„A legelső Fekete Yuk-beli koncertünk sokkolta a felkészületlen közönséget”

Levélváltás Nagy „Byg” Zoltánnal, a Life Discussion egykori gitárosával – 1. rész

A ’80-as évek végén bekövetkezett death metal/grindcore-robbanás a ’90-es évek legelején hazánkat is elérte, amelynek eredményeként rengeteg death metal banda bontott vitorlát. Talán egyetértetek velem abban, hogy e csapatok többsége nem volt híján a tehetségnek, lelkesedésnek, gondoljunk csak a Necrotomy-ra, az Extreme Deformity-re, a Subject-re vagy a Cultic Pulp-ra. Talán sokan nem tudjátok, de legelső grindcore-bandánk a Life Discussion volt, akik 1986-ban kezdték pályafutásukat, igaz, demóikat csak ’91-ben adták ki. A többit pedig a csapat egykori gitárosa, Nagy „Byg” Zoltán mondja el.

Byg, köszönöm szépen, hogy elfogadtad az interjú-felkérést, amelyet nem aktualitása, hanem érdekessége miatt készítek. Benne vagy egy kis múltidézésben?

Köszi a felkérést! Természetesen, jól fog esni egy kis időutazás, remélem, jól fogok emlékezni a részletekre. Kezdhetjük.

Mikor, hogyan kerültél kapcsolatba a heavy metal muzsikával, és hogyan jutottál el az extrém, death/grind zenékig? Melyek voltak a legelső csapatok, amelyeket felfedeztél, amelyek a kedvenceid lettek?

Hát, igazából nem kezdtem túl keményen, úgy 8-9 évesen a Kiss és az AC/DC volt a kedvencem. 🙂 Egy akkori általános iskolás haverom faterjának a lemezei között fedeztük fel ezeket, és a hangzás és az energia gyerekfejjel teljesen magával ragadott. Később elkezdtem keményebb/gyorsabb muzsikák után vágyni, kutatni. Először természetesen a punkzene, a Sex Pistols/Plasmatics/GBH/Exploited-szerű bandák fogtak meg, és ennek a zenei stílusnak a hatásait itt-ott fel is fedezheted a Life zenéjében.

Úgy 15 éves korom körül hallottam először a Metallica és a Slayer zenéjét, ők hozták be az igazi heavy metalt az életembe, onnan pedig már folyamatosan kerestem az egyre keményebb és extrémebb bandák lemezeit. Így jutottam el az akkoriban kibontakozó black metal, death metal és grindcore olyan előfutárainak zenéihez, mint a Bathory, a Sodom, a Cryptic Slaughter, a Napalm Death, a Bolt Thrower vagy a Death.

Mikor kezdtél el gitározni, és miért erre a hangszerre esett a választásod? Jártál esetleg tanárhoz, zenei iskolába vagy autodidakta módon sajátítottad el a tudásodat?

Úgy nyolcévesen kaptam az első akusztikus gitáromat. A szüleim dobták össze rá a pénzt, de apám már évekkel az előtt kérdezgette, hogy lenne-e kedvem esetleg gitározni tanulni, mert már hatévesen zenekart alapítottam két másik, első osztályos haverommal. Beatles-dalokat énekeltünk, és mivel igazi hangszeren akkor még egyikünk sem játszott, így csak a levegőben pengettünk, vagy ütöttük a képzeletbeli hangszereinket. Érdekességképpen megemlítem, hogy abból a három kis srácból később mind zenész lett. Kaktusz (Kakuszi György) a Trottel nevű zenekar gitárosa, míg Toncsi (Pataki Antal) a Hisztéria nevű formáció énekese lett. 🙂

Szóval apám kezdett tanítgatni az alapokra. Még a családalapítás előtt basszusgitározott, és a hathúros gitáron is elég sok Beatles- és Rolling Stones-riffet tudott játszani. A basszusgitár akkoriban nem vonzott, ezért egyből a gitárral kezdtem. A legelső dal, amit tanultam tőle, az Animals-től az A felkelő nap háza volt. :-). Később, amikor apám kifogyott a riffekből, már autodidakta módon, hallás után szedegettem le a lemezekről, ami tetszett. Később zenesuliba is beiratkoztam: a Benczúrba jártam jazzgitározni, ahol kitűnő tanárom volt Kormos Janos személyében.

Más hangszeren is játszol?

Igen, az évek alatt több hangszert is „felszedtem” a gitár mellé. A basszusgitár eléggé magától értetődő volt. Gyerekkoromban egy pár évig doboltam, ami később sokat segített a többi hangszeren is ritmikusabb, érdekesebb témákat írni/játszani. A jazzsuliban a zeneelmélethez a zongora társult, amelyen a játékomat azóta is autodidakta módon fejlesztem.

