Mit ingyen és mit pénzért?

Kényes témáról fogok írni: pénzről, szerzői jogról, a zenéhez való ingyenes és fizetős, törvényes és illegális hozzáférés viszonyáról.

Azt mondják, átalakulóban van az a zeneipari modell, amelyben az előadók elsősorban fizikai hanghordozóik eladásai és koncertbevételeik után tesznek szert jövedelemre. Ez tény, ugyanakkor azt látom, jelenleg több modell is létezik egymás mellett. Mindez abból adódik, hogy a zenekarok és a közönségük egyes tagjai is különbözőképpen állnak ehhez a kérdéshez.

Van olyan együttes, amelyik, ha tudja, törölteti az internetre illegálisan felkerült lemezeit, más csapatok maguk teszik ingyenesen meghallgathatóvá, esetleg letölthetővé egyes anyagaikat. Akadnak zenekarok, amelyek egyáltalán nem koncerteznek, vagyis ezen a fronton nem számíthatnak bevételre, mások gyakorlatilag folyamatosan a színpadon állnak. A muzsikusok többsége a zenélésből él, mások egy főállás mellett, hobbiszinten űzik ezt a tevékenységet.

Ha a másik oldalt nézzük, a zenehallgatók egy része elvi kérdést csinál abból, hogy ahol csak lehet, anyagilag is támogatja kedvenc zenekarait, mondván, csak attól várhatunk egy következő alkotást, aki meg tud élni a zenélésből, és képes finanszírozni legalább a stúdiómunkálatok költségeit. Az emberek egy része viszont azt mondja, miért fizessek azért, ami ingyen is hozzáférhető. Még ha ezzel az illető szerzői jogokat is sért, ám vélhetően nem lesznek álmatlan éjszakái emiatt, hiszen a szürke zónában mozgó tömegben elsikkad az egyéni felelősség („mindenki ezt csinálja”).

Aztán vannak olyan zenerajongók, akiknek fontos, hogy – akár a limitált példányszám, akár az információ-gazdag borító és booklet, vagy a minél jobb hangminőség miatt – tárgyi valójukban is birtokolják a hanghordozókat. Mások még csak le sem töltik az mp3 fájlokat, hogy azzal se csökkentsék számítógépük tárolókapacitását; ők a neten nézik, hallgatják a zenéket.

De hogy áll maga a jog, a magyar Büntető Törvénykönyv (Btk.) az ingyenes tartalomletöltésekhez, amelyek az új évezredben radikálisan csökkentették az előadók hanghordozókból származó bevételét?

Az Origo ezzel kapcsolatos cikkét idézem: „Az új Btk. legutóbb úgy foglalt állást, hogy a kizárólag személyes célokat szolgáló szerzőijog-sértések esetében indokolatlan lenne a felhasználók tömeges büntetőjogi felelősségre vonása.” Ugyanakkor – teszi hozzá a portál ide vonatkozó írása – ha valaki azért oszt meg médiafájlokat a világhálón, hogy azzal közvetlen vagy közvetett módon pénzt keressen, akár letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető.

„Az új szabályok értelmében a büntethetőséget csak akkor lehetne elkerülni – írják –, ha az internetes javak megosztásával (például torrentezéssel) a felhasználó nem okoz félmillió forintnál nagyobb vagyoni hátrányt a szerzői jogtulajdonosoknak.”

Az Origo hozzáteszi, a magánfelhasználók eddig sem voltak a jogvédő szervezetek és a bűnüldöző szervek célkeresztjében; a nyomozó hatóságoknak célszerűbb a nagy halnak számító terjesztőket célba venniük.

Vagyis a törvény különbséget tesz a magáncélú letöltés, a nagy mennyiségben történő fájl-cserebere és a kereskedelmi szándékkal történő feltöltések között. Bár elvileg mindegyik sérti a szerzői jogot, a hazai hatóságok legkevésbé az első kategóriával foglalkoznak. Nem tudom, mindez hogyan harmonizál a nemzetközi joggal, de az egyes ingyenes zeneletöltést lehetővé tévő internetes oldalak megszüntetése is azt mutatja, hogy a hatóságok az input, vagyis a feltöltők oldaláról akarják szűkebbre szabni ezt az előadók túlnyomó többsége által nemkívánatosnak tartott rendszert.

A hallgatóknak tehát – erkölcsi és pénzügyi megfontolások alapján – lehetőségük van választani, de mit tehetnek az előadók? Az „új zeneipari modell” kitalálása elsősorban az ő érdekük és feladatuk. Egyesek továbbra is kielégítik azon fogyasztók igényeit, akik fizikai formában is szeretnék birtokolni a nekik tetsző zenéket. CD-ből persze ma már messze nem fogy annyi, mint az ezredforduló környékén, újra divatja van viszont a bakelitnek. Mások esetleg már nem is gyártatnak lemezeket, és csupán az interneten teszik – pénzért – hozzáférhetővé az anyagaikat.

A jövedelemszerzés súlypontja azonban kétségtelenül a koncertbevételekre tevődött át, hiszen ezt a csatornát egyelőre nemigen lehet kijátszani: aki élőben is látni akarja a csapatot, fizet érte. Hogy a lemezeladás terén kieső pénzeket az előadók magasabb jegyárakkal igyekeznek-e kompenzálni, nem tudom. Talán inkább a gyakoribb fellépésekkel. Egyes esetekben érezhetően emelkedtek a belépők árai, vannak csapatok, amelyek exkluzív csomagokat is kínálnak, más zenekarok viszont továbbra is megmaradtak a megfizethető kategóriában, sőt, egyesek akár még tengerentúli „fapados” fellépéseket is bevállalnak (lásd a Karma To Burn 1500 forintos jegyárát néhány éve az A38 Hajón).

És persze ott vannak a merch-cuccok, például az egyedi turnépólók, amelyekből ha nem is jön be annyi pénz, mint a jegybevételekből, mégiscsak kiegészítő jövedelmet jelentenek a zenekarok számára.

Nem tudom, mi a megoldás. Nem vagyok saját magam ellensége, így nem a zenéhez való hozzáférés korlátozását preferálnám. Mi, rajongók el vagyunk kényeztetve a rendelkezésünkre álló lehetőségek terén, most már csak azt a megoldást kellene megtalálni, amivel az előadók sem járnak rosszul.

A szerző: Coly460 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*