Sancho-ra emlékezünk

Levélváltás, Lévai „Anti” Zoltánnal, az egykori Feszültség fanzine munkatársával

Sajnos, a kaszás nem hallgatta meg a fohászomat azt illetően, hogy idén spóroljon egy kicsit a metal világában bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban. Alig telt el két hét az újesztendőből, és máris itt hagyott minket Bubi „The Blackschmied” (Zed Yago), Chris Tsangarides hangmérnök-producer és Fast Eddie Clarke, a Motörhead egykori alapembere. Nekünk, underground metalt kedvelő magyaroknak is kijutott egy szomorú tragédia: január 8-án, életének 45. évében elhunyt Forgács „Sancho” Péter, az egykori Feszültség fanzine egyik szerkesztője. Eme interjú keretén belül rá emlékezünk, kérdéseimre a válaszokat Sancho egykori munkatársa, Lévai „Anti” Zoltán adta.

Dávid László: Zoli, köszöntelek az oldalunkon! Sajnos szomorú apropója van a beszélgetésünknek: gondolom, lesokkolt Forgács „Sancho” Péter halálhíre…

Lévai Zoltán: Nemrég dobta fel a Facebook lehetséges ismerősnek; meg is lepődtem, hogy eddig nem sikerült a közösségi oldalon összefutnunk. Örültem, hogy minden oké volt vele: szép család, jó munkahely… Aztán Dakota (Benedek Csaba. Péter barátja és egykori fanzine-es szerkesztőtársa) kitett egy emlékvideót; hirtelen fel sem fogtam, hogy mi a fene van. Sajnos a hír igaznak bizonyult; Péter halálhíre teljesen lesokkolt.

D. L.: Emlékszel, hogy mikor ismerted meg őt, hogyan kerültél vele kapcsolatba? Esetleg te is gödi illetőségű voltál?

L. Z.: Először talán a PeCsában futottunk össze. Arra emlékszem, hogy Csabával volt ott. Mint mindenki, ők is mindenféle felirattal ellátott ruházatot viseltek, azzal a különbséggel, hogy egy Feszültség logó is virított rajtuk. Azt hittem, hogy egy zenekar, aztán kiderült, hogy újságot szerkesztenek ezen a néven. Utána többször is összefutottunk, és gondoltam, hogy segítek nekik. Mivel az EZL fanzine megszűnése után maradt egy csomó anyagom, amit vétek lett volna kidobni, inkább beletettük ezeket is a Feszültségbe. Pár megállónyira laktam Gödtől, így Péterhez többször személyesen vittem el az új szerzeményeket.

D. L.: Egy korosztály voltatok? Netán egy iskolába/osztályba is jártatok?

L. Z.: Nagyjából egyidősek voltunk, de nem jártunk egy iskolába.

D. L.: Milyen személyiségnek, embernek ismerted meg a fiatal Sancho-t? A zene mellett voltak-e más hobbijai, szabadidős tevékenységei?

L. Z.: Az újsággal kapcsolatban mindig precíznek bizonyult. Igazi csodabogár volt, sosem tűnt amatőrnek, inkább fanatikusnak mondanám…

D. L.: Nyitott, közvetlen volt? Sokat lógtatok együtt?

L. Z.: Kedves, de komoly ember volt. Mi folyamatosan jártuk a klubokat, sokat ittunk, ő ennek inkább az ellenkezője volt. A rock szeretetét leszámítva nem sok közös volt bennünk.

Forgács “Sancho” Péter

D. L.: Az utolsó két szám idején kerültél a Feszültség kötelékébe. Az első kettőt ismerted esetleg? Volt fanzine-szerkesztéssel, újságírással kapcsolatos tapasztalatod?

L. Z.: Sok hazai és külföldi fanzine-nel álltam kapcsolatban. Próbáltam tőlük ezt-azt ellesni, egy idő után pedig az EZL magazinba kezdtem írogatni, aminek okán rengeteg levelet kaptam. Akkoriban a death metal és a grindcore nagyon rétegzenének számított. Sokszor még egy fotót sem lehetett szerezni a zenekarokról, nemhogy cikket olvasni róluk. A Metallica Hungarica és a Metal Hammer is nagy ívben elkerülte ezt a stílust, talán emiatt is lett szinte minden fanzine keresett.

Történt akoriban egy rituális gyilkosság, talán Mezőkovácsházán, és az elkövetőnél megtalálták az EZL egyik számát. Miután a fanzine szerkesztője ellen is nyomozás indult, beszüntette az amúgy egyre igényesebb magazin kiadását. Akkoriban kuriózumnak számított, hogy színes borítóval, nyomdai eljárással készült, míg a többiek fénymásolt oldalakat használtak. Ezután kerültem a Feszültségbe, majd amikor már annyi anyagom lett, hogy ott nem volt elég hely nekik, megcsináltam az Eibon-t.

