Bathory: The Return… (1985)

Ami az Egyesült Államokban az undergroundban 1982/1983 környékén ment végbe, az hozzánk, Európába egy-két éves fáziskéséssel érkezett meg. Nevezetesen a thrash/speed metal létrejöttéről van szó, amelynek európai kiteljesedése 1984/1985-re tehető. Azonban ezzel párhuzamosan durvább, szélsőségesebb irányzatok is születtek, amelyek viszont a tengerentúlra értek át később: megközelítőleg ekkorra, tehát a ’80-as évek közepére.

Jelen esetben a black és a death metal szárnybontogatásáról beszélek, illetve e két irányzat legelső képviselőiről, a Venomról, a Bathory-ról és a Hellhammer-ről/Celtic Frost-ról. Amíg például a Master/Death Strike, a Mantas/Death, a Possessed, a Morbid Angel, a Massacre, a Hellwitch és az Xecutioner/Obituary még javában demóztak, addig a már említett európai kortársak ez idő tájt már bemutatkozó anyagaikat dobták piacra (a Venom addigra a harmadik korongján is túl volt), megelőzve az amerikai kollégákat, mintegy utat mutatva nekik.

Előzmények: Ezzel nem akarok sokat foglalkozni, hiszen tavaly, az Under the Black Mark 30 éves jubileumának kapcsán már kifejtettem, így e helyütt csak a legfontosabb információkra szorítkozom. Két nóta a Scandinavian Metal Attack válogatás első részén és a bemutatkozó album egyaránt 1984-ben, újabb két dal a Scandinavian Metal Attack II. kompiláción 1985-ben, majd még ugyanabban az esztendőben jött a folytatás, a The Return… formájában.

Felvételek: 1985 februárjában, a stockholmi Electra stúdióban (a keverés is itt zajlott), a maszterizálásra pedig szintén a fővárosban, a Sonet stúdióban került sor.

Dalok, végeredmény: Teljesen egyértelműen kijelenthetjük, hogy az európai underground, a kontinens extrém metal mezőnye 1985-ben lobbantotta lángra a világot. Mindegy, hogy a Celtic Frost munkáiról, a Kreator Endless Pain-jéről, a Destruction Infernal Overkill-jéről, a Sodom In the Sign of Evil EP-jéről, a Living Death Metal Revolution-jéről, a Bulldozer The Day of Wrath-járól, netán a Helloween Walls of Jericho-járól, vagy a Running Wild Branded and Exiled-járól van szó, az öreg kontinensen forrongott a metal élet. A lényeg az volt, hogy mindenki gyorsabb, brutálisabb, szélsőségesebb legyen a másiknál.

1985. május 27-én a Bathory gyakorlatilag pontot tett a versenyfutás végére, mintegy eldöntve, hogy ki az úr a háznál, hogy melyik a legextrémebb banda, előadó széles e világon. Jobban mondva, Európában. Világviszonylatban mindössze egyetlen versenytársa, kihívója akadt Quorthon mesternek, de ők csak fél évvel később debütáltak. Igen, a Possessed Seven Churches-éről beszélek.

Bő hét hónappal korábban, 1984. október 2-án bizony komoly fejtörést okozhatott a rajongóknak az első lemez kíméletlensége (Hades, Reaper, In Conspiracy with Satan, Raise the Dead), a The Return…-nel azonban a Bathory dobott még egy lapáttal a zenébe oltott gonoszságra, brutalitásra, agresszivitásra. Ahogy Quorthon mondta: „Azt akartuk, hogy az emberek csak a The Return… feliratot olvassák – mint egy második albumot, vagy folytatást –, és utána fordítsák meg az albumot a tracklistához. Az apokaliptikus szöveg második részét a számcímekbe szőttük bele; így csupán miután végighallgattad az albumot, kaptad meg a korong teljes címét: The Return of the Darkness and Evil”.

