Angel Of Damnation: Heathen Witchcraft (2018)

Amennyiben a metal alműfajait vizsgáljuk, tudjuk jól, hogy a ’80-as években Németország a thrash/speed, a speed/power és a tradicionális heavy metal területein nagyhatalomnak számított. Mára már klasszikus, korszakalkotó együttesek egész sora indult el annak idején teuton földről, és fejtette ki hatását az utánuk jövő generációkra.

Érdekesnek találom ugyanakkor, hogy death, black, illetve doom metalban nem igazán rúgott labdába Germánia, hiszen a korai Morgoth-ot, Atrocity-t és Fleshcrawl-t leszámítva nem volt meghatározó extrém metal zenekar Németországban. A ’90-es évek első felétől, közepétől változott meg a helyzet, amikor olyan csapatok tűntek fel, mint a Desaster, a Witchburner, a Fatal Embrace, az Ungod, az Impending Doom, az Athanatos, a Profanity vagy a Mental Aberration, de ezek a formációk „csak” underground szinten (voltak) ismerősek a szakavatottaknak. Az más lapra tartozik, hogy a Desaster idővel kinőtte ezt a kategóriát, és a Metal Blade-hez szerződve mainstream csapattá vált.

Már régóta hallgatok metal muzsikát, azonban igazán jó német doom bandával még nem hozott össze a sors, holott ennek az irányzatnak komoly kultusza, hagyománya van teuton földön, gondoljunk csak a megboldogult Hellhound Records-ra, illetve a manapság is aktív The Church Within Records-ra, valamint az olyan fesztiválokra, mint a Doom Shall Rise vagy a Desertfest.

A 2004-ben létrejött Angel Of Damnation papíron régi csapatnak számít, a valóság azonban az, hogy a formáció nem kényezteti el rajongóit, a doom hívőket kiadványokkal. Megalakulásuk évében jelentették meg az Angel of Damnation 7” EP-t, ezt követte négy évvel később a perui Don Juan Matus-szal közös 7” EP, illetve szerepeltek az Iron Pegasus Records Hellbangers Metal Forces válogatásán, míg bemutatkozó albumuk, a Carnal Philosophy 2011-ben látott napvilágot.

Ennek az „inaktivitásban”, „csökkentett üzemmódban” minden bizonnyal a tagok egyéb formációi a „ludasak”, magyarán más zenekarokban kifejtett tevékenységük vonja el energiáikat az Angel Of Damnation-től, ugyanis a kvartettet az undergroundban jól csengő nevek alkotják. A mikrofon mögött Gerrit Philipp „Doomcult Messiah” Mutz énekest (Battleroar, Dawn Of Winter, Sacred Steel) találjuk, a gitárt és a billentyűs hangszereket Daniel „Evil Avenger” Cichos (Black Priest Of Satan, Exorcism, Front Beast, Hekate, Nocturnal, Phantom, Shrine, Szarlem, Terrorazor, The Fog, Witches Sabbath) kezeli, a ritmusszekciót pedig Forcas basszusgitáros (Cross Vault, Halphas) és Skullsplitter dobos (Cross Vault, Halphas, Nocturnal, Terrorazor) alkotja. (A ritmusszekcióról még annyit, hogy öt éve erősítik a zenekart, Skullsplitter Hellbastard-ot váltotta, míg Forcas Avenger-től vette át a basszusgitárt.)

Az idei év egyik legjobban várt alkotása volt részemről a banda új lemeze, lévén, hogy eddigi anyagaikat mind birtoklom, és gyakran is hallgatom azokat. Nem túl informatív Facebook-oldalukról nem derül ki a hosszú várakozás oka; amit kiderítettem, hogy az első lemezt gondozó Kneel Before the Master’s Throne Records helyett új művüket a Shadow Kingdom Records dobta piacra.

Angel Avenger

Sokszor leírtam már oldalunkon, hogy manapság semmi innovatív, semmi extra nincs a színtéren, és a Heathen Witchcraft sem vonultat fel semmi világmegváltó ötletet, azonban régen lelkesedtem annyira egy albumért, mint ezért. A zenekar briliáns módon ötvözi az epikus és a tradicionális doom-ot, amely ezúttal is hat szerzeményben ölt testet, akárcsak a Carnal Philosophy-n, ugyanakkor elődjéhez viszonyítva valamivel több, mint 11 perccel lett hosszabb. Nagyon fogós, azonnal a fülbe ragadó, a korai Candlemass-t idéző dallamokkal szövik át szerzeményeiket, Avenger csodálatos riffekkel, szólókkal kényeztet bennünket, markáns szerepet tölt be a basszusgitár, Gerrit hangja pedig Scott Reagers-t (St. Vitus) idézi.

A billentyűs hangszerek csupán színező szerepet töltenek be (ezeket is Avenger szólaltatja meg), helyenként bukkannak csak fel, mint például a nyitó Brimstone Sorcery elején. Némi változatosság gyanánt, a Dragged to the Torture Wheel-ben a korai Black Sabbath-ra és a Cathedral-ra hajazó stoneres/rockos részek, míg a Lord of the Seven Churches-ben thrash-be hajló gyors ütemek is hallhatók, amelyeket a már fentebb említett epikus elemekkel kombinálnak. A címadó tétel szimplán (doom) himnusznak aposztrofálható, de nem szívesen emelem ki, mert mindegyik dal hibátlan.

Eltérés a svéd ikonokhoz képest a hangulatban mutatkozik, véleményem szerint pozitívabb, reményteljesebb töltete van a Heathen Witchcraft-nak, mint bármelyik, Messiah Marcolin-nal rögzített Candlemass anyagnak, a szövegeket pedig a pokol, a sátánizmus, az istenkáromlás és a tragikum tematikája köré építik. Telten, arányosan szólal meg a végeredmény, így ennek függvényében egy parádés lemezről beszélhetünk.

Amondó vagyok, hogy doom fronton nagyon nehéz lesz überelni, de akár csak megszorítani is ezt az anyagot, hiszen a német kvartett egy méregerős albumot tett le az asztalra. Nem vitás, hogy az év végi elszámolásomnál az élbolyban végez, nevezetesen az első ötben, csak azt nem tudom, hányadik helyen. Maximális elismerésem.

A szerző: Dávid László487 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*