Bodnár Zsófia

Nyírbátor és Sopron között ingázik, reggelente Mardukra ébred, patkányokat tart, a lábában pedig ott a „death metal”. Nem mellesleg pedig humorérzékért sem kell a szomszédba mennie.

Zsófi, mi az, amit a civil életedről szívesen megosztasz az olvasókkal? Hol élsz, mivel foglalkozol?

A papírok tanúsága szerint 1989-ben születtem, elvileg tehát 29 éves vagyok, gyakorlatilag kedvtől és életérzéstől függően inkább 18+áfa. A Nyírbátorban töltött gimnáziumi éveket követően az egyetemek miatt Debrecenbe költöztem, ahol mint természetvédelmi mérnök és környezetgazdálkodási agrármérnök végeztem. Most Sopronban élek, és a „túlképzettségem” miatt a jelenlegi életemnek sem a végzettségemhez, sem hozzám szinte semmi köze, így a leginkább magammal foglalkozom. 🙂

Rajongóként milyen mértékben van jelen az életedben a rock/metál zene?

Teljes mértékben. Nem telik el úgy nap, hogy ne hallgassam valamelyik kedvencemet, keressek valami újat, olvassak interjúkat vagy történéseket, koncertbeszámolókat. Sokszor a „rajongó” szóval sem tudok igazán azonosulni, például nem szoktam koncert előtt-után odamenni a zenészekhez, így (néhány kivétellel) nincsenek aláírt dolgaim, közös képeim a nagy kedvencekkel. Tudom, furcsa ezt kijelenteni, de a leginkább magamban élem meg ezt a dolgot. Rajongani azért tudok, amit tényleg ismerek, amikor választ kapok a kérdéseimre, és összeáll a kép. Azért erre is van példa. 🙂

Hány éves korodban és hogyan szippantott magába ez a zenei világ? Ki ismertetett meg a műfajjal? Emlékszel még, melyik volt az első zenekar vagy lemez, amelyikre felkaptad a fejed?

Már gyerekkoromban megismertem a katonadalokat, indulókat, amelyeket a mai napig imádok, és a bakancs is alapdarabnak számított. Mindezek mellett már itthon, édesapám révén is hallottam Uriah Heep, Black Sabbath, Deep Purple, Annihilator, Pink Floyd, Scorpions, Helloween, Alice Cooper dalokat. Gyakran emlegette, hogy ők anno összejöttek a barátokkal, ültek a tűz körül, előkerült a gitár és énekeltek… Én is mindig szerettem volna egy ilyen társaságba tartozni. 🙂

Ilyen téren általános iskolában sem találtam a helyem, talán a Backstreet Boys és társai tehettek róla… 🙂 A rock/metal világa a stílusos, „vadabb” megjelenésével hívta fel magára a figyelmemet: ruházat, hosszú haj, kiegészítők, erősebb hangzás, torzítások, a gitár és dob játéka egyszerűen magával vitt. A fülbemászó dallamok mellett az is mindig érdekelt, hogy miről énekelhetnek, így a folyamatos szótárazás révén a dalok a nyelvtanulásban is sokat segítettek.

“Ücsörögtünk a parkban, padokon, lépcsőkön…”

Az általános iskola vége és a gimnázium kezdete közötti nyáron, egy szombati napon történt, hogy az egyik helyi „rokker” társasággal, talán egy városi Zanzibár koncert előtt, a parkolóban kezdetét vette a kapcsolatunk. Onnantól kezdve egyre gyakrabban találkoztunk, rajoltunk a városban, ücsörögtünk a parkban, padokon, lépcsőkön, a fűben. Sorra kerültek elő a Metallica, Ossian, Pokolgép, Iron Maiden, Slayer, In Flames, System Of A Down, Sepultura, Pantera, Slipknot, Aurora, Akela stb. kazetták, CD-k, amelyek kézről kézre jártak. Szinte minden évben jártunk a nyírbátori Azfesztre, környékbeli motoros találkozókra, ahol az alapnak számító Kárpátia, Beatrice, Kalapács, Moby Dick, Depresszió mellett más zenekarokat is megismerhettünk, de a városi Rhythm & Blues és Motoros Fesztiválon is szívesen vettünk részt.

