Helloween: Keeper of the Seven Keys part II. (1988)

Folytatom a kamaszkorba lépő Tóth Zoltánka történetét, amely a Helloween együttessel kapcsolatban a Keeper of the Seven Keys 1-gyel kezdődött (katt ide). Miután Zolika nagy rajongója lett a két felvonásos mű első részének – amivel megalapozta heavy metal-rajongását –, nem sokkal rá már kézbe is vehette a folytatást. Összespórolt zsebpénzét lelkiismeret-furdalás nélkül költötte el a lemezboltban a Keeper… 2 műsoros kazettára (pedig anyukája kérte, hogy kaját vegyen magának), amit hímes tojásként őrizve szorongatott hazafelé menet, és alig várta, hogy otthon a magnóba helyezze. És mit hallott a hangszórókból, amikor benyomta a play gombot? Csuda jó zenét! Olyat, amilyet még előtte sosem. Na, azért egyszer már fülelt hasonlót, az első album is szenzációs volt, így már két korszakalkotó albumot birtokolhatott.

Gyorsan végigpörgette néhányszor, és utána elégedetten nyúlt el a kanapén. Mit elégedetten, óriási vigyorral az arcán konstatálta, hogy övé a világ legjobb lemeze! Másnap már újságolta is barátainak, osztálytársainak, hogy megvan neki az új Helloween, baromi jó, és ezt nekik is meg kell szerezni. Nem volt olyan nap, hogy ne ment volna le a kazetta legalább háromszor-sokszor, nem tudott betelni vele.

Csodálatosan szép intrót követően felharsant az Eagle Fly Free, ekkor Zozó egy dupla hátra szaltóval nyugtázta, hogy ennél jobb kezdés nem létezik a zenetörténelemben. Kiske hangja sasként szárnyal, az énektémák az eget verik. A sodró dal telis-teli van kiváló dallamokkal, amelyek zsenialitásához kétség nem férhet. Amikor felcsavarta a hangerőt, együtt vágta ki a „magas cét” Kiske-vel, hogy „Just make it your own way”.

De egyébként minden szám olyan ultradallamos és egyben tempós, hogy nem tudta nem-együtt-énekelni a kiváló torokkal, természetesen 13 évesen még halandzsa szöveggel, bár minimális szinten egy-két sort már döcögve sikeresen. Példának okáért az már működött ízes akcentussal, hogy „Dr. Stein grows funny creatures” vagy „Time… marches… time”, illetve „I want out”, de a „Keeper of the seven keys” sor sem jelentett áthidalhatatlan problémát.

Zoltánka nagyon-nagyon kedveli a Rise and Fall dalt, igaz, a refrént nem sikerült akkoriban helyes angolsággal prezentálnia, de kit érdekelt, az volt a fontos, hogy nem-metálos rokonainak, ismerőseinek leüvölthesse a haját. Hozzájött ehhez a léggitár, a fejrázás és minden egyéb kellék, amely kiverte a biztosítékot a diszkózene nyomorult és szegényes étrendjén diétázó emberekben. A léggitárt muszáj volt elővenni, mert Kai Hansen és Michael Weikath akkora gitárszólókkal tömte meg az összes nótát, hogy azok zenei tankönyvekbe illenének, nem beszélve a speed metal-ra jellemző gyors riffelésekről, amit a lemezen végig bemutatnak. Hogy lehetett ezt másképp kibírni?

Kevés pihenőt csak a We Got the Right című lírai(bb) nóta ad, a sok vágtázás, headbangelés közepette jól jön egy kis szusszanás, legalább elmerülhetünk a zenei finomságokban. Mert azok vannak dögivel: ízléses, pöpec gitártémák, Kiske magas tartományban zengő első osztályú éneke, valamint a változatos dobjáték mind-mind hozzátesz a dal nagyszerűségéhez.

Álljunk is meg egy pillanatra, mert a ritmusszekció még nem került említésre, pedig megérdemlik, hogy őket is megdicsérje fiatal barátunk. Igaz, hogy a számok zenéjét és szövegeit a Hansen/Weikath/Kiske trió írta, de Ingo Schwichtenberg (R.I.P.) dobolása több, mint egyszerű tuka-tuka. Rengeteg váltással, pörgetéssel színesítette játékát, pedig akkoriban a heavy/speed metal-ban inkább a szimpla kalapálás dívott. Markus Grosskopf basszusgitáros szintén nem csak monotonan alapozott, hanem furfangos (azaz technikás) módon pengette a vastag húrokat.

Akkoriban sokan beszóltak Zolcsinak, hogy milyen tré már heavy metal-t hallgatni, ez a zene semmi másról nem szól, mint az őrjöngésről, a húrok tépkedéséről és az össze-vissza dobolásról. Ifjú cimboránk nem hagyta magát, és megvédte a műfajt, pajzsként maga elé tartva a kazettát, és azt válaszolta, hogy akkor hallgasd meg ezt, szó nincs arról, hogy anti-zene lenne a metal, ez itt egy hibátlan album, szenzációs muzsikát rejtve, sehol nincs a popzene ehhez képest. „De különben is, pofán váglak, ha leszólod a fémet.”

Különösen az I Want Out és a Dr. Stein számokat ajánlotta ismerkedés gyanánt, az előbbit az egyszerű, de mégis remek csorda-vokál miatt, az utóbbit meg azért, mert szimplán király a refrénje, és egyébként meg kislemezen is megjelent, ezért „kötelező” a végighallgatása. Ja, ehhez hozzájött még az is, hogy Zolika a trafikban megvette a Dr. Stein kislemez-matricát, amely ezután a magnóját díszítette egy Angel Dust, egy Testament és egy King Diamond ragaccsal kiegészülve.

Ha azt állította Zozi az Eagle Fly Free nótáról, hogy a legjobb albumkezdés az univerzum keletkezésétől fogva (nem számítva az Invitation nyitányt), akkor a főcímdal a földkerekség legjobb zárása. Az a több, mint 13 perc egy epikus csoda! A lírai bevezetőt követően fokozatosan bekeményedik a dal, majd a refrénben ismét lágyabb harmóniák veszik át a szerepet, hogy később egy hatalmas szóló-orgiában csúcsosodjon ki, aminek nyomán csak kapkodjuk a fejünket. A legvégén szépen lecsordogál a nóta egy akusztikus gitár kíséretével. Úgy érezte Zolika, hogy ezt a számot a végtelenségig tudná hallgatni, annyi jó téma burjánzik benne.

Egyszer aztán egy nagyon kellemes meglepetés érte Zolkát, mégpedig azon év karácsonyán. Nagynénjétől (illetve az ő férjétől, mert a férfi tudta, hogy mit kell venni) ajándékba kapott egy Keeper of the Seven Keys II hosszú ujjú pólót. Madarat lehetett fogatni a sráccal, addig hordta, amíg le nem foszlott a testéről.

15 éves korára Zoltánt (többé már ne becézgessük) elkapta a thrash/death/black/grindcore láz, így nélkülözte a dallamos metal zenék többségét, de az első három Helloween album örökre a kedvencei maradtak. Furcsa módon a Pink Cream 69 is bejött neki, amely szintén kivételnek számított a sok zúzás közepette, és éppen Andi Deris PC69 énekes vette át Michel Kiske helyét a bandában. Sajnos innentől viszont számára érdektelenségbe fulladtak e német együttesek munkái, de mindkét banda korai lemezei örök klasszikusokként maradtak meg neki.

Happy Helloween!

A szerző: Zozzie245 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*