The Crow: Original Motion Picture Soundtrack (1994)

Nem vagyok híve a filmzene-albumoknak, mert egyrészt a legtöbbje nem az én ízlésemnek felel meg, másrészt néha teljesen feleslegesnek érzem a jelenlétüket, mivel nincs is köze a filmhez a feljátszott daloknak, de jelen esetben is érvényes az a közhely, hogy a kivétel erősíti a szabályt, mert a The Crow lemez nagyon betalált nálam. Ezek a fajta kiadványok igazából felfoghatók válogatásnak, de akkor működik igazán egy ilyen album, ha kiadatlan nóták, jól eltalált feldolgozások szerepelnek rajta, illetve nem homlokegyenest különböző zenei stílusok ütköznek a korongon. Mint ennél a kiadványnál. Szerintem ez egy remekül összeállított filmzene-album, a rock/metal/dark/alterrock krémjéből válogatva, ezért minden pillanatát élvezem. A film történetét, borús hangulatát figyelembe véve nem is passzolnának pop, elektro, egyéb zenék ehhez, úgyhogy elégedett vagyok a felhozatallal.

Itthon A holló címen futott a film, Brandon Lee (RIP) főszereplésével, amit egy idő után kultikus jelzővel illettek az emberek, és én is nagyon kedvelem. A moziváltozat egy képregényből készült, ami James O’Barr fejéből pattant ki. A készítő hatalmas The Cure- és Joy Division-rajongó, az eredeti comics-ban van is néhány utalás mindkét zenekarra, úgymint egy teljes Robert Smith-dalszöveg az egyik oldalon vagy egy pár Joy Division-dalcím néhány fejezet címeként. Ilyen előzmények után nem is lehetett kérdéses, hogy mindkét zenekar helyet kapott a lemezen, igaz, egy Joy Division-dal csak feldolgozásként, ráadásul milyen színvonalon! De szépen sorban haladok.

Vannak olyan együttesek, akiket előtte is ismertem, de akad néhány, akikkel ezen a kiadványon találkoztam először. Erre valóban megfelelő egy válogatás, hogy az ember érdeklődését felkeltse egy zenekar iránt, ha tetszik az adott dal.

THE CURE: Burn

Ennél jobb kezdése nem is lehetne a lemeznek, lásd a fentebb említett okból is. Robert Smith kifejezetten a filmhez írta ezt a nótát, és aki szereti a The Cure-t, a Burn-ben sem fog csalatkozni, mivel a színvonalból nem engedett a zenekar. Tipikus „Gyógy-hangulat”, kiváló dallamok, jól felépített témák jellemzik a dalt, Robert hangját pedig nem lehet eleget dicsérni.

MACHINES OF LOVING GRACE: Golgotha Tenement Blues

Rögtön az elején egy számomra ismeretlen együttes köszönt be. A MOLG egy amerikai indusztriális rock banda, túl sok információval nem rendelkezem róluk továbbra sem, de annyit megtudtam, hogy három nagylemezük jelent meg, a legnépszerűbb számuk a Butterfly Wings, ami a második lemezükön (Concentration) lelhető fel. A Golgotha Tenement Blues is erre a lemezre íródott, ugyanúgy, mint a kezdő tétel, és kellemes meglepetésként ért. Gépies, lassú ütemekre épülő, nyomasztó hangulat által uralt nóta a MOLG szerzeménye.

STONE TEMPLE PILOTS: Big Empty

A Stone Temple Pilots felbukkanásakor kapott hideget-meleget, hogy meglovagolták a grunge hullámot, amiben lehet némi igazság, de mindezek mellett egy nagyon sikeres bandának számítottak. Alice In Chains, Soundgarden hasonlatok ide vagy oda, a Big Empty egy kiváló tétel. Scott Weiland hatalmasat énekel benne, nagyon jó a refrén.

NINE INCH NAILS: Dead Souls (Joy Division-feldolgozás)

Ha nem tudnám, hogy a Dead Souls eredetileg Joy Division dal, simán egy remek NIN szerzeménynek vélném. Trent Reznor zenekara akkortájt volt a csúcson, ez a feldolgozás pedig tovább emelte a formáció ázsióját. Egy tiszteletadás akkor működik igazán, ha az eredeti nóta is kiváló, a feldolgozó banda pedig úgy teszi hozzá a saját stílusát, hogy az originális minősége nem szenved csorbát. Ebben az esetben minden megvalósult, így egy tökéletes számot kaptunk.

RAGE AGAINST THE MACHINE: Darkness

A kilencvenes évek elején, közepén óriási RATM-láz tombolt, ez az együttes is rendesen felkavarta az állóvizet. Én sosem voltam nagy rajongója a brigádnak, ez a dal számomra „elmegy” kategória, de valószínűleg semmivel sem rosszabb, mint a Gépezet többi nótája. Van húzása, azt meg kell hagyni.

VIOLENT FEMMES: Color Me Once

Érkezik egy újabb banda, amely számomra homály, de ebben a dalban is remek dolgokat véltem felfedezni. A Violent Femmes az internet szerint egy folk punk banda. Nos, ez a tétel inkább alternatív rock, de a legjobb fajtából. Jó kis elborult ének szól végig, pont olyan, amit nagyon csípek.

