Schizophrenia: The Unknown Legacy (2018, válogatás)

Daniel Bertoni, Daniel Passarella, Osvaldo Ardiles, Diego Armando Maradona, Jorge Valdano, Roberto Nestor Sensini, Abel Eduardo Balbo, Gustavo Dezotti, Gabriel Omar Batistuta, esetleg Emanuel David „Manu” Ginóbili. Alcoholic Aggressor, Altars of Annihilation, Battle Cry, Bestial Death, Demoniac Infected. Feltételezem, hogy a nevek (labdarúgókról és egy kosárlabdázóról van szó) mindenki előtt ismertek, szemben a zenekarokéval. Közös vonásuk, hogy mindannyian argentinok.

Amíg Brazília, Chile, netán Peru bekerült a metal vérkeringésébe (főleg az undergroundban, a Sepultura áttörése csodaszámba ment annak idején), addig Argentína nem sok vizet zavart a színtéren. Ami engem illet, történetesen egyetlenegy argentin zenekart sem ismertem – egészen mostanáig. A The Unknown Legacy a Berazategui-ból (Buenos Aires) származó trió (Sergio Nacach – basszusgitár, Blacky – dob, Eduardo Robledo – gitár/ének) gyűjteményes anyaga, amelyet a Metal Ör Die Records-ot működtető Stauderer János barátomtól szereztem be, többek között a Detonator demó társaságában.

A csapatról annyit kell tudni, hogy mindössze négy évig (1990–1994) voltak aktívak, és ezen időszak alatt egy soha ki nem adott promó demót (1990), illetve egy hivatalos demót (The Future We’ll Be Living in… Autodestruction – 1991) hoztak össze, majd eltűntek, mint a kámfor. Nem nehéz kitalálni, hogy a CD ezt a két felvételt rejti, megtoldva négy koncertnótával (amelyeket 1991 közepén, a La Cooperativa-ban rögzítettek), mindezt 37 és fél perces időtartamban tálalva.

Ahogy azt nevük és a Screams Behind the Shadows-feldolgozás is kereken és perecen elárulja, esetükben thrash metal a játék neve, mégpedig a korai Sepultura hatását magán viselve. A Schizophrenia- és a Beneath the Remains-korszakos Sepultura volt a mérvadó az argentin legények számára (Eduardo orgánuma nagyon hajaz Max Cavalera-éra); az olyan tételek, mint az Obsession for the Dominion, a Torture for Them, vagy a Toxic of Death önmagukért beszélnek, nincs rajtuk mit elemezni, magyarázni.

Mindezzel együtt értő kezek művelték a stílust, kitűnően sajátították el és használták fel példaképeik eszköztárát, más kérdés, hogy amikor a demóikat készítették, a thrash-t már jócskán háttérbe szorította a death metal, így az argentinoknak nem sok babér termett, a kiadók részéről nem mutatkozott irántuk érdeklődés. Azt viszont nem hallgathatom el, hogy az anyagok hangzása kifejezetten gyenge, semmiféle „utókezelésen” (értsd: újrakeverés, újramaszterizálás) nem estek át, a maguk pőre valójukban kerültek fel a korongra.

Ezt a hiányosságot leszámítva, old school thrasher-eknek nyugodt szívvel ajánlom a lemezt, amely akár kordokumentumként is felfogható, és egyben arra is rávilágít, hogy az argentin zenekarok annak idején akár nagyobb publicitást is kaphattak volna.

A szerző: Dávid László504 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*