Whispers in Crimson: Suicide in B Minor (2014)

Ahogy azt nemrégiben írtam, mostanában három fronton igyekszem új kedvenceket találni magamnak. Ezek egyike az Európán és az angolszász világon kívüli régiók metal-dzsungele. Ilyen szempontból különösen izgalmasnak tartom a Közel-Keletet, ahol az általunk ismert műfaji keretek az arab zene hangszeres és dallamvilágába mosódhatnak bele. Sorra járom az országokat: Bahrein és Irak után Iránba is eljutottam (azóta már Izraelt is magam mögött hagytam), és a Motör Militia, valamint az Acrassicauda mellett az egykori Perzsia földjén újabb drágakőre leltem.

A csapat neve Whispers In Crimson, progresszív/power metalt játszanak, muzsikájukról mindenekelőtt a Symphony X, kisebb részt a Dream Theater munkássága jut eszembe. Mindeddig sajnos csupán egyetlen albumuk látott napvilágot – szívesen hallgatnék tőlük további szerzeményeket is.

A zenekart Teheránban alapította a gitáros Amirali Nourbakhsh, aki tinédzserként még dobolt, s csak a húszas évei végén váltott gitárra. Zenei fejlődésére a Rainbow, a Black Sabbath és Yngwie J. Malmsteen voltak a legnagyobb hatással, később viszont olyan csapatok muzsikája is komoly inspirációt jelentett számára, mint a már említett Symphony X, a Fates Warning és az Ark.

Hadi Kiani és Amirali Nourbakhsh

A Whispers In Crimson muzsikájában a zene mellett a szövegek is kiemelt jelentőségűek, ugyanis Nourbakhsh világnézetét, politikai állásfoglalását tükrözik, olyan történelmi eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek ő és a családja is szenvedő részese volt. Mindössze 13 éves, amikor az iszlamisták megdöntik a sah, Reza Pahlavi uralmát, és átveszik az ország irányítását. Egy amerikaiak által kiképzett tengerésztiszt fiaként a forradalom gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt megváltoztatta az életét.

Így aztán a dalok, amelyek a Whispers… első albumán hallhatók, azokról a megpróbáltatásokról, élményekről számolnak be, amelyeken szerzőjük fiatalon keresztülment. Bár a szó klasszikus értelmében véve nem konceptalbumról van szó, a hétből hat nóta közel-keleti politikai eseményeknek állít emléket. A címadó dal például arról szól, hogyan válik egy palesztin pásztor öngyilkos merénylővé, miután lemészárolták a családját, a Nightmare Within a Dream pedig Szaddam Husszein életének utolsó tíz, az akasztófa árnyékában töltött percét beszéli el.

„A szigorú iráni törvények miatt időnként lehetetlen vállalkozásnak tűnt összehozni ezt a lemezt – meséli Nourbakhsh. – A könnyűzenét nemkívánatosnak tartják az országban, az ebben a műfajban való muzsikálás gyakorlatilag illegális tevékenység. Ráadásul családom van, és egy stratégiai tanácsadó céget vezetek. Ugyanakkor régóta tudom, hogy ez az, amit akarok csinálni, és Hadi támogatásával sikerült megvalósítanom az álmaimat.”

Herbie Langhans

De ki az Amirali által említett segítő? Hadi Kiani billentyűs, énekes, hangmérnök, egyike Irán első progresszív rock és metal muzsikusainak. Nemcsak hogy játszik a Whispers… bemutatkozó albumán, hanem a stúdiózással kapcsolatos technikai munkálatokat (felvétel, keverés, maszterizálás) is ő végezte.

Még egy főszereplője van a történetnek: az énekes, aki nem más, mint a német Herbie Langhans, akit számos egyéb csapatból ismerhetünk. 1989-2012 között például a német Seventh Avenue, 2008-2018 között az ugyancsak német Sinbreed torka volt; 2005 óta a német Beyond The Bridge, 2015 óta a cseh Symphonity, valamint tavaly óta a német Voodoo Circle énekese; mindezekkel párhuzamosan pedig többek között az Aina, az Avantasia, a Kamelot, Luca Turilli, a Mob Rules és a Rhapsody of Fire lemezein vendégszerepelt.

De milyen zenét rejt a Suicide in B Minor című anyag? Alapvetően gitárközpontú muzsikát. Nagyon jó benne a hathúros instrumentum, élmény hallgatni, és vele együtt persze az egész lemezt. Nourbakhsh bravúros, virtuóz módon kezeli a hangszert, de nem játssza túl a szólókat. Langhans hangja is tetszik: markáns, férfias, ugyanakkor érzelmes, dallamos. A szinti is végig ott lopakodik a háttérben, Kiani-nak időnként egy-egy szólóra is lehetősége nyílik. Jalal Gholami bőgős és Arash Moghaddam dobos játéka nemigen kerül előtérbe, ám nyilván ő produkciójuk is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a lemez olyan legyen, amilyen.

Márpedig remek anyagot hallunk, amit minden progresszív metal-rajongónak csak ajánlani tudok. A minőségi hangszeres játék mellett a fogós dallamok is nagy hangsúlyt kapnak az albumon, szinte az összes szerzeményt kiemelhetném valamilyen kuriózuma miatt. A Nightmare Within a Dream-ben halljuk az anyag – szerintem – legjobb refrénjét; egyedül a Project Sinister-ben kapunk egy kis keleties, arabos hangulatot; a Do You Believe a lemez leginkább emelkedett dala, ismét csak óriási refrénnel, és persze egy nagy gitárszólóval.

A Coming Home abból a szempontból kakukktojás, hogy nem Langhans, hanem Nourbakhsh énekli; valószínűleg ez az anyag legszemélyesebb szövege, amit mindenképpen ő szeretett volna tolmácsolni. Nincs rossz hangja: egy kicsit gyengébb, magasabb, mint Langhans-é, de abszolút hallgatható. Ami viszont itt a leginkább tetszik, az Kiani különleges szintetizátorhangokkal elővezetett szólója, ami alá végig finoman, de jól hallhatóan játssza Gholami a basszusszólamot.

Meggyőző, nyugati színvonalú anyag, amelyhez lehet, hogy nemcsak európai/amerikai példaképekre, hanem valamilyen szinten tényleges koprodukcióra is szükség volt (lásd itt a német, a Motör Militia-ban az ausztrál énekest, az Acrassicauda-nál pedig az amerikai producer Alex Skolnick-ot.)

A szerző: Coly515 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*