Manacle: No Fear to Persevere… (2018)

Véleményem szerint a tradicionális heavy metal újjászületése, visszatérése két (esetleg három) hullámban ment végbe. Kezdődött a Hammerfall Glory to the Brave albumával, majd egy kis megtorpanást követően folytatódott a szintén svéd Enforcer Into the Night lemezével, napjainkban pedig egy újabb generáció – pl. a Lucifer’s Hammer – bukkant fel a horizonton. E csapatok értelemszerűen nem vehetők egy kalap alá, mert amíg a Hammerfall a német vonal képviselőinek zenei világát „porolta le”, addig a többiek a N.W.O.B.H.M. hagyományaiig nyúlnak vissza.

A 2013-ban, Torontóban létrejött Manacle új versenyzőként állt a rajtvonalhoz. Esetükben is egy fiatal, a harmincadik életévüket még el nem ért társaságról van szó, tehát a zenészek még perverz gondolatok sem voltak, amikor az Iron Maiden sikerei csúcsán volt. A zenekart Inti Parades gitáros/énekes (ex-Axxion, ex-Wesley Crusher) hívta életre Amar basszusgitárossal, és Matthew Avenins dobossal, akik megalakulásuk esztendejében egy kétszámos próbatermi felvételt rögzítettek, egy évvel később egy koncertanyagot (Live at Lee’s Palace) jelentettek meg, majd újabb egy év elteltével „népvándorlás” indult be a csapatban.

Kevin Pereira lett az új énekes, Phil Labine (ex-Possessed Steel) érkezett gitárosként (majd rövid ideig bőgőzött is), dobosfronton ellenben hárman is megfordultak a csapatban, Struan, Jake Gracie (ex- Ecö-Shöck, ex-Vicious) és Miguel Negrón (Disrupter, Angelcrusher, ex-Fosa Común, ex-Distortion, ex-Necrodead). Utóbbi muzsikus annyiban számít(ott) kakukktojásnak, hogy egyrészt a maga 35 évével a legidősebb játékos volt a Manacle soraiban, másrészt chilei származású, harmadrészt pedig black, death, thrash zenekarokban is játszott korábban. (Gyorsan el is árulom, hogy Facebook-oldaluk szerint az aktuális felállást Inti-n kívül jelenleg Shawn Vincent basszusgitáros, Spannah dobos, valamint Jesse énekes alkotja.)

Utánanéztem a zárójelbe tett csapatoknak, és arra a következtetésre jutottam, hogy Torontóban reneszánszát éli a tradicionális heavy metal; megkockáztatom, hogy a Skullfist ismertsége, népszerűsége generálta ezt a folyamatot. Mind a zenekarral, mind az anyaggal kapcsolatban a két legfontosabb információ az Iron Maiden, illetve az Enforcer említése, lévén a britek hatása letagadhatatlan, míg utóbbi együttes gitáros/énekese, Olof Wikstrand volt a korong producere. Ennyi ismeret birtokában pedig pontosan belőhető a zenekar irányvonala, így újfent egy olyan alkotással állunk szemben, amely nem szorul különösebb bemutatásra. (Amíg el nem felejtem, 2016-ban Preview címmel egy demót készítettek).

A 28:55 perces játékidejű, hat szerzeményt felvonultató korong dalait korábbi kiadványaikról „gereblyézték össze”, tehát a próbatermi felvételen, a koncertanyagon és a demón voltak rajta, illetve a régi tagság, Jake Gracie, Phil Labine, illetve Kevin Pereira vették fel ezeket. Az Iron Maiden mellett (Fight for Your Life, Journey’s End) a korai Helloween sem ismeretlen számukra, amely egyfelől a neoklasszikus jellegű gitártémákból, másfelől a gyors, speed-es tempókból (Tears of Wrath, Stand Tall), harmadrészt pedig a Michael Kiske-re hajazó orgánumból fakad. Ami az éneket illeti, nekem még hazánk egykori underground büszkesége, kultikus zenekara, a Classica vokalistájának, Nagy „Szutorisz” Károlynak a hangja jutott eszembe.

Röviden, tömören fogalmazzák meg mondanivalójukat, nincsenek nagy ívű, fennkölt, epikus pillanatok, elnyújtott szólók (a leghosszabb Journey’s End 06:31-et tesz ki). Kizárólag a lényegre, a jó muzsikára szorítkoznak; nem hiszem, hogy a headbangerek bármibe is belekötnének. Sőt, odáig megyek, hogy ez az alkotás ’84/’85 tájékán is a jobbak közé soroltatott volna.

Újabb remek felfedezés, újabb kiváló hallgatnivaló, amit a No Fear to Persevere… kínál. Talán csak annyi kifogásom van, hogy akár tíz perccel is hosszabb lehetett volna a lemez, akkor sem fulladt volna unalomba a végeredmény. Ahogy korábban a chilei Lucifer’s Hammert meleg szívvel ajánlottam a régi vágású heavy metal kedvelőinek, úgy a kanadaiakkal is ezt teszem. Mert mást nem tehetek.

A szerző: Dávid László475 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*