A mai napig mosolyogva gondolok vissza azokra az estékre, amikor a rádiós kívánságműsorban küldtünk egymásnak dalokat. Izgatottan ültem a készülék mellett, türelmetlenül várva, hogy mikor olvassák be az üzenetet, és kezdődik el a Metallica-szám, amikor megnyomhatom a piros rec gombot, majd leállíthatom a felvételt, mielőtt még a műsorvezető beleszólna. Utóbbi kevesebb sikerrel jött össze. 🙂

Később a nem éppen kicsi és könnyű, de legalább hordozható CD-lejátszó okozott fejtörést, és persze az, hogy a zöld, kitűzőkkel teleszurkált szimatszatyromba milyen CD-ket tegyek, amikor mentem valamerre.

Ma mely irányzatok állnak közel hozzád? Melyek a kedvenc zenekaraid?

Ez az a kérdés, amivel gyakran bajban vagyok. Ami közel áll hozzám, az a thrash, black, power, doom, death, gothic… ehm, ez így nem lesz jó. 🙂 Régen elég szövegközpontú voltam, ami most is sokat számít ugyan, de egy jól eltalált cin(ege), ütősebb riff, vagy a nagy lendület közben hirtelen beállt, pár másodperces csend, lassabb, dallamosabb részek, vagy éppen a semmiből előtörő üvöltés képes kisimítani az EKG-mat, máskor gordiuszi csomó lesz rajta, szétszed, összerak.

Túl nyitottnak érzem magam ahhoz, hogy azt mondjam, csak és kizárólag ez vagy az az irányzat, de olyat sem tudnék mondani, ami nem, mert mindegyiknek vannak olyan képviselői, akiket kedvelek. Évekkel ezelőtt a grindcore nem igazán tudott meghatni, de az utóbbi időszakban, egy koncertnek köszönhetően megint előkerült. Álltam ott, néztem, hallgattam a bandát, és közben kamillázott a pupillám, hogy „ezt eddig miért nem?”. Lejöttek a színpadról, és csak annyit tudtam mondani nekik, hogy „Ez gyönyörű volt!”.

Határozottan sokat számított, hogy személyesen ott voltam, és nem CD-ről hallgattam. Néha idő kell – legyen az zene, vagy például könyv –, hogy megértsem, másképp lássam, más dolgokat hozzon elő bennem, ami miatt mégis megszeretem. A koncerten kapott élményt semmi nem pótolja, szeretem közben figyelni a többiek reakcióját, az előadók beleélését, a részleteket.

Létezik már olyan, hogy „medical metal”? Nem? Mostantól fog. Talán az áll hozzám a legközelebb, ugyanis egy műtét miatt egy egész csavar van a lábamban, amit már ki nem vesznek onnan… Jó, jó, nem egy acélszív, de így is death-ig lesz bennem a metal. 🙂

Zsófi, egyik nagyon jó barátjával, a Fekete Zaj Osztálykirándulás egyik szervezőjével a Dürer Kertben

Fel tudnád sorolni minden idők 10, általad legjobbnak tartott metál lemezét? Esetleg egy-egy mondatban meg is indokolhatnád, hogy miért ezek.

Persze… hogy nem. A Nuclear Blast-et ér mondani? 🙂 Ahogy egyre több dalt hallgatok, ez egyre nehezebb, és az indoklásuk is. Persze azért vannak kedvenceim, amelyek jelenleg:

Accept: Metal Heart – Farkas gitárral? The Call of the W… Wolf!

Helloween: The Dark Ride – Ha tudnék repülni… Velük tudok.

Nadir: The Sixth Exitus? Nem. The Lasting Dose of Lotus Eaters? Nem. Ventum iam ad finem est? És megint nem. Ha egyetlen szóba írom az albumok címét, sem ér? 🙂 Akkor az Eco-ethic: a témák és a borítók együtt és külön is nagyon megérintenek. Nem kicsit, nagyon!

Sonata Arctica: Ecliptica – Telihold-érzés, nappal is.

W.A.S.P.: Dominator – Soha nem tekerek bele, vagy állítom meg.

Moonspell: 1755 – Nem tudom helyesen énekelni velük a szöveget, egyszerűen csak imádom.