ROLLINS BAND: Ghostrider (Suicide-feldolgozás)

Akkor rangsoroljunk. A Rollins Band által prezentált Ghostrider az egyik kedvencem erről a lemezről. A Suicide együttes története egészen a hetvenes évekig nyúlik vissza, úttörői voltak a minimalista elektro zenének. Már akkoriban is beteg, furcsa dolgokat műveltek, de bevallom, nekem az eredeti Ghostrider nem igazán tetszik, de ahogy Henry Rollins és zenekara előadja, az csúcs. Nem is nagyon hasonlít a Suicide-változatra, de a feldolgozott verzióban a pumpáló basszus, a tökös gitárriff és Rollins elnyújtott üvöltései, dallamai teljesen levettetek a lábamról.

HELMET: Milktoast

Ez a dal semmiben sem különbözik a Betty-n kiadott nagylemez-változattól, csak annyiban, hogy ott Milquetoast néven futott. Nekem az egyik kedvenc Helmet nótám, nincs is mit hozzáfűznöm, a gitártémák egyszerűen lecsavarják a fejemet.

PANTERA: The Badge (Poison Idea-feldolgozás)

A Pantera szintén fénykorát élte 1994 tájékán, úgyhogy nem lehet azon csodálkozni, hogy itt vannak. Nagyszerű döntés volt, hogy egy feldolgozással szerepelnek, ráadásul egy kultikus punk/hardcore banda klasszikusával. Az eredeti Poison Idea verzió is kegyetlen ütős, ehhez a Pantera hozzátette a saját jegyeit, a végeredmény nem is lehetett más, mint egy óriási nóta. Hasonló a helyzet, mint a Nine Inch Nails-nél: kiváló eredeti szám, szolgalelkű, de saját képre formált előadás. Második számú (de nem rangsorolt) kedvenc innen.

FOR LOVE NOT LISA: Slip Slide Melting

Na, ez a legkellemesebb meglepetés számomra, a harmadik csúcspont a Rollins Band és a Pantera mellett. Soha nem hallottam erről a társaságról, de a Slip Slide Melting valami elképesztően jó dal. Olyan remek témák sorakoznak benne, hogy el sem akarom hinni. Király refrén, zúzós, ám dallamos gitár, a dal közepén egy jól eltalált lassabb kiállás, szóval minden ott van, ami egy izgalmas nótához kell. Miért nem lett mégis világsztár ez a zenekar? Hát azért, mert a Merge nagylemezen – amelyen ez a szám helyet kapott – a többi nem nőtt fel a Slip Slide Melting-hez. Ha mind a tizenkét dal megütné ezt a színvonalat, másról beszélnénk. Nem rossz a maradék, de mesze van ettől.

MY LIFE WITH THE THRILL KILL KULT: After the Flesh

Szintén ismeretlen együttes, de annyira nem is bánom. Számomra ez a legkevésbé élvezhető dal az albumról, bár rossznak nem mondanám. Csak a többi nóta sokkal jobb. Ipari/elektronikus rock, amit én alapvetően kedvelek, de szerintem több ötlet kellett volna ebbe a dalba. Aztán lehet, hogy vannak jobb témáik, egyszer majd teszek egy próbát valamelyik nagylemezükkel. Vagy az én ízlésem rossz. Sosem tudni…

THE JESUS AND MARY CHAIN: Snakedriver

A TJAMC is egy kultikus dark/alter banda, rengeteg ismerősöm kedveli, de én sajnos nagyon felületesen ismerem. Muszáj lesz bepótolnom a lemaradásomat, mert a Snakedriver rohadt jó. Egyedi és nyomott hangulat, bizarr zenei eszközök, kiváló ének.

MEDICINE: Time Baby III

Ennek a nótának több verziója is van, a harmadik erre a lemezre készült, amelyben a Cocteau Twins énekesnője, Elizabeth Fraser vendégszerepel. Ja, nem ismerem egyik zenekart sem. Ez a nóta viszont kiváló. Szomorkás hangulatú, de kellemesen lágy nóta, nagyon jó a kivitelezés. És persze gyönyörű a vokál.

JANE SIBERRY: It Can’t Rain All the Time

„Örökké nem eshet”. Sokszor elhangzott a filmben, ami szép lassan szállóigévé vált. Jane Siberry egy híres kanadai énekesnő, és az megint csak az én hibám, hogy a hölgy számomra ismeretlen. Jól zárul az album. Még lassabb, még melankolikusabb, mint az előző tétel, a refrén pedig egyszerűen szívbemarkoló. Óriási érzést vitt bele Jane, mondhatni, ez a nóta főhajtás Brandon Lee előtt is. Néha nekem is jól esik ilyen muzsikát hallgatni. A filmben gyakran elhangzik a nagyzenekari változata is ennek a dalnak. Legyen ez a negyedik kedvenc, még ha el is üt a többitől.

Nálam nincs jobb filmzene-album a The Crow-nál, de ha valaki tud ajánlani hasonló zenei összetételű lemezt, szívesen fogadom! Csak ne a Holló folytatásait, mert sem a filmek, sem a zenék nem érik el az eredeti színvonalát.

A szerző: Zozzie250 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*