Bathory: Blood Fire Death (1988)

A közelmúltban felkerült néhány Báthory-témájú cikk az oldalunkra, így folytatom a megkezdett sorozatot, és mostani írásomban megemlékezem a svéd Bathory együttes Blood Fire Death albumáról, ami megjelenésének 30. évfordulóját ünnepli.

Quorthon (Tomas Börje Forsberg) zenekarának hatása a metal színtérre felbecsülhetetlen, felsorolni is nehéz lenne azokat a bandákat, lemezeket, amelyekre ösztönzőleg hatott a Bathory muzsikája. A zenekarvezető ott volt a black metal születésénél, és bábáskodott a viking/pagan metal világra jöttekor is. Quorthon halála érzékenyen érintette a fémzene közösségét, egy rendkívül kreatív, nagyszerű zenészt veszítettünk el a személyében.

A Blood Fire Death a negyedik nagylemeze volt a mesternek, ebben a korszakban már számos black metal album napvilágot látott – jó és kevésbé remek színvonalon –, de ezt a lemezt meghallgatva bátran kijelenthető, hogy továbbra is a stílusirányzat zászlóvivőjét tisztelhetjük ebben a kiadványban, pedig ekkor már észrevehetők voltak olyan előjelek, amelyek a változás szelét vetítették előre.

A Főnök nem az az ember volt, aki elégedetten hátradőlve szemlélte volna az eseményeket, mert zenéjében törekedett az új és meghökkentő dolgokra, kereste azokat a határokat, amelyeket egyre kijjebb tolhatott. Ki tudja, mennyire voltak ezek tudatos lépések, de egy idő után már nemcsak a black metal keresztapjaként emlegették Quorthon-t, hanem a viking/pogány/epikus metal egyik alapítójaként is. Már az előző albumon (Under the Sign of the Black Mark) is volt néhány lassabb, epikusabb téma, valamint a szövegek is időnként a viking/pogány mondavilágból eredtek, majd ezen a lemezen tovább nőtt az arányuk.

Szerintem Quorthon úgy gondolta, hogy a Sátán folyamatos emlegetése unalomba fog fulladni, így kellett egy olyan téma, amely ennél érdekesebb, izgalmasabb, de azért vértől, háborútól, haláltól se legyen mentes. Ehhez tökéletesen passzolt a skandináv mitológia, amely ráadásul a zenekarvezető származásától fogva sem állt messze tőle. Azóta annyi együttes építette be a koncepciójába az északi regéket, hogy össze sem lehet számolni. Ha nem is a Bathory volt az első, mindenképpen úttörőnek számított ebben.

A zenei változások szintén azt mutatták, hogy a sötét színtónusok különböző árnyalatait felhasználva egyre színesebbé szerette volna tenni együttese muzsikáját, nem kívánt mindig ugyanabba a folyóba belelépni. Túlszárnyalt a black metal kliséin, ami a dalok szerkezetét és tempóit illeti; de az éneket hallva azt a következtetést vonom le, hogy dobbantani akart az egysíkúan hörgő vokalisták táborából is.

Ám pánikra semmi ok, a Blood Fire Death egy ízig-vérig black metal album, nem vált slágerdalok gyűjteményévé, csak ezzel szintet ugrott a Bathory. Fontos momentum, hogy nagy hangsúlyt fektetett Quorthon a gitártémákra, hátrahagyta az ötlettelen, láncfűrész-szerű darálást, ő inkább azon fáradozott, hogy remek riffekkel és szólókkal tömje tele a nótákat. Rögtön az A Fine Way to Die-ban (az Odens Ride Over Nordland nyitány csak lónyerítésből és egyéb zajokból álló intró) meg is kapjuk azt, amiben minden Bathory-rajongó reménykedett: változatos és egyben kíméletlen pengetést a hathúros hangszeren. Az már nem tartozik a meglepetés kategóriába, hogy a nóta középtempós, viszont olyan súlya és komor hangulata van, hogy nem hiányzik a szélvészgyors tekerés. Az ének sem lett lágy, de mint említettem, nem szimpla hörgésről van szó, hanem durva, recsegős, ám érthető vokál szólal meg.

De hogy az old school arcok se fanyalogjanak, érkezik egy dal-trió – The Golden Walls of Heaven, Pace ’till Death, Holocaust –, amelyekben a gyorsaság dominál. Ezekre abszolút nem fogható rá, hogy nélkülöznék a stílusjegyeket. Ami nagyon tetszik mindegyik tételben, hogy a gitárszólók úgy robbannak be, mint a hegyről lezúduló sziklatömbök. És milyen kiválóak, azt rögtön jegyezzük meg. Quorthon gonosz hangja hab a tortán, szerintem a legfantasztikusabb feketefémet alkotta meg ezekkel a nótákkal, a Holocaust különösen sötét és kegyetlen.

A For All Those Who Died ismét egy visszafogottabb szerzemény, Quorthon megfelezi a sebességet, hogy ezzel megnyissa a zenei finomságok tárházát. Itt sem kell idegen vonásoktól tartani, csak érdemes figyelni a részletekre, mert sok apró, de annál fontosabb momentumra akadhatunk. A gitártémák csodaszámba mennek, és a dal menetelős tempója is nagyon rendben van, nem szokványos, de pont emiatt tetszik.

A Dies Irae nóta ismét sebesség-orientált, de találkozhatunk benne egy lassabb betéttel is, ami jót tesz a változatosságnak. Erre a nótára sem tudok rosszat mondani.

Sőt, a címadó dalt is aranyba foglalom, amely a következő album előfutárának számít epikusságával, dallam-centrikusságával. Azért bánjunk csínján ezekkel a jelzőkkel, mert alapvetően nem lóg ki a lemezről ez a tétel sem, rádióbarátnak így sem nevezném. Van egy kevés akusztikus gitár, dallamos háttérvokál, de a gonosz hangulat, a black metal-ra jellemző zenei témák ugyanúgy benne foglaltatnak a számban, mint az eddigiekben. Jó 10 perces utazásnak lehetünk részesei.

A következő albummal (Hammerheart) Quorthon teljesen eltávolodott a black metal-tól, amit sok rajongó nem tudott megemészteni, így elfordultak a zenekartól, de aki nyitott fülekkel jár a fémzene birodalmán belül, az lelkesen üdvözölte ezt a lemezt is. Nekem nagy kedvencem lett, de tény, hogy a Blood Fire Death koronggal lezárult egy hosszú fejezet, és a következővel egy új korszak köszöntött be a Bathory életében, ami egészen az énekes haláláig tartott.

És a legvégére egy kis érdekesség, ha valaki nem tudná – bevallom, én csak nemrég fedeztem fel: a The Golden Walls of Heaven és a Dies Irae nóták sorainak kezdőbetűit összeolvasva a következő rejtett szövegeket kapjuk: SATAN és CHRIST THE BASTARD SON OF HEAVEN. Nem mondhatjuk, hogy Quorthon megtagadta volna a hitét.

A szerző: Zozzie195 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

2 hozzászólás

  1. Azért azt se hagyjuk említés nélkül,hogy borító is nagyszerűen sikerült.Csodálatos a borító festmény.Nekem nagy kedvencem ez a borító.A szépsége pedig igazán a vinyl formátumban nyilvánul meg.Kiváló alkotás minden szempontból.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*