Kamelot: Siége Perilous – Köszi, Roy, hogy a Kerekasztalnál ülhettem!

Axel Rudi Pell: Magic – Icc meeedzsiiik… Remélem, októberben is az lesz!

Cannibal Corpse: The Bleeding – Relaxációs nyúzik…

Parkway Drive: Ire – Energiabomba!

Skid Row: Slave to the Grind – Kemény és dallamos, kezdetben ezzel a lemezzel szerettem meg őket.

Paradise Lost: In Requiem – Az Icon után már úgy hiányzott valami…

Ez éppen tizenkettő volt, de nem bánom, maradjon. 🙂 Voltak esetleg korszakaid (lazább, bulizósabb, durvább, sötétebb metál zenék)?

Nem csak voltak: ez még ma is, napi, heti szinten folyamatban van. A fentebb említetteken túl, ami most eszembe jut, Amon Amarth, Kataklysm, Morbid Angel, Dimmu Borgir, Arkona, Gojira, Vendetta Inc., Trivium, Darkthrone, Tiamat, Leningrad, Shylmagoghnar, Testament, Overkill, Korpiklaani, Iced Earth, Asking Alexandria, Kreator, Rammstein, Kill With Hate, Apocalyptica… Ez már nem korszak. Inkább időszak, napszak, évszaktól függetlenül.

Egy múlt heti szelfi

Vannak olyan előadók a heavy metálon kívüli világból, akiket szintén szeretsz?

Már általános iskolában is közel kerültem a zenéhez. Voltam énekkaros is, amíg rá nem jöttek, honnan jön a zaj. És ahol már a WD-40 sem segít, azt jobb nem erőltetni… 10-12 év tánc (néptánc, társastánc) után nehéz lenne azt mondanom, hogy nem, de konkrét kedvencet sem említenék. 🙂

Naponta mennyi időt töltesz zenehallgatással? Otthon vagy utazás közben van erre lehetőséged?

Sooookat! Egész nap megy valami, és mindenhol találok rá lehetőséget. A headset-em és pendrive-om nélkül soha nem hagyom el a lakást. Sokat segít a kikapcsolódásban és a koncentrálásban.

A fülhallgatós vagy a „hangos” (hangfalakból jövő) zenét részesíted előnyben?

Fülhallgatós verzió, kizárva a külvilágot. Bár koncerten határozottan nem tartom előnyösnek, mert furcsán néznek rám miatta, így ott inkább a „hangos” zenét. 🙂

Milyen formában hallgatod a zenét: rádión, neten vagy a saját gyűjteményedből? Bakeliten, CD-n vagy mp3-on?

Igen, igen és igen. A rádiót csak akkor kapcsolom be, ha nem olyan a társaság, vagy a munkahelyen vagyok, esetleg autóban. Bakelitem sajnos nem sok van, és a témájukat tekintve közel sem ilyenek, ráadásul a lejátszó is elromlott… De néhány kedves ismerősömnek hála – akik lelkesen küldenek képeket a szebbnél szebb bakelitekről, borítókról (minek nekem ellenség…), – a bakancslistámon újra ott szerepel a bakelit & lejátszó. Addig viszont marad a CD és az internet.

Egyedül vagy inkább társaságban hallgatsz zenét?

Egyedül mindig. A társaság viszont attól függ, hogy milyen, bár az alteregóimmal mindig ugyanazt hallgatjuk. 🙂 A barátokkal, haverockkal sokat beszélgetünk, így akkor – akár szórakozóhelyen, akár otthon vagyunk – maximum a háttérben megy a zenei aláfestés.

A Fekete Zaj Osztálykirándulások egyikén

Te fedezel fel magadnak, vagy mások ajánlanak neked potenciális új kedvenceket?

Is-is. Mint az élet legtöbb területén, itt is nyitott vagyok az újdonságokra, nem lehet tudni, hogy mibe botlok bele, így szívesen veszem mások ajánlását is, legyen az akár egy internetes link, CD, vagy koncert. Ha nem is ismerem a fellépőket, már maga a társaság, de főleg az élmény miatt szívesen elmegyek, akár egyedül is. Amikor olvasom/hallgatom a koncertbeszámolókat, vagy részt veszek a Rattle Inc. oldalán futó három kedvenc album játékban… Oké, hogy az enyém megvan, de mindig elolvasom, hogy a többiek mit tartanak annak, rákeresek, és jééééé, újabb szerelem!