A ’70-es évek végétől kezdtem a rockzenei kedvenceim mellett az akkoriban úttörőnek számító szintizenéket is hallgatni, és körülbelül a ’90-es évek közepe óta használok szintiket a felvételeimhez. A húszas éveim kezdetén kezdtem ismerkedni az analóg-szerű szintikkel, a filterezéssel és az érdekesen pulzáló, ritmikus zenei ötletekkel, amelyeket már utolsó otthoni projektemnél, a Naturactive-ben is elkezdtem használni.

Mostanság rengeteget írok/hangszerelek zongora segítségével, mert egy virtuális, komputer-alapú stúdióban, mint amelyen az enyém is, amelyben jelenleg körülbelül 200 virtuális hangszer lehet a klasszikus nagyzenekari és a népi hangszereken keresztül az egészen modern elektronikus vagy hibrid instrumentumokig. Ezek közül a számítógépen bármelyiket megszólaltathatom, és a felvételeknél egy midi billentyűzet segítségével kontrollálhatom is.

Milyen indíttatásból alapítottad meg a Life Discussion-t? Hogyan jött össze a tagság? Nehéz volt megtalálni a megfelelő, elkötelezett, lelkes zenészeket?

Úgy gondolom, hogy egy elég természetes folyamat során, barátságokból és az extrém zenék szeretetéből fogant a Life Discussion. A fiatalságunk ellenére a családunkon keresztül mindnyájunknak lehettek az életről mélyebb tapasztalataink, élményeink, és ez is összehozott bennünket. Ezeket az érzéseket, gondolatokat, energiákat próbáltuk megfogalmazni a zenénkben.

Legelőször Yule-val (Rácz Gyula, énekes), akkori osztálytársammal és legjobb barátommal kezdtük el tervezgetni a zenekar alapjait. Rengeteget lógtunk együtt, kutattuk és hallgattuk a kedvenc zenéinket. Akkoriban jöttem rá, hogy micsoda hangja van, és hogy olyan szövegeket ír, amelyek engem is megérintenek belülről. Ez nagyon fontos volt számomra.

Később, egy haverom invitálására elmentem a XVII. kerületbe, Rákoskeresztúrra, hogy megnézzek egy zenekart. Igazából csak azért, mert tetszett a dobos játéka a felvételen, amit előzetesen mutattak. Nekünk akkoriban nem volt dobosunk, a csákó pedig elszólta magát, hogy az övék inkább a keményebb zenéket szereti. 🙂 Kellemes meglepetésben volt részem, amikor a próbaterembe leérve a falakon ez általam is kedvelt zenekarok felspray-zett neveit láttam. Gondolhatod, hogy a dobosról egész idő alatt nem vettem le a fülem és a szemem. 🙂 Nagyon jól ütötte, dinamikusan, keményebben is, mint amire a bandájának szüksége lehetett.

És akkor adódott egy, a Life Discussion történetében mérföldkőnek számító pillanat. A gitárosuk pihenőt hirdetett, és mivel hallott róla, hogy én is gityózom, felajánlotta a cuccát kipróbálásra. Lent hagyott a bekapcsolt erősítővel, pedálokkal és a gitárral. Mindenki szétszóródott, eltűnt a pincéből, én pedig szemben álltam egy nagy, a Slayer nevét hirdető felfújással. 🙂 Így hát belekezdtem egy jó kis Slayer-dalba. Még végére sem értem az első riffnek, amikor megjelent Al (Nagy Sanyi) feje a pincelejáró résében, és örömmel teli döbbenettel vetette magát a dobok mögé. Akkor ott valami megmozdult. Annyira egymásra éreztünk zeneileg, emberileg, hogy a zenekara még aznap feloszlott.

És ha nem is a Life Discussion, mert akkor még nem volt neve a formációnak, de mi hárman Yule-val és Sanyával elkezdtük közösen próbálni a későbbi dalok alapjait. Ezután kezdtünk basszusgitárost keresni. Egy barátom, Pityke kapcsolatán keresztül hoztak bennünket Vic-kel (Csécs Viktor, basszusgitáros) és Balage-zsal (Szilágyi Balázs, énekes). Egy akkori, Trash-Mosh Club-beli Undertaking-koncerten találkoztunk először, és kezdtünk az együttesről és a közös zenélésről beszélni.

