Marijannah: Till Marijannah (2018)

Attól, hogy nem látunk rá egy ország heavy metal életére, ott még ezerrel pezseghet a helyi színtér, legalábbis az underground. Igaz ez a délkelet-ázsiai szigetországra, Szingapúrra is (amelynek területe alig nagyobb, mint Budapesté), ahonnan 260 zenekart listáz a műfaj netes lexikonja, az Encyclopaedia Metallum.

A Marijannah-ra szinte teljesen véletlenül akadtam rá; örültem, hogy a csapat idei (és egyben bemutatkozó) lemezét sodorta elém az élet, annak viszont már kevésbé, hogy a szűk félórás anyag csupán négy nótát tartalmaz.

A pszichedelikus stoner/doom-ot játszó formáció csupán tavalyelőtt alakult, ám tagjai korábban már számos másik helyi zenekarban bizonyítottak. A felállás a kezdetektől változatlan: a csapatot Muhammad Azri basszusgitáros, Nicholas Wong dobos, valamint Nicholas Ng és Rasyid Juraimi gitárosok alkotják, Azri kivételével valamennyien énekelnek is.

Első kislemezük, a Snakecharmer tavaly októberben látott napvilágot, rajta egyedüliként a címadó nótával. Ez kelthette fel a német Pink Tank Records érdeklődését, akik szerződtették az együttest, és ez év februárjában piacra dobták a Marijannah debütalbumát.

Az már az első percekben érezhető, hogy amit hallunk, nem angolszász muzsika, ugyanakkor egy cseppnyi ázsiai íz sincs benne. A zene hangulata és hangzása is jócskán retró-ízű; utóbbin lenne még mit javítani, ugyanakkor a túlpolírozottság sem biztos, hogy jót tenne az anyagnak. Hogy szándékos-e a múltidézés, vagy inspirációik hatására egyszerűen „ez jön belőlük”, nem tudom.

Az albumot nyitó 1974-ben egy halál egyszerű gitárriff vett le a lábamról, és tette a dalt a kedvenc Marijannah-nótámmá. Ezen a korongon is helyet kapott a kislemezes Snakecharmer – számomra ez a lemez legkevésbé érdekes tétele. A Black Sabbath-osan kezdődő Bride of Mine már jóval szimpatikusabb tétel, ám a dalok képzeletbeli rangsorában csupán bronzérmes. Ami még megelőzi, az az albumot záró All Hallow’s Eve, amely ének- és gitárdallamainak, valamint hangsúlyos vokáljainak köszönhetően vált nagy favoritommá. Ha valami, akkor ez tényleg a ’60-as, ’70-es éveket idéző nóta.

Sajnálom, hogy csak ennyi, és remélem, hogy egy hosszabb nagylemezre sem kell majd sokat várnunk.

Addig is, a Nicholas Wong-gal készült interjúmat angolul hétfőn, magyarul kedden olvashatjátok a rattle.hu oldalon.

A szerző: Coly545 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Trackback / Pingback

  1. “Azt gondolom, 29 perc megfelelő hosszúság egy debüt albumnak” – Rattle Inc.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*