CODE – 2. rész

Az első részben a <code> együttes történetét vázoltam röviden, kiegészítve a Nouveau Gloaming lemez ismertetőjével. Ebben a fejezetben az ezt követő kiadványokra vetül a reflektorfény.

Resplendent Grotesque (2008)

Nem csinálok titkot abból, hogy jelen cikkemet erre a nagylemezre hegyeztem ki. Eredetileg kizárólag a Resplendent Grotesque-ről kívántam ismertetőt írni, de még mielőtt nekiálltam volna gépelni, úgy döntöttem, megérdemli a banda, hogy a teljes diszkográfiát górcső alá vegyem, még ha a második nagylemez kiemelt szerepet is fog élvezni. Minden korong minőségi munka, de a 2008-ban megjelent kiadvány számomra egy olyan élményt szolgáltat, amely kevés albumnál adatik meg.

Elérte azt a szintet, hogy bekerült az elit listámba, tehát örökös kedvenc. Ritka, hogy egy aránylag ismeretlen együttes albuma kiérdemli nálam ezt a címet, mert bevallom, az abszolút favoritok szűk körében többnyire ismertebb metal együttesek nagylemezei találhatók, mint például Death Angel, a Metallica, a Slayer stb. De ezért is jó érzés e műfaj rajongójának lenni, mert mindig történik valami szokatlan, ám kellemes dolog.

Ahogy berobban a Smother the Crones dal, egyből a falhoz vág. Ennél jobb kezdést el sem tudok képzelni. Lendületes, gyors szám, amire egy óriási refrén teszi fel a koronát. Váltakozik a dallamos és a durva ének, többnyire a verzében van a black metal-os torokrecsegtetés, a refrénben pedig a tiszta rész, de hogy ne legyen unalmas a dolog, nem a hagyományos módon van felépítve a dal, hanem egy kis csavar befurakodott a vokális témákba.

Nyolc tétel sorakozik a lemezen, nehéz kiemelni bármelyiket, de azért van pár olyan nóta, amely megkülönböztetett figyelmet érdemel. Amellett, hogy nagyszerű számok találhatók a Resplendent Grotesque-en, nagyon tetszik az az egyéni, éjsötét hangulat, ami ezekből árad. Alapvetően angol bandáról beszélünk, de ha megfigyeljük a részleteket, rengeteg a skandináv befolyás (egyes tagok nemzetisége miatt is), ám mégis van egy tipikus brit jellegzetesség a <code> muzsikájában. Remek ötvözet.

Belefutottam egy interjúba az interneten, amely nem sokkal az album megjelenése után készült Aort-tal, és ebben a beszélgetésben szóba kerültek a lemez készítésének és felvételének körülményei, egyéb részletei. Megtudható, hogy minden dal alapja Aort-tól származik, a feldemózott dalokat elküldte a többieknek, amelyekhez ők hozzátették a saját ötleteiket. Vicotnik-nak kiemelt szerepe volt a hangzás végső formába öntésénél, Kvhost pedig az énektémákra, szövegekre feküdt rá nagyon. Az biztos, hogy rettentően odatette magát mindenki, mert a minőség az eget ostromolja.

Jó kis sebes old school black metal dal a Jesus Fever, mind a zenei témák, mind a vokál ezt jelzik. Azt hiszem, a nóta címét sem kell magyarázni.

Sokkal dallamosabb az I Hold Your Light, itt Kvohst megcsillogtatja hatalmas tehetségét. Azt már korábbról tudni lehetett, hogy kitűnően használja a hangszálait, de ebben a nótában tűnik ki igazán, hogy fantasztikus énekes. Karakteres és egyedi mind a tiszta, mind a zord vokalizálása, ami az egész korongon figyelemmel kísérhető, ráadásul a kétféle hang néhányszor egymásra rétegződik, azaz egyszerre megy a hörgés és a dallamos technikázás.

És ha azt hinnénk, hogy elértük a zenitet, rögtön ezután hallható az A Sutra of Wounds, amely számomra az abszolút csúcspontja a lemeznek. Nehéz szavakkal leírni, hogy milyen témák építik fel a dalt, egyszerűen zseniális mind maga a zene, mind az ének. Ha az előzővel kapcsolatban azt mondtam, hogy Kvohst megvillantotta, hogy mitől jó énekes, akkor ez itt hatványozottan igaz. Bátorkodom megjegyezni, hogy az egyik kedvencem ez a tétel, ha össze kéne írni egy tízes listát a legjobb számokból, ez benne lenne. Fantasztikus a refrén, és van egy kitűnő vokális betét, amely verzeként vagy kiállásként funkcionál, de a hangszeres aláfestés is szétfeszül a rengeteg ötlettől.

