„A black metal nem csupán zene, hanem a lélek maga”

Levélváltás Mathyas-szal és Topyval, az egykori Exhumator tagjaival

A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején igen komoly robbanás következett be hazánk metal undergroundjában. Rengeteg tehetséges thrash és death metal csapat bukkant fel; úgy gondolom, szavunk nem lehetett a minőségre, a felhozatalra. Megítélés kérdése, hogy melyik zenekar mennyi reflektorfényt kapott, ám egy biztos: a móri Exhumator csak a legfanatikusabb rajongók előtt ismert. A zenekar egykori gitáros/énekese, Mathyas és basszusgitárosa, Topy volt segítségemre, hogy felelevenítsük a múltat.

Mathyas, Topy, örülök, hogy elfogadtátok az interjú-felkérést. Mindenekelőtt aziránt érdeklődöm, hogy hogy tetszik a honlapunk, szerintetek mennyire informatív, naprakész az oldal?

Mathyas: Amióta felfedeztem, napi szinten olvasom, visszamenőleg is. Sok dolgot innen tudtam meg.

Topy: Nagyon jól kidolgozott, tartalmas.

Miután ez egy posztumusz interjú lesz hazánk egyik korai black metal bandája, az Exhumator pályafutását felelevenítendő, arra szeretnélek megkérni benneteket, hogy lebbentsétek fel a fátylat a zenekarról! Készen álltok egy időutazásra?

M.: Induljunk! Megpróbálok emlékezni…. 🙂

Mikor, hogyan alakult meg az együttes? Hogyan nézett ki a felállás? Mindnyájatoknak az Exhumator volt az első zenekara?

T.: Ha jól emlékszem, 1989 környékén alakultunk, Topy (Domonkos Gábor), Roby (Pábli Róbert), Mathyas felállásban. Az első nevünk Excalibur volt. Ez a zene még nem kötődött szorosan a black metál vonalhoz, ’91-ben viszont nekiláttunk az első demóanyagnak. Az összes tagnak ez volt az első zenekara.

M.: Egy közös ismerősünk említette, hogy gitárost keresnek egy bandába. Topy basszuson játszott, Roby dobolt, én pedig gitáron toltam. Sajnos a részletekre nem nagyon emlékszem, de Excalibur néven alkottunk egy pár instrumentális dalt, és közben énekest kerestünk. Végül én álltam a mikrofon elé. El kell mondjam, hogy én black metalt szerettem volna játszani, fel is adtam egy hirdetést, hogy black metal zenekar szövegírót keres. Többek között Zsobrák János is megkeresett, és koncertlehetőséget ajánlott. Onnantól egyértelmű volt, hogy milyen zenét játsszunk. :-). Végül nem volt szükség szövegíróra. 🙂 Mai szemmel nézve ez elég nevetséges volt.

Zeneileg mi volt a közös nevező? Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?

M.: Talán a Black Sabath-ot említhetem. Én a keményebb vonalat szerettem, a többiek nem igazán.

T.: A Black Sabbath volt az, amit mindenki szeretett, de sok mindenkit ide lehetne sorolni: Death, Sepultura, aztán a lágyabbak, Maiden, Mercyful Fate stb.

A banda nevét ki találta ki?

M.: Azt én követtem el… 🙂

Milyen céllal hoztátok létre az Exhumatort?

T.: Kizárólag a zenélés volt a cél. Akkoriban szerettünk együtt muzsikálni.

Black metal zenekarként indultatok, és a Tormentor örökségét kívántátok ápolni; egyetértetek ezzel a megállapítással? Véleményetek szerint a black metal amolyan mostohagyerek (volt) a hazai undergroundban, vagy van olyan széles bázisa, mint a thrash, a death, vagy a tradicionális heavy metalnak?

