Monotheist: Scourge (2018)

Madarat tolláról, embert barátjáról. Kiadót kiadványáról. Ez utóbbi kitétel, úgy gondolom, ugyancsak fedi a valóságot, és különösen azoknak a rajongóknak nyújt segítséget, akik komolyan beleássák magukat az undergroundba, folyamatosan követik az aktuális megjelenéseket, és tájékozottak az adott cég és a hozzá tartozó csapatok által képviselt zenei irányvonalról (pl. Doomentia, The Church Within, Duplicate, Rise Above stb.).

Az 1998-ban, Los Angelesben létrejött Prosthetic Records főleg a durva, komplex death metal zenekaroknak ad otthont (Beneath the Massacre, Hour of Penance, Psycroptic stb.), de black, illetve doom együttesek is tartoznak hozzájuk. Legfrissebb igazolásuk ez az Orlando-i alakulat. Bemutatkozó korongról beszélünk, ugyanakkor maga a banda nem új formáció, lévén, hogy 2004-ben alakultak. Annyit sikerült róluk kiderítenem, hogy a Monotheist-et Michael „Prophet” Moore gitáros/énekes hívta életre, aki körül az évek folyamán több muzsikus is megfordult, míg a jelenlegi tagság, Moore mellett JJ „Shiv” Polachek énekes, Cooper Bates dobos, Jose Figueroa basszusgitáros és Tyler McDaniel gitáros/énekes 2013 óta van együtt.

Eddigi termésük a 2007-es Unforsaken demó, a 2013-as Genesis of Perdition EP, illetve a tavalyelőtti Scion of Darkness single, és ahogy fentebb említettem, idén látott napvilágot debütálásuk. Bevallom, régen hallottam már ennyire nehezen emészthető anyagot, nagyon résen kellett lennem, hogy el ne veszítsem a fonalat. A muzsikájukat jellemző „komplex, progresszív death metal” kategória napjainkra elcsépelt közhellyé vált, gomba módra szaporodnak a témahalmozó zenekarok, amelyeknél a cél, hogy minél több mindent sűrítsenek az általuk prezentáltakba, nem fontos, ha azt a hallgató nem tudja befogadni.

Hála Istennek, utóbbi kitétel a Scourge-ra nem vonatkozik. Igaz, egy-két meghallgatás nem elegendő a korong feldolgozásához, nekem is kellett öt-hat alkalom, mire valamennyire képbe kerültem. Mert igen, az a célja a Monotheist-nek, hogy az ember szánja rá az időt a lemezre, ne csak felületesen fusson át rajta. Akár azt is írhatom, hogy a hallgatót rákényszerítik az alapos odafigyelésre.

Ez az a muzsika, amelynél a technikás, változatos dobolás alapfeltétel, és ennek a követelménynek Cooper Bates maximálisan megfelel: semmi túlzás nincs abban, hogy George Kollias, Pete Sandoval, esetleg Tim Yeung szintjén áll, tehát a death metal abszolút topkategóriás ütőseivel játszik egy ligában.

Ennek a muzsikának az a kerékkötője, hogy ha a zenészek beleborulnak a hangszereikbe, a témákba, akkor egy idő után követhetetlenné, netán élvezhetetlenné válik a produkció. Ötletekből, témákból itt sincs hiány, azonban Tyler McDaniel és Michael Moore a megtekert riffeket, a szépen kidolgozott szólókat dallamokkal szövik át, és noha eleinte nehéz belekapaszkodni a zenébe, később, több, gyakori hallgatás alkalmával a befogadónak már jobban rááll a füle a korongra.

Természetesen az olyan alapzenekarok hatása, mint a Suffocation vagy a Cryptopsy, jelen esetben is érvényre jut, szerencsére a banda nem elégszik meg a szolgai másolással, némi pluszt, többletet akarnak hozzátenni a végeredményhez. Utóbbira az itt-ott szomorú, melankolikus hangulat, illetve a hegedű alkalmazása a példa, ahogy az az instrumentális Infinite Wisdom-ban, a Desolate, It Mourns Before Me-ben, illetve a női hangokkal is kísért, egy kevés blackes hatást is tükröző Abominable Acts-ben hallható.

Ha már fentebb említettem a bárdistákat és a dobost, Jose Figueroa, valamint JJ „Shiv” Polachek teljesítményét sem illethetem egy rossz szóval sem, mindketten eleget tesznek a komplex, progresszív death metal „előírásainak”. Csupán azt nem sikerült kiderítenem, hogy konceptalbumról van-e szó, de ez talán nem is lényeges; ami fontos, hogy a végeredmény kiváló lett. Annyit jegyeznék még meg, hogy Bobby Koelble (ex-Death, Death to All) és Christian Alvestam (ex-Scar Symmetry) is közreműködnek az alkotáson, mintegy emelve a produkció értékét, színvonalát.

Számomra műfajában eddig az év legjobbja a Scourge, nagyon nehéz lesz megszorongatni bárkinek is. Nem hat sem elsőre, sem másodikra, kötelező időt szentelni rá, utána viszont komoly favorittá válhat, ahogy az esetemben is történt, mivel az utóbbi időkben sokszor hallgattam meg. „Év végi Top 10”-gyanús mű.

A szerző: Dávid László442 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*