System Of A Down: System of a Down (1998)

Akár tetszik, akár nem, a System Of A Down együttes néhány év alatt szupersztár státuszba emelkedett. A debütáló albummal megkezdődött a zenekar sikertörténete, amellyel rendesen kilendítették népszerűség-mérő mutatójukat, majd a Toxicity-vel elképesztően magas szintre jutottak, végül a Mezmerize/Hypnotize dupla – de külön napvilágot látott – lemezzel feltették a koronát, ezáltal olyan emberek elismerését is kivívva, akik nem feltétlenül a kemény zenék hívei. Lehet őket utálni, lehet őket azzal vádolni, hogy felhígították a műfajt, de kétségtelen, hogy a kétezres évek egyik legmeghatározóbb metal együttesévé nőtték ki magukat.

Én nagyon szeretem a bandát, és úgy vélem, hogy nem szembeköpték a metal-t, hanem pont ellenkezőleg, friss vért pumpáltak bele, és széles körű ismertségük által még inkább ráirányították a figyelmet arra, hogy a fémzene egy folyamatosan megújuló stílus, a lehetőségek egész tárháza nyílik benne. Sokszor kielemeztük már a kilencvenes évek változásait, rávilágítottunk a heavy metal reformtörekvéseire, amelyek egészen az évtized végéig eltartottak. Igaz, hogy néhány stílusirányzat nem nyerte el az ortodox rajongók tetszését, de egyértelmű, hogy ezek megszületése nyomán még színesebb lett a közeg.

A nu metal volt az egyik legagresszívabban terjeszkedő hajtás, ami a kilencvenes évek közepétől kezdődően kúszónövényként szép lassan befonta a zene dzsungelét, kiszorítva a grunge-ot és az egyéb új ágakat, és az MTV segítségével nagy népszerűségre tett szert. Nekem nem vette be a gyomrom ezt a fajta muzsikát, és néhányan idesorolják a System Of A Down-t is, pedig semmi közük ehhez az irányzathoz; zenéjük, hozzáállásuk abszolút más, mint például a Korn-é vagy a Limp Bizkit-é. Mivel a nu metal ugyanakkor ért a csúcsra, mint amikor a SOAD is, emiatt vehették sokan egy kalap alá őket, de olvastam valahol, hogy még a Slipknot-ot is ebbe a kategóriába gyömöszölték bele, pedig ők még távolabb álltak ettől az egésztől.

Véleményem szerint a System Of A Down zenéje sehová nem sorolható be, annyira kívül és – nagyon szubjektíven megítélve – felett áll mindenen. Mint egy korábbi cikkemben írtam, egy jó bemutatkozó lemez nagyon meghatározhatja egy zenekar pályáját, és az amerikai őrült örmények éltek is ezzel a lehetőséggel, mert egyből egy óriási koronggal indították karrierjüket, amit sikerült még megfejelniük további négy hatalmas nagylemezzel. A zenekar nevét viselő első album rögtön meghódította a lemezeladási listákat, az USA-ban aranylemez lett, de pár évvel később a Toxicity hihetetlen sikerének köszönhetően egészen a platináig menetelt. MTV ide vagy oda, nem rossz egy ilyen nem hétköznapi együttestől. Mert azért ismerjük el, a zenecsatornán való szereplés rendesen meghozta az emberek vásárlási kedvét.

Egy volt kollégám ajánlotta a bemutatkozó albumot, a megjelenéskor kapásból megvette kazettán, és mivel jóban voltunk, és sokat beszélgettünk metal-ról, szívesen kölcsönadta a SOAD-t. Azt mondta, amikor átadta nekem, hogy nagyon érdekes zene, de egyben kiváló is. Mit mondjak, teljesen igaza volt. Elsőre csak néztem furán, a homlokomat ráncolva, azon morfondírozva, hogy ez meg milyen muzsika, de ezzel párhuzamosan már azt éreztem, hogy be fog találni nálam. Néhány hallgatás után közöltem a sráccal, hogy a System Of A Down valóban extravagáns és egyben zseniális együttes, a kazettát át is másoltam magamnak, és visszapasszoltam neki a sajátját.

A System Of A Down különlegessége abban rejlik, hogy ezek az örmény fickók nem ismernek korlátokat, de közben óriási metal fanatikusok is, emiatt sikerült olyat alkotniuk, ami egyedivé tette ezt a zenekart és kiadványaikat. Daron Malakian (gitár/háttérvokál) nagyszerű zeneszerző, a dalok zenei témáinak jelentős részét ő jegyzi. Kell-e mondanom, hogy nincs híján a kreativitásnak?

Szóval, mondhatom azt, hogy az agyamat eldobtam, miután párszor lement a lemez, persze jó értelembe véve. Ennyi excentrikus témát nem sok együttestől hallottam korábban. Megpróbálom felsorolni azokat a zenei stílusokat, amelyeket beépítettek a zenéjükbe, de szerintem hiányos lesz a lista. És az egy dolog, hogy rengeteg helyről ollóztak, de a különböző zenei tömbök néha olyan gyorsan váltják egymást, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja a folyamatosan áramló, vegyes muzikális formákat. Na, ez így úgy hangzik, mintha egy nagy katyvasz lenne a System muzsikája, de nem, mert van egy vezérfonala a daloknak, amely mentén haladhatunk. Ez az irányvonal nagyon is muzikális, ebből nőnek ki a tarkabarka, bizarr elemek.

