Suicidal Angels, Tribulation, Satyricon, Insomnium – Dürer Kert, 2018. március 20.

A címben szereplő négy együttes igazából két különálló turné szerencsés találkozásának köszönhetően volt látható egy helyszínen. Én a Suicidal Angels–Satyricon párosért mentem, akik a nagyteremben léptek fel. A Tribulation és az Insomnium koncertjét pedig a közepes teremben nézhettük meg. Az okos szervezésnek köszönhetően a két program csak minimálisan fedte egymást, lévén, hogy árultak úgynevezett kombinált belépőt is azoknak, akiket esetleg mind a négy banda érdekelne. Korábban már lehetett tudni, hogy a kisebb teremben telt ház lesz, ezért egy kicsit izgultam a felutazásnál, nehogy esetleg ne kapjak jegyet az engem érdeklő koncertre.

Felesleges volt pánikolnom, ugyanis a 18.45-kor elsőnek színpadra lépő Suicidal Angels legjobb esetben is csak körülbelül negyed ház előtt nyomta le jó 45 perces thrash-programját. Teljesen korrekt, igazi „cséplést” hallhatunk tőlük. Bár a zenéjüket (néhány felületesen meghallgatott daltól eltekintve) nem igazán ismerem, de érezhető volt a játékukon, hogy úgymond „nem ma kezdték a szakmát”. Az első daloknál egy kicsit száraz, erőtlen gitár sound (ami egyébként néhány stúdiólemezüknél is tapasztalható) a harmadik-negyedik szám körül helyreállt. Úgyhogy a későbbiekben hallottak hatására én is egyre lelkesebben bólogattam a többi nézővel együtt. Igazi hangulatfokozó szettet nyomtak a srácok, részemről rendben volt a produkciójuk!

Suicidal Angels

Ahogy olyan 19.30 körül befejezték, éppen azon gondolkodtam, hogy mi a fenét csinálok majd 20.20-ig, ugyanis akkorra volt kiírva a Satyricon kezdése. Ám ahogy megyek a folyosón, hallom, hogy a másik teremben elkezdődik a buli, aminek hatására többen is elindultak befelé, mutatva a karszalagjukat az ajtóban strázsáló biztonsági őrnek. Felfigyeltem rá, ahogy azt mondja az őr az egyik srácnak, hogy „ide csak fehér karszalaggal lehet bemenni!” Ekkor hirtelen beugrott, hogy az én csuklómon is van egy fehér szalag, amely még a két hete, az egri Broadway-ben tartott Anna and the Barbies-koncertről maradt rajtam. Egyből átmentem leleményes Józsefbe: úgy fordítottam a szalagot, hogy ne látszódjon a Brodway-felirat, odamentem az őrhöz, felhúztam a bőrdzseki ujját, és hipp-hopp, már bent is voltam a teremben, ahol a színpadon a Tribulation nyomta hangulatos dark-gothic muzsikáját.

Tényleg sokan voltak a teremben, a telt ház-hatás teljesen helytálló kifejezés rá. Nem mondom, hogy nem fért volna be még néhány ember, de tényleg sűrűn álltunk. A hangzással itt sem volt semmi gond, sőt! A terem méretéből kifolyólag a basszus itt még jobban dominált, amire főleg az utólag visszahallgatott, telóval rögzített videó a legjobb bizonyíték. Ugyanis élvezhetetlen a hangminőség: az erős mély hangoknak köszönhetően rengeteg recsegés zavarja a felvételt. Ez egyébként a Satyricon-koncerten rögzített dalokra is igaz…kuka! Viszont az Insomnium-on a terem végéből sikerült pár tiszta felvételt készítenem. Igaz, ott meg a színpadból nem látszik más, csak a fények…cumi!