Itt említenék meg két későbbi Life-tagot is, akik szintén jó barátként kerültek be a bandába. Érdekességként rámutatnék arra, hogy a legeslegelső Life-fellépésen a második felállásból ismert Fleshy bőgőzött, nem pedig Vic. 🙂 Fazzy is a belső baráti körünkhöz tartozott: sokat lógott velünk a próbáinkon, vagy jártunk együtt koncertekre. Így fedeztem fel az ő hangbeli képességeit, ugyanis mindig hallottam üvöltözni koncerteken vagy focimérkőzéseken. 🙂 Ők is ennyire közel voltak hozzánk már akkor is. És hogy teljes legyen a kép, itt a csapat második felállása: Rácz Gyula/Yule – ének, Fazekas Zoltán/Fazzy – ének, Nagy Sandor/Al – dob, Puskás László/Fleshy – basszusgitár, Nagy Zoltán/Byg – gitár.

Eleve két énekesben gondolkodtatok? Honnan jött ez az ötlet?

Ez egy kényszerű kompromisszum révén alakult így. Amikor basszusgitárost kerestünk, még nem gondolkodtunk két énekesben. Én teljesen elégedett voltam Yule-val, de Csécs Viktor az első találkozónkra a barátját, Balage-t is magával hozta, akivel már szintén dolgoztak egy zenekar ötletén, és akivel a régi barátságukra való tekintettel együtt akart maradni. Mind a két arc kurva szimpatikus volt, jó kiállással, így nem akartunk úgy dönteni, hogy nem próbáljuk ki őket.

Összejöttünk egy próbára, és valahogy kurva jól klappolt a dolog. A két hang különböző karaktere, és hogy egyszerre is tudtak hörögni, iszonyú nagy energiát adott a zenénknek. A két hörgő egy bandában akkoriban még ritkaságnak számított. Így ez is különlegessége lett a felállásnak. És az is vicces, hogy Yule körülbelül fele akkora volt, mint Balage, de valahogy mégis neki volt a mélyebb/durvább hangja. 🙂 Ők ketten együtt nagyon jó kontrasztot alakítottak ki a zenében. Szóval ilyen szerencsésen jutottunk hozzá két kiváló hanghoz. 🙂

Ez volt az első zenekarotok, vagy korábban már más formációkban is játszottatok?

Azt tudom, hogy Yule-nak és Fazzy-nak a Life volt az első bandája. Nagy Sanyi abban a kezdő zenekarban játszott, amit fent is említettem, de sajna a nevükre már nem emlékszem. Én 14 évesen egy Fekete Özvegy nevű együttesbe léptem 1984-ben. 🙂 Ők akkoriban már viszonylag ismert heavy metal banda voltak a XVI. kerületből, a családom pedig pont akkor költözött a szomszédba, és mindig hallottam őket próbálni, ahogy elsétáltam a házuk előtt. Így az egyik nap, ahogy kint, a kerítésnél hallgatóztam, behívtak. Pont gitárost kerestek. Vic és Balage Life előtti zenei életéről sajna semmit nem tudok, soha nem merült fel ez a téma. Fleshy több zenekarban is játszott, főleg punk bandákban. Az Akupunktúra nevére biztosan emlékszem, más sajnos most nem jut szembe.

Miután 1986-ban hívtad életre a zenekart, egyetértesz azzal, hogy a Life Discussion volt hazánk legelső grindcore bandája?

Ezen még nem gondolkodtam. Valószínű, hogy lehettek más, velünk egy időben induló magyar grind bandák is, annyi különbséggel, hogy talán akkor ők még nem jutottak fellépési lehetőséghez vagy nem vették fel az anyagukat. Azt hiszem, mi lehettünk az elsők, akik ezt megtették, mert arra viszont emlékszem, hogy a legelső Fekete Yuk-beli koncertünk még sokkolta a felkészületlen közönséget. 🙂 A számok közötti szünetben síri csönd volt, és a színpadról lejövet a közönség szétnyílt, és utat adott nekünk. Senki nem mert odajönni hozzánk, csak ujjal mutogattak a sötét sarok felé, ahol a söreinket iszogattuk. 🙂

Ezekben az időkben még elég gyerekcipőben járt itthon a heavy metal zene, különösen az underground. Milyen emlékeket őrzöl a korai évekről? Rajtatok kívül milyen bandák léteztek ekkor?