M.: Senki örökségét nem kívántuk ápolni, mielőtt Zsobrák megkeresett, azt sem tudtam, hogy mi az a Tormentor… 🙂 Ő küldte el nekem az Anno Domini kazettát. Engem akkoriban a Venom, a Bathory, a Celtic Frost, a Sodom, a Kreator, a Slayer, a King Diamond, a Manowar zenéje motivált. Hogy mostohagyerek, azt nem mondanám. Az igaz, hogy a black metalnak soha nem volt, és nem is lesz akkora tábora, mint a többi stílusnak. A black metal nem csupán zene, nem stílus, hanem a lélek maga.

T.: Szerintem helyénvaló a megállapítás, mivel ők előbb voltak. A műfaj nem volt mostohagyerek, hiszen voltak törekvések, és a koncerteken is voltak emberek bőven. Tény, hogy a heavy metál lágyabb zene, többeket megfog.

Ami a Tormentort illeti, ők mindenképpen úttörőnek számítottak a maguk idejében. Osztjátok ezt a nézetet?

M.: Igen, ez egyértelmű. Sok zenekarra, zenészre voltak hatással, mondjuk, rám nem…:-) De ez legyen az én bajom…:-) Különösebben sohan nem szerettem, de elismerem, hogy igényes, jó zene.

T.: Osztva.

A ’90-es évek legelején hazánkba is begyűrűzött az akkor éppen aktuálisnak számító death metal hullám. Olyan csapatok alakultak meg, mint a Subject, a Life Discussion, a Necrotomy, a Cultic Pulp, a Parasite Crowd, az Extreme Deformity stb. Hogyan emlékeztek ezekre az időkre?

M.: Néhányukkal játszottunk közös bulin. Akkoriban nem követtem figyelemmel a magyar undergroundot, mára ez megváltozott. Akkor, a kazettacserélgetős időszakban inkább a black metalra vadásztam. (Lédeczy) Lamberttel, no meg az Ahrimannal is akkoriban ismerkedtem meg. A Duskot is szerettem, szeretem, és Blizzard demóm is van akkoriból. Természetesen az Exhumatorban is rengeteg death metal elem van, mivel az is a lelkem része.

T.: Szép idők voltak, játszottunk is közösen, például a Necrotomy-val. Megmozdultak rá az emberek, nem üres nézőtérnek kellet nyomni. Még a rádióban, Feró Garázs című műsorában is megjelent egy-két zenekar.

Milyen volt a zenei színtér a városotokban, Móron, illetve vonzáskörzetében?

M.: Erre nem igazán tudok felelni. Volt egy zenekar, akivel közös bulit is szerveztünk, de nem igazán érdekelt, hogy ki mit csinál.

T.: Zenekarként talán akkor mi voltunk egyedül. ’92 után aztán alakultak mindenféle együttesek. Mór vonzáskörzetében azért voltak bőven.

Meséljetek, kérlek, a korai Exhumator-os próbákról! Milyen gyakran próbáltatok, hol volt a próbahelyetek, milyen hangulatban zajlottak ezek az összejövetelek?

M.: Topyéknál próbáltunk, a családi házuk alsó szintjén, a szomszédok nagy örömére. Ha jól emlékszem, heti szinten zenéltünk, ezúton is puszilom Teri nénit, aki javában főzött, amíg mi lent zajongtunk…:-) És azt az illetőt is, aki egy szilveszteri bulin lehányta a hangfalamat…:-) A falból kilógott egy kábel, kérdeztük: ugye, abban nincs áram? Mire Topy azt felelte: nincs. Egy próbalátogatónk megerősítheti, hogy volt…:-)

Egyik kedves emlékem, igaz, nem az Exhumatorhoz kötődik, hogy Topyval és egy barátunkkal közösen amolyan mellékprojektként megalakítottuk a Sticky Bronchitis nevű borzalmat. Az Extreme Noise Terror kb. lakodalmas zenének tűnt mellette. Javában zenéltünk, amikor fakanállal a kezében berontott Topy anyukája, Teri néni: „Ez meg milyen zene? – kérdezte. – Ez rosszabb, mint a Szaddam Husszein háborúja, basszon meg a lófasz benneteket!” Na, az beszarás volt. Az Exhumator nem váltott ki ilyen hatást… 🙂

T.: Az akkori próbák nagyon jó hangulatban teltek. Hetente kétszer zörögtünk, és nem zavartunk vele senkit.

