiskovács rávett hogy először csak kisegítőként, majd később állandó tagként gitározzak az AMD-ben. Most aktívabban próbálok, koncertezem, emiatt könnyebb volt még egy „nyűgöt” a nyakamba venni a WOS és az AMD mellé. 🙂

Könnyű volt a többieket meggyőzni, hogy álljanak kötélnek? Egyértelműen bólintott rá mindenki az eseményre?

H. K.: Semmi nem volt egyértelmű, én most sem vagyok biztos benne, hogy ez egy jó ötlet. Balázs egy jól sikerült sörözés alkalmával beszélt rá a dologra… Lehet, hogy nem kellene innom… 🙂 Amúgy Balázs és Gábor voltak a leglelkesebbek az üggyel kapcsolatban. De azt azért látni kell, hogy baromi nagy meló lesz ezt normálisan összehozni.

Köztudott, hogy a Mood feloszlása után egyéb formációkban vettetek/vesztek részt (Wall Of Sleep, Stereochrist, Magma Rise). Mindvégig kapcsolatban maradtatok egymással? Ezekkel a zenekarokkal a Mood szellemiségét akartátok továbbvinni, ápolni, vagy attól teljesen eltérő, független csapatokról beszélünk?

F. S.: Úgy látom, hogy a Mood szellemisége leginkább a Magma Rise-ban van jelen, a WOS és a Stereochrist is másfelé indult el. A WOS kezdetben tradicionális doom-ja mára szinte teljesen kikopott, és nagyon sok klasszikus hard/heavy rock elemet vegyítünk a zenénkbe, míg a Stereochrist egy zakatolósabb, keményebb műfaj. Mivel vannak átfedések a Stereo és a Magma tagsága között, ott szorosabb kapcsolatok maradtak, mi, a WOS legénységével egy kissé eltávolodtunk tőlük.

H. K.: A kapcsolat mindig megmaradt, hiszen a mai napig sokat játszunk együtt ezekkel a zenekarokkal. A korai időszakot kivéve, amikor azért még voltak bennünk tüskék a feloszlással kapcsolatban, az emberi kapcsolatok is megmaradtak, és jóban is vagyunk. Ami a szellemiséget illeti, nyilván senki nem bújt ki a bőréből, a stílusjegyek, a felfogás, az elkötelezettség nem sokat változott a Mood-os időkhöz képest.

Annak idején elkerülhetetlen volt a Mood feloszlása?

F. S.: Nem emlékszem, hogy miért oszlottunk fel. Kolos legutóbb azt mondta, hogy Gábor és jómagam voltunk a bomlasztók. 🙂

H. K.: Mivel bekövetkezett, igen. 🙂 Ebben a kérdésben nem én vagyok a kompetens, hiszen én szívesen csináltam volna tovább a Mood sztorit. A végső szót Sanyi és Gábor mondta ki.

Egyetértetek azzal, hogy a doom metalt Magyarországon ti hoztátok be a köztudatba, és inspiráltatok ez által olyan bandákat, mint például a Convoy? Egyáltalán, milyen emlékeitek vannak a ’90-es évek közepének magyar undergroundjáról?

F. S.: Teljesen egyetértek, a Mood egy katalizátor volt, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy tulajdonképpen mindegyik általam (is) alapított zenekar (Leukémia, AMD, Mood) elég nagy hatással volt az underground zenei életre. Sok olyan banda indult el a ’90-es években, akik ha nem is bennünket másoltak, de azt a muzsikát tolták, amiben mi voltunk az elsők idehaza… Na, persze nem bírták olyan sokáig, tagcserék stb… Nehéz ügy ez a zenekarosdi.

H. K.: Nem hinném, hogy valaha is a köztudatba került volna ez a stílus! Nincsenek emlékeim nagy stadionbulikról, sportkocsikról, befektetésre váró összegekről, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy a komplett ’90-es évek kiestek a memóriámból… 🙂

A Mood helyet kapott a Metal Hammer Demonstráció válogatásának első részén, illetve egy kitűnő háromszámos demót jelentetett meg ’95-ben. Ezek a felvételek mennyit segítettek nektek akkoriban? Sikerült általuk felhívni a figyelmet a csapatra?

