Mike Tramp & Band Of Brothers – Harmonie, Bonn, 2018. április 17.

Először is, a bevezetőben le kell szögezni, hogy Mike Tramp (többek között az egykori White Lion énekese) nem csak mára kultikussá vált zenekara anyagával van évről évre úton, hanem három barátjával létrehozta a Band Of Brothers zenekart, és koncertjeinek gerincét e formáció saját dalai képezik. Persze akármit is csinálhat a legendás zenekara után, úgyis mindenki ’80-as évekbeli múltjával fogja összehasonlítani a produkciót, amit önmaga is bevall, ezért ma este a régi rajongókat is ki akarja elégíteni olyan örökzöld klasszikusokkal, mint a Broken Heart, a Goin´ Home Tonight, vagy a Lady of the Valley.

A koncert kezdetétől fogva egy jókedvű Mike-hoz van szerencsénk, aki mosolyogva, de határozottan csap a húrok közé, és már a zenészek közötti pillantásokból érzékelni lehet, hogy egy jól összeszokott társaságról van szó, amelyik éli és professzionálisan végzi a munkáját. Dinamikusan és pontosan játsszák a számokat, de a kritikusabb hallgatók észrevehetik, hogy a technikásabb szóló- és díszítőjátéknál azért Vito Bratta egy egyedi jelenség volt. A dalok energiájával és szépségével abszolút semmi baj, de egy-két „finomság“ örökre Vito kézjegye marad.

Viszont Mike méltóságteljesen öregszik, ha ezt egyáltalán a mai dinamizmusával összhangba lehet hozni. A dalok között jókedvűen pillant a közönségre, és örömmel konstatálja, hogy van, akin eredeti White Lion-os turnépóló van, így nyújt egy, a ’80-as évek hajmetal érájára jellemző rózsaszín pengetőt az illetőnek.

Üdítő, hogy nemcsak egymás után nyomja a számokat, hanem érdekes háttérsztorikat is mesél a White Lion-ról, a dalok keletkezéséről, felvételekről, a ’80-as évekbeli rocksztár-életről a helyzet megváltozásáról a grunge-korszakban, amikor már egyik lemezcég sem akart vele szóba állni. A régi rajongók közül egyesek a gyermekükkel vannak jelen. Mike beszélgetésbe kezd a közönségével, anélkül, hogy ez felesleges szövegelés lenne, ami egyértelműen szórakoztató jelleget ad a koncertnek.

A ma estére kiválasztott szólódalok tökéletesen passzolnak a régi klasszikusokhoz, így nem lenne fair akár egyet is kiemelni közülük. A dalok apró nüanszaival is remekül bánik a zenekar, a halk-hangos részek is tökéletesen váltakoznak, ami kevés csapat erénye. A kétórás játékidő mintha egy pillanat alatt múlna el a ráadásokkal együtt, és a közönség jó érzéssel távozik a bonni éjszakába.

A szerző: Novák Norbert32 publikáció
A ’80-as évek gitárzenéin nőtt fel, amikért a mai napig is rajong. Jelenleg a német The-Pit.de-nél, Way Up-nál és Rock Times-nál dolgozik, mint fotós és újságíró. Főállásban nyelvészeti területen tevékenykedik Németországban.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*