Angelus Apatrida, Skeletal Remains, Trallery – Budapest, Dürer Kert, 2018. május 19.

A színpadon az Angelus Apatrida, a nézőtér első sorában a szerző

Az év egyik legkirályabb turnéja látogatott el hozzánk szombaton, amikor is két spanyol és egy amerikai csapat húzta a talpalávalót. Az Angelus Apatrida és a Skeletal Remains az új lemezét népszerűsíti, a Trallery pedig a 2016-os Spiritless anyagával érkezett.

A kötelező bemelegítés (értsd: n liter punkbenzin elfogyasztása) után megszálltuk a Dürer Kertet, ahol az ismerősökkel való találkozás után azonnal belebotlottunk az Angelus-frontember Guillermóba. Gellén Tomi barátommal három éve már láttuk őket, sőt még egy képre is el tudtuk kapni a spanyol thrash-csődört, és ezt a képet idén reprodukálni tudtuk.

RxGx, Guillermo és Gellén Tomi 2015-ben…
…és 2018-ban

A kép elkészülte és a pacsizások után azonnal a színpad elé siettünk, ahol a Trallery csapott a húrok közé. A mallorcai trió eddig két lemezt adott ki, a 2013-as Catalepsy-t, amely egy old school-abb, az átlagból némileg kiemelkedő thrash-anyag, valamint a 2016-os Spiritless-t, amely egy modernebb, gojirás hatásokat felvonultató album. Főként utóbbi adta műsoruk gerincét, a Catalepsy-ről csak két számot (Collateral Damage, White Shadow) játszottak.

Korrekt 40 perces szett volt, vérprofi előadással. A srácok bejárták a színpadot, egy perc üresjáratot sem engedélyeztek. Egyedül egy-két szólónál tűnt fel a ritmusgitár hiánya, néhol egy picit üres volt a hangzásuk. Humberto Pol varázsujjú basszusgitáros-énekes remekül bánt a közönséggel, folyamatos volt a kommunikáció. Vele egyébként az Angelus műsora előtt sikerült egy kicsit hosszabban elbeszélgetnem; megígérte, hogy visszajönnek, és már készül az új anyaguk, amely a Catalepsy és a Spiritless keveréke lesz.

A circle pit mámora

Egy jó 20 perces átszerelés (sörszünet) után a Skeletal Remains csapott a húrok közé. A Los Angeles-i death metal banda két évvel ezelőtt is járt nálunk, hálásan fogadta őket a magyar közönség. Nekem úgy jött le, hogy ezen az estén a legtöbb látogató számára ők voltak a húzónév, műsoruk kezdetén azonnal beindult a darálás. Tőlük a 2015-ös Condemned to Misery lemezt hallgattam korábban, a dalok nagy része ismeretlen volt számomra. Idén ők is új albumot adtak ki, Devouring Mortality címmel.

Sajnos ez a fajta death metal számomra sosem tartozott az emlékezetesebb koncertélmények közé, én személy szerint hiányoltam belőlük egy kis pluszt. Ettől függetlenül mesteri volt, amit csináltak, és – a héthúros gitárok hathúrosokra cserélése után – én is elkaptam valamennyire a fonalat. A közönségnek viszont nagyon bejött a koncert, amit a srácok egy Cancer-feldolgozással (Hung, Drawn and Quartered) honoráltak.

Újabb sörszünetet követően a merchpult felé vettem az irányt, ahol beszereztem a Trallery Spiritless-ét (a Catalepsy már korábban hozzám került), valamint az Angelust is támogatandó, egy sapkát vásároltam tőlük. Itt sikerült aztán elkapnom Humbertót a Trallery-ből, akivel az Angelus kezdéséig beszélgettem.

Guillermo Izquierdo (Angelus Apatrida)

És ekkor elkezdődött a főzenekar műsora. Nagyrészt az új albumról játszottak, nyitásként egyből a Sharpen the Guillotine-t. Kirobbant a moshpit, bár ahogy elnéztem, addigra megritkult a létszám. Az új albumos dalok közé egy-egy régebbi is bekerült, az End Man-nek különösen örültem, de például a 2012-es lemezről is elhangzott a You Are Next, ami szintén erős koncertdal. A spanyolok kiválóan kezelték a közönséget, megemlítették, hogy három éve is ugyanezen a színpadon játszottak, akkor a Dew-Scented előtt toltak egy bitang bulit.

Jose Izquierdo (AA)

Negatívumként egyedül a koncert rövidségét tudom említeni. Ezt annak a számlájára írom, hogy Victor Valera dobos, ha jól értettem Guillermo szavait, vesemedence-gyulladást kapott. A rövid műsor ennek ellenére igencsak intenzívre sikerült, a nyakam még most, hétfőn is nehezen mozog. Lehet, hogy épp azért tűnt ilyen méregerősnek a buli, mert rövid volt? Akárhogy is, várjuk vissza őket, jobbulást Victornak, és köszönjük a Cudi Purci Booking-nak, illetve a Bloody Juice Entertainment-nek a szervezést, le a kalappal!

David G. Alvarez (AA)
A szerző: RxGx23 publikáció
Hobbi-kategóriás metal-újságíró, író, villamosmérnök. Az írás és a munka mellett zenél is, jelenleg az Inhalator basszusgitárosa.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*