Sieges Even: Lifecycle (1988)

Köztudott, hogy a Destruction és a Kreator mellett a Sodom tette azért a legtöbbet, hogy a ’80-as évek derekán Németországot, a német csapatokat is komolyan vegyék a thrash-fanatikusok. Gyakorlatilag ők hárman kapcsolták be hazájukat az akkori underground metal vérkeringésbe, hatásukra pedig zenészek ezrei ragadtak hangszert a kezükbe, aktívan hozzájárulva a ’80-as évek közepén bekövetkezett teuton thrash-robbanáshoz.

Azonban tudták-e annak idején Tom Angelripper-ék, hogy van egy ikertestvérük? Mert volt, ugyanis 1982-ben, Münchenben két fiatal zenészpalánta, az akkor 15 esztendős Markus Steffen gitáros és Oliver Holzwarth basszusgitáros Sodom-ként hívta életre zenekarát, mi több, egy évvel később egy háromszámos demót jelentettek meg, amelyet zeneileg power metalként definiáltak.

Ez a Sodom nem AZ a Sodom

Duóként 1985-ig muzsikáltak, ugyanis abban az esztendőben csatlakozott hozzájuk Oliver testvére, Alex Holzwarth dobos, Franz Herde énekes és Markus Burchert gitáros. Elkerülve azonban az akkor már viszonylag komoly hírnévnek, ismertségnek örvendő, az In the Sign of Evil EP-t kiadó gelsenkircheni csapattal való konfrontációt, illetve a fanatikusok összezavarását, 1986-ban a zenekar Sieges Even-re változtatta a nevét.

A kezdeti power metal egy komplex, összetett progresszív metalba ment át, mégpedig egy olyan korban, amikor Németország ontotta magából a thrash-csapatokat, az államot mintegy a stílus egyik európai fellegvárává téve. Új törekvéseiket, zenei irányukat legelőször ’86-os demójukon örökítették meg, azonban a ’87-es Bootleg Kassette-et, valamint a ’88-as, 22 óra alatt felvett Repression and Resistance demót már kvartettként jegyezték, mert Markus Burchert kilépett. Utóbbi anyag akár lemezelőzetesként is felfogható volt, a Steamhammer ugyanis az alapján szerződtette le a csapatot, amely ’88 őszén vonult a münsteri Karo-Musik stúdióba, hogy Kalle Trap producer segítségével felvegye bemutatkozó alkotását.

Akik annak idején birtokolták mindhárom felvételt (sajnos én nem voltam közöttük), bizonyára tudták, hogy mire számíthatnak, mit várhatnak a lemezzel kapcsolatban, akik pedig nem, nos, azok lestek egy hatalmasat. Mert ha a Mekong Delta meghökkentő, innovatív, egyedi és izgalmas volt, ráadásul a rajongók olyan kiművelt, technikás zenét nem igazán vártak német együttestől, akkor erre a Sieges Even minimum két lapáttal rádobott még. Elég egy pillantást vetni a borítóra ahhoz, hogy tudjuk, milyen zenét kapunk majd 44 percben elővezetve. Agyas, komplex, progresszív metal ez a javából, amely összetettségében, a szerzemények felépítésében túlmutatott az akkori progresszív mezőnyön, beleértve a Mekong Delta-t, a Queensrÿche-ot, a Fates Warning-ot és a Watchtower-t is.

Érthetetlen számomra, hogy a mai progresszív rock/metal zenészek, rajongók miért mindig csak a Dream Theater-re hivatkoznak, mint legfontosabb hatásra, amikor a Sieges Even jóval a Dream Theater előtt kezdte tevékenységét. Úgy is fogalmazhatnék, hogy megelőzték a korukat: ennyire komplex, bonyolult zenét ugyanis senki nem játszott 1988-ban, de előtte sem nagyon. (Az Atheist is fokról fokra jutott el a jazz-zel kevert, technikás death metalig.)

Úgy gondolom, Markus Burchert távozása nem jelentett komoly érvágást a csapatnak, ugyanis amit Markus Steffen bemutat a lemezen, arra nehéz jelzőket találni. A Repression And Resistance-szel indul a korong, amely egyrészt összefoglalja az egész lemezt, másrészt a zenészek hihetetlen felkészültségét, tehetségét, zsenijét tárja elénk. Összetett, rétegzett riffek, gyönyörűen kidolgozott és elővezetett szólók, bonyolult ritmusok, váltások sorjáznak egymás után, a hallgató szinte fel sem fogja, hogy mi történik.