F. S.: A Demonstráció természetesen nagy löket volt a zenekar számára. Idehaza friss, újszerű zene volt ez, amit ráadásul jól is csináltunk. Tele voltunk energiával, és talán a csillagok szerencsés együttállásának is köszönhetően a lemezszerződés is hamar jött Vida Feritől, fesztiválmeghívások stb. Persze ne felejtsük el, hogy irgalmatlan mennyiségű munka volt abban, hogy úgy játszottunk, ahogy.

H. K.: Nyilván segítettek; tuti, hogy Vida Feri is ezeknek köszönhetően vállalta be a zenekar lemezeinek kiadását. De így, ennyi év távlatából nem sok értelme van ezekről beszélni, annyit változott azóta a zenekarosdi, a promóciótól a lemezkiadásoson át a koncertezésig. Akkoriban plakátoztunk, leveleztünk, újságban hirdettünk, ma már ezek nagy része elektronikusan megy a szociális médián, online magazinokon, fórumokon keresztül.

Ami a téli koncertet illeti, megkezdtétek az előkészületeket, a próbákat, vagy az egy későbbi történet lesz? Esetleg a setlist is összeállt már?

F. S.: Elkezdtünk próbálni: egy picit rozsdásan, de meglepően jól mennek a dalok, ahhoz képest hogy 17 (?) éve nem játszottuk őket. Kolossal lebontjuk a próbatermet a Végzet gitárjaival. A setlist nagyjából már fixálva, talán egy-két dal van, ami nem végleges még.

H. K.: Setlist már van, a konkrét próbák augusztusban kezdődtek, meglátjuk, mi sül ki belőlük. Ha nagyon nem megy a dolog, legfeljebb majd valami béna indokkal lemondjuk a bulit! 🙂

Készültök esetleg valamilyen különlegességgel, meglepetéssel?

F. S.: Nem.

H. K.: Épp’ elég meglepetés lesz, ha ez az egész normálisan összeáll! 🙂

Arra nem gondoltatok, hogy a korai basszusgitárosokat, Király Balázst és Marek Ferencet is meghívjátok erre a jeles eseményre?

F. S.: Király Balázst, aki az első lemezen bőgőzik, sajnos nem találjuk, Marek Ferkó (Slow Down és Wombocosmic basszer) köszönettel vette a felkérést, de nem vállalta a dolgot.

Nektek melyik a kedvenc Mood albumotok, illetve dalotok?

F. S.: Mind a négy album valamiért emlékezetes, vagy kedves emlék. A legjobb dalok talán a Wombocosmic-on vannak, addigra letisztult, kialakult a saját stílusunk, viszont az a lemez elég szarul szól. A The Fourth Ride of Doomanoids továbbviszi azt a fonalat, jobban szól, de ott már benne volt a levegőben a vég.

H. K.: Kedvenc albumom a Wombocosmic, és a kedvenc dalom is a Wombocosmic!

Mai fejjel hogyan tekintetek vissza a Mood-ban eltöltött időkre? Sikerült egyfajta kultikus státuszt kivívnotok idehaza, illetve külföldön?

H. K.: Szép emlék, de azért ez már elég régi sztori. Meglátjuk, kinek hogy ízlik majd a felmelegített leves! Azért mindenkit óva intenék attól, hogy a régi érzést keresse, mivel azóta alsó hangon is eltelt legalább 20 év. Mi sem azok az emberek vagyunk már, és a kedves néző is öregedett azóta 20 évet. S hogy kultikus dolog-e? Nos, nem hinném, ez szimplán csak rock-metal, egy kicsit lassabban! 🙂

Sanyi, Kolos, köszönöm szépen a válaszaitokat, és izgatottan várjuk a bulit!

H. K.: Köszi és üdvözlet!

A szerző: Dávid László475 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*