A kezdetektől saját dalok írására törekedtetek, vagy eleinte feldolgozásokat gyakoroltatok?

M.: Csak saját dalokat játszottunk; annyi minden volt bennem, hogy nem akartam más zenéjével szöszölni. Magamat akartam kifejezni. Koncerten játszottunk néhány Black Sabbath nótát, és egyszer a HIT Örök estéjét. Passzoltak a műsorba, a hangulatba.

T.: A Hit Rocktól a Vén csavargó című számot is feldolgoztuk.

Milyen szisztéma szerint születtek a szerzeményeitek? Ki írta a zenét, a szövegeket?

M.: Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de igazából én voltam az Exhumator. Tetszik, nem tetszik, ez van. Az első demó basszusát is én toltam fel. Miután Basa csatlakozott hozzánk, ő is hozott ötleteket, általában már a készre megírt dalra. Topynak is volt pár jó ötlete, de alapvetően én írtam meg a dalokat. A szövegek is teljesen az enyémek, a saját érzéseim, élményeim köszönnek vissza bennük.

T.: Mathyasnak voltak alapötletei, de hozott kész dalokat is. Volt olyan, hogy Mathyas és én próbálgattunk: ő gitározott, én pedig a dobot püföltem. Ezekből is jöttek nótaötletek. Aztán a végén mindenki hozzátett valamit.

Az is egyértelmű volt számotokra, hogy angol nyelven adjátok elő a dalaitokat?

M.: Igen. Akkoriban úgy gondoltam, jobb, ha a szöveg nem mászik bele olyan konkrétan az ember agyába. Az angol fordítást pedig ne forszírozzuk…:-)

Első demótok a With Last Greetings (1991) volt. Kérlek, idézzétek fel minden lényeges eseményt az anyaggal kapcsolatban! Mennyi idő alatt vettétek fel, hol és hogyan készült, könnyen álltak-e össze a szerzemények stb.?

M.: A dalok elég gyorsan összeálltak. Volt, van egy amolyan bulizenekar Móron, az ő cuccukkal vettük fel az anyagot a csókakői művelődési házban, egy egész nap alatt…:-) Basa „hangmérnökösködött”, ő eredetileg abban a zenekarban dobolt. A Suicide közepe táján van egy kis szünet: meg kellett állnunk, mert aki tartotta nekem a szöveget, egyszer csak elájult… 🙂 A gitárt, a dobot és az éneket egyszerre játszottuk fel, talán ez is hozzájárult a fantasztikus hangzáshoz…:-)

T.: Akkoriban megfizethetetlen lett volna számunkra egy stúdió. Én katona voltam, így a basszustémákat is Mathyas játszotta fel.

A demót illetően szerintetek megkerülhetetlen a Tormentorral vont párhuzam?

M.: Én nem vonnék párhuzamot. Zeneileg semmiképpen.

T.: Szerintem igen.

Ezután még három demótok jelent meg: a The Escape (1992), a Year of Mourning (1993) és a The End of the Way (1994). Kérlek, adjatok nekünk egy összegzést ezekről az anyagokról!

M.: A The Escape egy konceptanyag, egy öngyilkosság története. Akkoriban már nagyon a doom felé kanyarodtam zeneírásban; bár még nem tudtam, mi az a funeral doom, de azt hiszem, az utolsó két anyag – a korát megelőzve – már az volt. Sokat írtam, írok most is, és más zenei közegben most sem tudnám elképzelni azokat a szövegeket.

T.: Ezek az anyagok már nagyon doom-osak voltak. Ekkor egészült ki a zenekar Basa (Balassa Béla) úrral. Ezek a nótacsokrok is történetet foglalnak magukban. Szerintem nagyon jól össze lettek rakva.

