Savatage: Sirens (1983)

A power metal, mint szeretett muzsikánk önálló válfaja, tulajdonképpen mindegyik másik stílusirányzatnál előbb alakult ki. Megelőzte a death, a black, a thrash és a speed metalt, nagyjából a doom-mal és a hardcore-ral egy időben bukkant fel. A power metal színre lépése olyan csapatok nevéhez köthető, mint a Metal Church, a Vicious Rumors, illetve a Savatage, amely zenekarok már a ’70-es évek legvégén nekiláttak a nehéz fém megművelésének.

Utóbbi együttes 1979-ben, a később a death metal melegágyává váló Floridában, egész pontosan Tarpon Springs városában alakult, Avatar néven. A formációt két testvér, Jon Oliva énekes és Criss Oliva gitáros (R.I.P.) hozta össze, korábbi bandáik, a Tower (Criss Oliva, Tony Seore basszusgitár és Jon Oliva dob), illetve az Alien (Jon Oliva billentyűs hangszereken és gitáron, illetve más muzsikusok vettek részt benne) romjain. A duó 1980-ban találkozott Steve Wacholz dobossal, és egy kicsi, Oliváék otthona mögött található kunyhóban gyakoroltak, amelyet a tagok szimplán The Pit-nek neveztek.

Wacholz-ot eredetileg Jon csapatához, az Alienhez próbálták ki, azonban, amikor az első Savatage-felállás testet öltött, Jont, aki eredetileg a dobos feladatait látta el, Wacholz váltotta a felszerelés mögött. Steve: „Kaptam egy hívást tőlük, hogy hé, ember, szükségünk van egy dobosra, tudsz játszani? Én meg úgy voltam vele, hogy nos, úgy gondolom, tudok.” Egyúttal az Oliva tesók adták Steve becenevét – Doctor Hardware Killdrums, gyakran Doc, vagy Doc Killdrums-ként rövidítve –, utalva a muzsikus kemény játékára. Wacholz: „Akkoriban az Avatarral játszottunk, és az egyik barátom, amikor játék közben eltörtem valamit, a szám végén rám ordított: Dr. Hardware Killdrums! Tök frankó volt, és a név rám ragadt.”

Steve Wacholz, Jon Oliva, Criss Oliva és Keith Collins

A trió Tampa és Clearwater környékén évekig játszott a klubokban, majd 1981-ben csatlakozott hozzájuk Keith Collins, átvéve Jon-tól a basszusgitárosi teendőket. 1982-ben az Avatar felbukkant egy pár heavy metal válogatáson, ezek közül is a legjelentősebb a tampai 95ynf rádióállomás által promotált, helyi zenekarokat támogató The YNF Pirate Tape kompiláció volt. (Két dallal – Rock Me, Minus Love – képviseltették magukat az anyagon, amelyet népszerűsítendő, egy K-Mart parkolóban adtak egy koncertet. A korai időkben néha a Metropolis nevet is használták.)

Röviddel e kiadvány megjelenése után az együttesnek szerzői jogi problémák miatt nevet kellett váltania, így lett az Avatarból – a Savage és Avatar szavak kombinálásával – Savatage. Jon Oliva: „Egy nagy poszterre írtuk ki az Avatart, és Criss azt mondta, tegyél egy nagy S-t az Avatar elé, amiből így Savatar lett. Ez viszont úgy hangzott, mint egy igazi rossz dinoszaurusz neve, viszont tetszett, ahogy kinézett. Végül a semmiből, már nem emlékszem, ki volt az – Criss felesége vagy az enyém –, valaki azt mondta, hogy vegyük le a szó végéről az R-t, és tegyük oda a GE-t, mi pedig megtettük, és és attól a pillanattól kezdve Savatage voltunk.”