Te fertőztél már meg valakit ezzel a zenével?

Eddig nem igazán sikerült. Vagy azért, mert már meg voltak/vannak fertőzve, vagy azért, mert oltva vannak ellene. 🙁

Milyen gyakran jársz koncertekre? A városodban és környékén, Budapesten, esetleg külföldön is látogatsz ilyen rendezvényeket?

A városunkban (Nyírbátor) sajnos már nem igazán vannak ilyen jellegű koncertek, a környéken még leginkább Debrecenben, ritkábban Nyíregyházán. Sopron még új számomra, de ahogy elnézem, ott sem nagyon van/lesz lehetőségem túl sok koncertre, így egyelőre marad Budapest, és a gépem előtti csápolás. Utóbbinál legalább nem kell sorban állni a sörért. 🙂

Továbbá ott vannak a fesztiválok. Inkább a kisebb, családiasabb hangulatú rendezvényeket részesítem előnyben, mint amilyen a DeathCrew, az Alpárfeszt, vagy a Fekete Zaj Osztálykirándulás, mert ilyenkor sokkal jobban átjön a zene, az élmény, ráadásul az emberek is közvetlenebbek, ami azért sok pluszt ad. Számos bandát sikerült már így megismernem, és megkedvelnem a dalaikat, továbbá olyan embereket, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

A legközelebbi biztos felPestülés az októberi Axel Rudi Pell-koncert lesz, a külföldi rendezvények jelenleg bakancslistán vannak még. 🙂

Horror Halloween: a Nadir, a Drow és a Kill With Hate zenekarok tagjainak társaságában

Mi volt a legelső, illetve a legutóbbi ilyen jellegű, emlékezetes élményed?

Sok jó buli volt, de ami úgy tényleg emlékezetes is… Kezdetben az egyik nyírbátori koncert, a gimnáziumi tanárainkat látva a színpadon egy Metallica tribute zenekarban (Vertigo), és velük együtt énekelni. Vagy Accept-koncerten Wolfot közelről látni, ahogy játszik… Csőlátásom lett egy pár percre. 🙂 Vagy amikor egy budapesti fociderbi után beestünk az A38-as Pretty Maids-koncertre, ami elég „little drops of heaven” feelingre sikeredett!

A legutóbbi pedig a januári Cradle Of Filth koncert volt az, ahol sajnos a fülemen keresztül párologtak az agysejtjeim… Igaz, nálam, és ahogy a többieket elnéztem, náluk is inkább a Moonspell vitte el az estét.

Mennyire vagy aktív tagja a közönségnek: igyekszel minél közelebb lenni a színpadhoz, ugrálsz, énekelsz, vagy hátrébb állva fogadod magadba az élményt?

Ugrálás a már említett lábműtét miatt szinte teljesen kizárva, egyébként helyzettől és társaságtól függ. Szeretek elől is állni, ha nem is közvetlenül a színpad előtt, inkább oldalt, közel a hangfalakhoz. Társasággal általában középen, hogy minden látható és hallható legyen. Egyedül a VIP–ben nem tudtam mit kezdeni magammal, onnan inkább a rálátás volt jó, de egy koncertet nem csak nézni szeretek.

Volt alkalmad már találkozni valamelyik kedvenc muzsikusoddal?

Volt/van/lesz alkalmam rá, ugyanis olyan szerencsés vagyok, hogy az egyik legjobb barátom is az. Őt és a bandáját is az egyik fesztiválunkon ismertem meg személyesen. Soha nem felejtem el, ahogy meséltem a többieknek, hogy „micsoda koncert volt, és az énekes lejött a színpadról, és…” És csak azt láttam, hogy a többiek csendben néznek rám, néznek rám somolyogva… Megfordultam, és a kedvenc barátom állt mögöttem mosolyogva, kitűzővel a kezében, hogy ezt nekem hozta… Azóta is napi szinten tartjuk a kapcsolatot (nyilván csak a kitűző miatt :-)). Ő és ők tényleg a kedvenceim, mint zenészek, és mint emberek is!