A svédek zenéjével való kapcsolatom egyetlen lemezhez köthető. Az utolsó előtti, The Children of the Night albumukat elég jónak tartom. Erről az anyagról legalább két-három dalt játszottak. A Strange Gateways Beckon-t egész biztosan, hiszen az orgonás kezdése tisztán megmarad bennem. A srácok igazi profi módjára adták elő dalaikat. A színpadi viselkedésük, mozgásuk, kinézetük és főleg a zenéjük jól passzol a vámpíros imázshoz. Néha már szinte vártam, hogy mikor kezd spriccelni a vér a közönségre a (nem létező) tűzoltó-vezetékekből, mint a Penge 1-ben. 🙂 Az ilyen zenekaroknak tudnék olyan fasza színházias show-t elképzelni a koncertjeiken, amely bővelkedne a vámpír-horror elemekben (gyertyák, koporsók, sírok, vér, tűz stb.) Minden lehetne benne, ami fokozná a zene által közvetített hangulatot.

Tribulation

A látottak alapján a Tribulation hitelesen, igazi átéléssel játssza ezt a műfajt. Nagyon tetszettek! Lehet, hogy a végén lemaradtam egy-két számról, de az általam legjobban várt banda miatt negyed 9 körül jobbnak láttam átnézni a szomszéd terembe. Örömmel láttam, hogy a nézők létszáma jócskán megnövekedett. Szerintem már ott is csaknem telt ház volt. Sűrű elnézés-kérések kíséretében előresomfordáltam hát, egész a színpad bal oldalához. Közvetlenül a hangfalak előtt, a lépcsőn állva néztem végig a jó másfél órás Satyricon show-t.

Satyricon

És nem csalódtam! A klubkoncertek minőségi színvonalát bőven meghaladó, maximálisan igényes produkciót láthattunk vérprofi zenészektől. Le a kalappal előttük! Kétszer jöttek vissza, mindegyik alkalommal plusz két-három dallal toldva meg az amúgy sem gyenge programot. A közönség is szuper volt (magamat is beleértve :-)), szerintem ötösre vizsgáztunk az énekes által elvárt, „kötelező” ének, taps és hej-hej-ezés témában. Az elismerését Satyr sokszor a felfelé mutató hüvelykujjával jelezte.

Vörös Attila a többi zenészhez hasonlóan sűrű fejrázások között is precízen játszotta a néha igencsak nyakatekert riffeket. Szerintem nagyon beleillik a Satyricon összképébe. Frost dobos teljesítménye is óriási: a csaknem 100 percből 85-ben végig tolta a kétlábgépes részeket, mindezt headbangelve. Már csak ő játékát nézni felért egy show-val.

Az együttes valamennyi korszakából hallhattunk dalokat, de főleg a 2000 után született szerzeményeken volt a hangsúly. Az új lemezről a Midnight Serpent, a Deep Calleth Upon Deep, valamint a To Your Brethren in the Dark-ot játszották, és talán még egy nótát, de az már nem ugrik be. A Now, a Diabolical és a k.i.n.g. is elhangzott. Az utolsó két dalban, a Pentagram Burns-ben és a Fuel for Hatred-ben pedig Satyr is gitárt ragadott, és úgy énekelt. Mindent összegezve, mind mi, nézők, mind az együttes maximális elégedettséggel távozhatott a koncert végeztével. Legalábbis én nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy kurva jó koncertet láttunk, hallottunk!

Kissé elfáradva, de azért még az Insomnium koncertjére is beblicceltem. Őket sajnos csak névről ismerem. A terem még fullosabban volt nézőkkel, mint a Tibulation-on. A hallott zene egy kicsit még jól is esett a Satyricon után. Kellemes, sokszor kifejezetten szép, nyugis részeket tartalmazó számaik jól elkapták a kókadozó hangulatomat. Egy bő félóráig a keverőpult mellől néztem a műsorukat, aztán pár fotó erejéig előrébb furakodtam. Este 11 körül aztán szedtem a sátorfámat. 6500 forintért négy olyan bandát látni, akikhez élőben addig még sosem volt szerencsém, azt hiszem, teljesen elfogadható. A hallott zenéknek, a kis huncutkodásomnak a belépőkkel és egy Suicidal Angelstől szermányolt pengetőnek köszönhetően ez a koncert is jó ideig maradandó emlék lesz számomra. Remélem, az év tartogat még jó pár ehhez hasonló koncertélményt! Ámen!

A szerző: Sipy22 publikáció
Az egykori Detonator zenekar énekese. Jelenleg szabadúszó, motoros rocker.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*