1983 elején indult be a gépezet, ugyanis a csapat előbb két demót, majd áprilisban a bemutatkozó nagylemezét, szeptemberben pedig egy EP-t jelentett meg. (A helyzet annyiban zavaros, hogy az egyik demó Savatage, a másik, illetve a City Beneath the Surface EP Avatar név alatt jött ki.) Az együttes 1983 januárjában nem éppen ideális körülmények között vonult be a Morrisound stúdióba, hogy rögzítse első korongját, ugyanis csak 2500 dollár állt a rendelkezésükre, a felvett dalokat pedig meg kellett osztani. Mindez annyit jelentett a gyakorlatban, hogy a rögzített nóták egy része a Sirens-re, míg a másik részük a következő évben napvilágot látott The Dungeons Are Calling EP-re került fel.

Jon Oliva szerint mindkét kiadvány szerzeményeit egy nap alatt játszották fel és keverték meg, a dalok többségét legfeljebb egy héttel a munkálatok előtt fejezték be, mivel a zenekar csak egy napot engedhetett meg magának a stúdióban. A két anyagot együtt szánták a Savatage debütálásának, mivel azonban a bakelitlemezeknek korlátozott játékidejük volt, kénytelen voltak két korongban gondolkodni. Egyébiránt a produceri feladatokat Dan Johnson (egyben a Par Records alapítója) vállalta magára, míg a maszterizálásra a Criteria Recordingban került sor. (Az év novemberében, Európában a Music For Nations dobta piacra az albumot.)

Noha, a Sirens-t mint az US power metal előfutárát emlegetik, erre a lemezre nem feltétlenül ragasztható rá a vegytiszta power metal címke, ez az anyag ugyanis a tradicionális heavy metalhoz áll közelebb. A dalokban remekül kivehetők a banda hatásai, gyökerei, így például az Iron Maiden a galoppozós és gyors témákat is rejtő I Believe-ben, valamint a Scream Murder-ben. Zakatolós, tekerős riffek, ritmusok hallhatók a Living for the Night-ban, középtempósan menetel a Holocaust, az Excitert idézi a speedes Rage, míg a Twisted Little Sister a ’70-es évekből merítő dallamos tétel.

Criss Oliva (R.I.P.)

Több, még Avatarként megírt számot poroltak le, és tettek fel a korongra, így a nyitó, harangzúgásokkal kísért, fenyegető hangulattal átszőtt, óvatosan lopakodó címadó szerzeményt, a Twisted Little Sistert, valamint az albumot záró Out on the Streets balladát. A végeredmény amolyan útkeresésnek, egy kicsit vegyes felvágottnak tűnik, ebbe azonban a már fentebb említett rohammunka is belejátszhatott. Ahogy a hangzás sem veti szét a hangfalakat, különösen a vele egy időben megjelent lemezekhez képest – Kill ’Em All, Holy Diver, Forged in Fire stb. – gyengébb a Sirens megszólalása.

Ettől függetlenül az Oliva testvérek egy komplett alműfaj alapjait fektették le ezzel a művel, írták be magukat a metal történelemkönyvébe, mintegy jelezvén, hogy a jövőben mindenképpen számolni kell velük, míg a Keith Collins és Steve Wacholz alkotta ritmusszekció a biztos, precíz, erőteljes alapokért felelt.

Egy kis hullámvölgytől eltekintve (Fight for the Rock) a Savatage a későbbiekben a power metal egyik megkerülhetetlen együttesévé avanzsált, a Gutter Ballet-tel pedig szimfonikus, progresszív elemeket is beemeltek a muzsikájukba. Sem Criss Oliva tragikus halála nem törte meg őket, sem a ’90-es évek megváltozott zenei miliője, átrendeződése nem ütött léket a hajójukon; végig magas színvonalú kiadványokkal szolgálták ki a mellettük mindvégig hűségesen kitartó rajongóikat. Papíron ugyan még léteznek, szórványosan koncerteznek is, de új album már nem valószínű, hogy várható tőlük.

A szerző: Dávid László477 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*