Sepultura, Sacred Reich, Heathen – Budapest, Petőfi Csarnok, 1991. június 17.

Duplán nosztalgiázhatok ebben a cikkben, mert egyrészt egyre valószínűbb, hogy a klasszikusnak mondott felállásban nem fogjuk többet látni a Sepultura-t, másrészt szomorúan konstatálhatjuk, hogy egyik kedvenc koncerthelyszínünk, a PeCsa, ahol 27 (!) éve megrendezésre került ez a koncert, az enyészeté lett, így már csak az emlékek maradtak meg. Összeszámolni is nehéz, hogy mennyi remek élő fellépésnek, klubnak, egyéb eseménynek kínált lehetőséget az egykori szórakoztató komplexum, és ezt főleg azok siratják meg, akik rendszeres látogatói voltak a helyszínnek. Szerencsésnek érzem magam, hogy a PeCsa szabadtéri színpadán láthattam a Cavalera tesókat, Andreas Kisser-t és Paulo Jr.-t, plusz két szintén ígéretes thrash metal zenekart. Most elmorzsoltam egy könnycseppet…

A Sepultura és két előzenekara ebben az időpontban járt először hazánkban, és mint említettem, ennek a nagyszerű koncertnek is a Petőfi Csarnok adott otthont, így mondhatjuk, hogy ez egy történelmi esemény volt a klub életében. Mindhárom zenekar friss albumával a hóna alatt vágott neki a turnénak, és ezek az éppen aktuális kiadványok nem is voltak akármilyenek!

Kezdem az első fellépővel. Bevallom, a Heathen sosem tartozott a kedvenceim közé, valahogy egyik lemezük sem fogott meg, pedig a másodligás thrash csapatok között nagy névnek számítanak – igaz, sokáig jegelve volt a zenekar –, valamint arra is emlékszem, hogy az abban az évben kiadott Victims of Deception-t elég jó kritikával illették. Ezért mindenképpen elismerés jár nekik, szerintem bennem van a hiba, hogy nem tetszenek a munkáik, de mindig is elismeréssel szóltam a Heathen zenekarról.

Heathen

Ellenben a Sacred Reich a The American Way korongjával kapásból nagy favoritommá avanzsálta magát, mondhatom, ronggyá hallgattam azt a lemezt. Igaz, az Ignorance-t akkor még nem ismertem, de ettől még nagyon vártam a bulijukat az aktuális lemez fényében.

A Sepultura-ról tudnék-e bármi újat mondani? Legfeljebb közhelyes gondolatokat arról, hogy honnan jutottak el a semmiből arra a szintre, hogy a műfaj egyik legmeghatározóbb zenekaraként emlegessük őket. A Schizophrenia lemezzel már a nemzetközi siker kapujában álltak, és azt döngették, majd a Beneath the Remains-szel be is törték azt, hogy az Arise albummal a maradék kétkedőket is meggyőzzék arról, hogy a topligába tartoznak. Az Arise elképesztő sikere felbátorította a brazilokat, hogy belevágjanak egy nagyszabású turnéba, és azzal olyan helyekre is eljussanak, ahová a kezdetekkor csak a legszebb álmaikban gondoltak. Így látogattak el végre hazánkba is, és természetesen egy tűt sem lehetett leejteni a színpad előtt, annyi embert vonzott az esemény.

És itt egy személyes gondolat a cikkben. Kísérőtársaim a bulin Forgács Péter (Sancho) és Benedek Csaba (Dakota) barátaim voltak (a Feszültség fanzine főszerkesztői); Sancho az év elején tragikus hirtelenséggel elhunyt, emiatt az ő emlékének is adózva idézem fel a koncertet. Az Arise albumot Sancho-nál hallottam először, ő már alig várta, hogy kézbe vehesse, és meghallgathassa az LP-t. Miután az itthoni megjelenést követően egyből megvette a bakelitet, összetrombitálta a haverjait, majd csutka hangerőn megdörrentette otthonában az Arise albumot. Természetesen mi is hamarosan magunkévá tettük a nagylemezt, és élveztük minden percét. Amikor kitudódott, hogy Budapesten fellép a Sepu, egy pillanatig sem haboztunk, hogy ott legyünk.

Nekem persze, másnap kötelező iskolai nyári gyakorlatra kellett mennem, de ez sem gördített akadályt az esemény meglátogatása elé. Az sem érdekelt, ha másnap nulla óra alvással érkezem meg a munkahelyre. Hát, ez majdnem be is jött, de erről később.