Oliver Holzwarth játéka egyszerűen lélegzetelállító (nem mintha a többiek kutyaütők lennének), a bőgő szinte egyenrangú szerepet játszik a gitárral, mindenképpen a Doug Keyser- (Watchtower), Roger Patterson- (Atheist – R.I.P.), Steve DiGiorgio-fémjelezte ligába tartozik, mindazonáltal hangszerének (egyik) legalulértékeltebb mestere.

Markus Steffen

Ezt követően a címadó tétellel folytatódik a lemez, a nyitó dalhoz hasonlóan szinte az őrületbe kergetik a hallgatót virtuozitásukkal. Mindkét szerzemény közepén megfigyelhető egy-egy rövid, jazz-es, borult hangulatú, elszállós részlet, jelezvén, hogy sokoldalú, zeneileg abszolút nyitott társaságról van szó. Franz Herde fantasztikus énektémáival járul hozzá a dalokhoz, egyértelműen kiderül, hogy John Cyriis (Agent Steel), Geoff Tate (Queensryche) és Bruce Dickinson óriási hatással voltak előadására, de szerintem Warrel Dane sem volt előtte ismeretlen.

A sejtelmesen kezdődő Apocalyptic Disposition-t thrash-be hajló, gyors, az Anthrax-et idéző riffekkel ötvözik, majd a csapat visszaáll a középtempóra. Több hatásból merít a Sieges Even, a progresszív zenék mellett a power metal és a Bay Area-i színtér hatása mutatható ki a muzsikájában. Egy instrumentális felvétellel, a The Roads To Iliad-dal folytatódik a show, a hallgató pedig még mindig keresi a földre leesett állkapcsát.

A thrash-korszak csúcsán egy ilyen koronggal előállni egyenlő volt az öngyilkossággal, de az biztos, hogy az anyag útmutatóvá, korszakalkotóvá vált, kikaparta a gesztenyét az egy-két évvel később érkező progresszív rock/metal zenekaroknak, beleértve a Cynic-et, az Atheist-et, a Death-t vagy a Psychotic Waltz-ot. Továbbmegyek: ha nincs ez a lemez, lehet, hogy nem született volna meg a Watchtower briliáns Control and Resistance-e, legalábbis nem abban a formában, amelyben megjelent. Alan Tecchio is sokat tanulhatott Franz Herde-től, ugyanakkor nyilvánvaló különbségek mutatkoznak az énekesek között, lévén, hogy Alan magasabb hangon énekelt, és sokkal többet sikoltozott, mint Franz.

Gitárral, Alex pörgetéseivel, akusztikus pengetéssel indul a David, amely egy nyolc és fél perces progresszív tétellé terebélyesedik, amelyet a lemez koronája, a 12 és fél perces Straggler from Atlantis követ. Ha valaki kételkedett volna a zenészek tehetségében, hangszerkezelésében, dalírói képességében, ez a tétel fényesen igazolja, hogy mekkora korongot hozott létre a csapat. Ez a csodálatos mű a rövid, csupán egyperces Arcane-nel ér véget, amely egyfajta outró jelleget tölt be.

Alex Holzwarth napjainkban

Vaskos, kemény hangzással megtámogatott anyag a Lifecycle, minden hangszer a helyén van, egyszóval tökéletes albumról beszélünk. Férfiasan bevallom, hogy megjelenése idejében sajnos nem jutottam hozzá a koronghoz (gyanítom, akkor fel sem fogtam volna), és csak jó 20-21 év elteltével fedeztem fel magamnak, azóta azonban rendszeres hallgatnivalóvá vált számomra. A zsenialitás, a zenébe öntött művészet csimborasszója ez az alkotás.

Ez az a lemez, amely jelentősen hozzájárult a progresszív rock/metal kialakulásához, amely sosem kapta meg az őt megillető elismerést, és amely már nagyon régóta CD-s újrakiadásért kiált, természetesen a többi Sieges Even lemezzel egyetemben. A maximális pontszám kevés a csapat és eme alkotás zsenialitásának érzékeltetésére.

A szerző: Dávid László477 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

3 hozzászólás

1 Trackback / Pingback

  1. Oliver és Alex Holzwarth – Rattle Inc.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*