Death: Individual Thought Patterns (1993)

1993-ra egyfajta átrendeződés ment végbe a metal színtéren. Rengeteg minden történt, változott, ugyanakkor izgalmas dolgoknak sem voltunk híján. A sajtó a „metal halálától” volt visszhangos, a zenészek többsége is jajgatott, nyavalygott, holott – így utólag, mai aggyal visszafejtve – csupán átmeneti „válság” alakult ki, aggodalomra semmi okunk nem volt. Még akkor sem, amikor egymás után értek bennünket a megdöbbentő hírek, események.

Bruce Dickinson távozott az Iron Maidenből, Rob Halford elhagyta a Judas Priestet, Ozzy bejelentette visszavonulását, Criss Oliva, Euronymus, illetve Michael „Destructor” Wulf halála, a norvég templomgyújtogatások stb., valamint – műfaji hovatartozástól függetlenül – a régi motorosok pályafutásának leáldozásával, módosulásával szembesültünk, ez utóbbira most hadd ne térjek ki.

Érdekes módon viszont a death metal még stabilan tartotta magát ezekben az időkben, sőt, a norvég black metal is ekkoriban kezdte felhívni magára a figyelmet. Ami előbbi csoportot illeti, a műfaj rajongóinak egy szavuk sem lehetett a felhozatalra, egymás után jelentek meg a minőségi, ma már klasszikusnak aposztrofált anyagok, például a Covenant (Morbid Angel), a Focus (Cynic), a Breeding the Spawn (Suffocation), a Serenades (Anathema), a The Ethreal Mirror (Cathedral), vagy a Pure Holocaust (Immortal). Ehhez az illusztris társasághoz tartozik az Individual Thought Patterns, a Death ötödik albuma is.

Alapesetben sok zenekar meg sem ér ennyi lemezt, esetleg kiég, túljut pályafutása zenitjén, azonban Chuck Schuldiner és mindenkori, aktuális társai konstans, magas színvonalú minőséget képviseltek. Ahogy a napokban többször végighallgattam a korongot, felmerült bennem a kérdés, hogy a Death valóban zenekar volt-e, vagy csak a Chuck Schuldiner által összeverbuvált bérzenészek gyülekezete. Mert, tegyük gyorsan a szívünkre a kezünket, szerintem senki nem tud olyan bandát említeni, amelynek alkotásai állandóan változó felállással kerültek rögzítésre.

Ez a Death esetében úgy nézett ki, hogy adott volt a főnök, a zenei géniusz, az irányító Chuck, a többiek pedig szépen beálltak a sorba, alárendelve magukat az ő akaratának, elképzeléseinek. Bill Andrews, Gene Hoglan és Steve DiGiorgio voltak azon szerencsések, akik két Death anyagon is játszottak, mindenki más csak egyen.

Aztán folytathatom azzal, hogy melyik a legklasszikusabb Death felállás. (Érdemes azon is elmeditálni, hogy már a demós korszakban is gyakran váltogatták egymást a muzsikusok.) Amennyiben valaki nekem tenné fel a kérdést, minden bizonnyal a „nem tudom” lenne a válasz, már csak azért is, mert abszolút elfogult vagyok a Death-szel szemben, egyformán imádom az összes lemezt.

Na, de vissza az Individiual Thought Patterns-hez! Úgy gondolom, mindenképpen ki kell hangsúlyozni az előzményeket, mert azok voltak bőséggel. Eleve ott volt a botrányos, Chuck nélküli, a Kreator társaságában lebonyolított Európa-turné, aztán a Kiss God of Thunder-jének feldolgozása az At Death’s Door válogatás második részén, majd a Human album a hozzá kapcsolódó koncertekkel, turnéval. Az is az előzményekhez tartozik, hogy a Human-nel Chuck igen magasra tette a lécet mind önmagával, mind a Death-szel, illetve a komplett színtérrel szemben, másrészt pedig ez a mű hozta meg számukra az áttörést. Továbbá az MTV is a csapat hóna alá nyúlt, hiszen rendszeresen lehetett találkozni a Lack of Comprehension klipjével, és így egy csapásra komoly reflektorfény vetült a death metal bandákra.

Szóval, adott volt a Human, azonban Sean Reinert dobos és Paul Masvidal gitáros – első lemezük felvételeinek okán – a Cynic-be, míg Steve DiGiorgio basszusgitáros szerződéses kötelezettségeiből kifolyólag a Sadus-ba tért vissza, így a Mester (újra) egyedül maradt. Kivel pótoljam őket? – fogalmazódhatott meg a kérdés Chuck-ban, ugyanis egy olyan briliáns mestermű után, mint amilyen a Human volt, akárki nem lehetett a Death tagja.

Visszatért Steve DiGiorgio, a dobok mögé az éppen akkoriban feloszlott Dark Angel vezére, Gene Hoglan ült be, a másodgitáros pozícióját pedig a King Diamond-ban nevet szerzett Andy LaRocque (alias Anders Allhage) vette át, magyarán, minden túlzás nélkül egy szupergroup, egy all star tagság jött létre.

Chuck és Gene

A felvételekre ezúttal is a Morrisound stúdióban került sor, az összes dalt Chuck egymaga jegyezte. Ahogy a lemez elindul az Overactive Imagination-nel, a hallgató nyugodtan hátradőlhet(ett), mondván, itt sem a hangzásban, sem a nóták színvonalában nem lesz hiba, mi több, a csapat még egy lapáttal rátett a komplexitásra, de úgy, hogy az ne menjen a befogadhatóság rovására. Ugyanolyan művészi, kidolgozott lett az anyag, mint elődje, helyenként jazz-elemekkel kombinálva, és ahogy két évvel korábban, úgy most is mindenki brillírozik.

Andy LaRocque-nek köszönhetően, az ő hatására neoklasszikus témákban is bővelkednek a szerzemények, a ritmusszekció teljesítményét pedig méltatni sem kell, mert neveik eleve garanciát szolgáltattak a csúcs nívóra. Ezúttal is készítettek klipet, mégpedig a The Philosopher-re, de ennyi erővel bármelyikre forgathattak volna, hiszen ezúttal is rendkívül fogós tételek születtek, legyen szó az In Human Form-ról, a Jealousy-ról, a Trapped in a Corner-ről, vagy az Out of Touch-ról.

Chuck hangja tovább tisztult, még dallamosabb lett, orgánuma ugyanolyan jellegzetes, karakteres, azonnal felismerhető, mint egykori kollégái többségének, gondolok itt Chris Barnes-ra, David Vincent-re, vagy John Tardy-ra. A tiszta, erős, arányos hangzás pedig megkoronázza a végeredményt, egy újabb hibátlan, klasszikus alkotás született a Death műhelyében.

Zárszóként nem tudok mit írni, ugyanis minden egyéb gondolat felesleges szófosás, ömlengés lenne; többet, okosabbat nem tudok az Individual Thought Patterns-hez fűzni. Máig felfoghatatlan Chuck tragikusan fiatalon bekövetkezett halála, belegondolni is rossz, mennyi zene maradt még benne. Kétségtelen, hogy személyében egy korszakos zsenit vesztettünk el.

A szerző: Dávid László437 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*