Ami szintén azt a tényt erősíti, hogy nem öncélú zenét hallgatunk, az nem más, mint a nagyon fogós és jól eltalált dallamok, refrének halmaza. Minden számban vannak olyan finomságok, amelyek emlékezetessé teszik a nótákat, és ehhez természetesen egy olyan énekes szükségeltetik, aki mindent tud a hangszálaival. Serj Tankian hangterjedelme elképesztően széles skálán mozog, a legdurvább hörgésektől a nagyon magas, néha kissé idétlennek tűnő vokálozásig mindent felvonultat. Amikor a középtartományban járkál, és pörög a nyelve, – egy kedves hölgybarátomat idézve – perlekedő piaci kofára hasonlít. De, mint előbb említettem, közben nagyon király, érzelmes dallamok jönnek ki torkából.

Tehát milyen kategóriákat gyűjtöttek egybe a fiúk? Zenéjük alapvetően thrash metal és hardcore gyökerű, ehhez jön groove metal, alternatív rock, örmény népzene, de a dzsessz és a death metal is simán kimutatható benne. Ám legyen egy pici nu metal is, hogy igazuk legyen azoknak, akik ezzel a címkével bélyegzik meg a System Of A Down-t.

Rögtön a nyitó nótában (Suite-Pee) minden „eszközt” felvonultat a zenekar, ami előrevetíti, hogy mi vár ránk a továbbiakban: dallamos verze, hörgős refrén, zúzós gitár, finom melódiák, rengeteg ütem- és tempóváltás, valamint Serj ezer hangon megszólaló éneke. És mindez egy remek dalban manifesztálódik.

A Know című tétel agresszív gitárriffjei szinte lehorzsolják az ember arcát, amit folyamatosan váltogat egy keleties motívum. Ezt régen vezető szaklapunk szerkesztői, munkatársai maharadzsás fikcsiként emlegették. A Sugar lett az első klipnóta, mondanom sem kell, hogy remek választás volt, mivel ez a szám valósan tükrözi a zenekar koncepcióját, mind zeneileg, mind a mondanivalót tekintve.

Igen, a szövegek. Az is egy külön kategóriába illik, ahogy tálalják. Ha felületesen olvassuk, halljuk, komolytalannak, érthetetlennek tűnnek, de egyébként nagyon mély gondolatok bújnak meg ezek mögött. Az őrültködés csak álca, mert a társadalomkritikusság, a háborúellenesség, valamint egyéb komoly dolgok végigkísérték a pályájukat. Gondolom, radikális baloldali nézetük, Amerikát ostorozó véleményük nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de nekem mindig is szimpatikus volt a politikával kapcsolatos hozzáállásuk. Egyébként az albumborító egy II. világháborús antifasiszta plakát, amit John Heartfield a Német Kommunista Párt számára készített.

A Suggestions talán a legbetegebb szám (ha lehet egyáltalán sorrendet alkotni), itt tényleg extrémebbnél extrémebb ötletek bukkannak fel, Serj énekéről nem is beszélve. A Spiders lírai pillanatai sem hoznak megnyugvást, mivel hátborzongató hangulat feszül a dalra, de egyébként ez tartalmazza a legkevesebb kaotikus részt.

Személyes kedvenceim még a DDevil és a Peephole, de a P.L.U.C.K. lágyabb, elszállósabb refrénjét is nagyon kedvelem. A Peephole-ban egészen furcsa zenei betét van, egyáltalán nem metal, de mégis jó, a gitárszóló pedig egyenesen fantasztikus. A DDevil és a Mind című dalok bizonyos részei dzsesszbe hajlanak, de ezek is jól illeszkednek a sok zúzás közé.

Minden nóta első osztályú, a lemez hangzása tökéletes, jól hallatszik a basszusgitár is (Shavo Odadjian mestere hangszerének). Ehhez a bonyolult és eklektikus muzsikához egy nagyszerű dobos is kell, aki nem más, mint John Dolmayan. Nem szokásom a producereket emlegetni, de most kivételt teszek. Rick Rubin szakszerű melót végzett, sokat tett a zenekar egyedi stílusának kialakításáért, remek választás volt őt felkérni az album munkálataihoz. Neve már elég jól csengett az iparban, de ezzel a koronggal ő is rengeteget profitált. Mostanában elég sok negatív véleményt hallottam vele kapcsolatban, itt viszont nem érheti szó a ház elejét.

2006-tól 2010-ig pihenőt tartott a zenekar, miközben a tagság projektezett, szólóalbumokat jelentetett meg, majd újra aktív lett a csapat, de csak nem jön ki a hatodik nagylemez. Szerintem már nem is jön, de a bemutatkozó album csúcskategória, mint ahogy a többi is az.

A szerző: Zozzie250 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*