Tehát, irány a PeCsa egy forró nyári napon, hogy megnézzük a három zenekart élőben. Stílusosan egy pálmafás bermuda nadrágban mentem a koncertre – akkoriban ez thrasher divat volt. Akármi is a véleményem a Heathen lemezekről, azért rájuk is nagyon kíváncsi voltam. Nem is okoztak csalódást, mert igen intenzív előadást láthattunk, hallottunk. Lee Altus végig headbengelte a műsort, közben pedig ontotta magából a riffeket és a szólókat, de a többiek sem tétlenkedtek, mondhatni, feltúrták a színpadot. Ez nem feltétlenül azt jelentette, hogy több kilométert lefutottak, hanem a hangszereiket rendesen megkínozták, és színvonalas produkciót vezettek elő. Nem lehetett rájuk panasz.

Sacred Reich

A Sacred Reich jóval többet mutatott, mint amit vártam; nem gondoltam volna, hogy élőben ennyire meggyőzőek lesznek. Persze, az ember úgy megy ki egy koncertre, hogy ez lesz élete nagy élménye, de az az igazi érzés, amikor az ember álla a földön csattan, annyira bejön neki a műsor, minden tekintetben. Szerintem iszonyúan jól szóltak (akkoriban ez nagy szó volt!), és hibátlanul vezették elő a set-et. Phil énektudása sosem volt elismerés tárgya, de jól bánt a hangjával, és nem érhette kritika a teljesítményét. Aki nekem akkor a zenekarból igazán kellemes meglepetés volt, az nem más, mint Dave McClain dobos. Dave friss igazolás volt akkoriban, és egyből meg is mutatta, hogy nem méltatlanul került a csapatba. A The American Way dalban, amikor jön a refrén, hatalmasat nyomott a lábdobon, szinte leszakította az ember fejét. Ezt a részt soha nem felejtem el. Nagyon nagy volt a Sacred Reich.

A főzenekar fellépése előtt Sancho-ékkal azon agyaltunk, hogy vajon milyen dalokat fog a Sepultura előhúzni a tarsolyából. Abban egyetértettünk, hogy a műsor gerincét a Beneath the Remains és az Arise albumok számai fogják adni – ami természetesen nem volt különösen meglepő –, de hogy azon belül mely dalokat fogják játszani, abban megoszlottak a vélemények (azért vérre menő vita nem volt). Az Arise, az Inner Self, a Beneath the Remains, a Dead Embryonic Cells, a Mass Hypnosis egyértelműen nem maradhatott ki, de a Motörhead Orgasmatron-ja is terítékre került, valamint a Troops of Doom is előbújt a Morbid Visions-ről. Óriási koncert volt, nincs mese! Nem sokat láttunk a buliból, mert eléggé hátul álltunk, de átjött, hogy akkoriban a Sepultura mennyire élvezte a koncertezést, és baromi hálásak voltak, hogy ilyen lelkes a rajongótáboruk. És itt már nem ötven embernek zenéltek, hanem országonként több ezernek. Ez a korszaka a zenekarnak tényleg az abszolút álom kategória volt, szerintem ők jobban örültek neki, mint mi, hogy sikerült a nagy áttörés, és az embereket a kezükből etették. Hálás is volt a nép, de ez a banda sosem felejtette el, hogy honnan jött, és kiknek köszönheti a sikerét.

Sepultura

Kitűnően szóltak, 100%-ot nyújtottak mind a négyen, akinek bármi problémája lett volna, az inkább hallgasson más zenét. Én legalábbis maximálisan elégedett voltam. Megvolt az az érzés, hogy napokkal, hetekkel később is csak erre a bulira tudtam gondolni, annyira a hatása alatt álltam.

Na, és még valami, amire céloztam. Nem volt akkoriban koncert csúszás nélkül, ezt ez az esemény sem úszta meg. Utolsó vonatunk 23.30.-kor indult a Nyugatiból Felsőgödre, és az idő előrehaladtával azon hezitáltunk, hogy vagy elinduljunk-e a koncert befejezése előtt, és elérjük a vonatot, vagy megvárjuk a végét, és lesz, ami lesz. Persze, hogy az utóbbira tettük a voksunkat, “majd hazajutunk valahogy” – gondoltuk… De ki tudta volna otthagyni ezt a frenetikus fellépést? A zárás után irány Újpest-Központ éjszakai busszal, majd gyaloglás a Váci útra, és reménykedés abban, hogy valaki felvesz bennünket kocsival. Csaba barátommal integettünk, de jó ideig semmi, majd közöltük Péterrel, hogy próbálkozzon inkább ő, mert rövid hajával, és kevésbé szakadt szerelésével talán többre megyünk. Így is lett, Sancho egyből leintett egy autót, ami elvitt bennünket Dunakeszire, aztán némi gyaloglás után egy szippantós autóval érkeztünk meg Felsőgödre. Kalandos út volt, de bánta a fene. Ezért az eseményért a fél karomat adtam volna, és még az is kevés.

A szerző: Zozzie272 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

2 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*