Ebből fakadóan adott volt egyfajta misztikum, sejtelmesség, amelyet ráadásul a borító, illetve a Revelation of Doom kissé elkínzott, elnyújtott, fenyegető intrója még feljebb srófol, majd jön a gyilkos, szélvészgyors Total Destruction, amellyel mindent és mindenkit letaglóznak. Quorthon ott vette fel a fonalat, ahol legutóbb abbahagyta: gyilkos szörnyetegként, ádázul tombolva ugrik a torkunknak a dal, azonban az ezt követő, a Sodomnak is alapul szolgáló Born for Burning-ben lassul a tempó, mi több, doomos részek is felütik benne a fejüket.

Ez az a pont, ahol meg kell jegyezni: Quorthon nagyon jól tudta, hogy az első anyag extremitását már nem lehetett volna tovább fokozni (értelme sem lett volna), ezért az új album készítése közben mindenképpen a változatosságra való törekvés lebeghetett a szeme előtt. Az olyan lassabb, hogy ne mondjam, „lötyögösebb” felvételeken, mint a Bestial Lust (Bitch) és a The Rite of Darkness a Venom hatása (előbbinek egy az egyben Witching Hour-hangulata van) letagadhatatlan; a The Wind of Mayhem, a Possessed, a Son of the Damned, illetve a Sadist (Tormentor) az első lemezre hajazó koromfekete durvulatok; a Reap of Evil enyhén epikus beütése, lassú tempói viszont az Under the Sign of the Black Mark irányvonalát előlegezték meg, kövezték ki az utat a változásokat hozó harmadik albumhoz. A szintén gyors, gonosz The Return of the Darkness and Evil érdekessége, hogy szerepelt a Scandinavian Metal Attack I.-en, és egy rövid, pár másodperces outróval fejeződik be.

A hangszerkezelésről és a hangzásról ez esetben sem lehet szuperlatívuszokban beszélni (Stefan Larsson primitív, tufa dobolását szinte művészet alulmúlni), azonban a sötét, brutális számok tovább növelték Quorthon kultuszát underground körökben. Andreas Johansson basszusgitáros játéka kizárólag ezen az alkotáson hallható; a kásás megszólalásnak köszönhetően hangszere alig hallatszik. Sok sót nem evett meg a Főnök mellett, ahogy a korai és későbbi korszak muzsikusai sem.

Cél: Még egy fokkal extrémebbnek lenni, de a változatosságra való törekvés figyelembe vételével.

Koncertek: Tudjuk jól, a Bathory sohasem lépett fel élőben.

Folytatás: Ezt is tudjuk, ismerjük jól, nem is megyek bele. Quorthon 14 évvel ezelőtt bekövetkezett halálával betölthetetlen űrt hagyott maga után.

Hatás, konklúzió: Papíron a Venom Black Metal albuma a stílust definiáló alkotás, ők hozták be a köztudatba a kifejezést, azonban – és ezt szerintem Cronos is elismeri – az ultimatív, definitív black metal anyag a The Return…, illetve az Under the Sign of Black Mark. Quorthon pedig minden bizonnyal azt vallaná be, hogy komoly hatással volt rá a Venom, csak ő tovább durvította a muzsikát a newcastle-i triónál.

Ezen azonban már teljesen felesleges filozofálni, a lényeg úgyis az, hogy The Return… a későbbiekben felbukkant black metal generáció Bibliája, kiindulópontja, amely nélkül sohasem szökkent volna szárba a stílus a ’90-es évek legelején úgy, ahogy akkoriban kialakult.

A szerző: Dávid László437 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 hozzászólás

  1. Hatalmas zene
    Viszont később készült hozzá egy remaster, ami az eredetihez képest rosszabb lett, a hangulatát elvéve.
    Most mondom ezt, akik most találkoznak ezzel a lemezzel, elképzelni sem tudják, mi bajom van ezzel a verzióval, pedig aki hallotta az eredeti keverést, nekem még kazettán volt meg, cd-n, MP3-ban már csak a remaster elérhető

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*