Óriási album, ha pontozni kéne, nem is lehet kérdés, hogy a maximális értéket kapná tőlem, sőt, az 5-ös fölé egy csillagot is odabiggyesztenék.

Augur Nox (2013)

Már két nagylemez után tudni lehetett, hogy a <code> nem az a zenekar, amelyik egy helyben lecövekel, hanem folyamatosan keresi az új utakat, tágítja látókörét, így a harmadik album is egy kicsit más lett, mint az előzőek. Valószínűleg közre játszott az is, hogy Aort rövid időre egyedül maradt, majd teljesen új zenészgárdával vágott neki az Augur Nox-nak.

A legdrasztikusabb változást mindenképpen Kvohst pótlása jelentette, mert az ének nagyon meghatározó ebben az együttesben. Úgy látszik, Aort nem csak kiváló dalszerző és zenész, hanem remek érzékkel találja meg a megfelelő társakat zenekarához. Wacian személyében fellelte azt az énekest, aki kiválóan helyettesítette elődjét. Szerencsére nem Kvohst-kópiát kaptunk, hanem egy szintén egyéni és jó hanggal rendelkező frontembert. A többi zenészre sem lehet panasz, minden posztra nagyszerű muzsikusok érkeztek.

A zene egy kicsit finomodott, de progresszivitásából semmit nem veszített. Ekkorra már a köztudatba került az avantgárd metal kifejezés, amivel felcímkézték a <code>-ot is. Én inkább mondanám kísérletezőnek, de teljesen mindegy, miként kategorizáljuk, és ezeknek a zenekaroknak a munkáihoz áll legközelebb az album: Arcturus, In The Woods…, Fleurety. Illusztris névsor, amelyhez csatlakozhatott Aort együttese.

Furcsa zenei megoldások, meghökkentő csavarok járják át a nótákat, amelyekből süt a magas szintű kreativitás. Nem könnyű hallgatnivaló, de megvan ennek a stílusnak is a rajongótábora, így az Augur Nox lemezzel sem jár rosszul az, aki értékeli ezt a fajta muzsikát.

Mut (2015)

Bevallom, ez az album az eddig megjelentek tükrében egy kicsit csalódás, de simán megtörténhet, hogy csak én nem tudtam befogadni. Nem is hallgattam sokat, mert csak nemrég fedeztem fel.

Néha előfordul, hogy egy-egy zenekar későbbi lemezei nem jutnak el hozzám, de egyszer csak úgy érzem, hogy pótolnom kell a mulasztást, és meg kell ismerkednem velük. Így volt ez a Mut-tal is, de eddig csak néhány belefülelésig jutottam el. Azért nem fogom feladni, teszek még néhány próbát, hátha betalál ez is.

Nincs nagy probléma, a zene nem vált slágeressé, ugyanolyan igényességgel készült el, mint az eddigiek, de úgy vélem, elhajlott az egysíkúság horizontja felé ez az album, meg valahogy nem tűnnek összeszedettnek a dalok; olyan érzésem van, mintha szétesnének hallgatás közben, ráadásul a keménység is elveszett, valamint az ének – a túlzott lágysága miatt – sem jön be annyira. De ne legyen igazam!

Live in Netherlands (2015)

Hivatalos koncertlemez, amelynek érdekessége, hogy egyetlenegy dal sincs rajta a Mut-ról. Sajnos még nem hallottam.

Lost Signal és Under the Subgleam EP-k (2017)

Nem is olvastam egyetlen magazinban sem, hogy tavaly megjelent ez a két EP, csak most, hogy az interneten kutakodtam információk után, futottam beléjük. Gyorsan be is szereztem mindkét kiadványt.

A Lost Signal, mint említettem, régebbi dalok újra felvéve. Sosem láttam értelmét az ilyen albumoknak, ezért nem is pazarolok rá több betűt, de mint érdekesség, elmegy.

Az Under the Subgleam viszont kellemes meglepetésként hatott! A négy felvett dallal (az első tétel csak harangozás, vagy mi, tehát csak háromról beszélhetünk) visszakanyarodtak az első két album hangulatához, stílusához, de egyáltalán nem tűnik önismétlésnek, mert a nóták egy kicsit más dimenzióban mozognak, mint a koraiak. Lehet, hogy Aort is úgy érezte, hogy a Mut album nem nyerte el a rajongók tetszését? Újra megjelent a gonosz ének, a gitárok is odacsapnak, így elmondható, hogy abszolút a kezdeti éra tért vissza, ezt vetítik előre a Plot of Skinned Heaven és a Pollution Vigil számok. Ha lesz új nagylemez (nagyon remélem), ezt az irányt kellene belőni, és repesni fogok az örömtől.

A szerző: Zozzie240 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*