Tudatos volt a részetekről, hogy hosszú, komplex szerzeményeket írtok, vagy egyfajta természetes fejlődésen mentetek keresztül?

M.: Teljesen tudatos. Én úgy vagyok vele, hogy nem szabad csak azért pár percbe sűríteni valamit, mert akkor talán többen meghallgatják. Mindig azt játszottam, ami szívemből jött, amit szeretek, és ha ez tetszik valakinek, annak örülök. Inkább szeresse csak néhány ember, mert átérzi, magára talál benne. Ma már azért nagyobb bázisa van ennek a zenének, sok jó banda létezik, akiket szeretek, és van, hogy zavar, amikor 25 perc után vége van egy dalnak…:-) Akkoriban kaptam levelet Hollandiából, hogy kiadnák a Year of Mourning-ot, de rövidítsük le, mert túl hosszú. Nem is válaszoltam.

T.: Szerintem komoly fejlődésen mentünk keresztül. Emellett persze tudatosan lettek így összerakva az anyagok.

Tágult-e közben a horizontotok, bővültek-e a zenei hatásaitok?

M.: Én sok mindenre nyitott vagyok, legfeljebb nem hallgatom meg többször az adott anyagot…:-) Így visszaemlékezve, túl gyorsan eltelt az a pár év, és sajnálom, hogy nem találtam olyan társakat, akikkel jobban elmélyülhettünk volna ebben a zenei világban. Főleg, hogy miután feloszlott a zenekar, egyre több doom zene látott holdvilágot…:-)

Ez idő tájt a brit doom irány (Cathedral, Paradise Lost, Anathema, My Dying Bride) előretörése jellemezte az undergroundot, ezen kívül több death metal zenekar injektált doomos témákat a muzsikájába, valamint olyan doom zenekarok kerültek ekkoriban reflektorfénybe, mint a Count Raven, a Crowbar, vagy a Solitude Aeturnus. Titeket mennyire kapott el ez a vonal?

M.: Megint csak a magam nevében nyilatkozhatok. A My Dying Bride-ban zavart a hörgés. Szerencsére később ezt nem nagyon erőltették…:-) Igazi doom zenét nem nagyon hallottam akkoriban. Cathedral-t igen, azt nagyon szerettem. A totál sírásós tempó, az nagyon bejött.

Véleményetek szerint az egyfajta doom-reneszánsz volt?

M.: Igen, mindenképpen. És mi abból sajnos már kimaradtunk.

Aztán újabb trendek következtek: a grunge, a pop/punk, majd a nu/modern metal. Ezek is hatottak rátok valamilyen szinten?

M.: Akkor sem hallgattam, és most sem hallgatok ilyesmit. A régi popzenék között akad, amit nagyon szeretek, de hatásnak semmiképpen nem mondanám ezeket.

T.: Egyáltalán nem hatottak ránk, ugyanakkor az is biztos, hogy egy újabb demón ismét egy kicsit másfajta zenével rukkoltunk volna elő.

Mit gondoltok azon véleményekről, hogy a grunge kinyírta a hagyományos, tradicionális heavy metalt?

M.: Ez hülyeség. Akkor is, most is hatalmas heavy metal zenekarok voltak, vannak. Legfeljebb a klasszikus metal azokban az években nem kapott akkora teret, de aki azt szerette, nem hinném, hogy elpártolt a műfajtól. Nem gondolom, hogy például a Manowart vagy a Judas Priest-et egyáltalán egy mérlegre szabad rakni, mondjuk, a Nirvana-val. De mindenki hallgasson, amit szeret.

T.: Szó sincs erről!!! Volt ilyen és olyan zene is.

Mennyit koncerteztetek az Exhumatorral? Hogyan emlékeztek vissza a fellépéseitekre?