Hát, emlékszem a korai Intense Agonizing-ra, Extreme Deformity-re, Cultic Pulp-ra, Necrotomy-ra, Subject-re, a Thrash-Mosh Clubban fellépő Undertaking-re, Bedlam-re, Slogan-re. De még mindezek előtt Yule-val már black metal fesztiválokra jártunk, ahol természetesen a Tormentor volt a főbanda és az összes előttük fellépő bandának is „tor”-ra végződött a nevük: Detonator, Disznótor és hasonlók. 🙂 Már nem emlékszem pontosan, mert vagy a skinhead-ekkel verekedtem, vagy egy beígért késelés elől kellett fű alatt távoznom ezekről a bulikról. 🙂

Milyen célok vezéreltek akkor, amikor egy ilyen durva hangzású, súlyos, extrém metal bandát hoztál létre? A tagok közül mindenki komolyan vette a csapatot?

Egészen leegyszerűsítve, az volt a fejünkben, hogy olyan zenét csináljunk, amilyet mi is szívesen hallgatnánk, viszont egyelőre még nincs, legalábbis nem ilyen felállásban/hangzással. Gondolok itt a zenei hatásainkra, amelyeket fent is említettem. Elég sokféle zenei stílust hallgattunk, és megvoltak a kedvenc elemeink, amelyeket a magunk módján ötvöztünk a többiek stílusával. Lehangolt gitárok, punkos basszus, extrém vokálok, gyilkos tempók; valami keményebbre, gyorsabbra vágytunk annál, mint amit akkoriban be lehetett szerezni. Így aztán megcsináltuk magunknak: nem terveztük, nem agyaltuk túl, szeretetből, ösztönösen állt össze.

Eleinte mindenki beleadta a szívét-lelkét, csak később jöttek a problémák. Mivel többen közülünk még mindig iskolába jártak, emiatt – gondolom, szülői nyomásra – nem tudtunk annyit próbálni, amennyit én szerettem volna, és ez, úgy éreztem, visszahúz bennünket. Ez vezetett a későbbi tagváltásokhoz is. Sohasem álltam a legtürelmesebb ember hírében, és ez különösen igaz, ha zenéről van szó. 🙂 Hozzá kell tennem, hogy nem a zenei tudás vagy az ízlésbeli különbségek alapján hoztam meg ezeket a döntéseimet. Tökéletesen meg voltam elégedve velük, mint zenészekkel, viszont tele voltam ötletekkel, energiával, és nem volt kedvem tovább várni.

Miért álneveket használtatok?

A Kiss zenekar óta tetszett az a fajta sejtelmesség, amit az okozott, hogy csak maszkban láthattad őket, és hogy – azokban az időkben – nem volt egyszerű róluk információt beszerezni. Ez adta az ötletet, és gondolom, a punkzenei gyökereink is, hiszen ott is sokan használtak becenevet. És mivel nekem már jóval korábbról megvolt a Byg, úgy éreztem, ez jobban hangzik majd egy esetleg nyugaton is kiadott lemezen, mint az olyan, általuk kimondhatatlan magyar nevek, amelyekben hemzsegnek a kettős betűk, a gy, a cs, a zs, a cz, az sz. 🙂

Byg

Mely zenekarok voltak a legfontosabb hatásaitok?

Szerintem mindnyájunknak voltak punk gyökerei. Magamból kiindulva a GBH, a Sex Pistols, a Dead Kennedys, a Plasmatics, az Exploited stb., még ha ezt a lehangolt gitárokkal, a durvább énekkel egy más szintre is hoztuk. Sok gitárriffem, ha lelassítottad volna, egyszerű punk elemeket tartalmazott. Persze, amikor már mint zenekar összejöttünk, addigra mindannyian jóval extrémebb zenéket is hallgattunk.

Mivel a zenekarból egyedül én válaszolok a kérdésre, szerintem egyszerűbb, ha a saját kedvenceimet sorolom fel, azokat, akikre még emlékszem. Egy részüket biztos a többiek is szerették. Hallgattam a korai Bathory, Celtic Frost, Sisters of Mercy, D.R.I., Criptic Slaughter, Impetigo, Death, Venom, Bolt Thrower, Extreme Noise Terror, Voivod, Sodom, Napalm Death, Carcass, Pungent Stench vonalat. Az S.O.D./M.O.D. zenéje is bejött, ami megint csak egy kicsit visszakanyarodik a punkosabb hardcore-vonalhoz.

Ezek mellett a Deicide, a Suffocation, a Terrorizer, a Nine Inch Nails, a Ministry, az Entombed, a Godflesh, a Righteous Pigs, a Skinny Puppy, a Defecation, a Cannibal Corpse, a Repulsion és a Swans is a kedvenceim közé tartozott. Ezek jutnak most így hirtelen az eszembe. Ezek között több olyat is tudok, amit mindannyian hallgattunk, és így tuti hatással voltak ránk.

(holnap folytatjuk)

A szerző: Dávid László461 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*