Phil Campbell & The Bastard Sons, Helhorse – Kubana, Siegburg, 2018. március 8.

Phil a Motörhead 2015-ös vége után nem sokáig tétlenkedett: fiaival és a srácok egy barátjával létrehozta szólóprojektjét. Egy bemutatkozó EP után – ugyan még más néven – a csapat 2016 augusztusában fel is lépett a világ legnagyobb metal rendezvényén, a Wacken Fesztiválon, majd turnézott a Guns N´ Roses-szel és a Saxon-nal.

Ez év elején aztán végre első komplett albumuk, a The Age of Absurdity is napvilágot látott, amelyet népszerűsítendő egy Köln és Bonn között fekvő német kisvárosba, Siegburgba is ellátogattak. A koncert különlegessége, hogy ez az egyetlen Észak-Rajna-Wesztfália-i fellépésük, aminek köszönhetően majdnem teljesen megtelt a 300 férőhelyes klub.

A koncert kezdete előtt csak néhányan ismerték a bemelegítő dán zenekart, amely a Helhorse névre hallgat. Kezdetben én magam sem várok sokat a csapattól, amikor pedig az intró után félmeztelenül megjelennek a színpadon, még kevésbé. De!!! Hirtelen akkora energiával robban be a zene, hogy az eszméletlen jó. Egy stoner stílusú zenekar egy thrash metal banda energiájával, amelynek tagjai őrjöngve járnak fel-alá a színpadon. Olyan súlyos riffeket nyomnak, hogy egyszerűen nem lehet nem figyelni rájuk!

A színpad előtt lassan megtelik a küzdőtér, és a harmadik szám után már alig lehet mozdulni. A frontember energikusan és tudatosan vezényli az eseményeket. Miután vége háromnegyed órás programjuknak, még összeállnak egy közös fotózásra, és a közönség nem akarja őket leengedni a színpadról. Sajnos nincs lehetőség ráadásra, mivel hét közben a koncerteket ezen a helyen este 11-kor be kell fejezni. Nem marad más hátra, mint irány a merchandising pult!

Az átépítési szünetben a közönség lassan összetömörül a színpad előtt, ahol a Motörheadbangers klub tagjai foglalják el az első sort. Igen segítőkészek: fényképezés közben ők tartják távol a söröskorsóval őrjöngő egyéneket a kamerámtól.

Aki egy Motörhead tribute zenekarra számít Phil Campbell-től, az téved! Persze a gitáros nem tudja megtagadni önmagát, és a riffjei igen hasonló stílusban fogannak, amelyek aztán több punk rock elemmel is kiegészülnek. Utóbbi akár a fiai hatása is lehet, akik college rock-on nevelkedtek. Az este folyamán néhány feldolgozást is előadnak, például a The Ramones-től és a Motörhead-től, de a program gerincét a saját dalaik alkotják. A közönség azonnal vevő a szerzeményekre, többen is éneklik az új dalokat.

Dicséretre méltó, hogy nem ugyanabban a tempóban nyomják le az egész koncertet, a gyors daloktól a középtempós számokon keresztül melankolikusan lassú nóták is akadnak a szettben. Az egész produkciójuk modernül cseng, és a gitárok is szólnak rendesen.

Koncertjük közepén a közönséget is megénekeltetik, például a Get On Your Knees című számban. A fiatal srácok nagyon profin mozognak a színpadon, ami nem is csoda, hisz’ ki lehetne jobb tanítómesterük, mint az apjuk, aki mindvégig figyelemmel kíséri a fiúkat.

Szűk két óra múltával fejezik be programjukat, és aki türelmes, találkozhat is velük a bejárat mellett felépített pultjuknál.

(fotók: Novák Norbert)

A szerző: Novák Norbert20 publikáció
Tokajban nőtt fel, 28 éve Németországban él. Korábban a Rock Hard magazinnak dolgozott, most a The-Pit.de oldalra ír rendszeresen cikkeket, ahová fotózik is. Emellett a Rock Times magazinban is publikál. A zenén kívül nyelvészeti területen dolgozik.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*