M.: Nem sok fellépésünk volt. Az elsőre a Viking Klubban, Zsobrák János szervezésében került sor. Az ritka szar volt: kevesen voltak, a pergő bőr is beszakadt (mikor máskor?). 1991-ben, halottak napján, Tatabányán viszont hatalmas buli volt. Nagyon sokan eljöttek, tetszett is a nézőknek a műsorunk. Arról egy VHS-t is őrzök valahol. A későbbi, doom bulik jók voltak; Móron többször is felléptünk, volt, hogy több mint két órát játszottunk.

Van arról adatotok, hogy annak idején mennyi fogyott a demókból? A felvételek alapján sikerült némi ismertséget kivívnia a zenekarnak?

M.: Az elsőből több mint száz példányt küldtem szét. A többi már nem annyira volt népszerű. Egy pár, magunk korabeli arc talán még emlékszik a zenekarra… 🙂

Voltak olyan megírt nótáitok, amelyek egyik anyagotokra sem kerültek fel?

M.: A vége felé írtunk egy pár dalt, amolyan Mercyful Fate-stílusban, azokat már nem rögzítettük. Van egy próbatermi felvételem, azon vannak, de értékelhetetlenek, ének sincs rajtuk. Ja, és azon a kazin hallható az első énekessel egy dal próbája, aki beszállt volna hozzánk, de az valami förtelem volt.

T.: Volt egy teljes demónyi anyagunk, de a Carmilla végül soha nem készült el.

A The End of the Way cím önmagáért beszél; mikor és miért lett vége a zenekarnak? Barátilag váltatok el egymástól, vagy maradt bennetek tüske?

M.: Ennek a címnek semmi köze a zenekar végéhez. Mint mondtam, a szövegek a saját lelkem leképezései, úgyhogy ez csupán véletlen egybeesés. Basa és Roby egyre sűrűbben távoztak a próbák közepén, vagy el sem jöttek. Utólag derült ki, hogy már a Hetes Körzet nevű zenekarban próbáltak (ami ma az Eleven Hold); az nem annyira esett jól, hogy nem szóltak. De játssza mindenki, amit szeret. Ezek szerint nekik nem szívből jött ez a zene. És akkor jobb is, hogy így történt.

T.: Nem mondanám, hogy barátilag. A végén mindenki mondott mindent. Robogo és Basa eltávozott egy grunge zenekarba. Mathyas a Drawback-et csinálta, én pedig az Excaliburt akartam feltámasztani – sikertelenül. Most már csak Mathyas és én beszélünk egymással, a többiek meg sem ismernek már az utcán. Hiába, a popzene teszi ezt szegényekkel… 🙂

Az egykori Exhumator gitárosa

Mathyas, az Exhumator megszűnése után egy ideig a Drawback-ben játszottál, majd egy hosszabb szünetet követően a Larva/Fusty Soul-t és a Funus-t hoztad létre. Ezekről a bandákról és a hangzóanyagaikról mit kell tudnunk?

M.: A Drawback majdani zenészeivel már az Exhumator próbatermében is jammelgettünk néha. Az együttes megszűnése után velük folytattam, igaz, más vonalon. Sok irányzatot szeretek, tetszett, amit játszani akartak, így belevágtunk. Az első demót a móri moziban rögzítettük, volt pár jó bulink is. Én viszont elég nehéz eset voltam, vagyok… 🙂 Előfordult, hogy egy általam írt, félig kész dalra mondtam, hogy ne erőltessük, mrt nem jó. Tudom, ezt nem igazán lehet elviselni, nekem sem tetszene… 🙂 Úgyhogy elváltak útjaink.

Ezért is döntöttem akkoriban az egyszemélyes zenélés mellett. Nem igazán tudok kompromisszumot kötni; lehet, hogy ez nem jó, de ilyen vagyok. Néha még magammal sem jövök ki: az sem könnyű, nemhogy két-három másik emberrel… 🙂 CD-n minden anyagom megjelent, úgymond, saját kiadásban. Ma már csak egy-egy példányom van belőlük. Nem igazán érdekelt senkit; ezért is töltöttem fel a netre, hogy aki akarja, hallgassa. Most viszont újra összeálltunk egy régi zenésztársammal, a Drawback dobosával, és reményeim szerint még az idén elkészül az új Funus-anyag, most már nem gépi dobbal.