A hétköznapokban viseltél-e/viselsz-e valamilyen erre a stílusra emlékeztető öltözéket?

Régebben is, és most is viselek. Nyilván kikerülhetetlen, hogy olykor – a munkahely vagy egy rendezvény miatt – kosztümöt, magas sarkút, elegánsabb ruhát vegyek fel, de a tornacipő, a bakancs, a farmer és a fekete felső, kiegészítőkkel a mai napig alapdarabnak számít. A nyakláncok, karkötők mindig rajtam vannak, azok annyira nem látszanak, vagy ha igen, akkor jönnek velem a táskámban. A női táska rejtelmei… 🙂

Koncertekre mennyire „öltözöl ki”?

A szokásos, kényelmes, teljes „harci díszben” szoktam koncertre is menni.

“Napom. Hetem. Életem.”

A környezeted hogyan reagál(t) erre a szenvedélyedre?

A szüleim nagyon jól, bár apa olykor még ma is megjegyzi, hogy egyik-másik énekes jól „megfázhatott”, hogy így hörög, vagy hogy oké, de mikor jön a szöveg? 🙂 Másoktól viszont sokszor hallgattam én is – ahogy szerintem a legtöbben –, hogy „Majd kinövöd!”. Rossz hírem van: 180-nál megálltam a fejlődésben (és ez nem az IQ-szintem, hüpp-hüpp), de a sötétség, a fekete és a szőke összes árnyalatával maradt! Kívül, belül. 🙂 Egyedül talán a patkányaimnak van ellenvetésük, mert a fülemből folyamatosan ki akarják szedni a fémeket, vagy a karkötőimet lopkodják.

Fontos szempont nálad, hogy a párod is ezt a zenét szeresse?

Nem tartom hátránynak, de attól, hogy esetleg mást szeret, még lehet rendes ember. 🙂 Bár ebben az esetben nem én fogok frászt kapni reggelente az ébresztőnél a Marduk miatt.

A közelmúltban tudtam meg, hogy az általunk is népszerűsített, nyírbátori DeathCrew fesztivál szervezői csapatának tagja vagy. Mi a te feladatod ebben a projektben?

A négyszögletű kerekasztal megbeszélések, ötletelések közösen szoktak menni, de az évek során kialakult, hogy ki mit csinál. Mindenkinek megvan a saját feladata, ugyanakkor tisztában vagyunk a többiekével is, így bármikor be tudunk segíteni a másiknak. Én személy szerint a „terepet” szeretem a legjobban, a jövés-menés, a pörgés, a kapcsolatépítés miatt. A közös feladatokon túl (plakátozás, szórózás, pakolászás, tereprendezés) általában a beléptetésnél, karszalagozásnál vagyok, így szinte mindenkivel találkozom, aki a fesztiválra jön.

Hogyan emlékszel, melyik volt az eddigi legjobb évetek, és miért?

Minden olyan évet annak tekintek, ahol a papírformát túllépve megvalósulnak a tervek. Kezdetben azért volt jó, mert valami elkezdődött az egykori MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) épületének udvarán: eljöttek a fellépők és a fesztiválozók is, nyitottak voltak az emberek, a bandák és egymás felé is. A következő években pedig az számított sikernek, hogy mindez folytatódott, bővült. 2016-tól pedig már új helyszínen rendeztük meg a Fesztivált, sikeres fellépésekkel, elégedett fesztiválozókkal és a végére fáradt, de boldog szervezőkkel. Kell ennél több? 🙂

Ebben az évben egyesületünk, a Bátori Underground Kultúráért a közös szellemiség és cél érdekében megkezdte együttműködését a berettyóújfalui Parola Közhasznú Egyesülettel, így a Fesztivál nyomokban 6. Parola Napokat (PÁRNA6.) is fog tartalmazni!

Van még valami, amit nem kérdeztem meg, de szívesen elmesélnél magadról?

A kávét minden nélkül szeretem, rühellem a katicákat (nem röhög, együttérzés, kérem!), és mindent megadnék azért, hogy E.T.-t végre hazaküldjük a viharba… 🙂

A “túlképzett” metalrajongó
A szerző: Coly585 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

2 hozzászólás

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*