Iron Maiden: Piece of Mind (1983)

Illeszkedjenek bármennyire is egy egységes koncepcióba, alkossák a zenekar egy adott korszakának egymással egyenrangú pilléreit, az Iron Maiden minden lemezének egyedi színe, árnyalata, hangulata van. Ez egyrészt a lemezborítóból, másrészt a dalok témáiból, illetve természetesen magából a zenéből adódik. Míg elődje, a The Number of the Beast alapvetően kék és sötét volt, addig az éppen 35 évvel ezelőtt napvilágot látott Piece of Mind (még ha a tasak grafikáján Derek Riggs egy gumiszobában ábrázolta is kedvenc Eddie-nket), sárga és világos. Míg előbbin a börtön és az alvilág mélyére, a Pokol fenekére és az akasztófa árnyékába kalauzolt bennünket Steve Harris csapata, utóbbin a sasok, Ikarusz és a napfény nyomába szegődtünk.

Bár az Iron Maiden életművében, a ’80-as évek közepén/második felében készült albumok között némileg mostohagyereknek érzem, a Piece of Mind több szempontból is különleges alkotás. Először is, ezen a lemezen mutatkozott be a nagyközönségnek a csapat új dobosa, a Clive Burr-t váltó Nicko McBrain, aki ezt megelőzően a francia Trust-ban diktálta a tempót. Így ez a lemez lett a nyitánya annak az 1988-ig tartó, nagyjából ötéves időszaknak, amelynek albumait a klasszikus felállás – Dickinson, Murray, Smith, Harris, McBrain – alkotta meg.

Másrészt, szakítva az addigi hagyományokkal, az anyag felvételei a ködös London helyett most első ízben a Bahamákon, a nassaui Compass Point stúdióban zajlottak. A dalok addigra nyilván összeálltak már, ám a helyszínnek, a csapat ottani hangulatának is lehetett hatása a majdani végeredményre. Producerüket, Martin Birch-t (akivel a Killers óta dolgoztak együtt) szerencsére nem cserélték le, így a The Number…-hez képest nem változott radikálisan a lemez hangzása.

Az albumon olyan örök Maiden-slágerek kaptak helyet, mint a Flight of Icarus vagy a The Trooper (kislemez is ezekből lett, illetve a videoklipek is hozzájuk készültek). A lemez A oldalát jóval erősebbnek érzem, az említettek mellett olyan daloknak köszönhetően, mint a Where Eagles Dare és a Revelations; innen még leginkább a Die With Your Boots On című nóta lóg ki. Ugyanakkora B oldalon is vannak igazán emlékezetes nóták, például a Quest for Fire vagy a To Tame a Land.

Utóbbi szerzeménnyel, de a lemez egészével kapcsolatban is hallottam már a „progresszív” jelzőt említeni; ha nem is olyan komplex és agyas az album, mint, mondjuk, a Dream Theater alkotásai, a hosszabb, 6-7 perces nóták kellően összetettek, ami inkább zenei csemegévé, mint emészthetetlen intellektuális fogássá teszi e szerzeményeket.

S ha már az étkezőasztalnál járunk, a lemez eredeti címe Food for Thought (Szellemi táplálék) lett volna, rímelve arra a bizarr képi poénra, hogy a lobotómián átesett Eddie (lásd a borítót) agyát zöldségköret kíséretében tálalják fel a zenekar tagjainak (a booklet 19. oldalán).

Egyébként ez volt az első olyan Maiden-album, amelyen nem találunk címadó számot (később még négy másik korong jutott hasonló sorsra), a „piece of mind” kifejezés csupán a Still Life című nótában hangzik el.

A csapat egy másik gegje, hogy a Revelations című dalnak a bibliai Jelenések könyvéből vett szövegrészletében a „pain” szót Harris-ék „brain”-re változtatták („Neither sorrow, nor crying. Neither shall there be any more brain”).

A leghangosabbat pukkanó humorpetárda azonban a maga korában minden bizonnyal a Still Life elején elhangzó „titkos üzenet” volt, ahol visszafelé játszva rögzítették McBrain szövegét, aki – kissé ittasan – az ugandai diktátort, Idi Amint parodizáló brit színészt, John Bird-öt idézte. A csapatnak elege lett abból, hogy egyes amerikai kritikusaik sátánistának bélyegezték őket, ezért úgy gondolták, hülyéknek hülye válasz jár, s ha már ördögi üzenetek közvetítésével vádolják őket, hát gyártanak egy „ilyet”.

Harris és McBrain

A lemez nemcsak zenei csemegékkel, hanem egyéb intellektuális élményekkel is szolgál. Talán nincs még egy olyan Maiden-anyag, amelynek ennyi dalát inspirálta volna valamilyen irodalmi vagy filmes alkotás. Ebben Harris méltó partnerére akadt Dickinsonban, aki hozzá hasonlóan intenzíven érdeklődött a történelmi és mitológiai témák iránt.

A Where Eagles Dare-t a Kémek a sasfészekben című második világháborús regény filmváltozata, a Revelations-t a már említett Biblia mellett többek között Aleister Crowley munkássága, a Flight of Icarus-t a görög mitológia, a The Trooper-t pedig Alfred Tennyson A könnyűlovasság támadása című költeménye ihlette.

A Quest for Fire Jean-Jacques Annaud A tűz háborúja című filmje, a Sun and Steel a szamuráj Mijamoto Muszasiról írt tanulmány, a To Tame a Land pedig Frank Herbert A Dűne című sci-fije „alapján” íródott. Utóbbi dal eredetileg ugyanazt a címet viselte volna, mint a regény, ám az író ügynöksége ehhez nem járult hozzá.

Az album dalait számos előadó feldolgozta, a legizgalmasabb talán a Maiden uniteD nevű projekt próbálkozása volt, akik – a Threshold-énekes Damian Wilson vezényletével és Anneke van Giersbergen vendégszereplésével – 2010-ben a teljes anyagot lemezre játszották, méghozzá akusztikus változatban (Mind the Acoustic Pieces).

Az Iron Maiden történetének folytatása mindenki előtt jól ismert, úgyhogy azt nem részletezném, ahogy a Piece of Mind dalait sem magasztalnám külön-külön. Amit viszont kiemelnék, az Steve Harris emblematikus bőgőjátéka, amelyet ezen az albumon is élmény hallgatni.

A szerző: Coly460 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*