Terjesztetted is ezeket a felvételeket, vagy kizárólag magadnak készítetted őket? Hozzájuk lehet még valahogy jutni?

M.: Volt egy pár érdeklődő, és kaptam is jó kritikát róluk. De ha két tucatot szétküldtem belőlük, akkor sokat mondok. Eredeti példányom már csak nekem van, na meg persze annak, aki annak idején kapott belőle.

Említetted, hogy a Funus-demók kazettán láthatnak napvilágot. Arra van esély, hogy az Exhumator-anyagok is megjelenjenek CD-n, esetleg egy boxban?

M.: Igen, volt róla szó, hogy az új anyag esetleg ilyen formában megjelenne. Én örülnék neki; az Exhumator box szerintem igazi unikum lenne.

T.: Én szeretném feltámasztani a zenekart, és örülnék, ha az anyagokat a mai viszonyok között újra rögzíthetnénk.

Egykori társaitok is érdekeltek még a zenei életben? Tartjátok velük a kapcsolatot?

M.: Néhányukkal igen. A zenei dolgaikról viszont nemigen tudok. Van ugye az Eleven Hold, velük viszont semmi kapcsolatom.

T.: Robogo és Basa az Eleven Holdban nyomja. Éljen a diszkó feltámadása! 🙂

Mathyas napjainkban

Miután ’89 óta vesztek részt az undergroundban, mi a véleményetek a mai színtérről az akkori időkhöz viszonyítva? Mennyire követitek az aktualitásokat, a színtéren bekövetkezett változásokat?

M.: Sokáig nem érdekelt, hogy mi történik az undergroundban. Az utóbbi pár évben viszont sokat olvasok ilyen cikkeket, sok felvételt is meghallgatok, megnézek. Régi underground-arcokkal is felvettem a kapcsolatot, van, akivel újra sok év után. Úgy gondolom, ma rengeteg jó underground csapat van, és ennek örülök. Nem kell szégyenkeznünk!

T.: Nagyon jó a mai fiataloknak: könnyebb dolguk van. És nagyon sok a tehetség.

Az internet, a közösségi oldalak, a letöltések használnak vagy ártanak a metal színtérnek?

T.: Olyan szempontból mindenképpen hasznosak, hogy így több ember hozzájut a muzsikához.

M.: Ez egy kétélű fegyver: igen is, meg nem is. Ismertség szempontjából nagyon hasznos. Viszont az underground soha nem a bevételszerzésről szólt. Örülhetünk, ha a rá fordított összeg visszajön. Aki ezt a nyereségért csinálja, az már nem underground-arc. Engem nem érdekel, ha valaki csak a neten hallgatja a zenémet. Örülök annak is. Számomra az alkotás a lényeg: hangokba önteni a lelkem, és átadni annak, akit érdekel a zeném. Van, aki ezt nem így gondolja, de ez az ő dolga.

Mathyas, Topy, köszönöm szépen a válaszaitokat! Kérlek, osszátok meg záró gondolataitokat az olvasóinkkal!

M.: Köszönöm a lehetőséget, Laci! Jól megdolgoztattad a memóriám… 🙂 További jó interjúkat neked, a Rattle Inc.-nek pedig sok olvasót!

Én is minden jót kívánok nektek a jövőben!

A szerző: Dávid László513 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 hozzászólás

  1. Büszke vagyok arra,hogy a férjem a hazai Black Metal egyik alapkő zenekarának oszlopos tagja és remélem ,hogy még a jövőben halhatunk Exhumatort a színpadon is. Köszönet Dávid Lacinak és Mathyasnak❤️✌️

  2. Kedves Kata! Nagy kedvencem volt annak idején a zenekar, nekem a megtiszteltetés, hogy a srácok elvállalták a felkérést.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*