D. L.: Globálisan mi volt a véleményed az akkori hazai fanzine-ekről? Melyeket olvastad/kedvelted?

L. Z.: Szinte mindet olvastam, amihez Pesten hozzá lehetett jutni. 20-40 forintért lehetett kapni, és szinte soha nem kaptam vissza, ha kölcsönadtam őket. Ezek párszáz példányos magazinok voltak, de mivel hamar elkapkodták, így gyakran előfordult, hogy tízszer annyi ember olvasta el őket, mint ahány példányban megjelentek. A Rattle Inc.-re, mint ilyen „kölcsönzött” fanzine-re konkrétan emlékszem, de sok olyan is volt, amelyikért pénzt is adtam.

D. L.: Az újságkészítésben hogyan osztottátok fel egymás között a feladatokat? Kinek mi volt a „terepe”?

L. Z.: Szerintem semmi nem volt felosztva. A kevéske pénzét mindenki koncertjegyekre, levelezésre költötte. Én még postafiókot és névjegykártyát is csináltattam, így hamar bekerültem a zenei körökbe. Ha valaki közvetlenül lapzárta előtt válaszolt (főleg a külföldiek), sokszor a kész újságot szerkesztettük át, hogy a lehető legfrissebb anyag kerüljön bele.

D. L.: Munkatársaid, Sancho és Benedek „Dakota” Csaba komolyan vették a Feszültséget?

L. Z.: Ők igazi fanok voltak. Mindenhová mentek, ahol zene szólt.

D. L.: Főmunkatársként vagy külsősként vettél részt a munkában? Ők (Sancho-ék) kértek fel, hogy csatlakozz hozzájuk?

L. Z.: Igazából külsős voltam, de miután személyesen megismerkedtünk, nem éreztették, hogy ez kizárólag az ő bulijuk lenne. Örültünk egymás sikereinek.

D. L.: Többen is részt vettek lapkészítésben, például Plechl „Plecs” Sándor; őt személyesen is ismerted?

L. Z.: Nem, de szerintem váltottunk néhány levélet egymással.

D. L.: Noha a Feszültség thrash/speed fanzine volt, Sancho zenei ízlése túlmutatott ezeken a stílusokon, igaz?

L. Z.: Sancho olyan csodabogár volt, mint én. Nem ragadt le egy stílusnál, szinte mindig megtalálta a minőségi darabokat. Amiket mi hallgattunk, azok a bandák a mai napig telt házzal mennek, míg például a Metal Hammer által preferált zenék pár lemez után eltűntek. Jó példa erre a Depeche Mode vagy az Obituary. Amikor az MHH pontozta az új kiadványokat, mindig megnéztem, hogy Boz Cordolla mikre ad tíz pontot, és azokat az anyagokat igyekeztem beszerezni. Cselőéknél a tízest mindig valamilyen glam csapat kapta. 🙂

Lévai Zoltán

D. L.: Ami a Feszültség harmadik, negyedik számát illeti, grafikailag, tartalmilag milyennek ítéled mai fejjel, és milyen volt akkoriban?

L. Z.: Akkoriban sokat rajzoltam, a borítók is az én nevemhez fűződnek, büszke is voltam rájuk. Mai fejjel azért dolgoznék még rajtuk pár órát. Mivel a szűkös költségvetés miatt fénymásoltuk a lapot, így szinte csak tussal vagy tintával készítettem rajzokat, a grafittal készült képek élvezhetetlenek lettek volna.

D. L.: Emlékszel még arra, hogy mennyi anyagotok jött össze egy-egy számhoz?

L. Z.: Mindenhonnan rengeteg levelet kaptunk. Sok olvasó írt, hogy óriási, amit művelünk, és a bandák is gratuláltak, miután kaptak egy példányt a kész újságból. Volt, hogy a postafiókom tele volt promókkal és válaszlevelekkel. Még Chiléből is jött demókazetta; pár hónap után már a zenekarok kerestek minket.

D. L.: Népszerű volt a Feszültség a rajongók körében? Kielégítette az akkori olvasói igényeket?

L. Z.: Mivel Magyarországon hiány volt a keményebb műfajból, hamar népszerű lett minden ezzel kapcsolatos dolog. Egyszer elvittem a PeCsába egy videokazettát amin volt egy Napalm Death-koncert, egy Slayer- és egy Metallica-buli. Néhány perccel azután, hogy szóltam a műsorvezetőnek, már ment is az óriás kivetítőn.

D. L.: Mikor és miért szűnt meg a fanzine? Egy esetleges ötödik számmal nagyot „robbantottatok” volna?

L. Z.: Miután elkezdtem összehozni az Eibon-t, eltávolodtam a két korábbi szerkesztőtől. Jöttek a vizsgáim, a katonaság, aztán a munka mellett már egyáltalán nem foglalkoztam vele. Valószínűleg lett volna rá igény, de sok pénzbe került, pláne hogy az új jogszabályok sem kedveztek nekünk, mivel ez már vállalkozásnak minősült, és adóköteles lett. Nem is beszélve a szerzői jogokról.

D. L.: A Feszültség-es idők után kapcsolatban maradtál Sancho-val és Dakotával?

L. Z.: Sajnos nem. Csaba és én Szolnok megyében kötöttünk ki, Péter Vácon találta meg élete párját.

D. L.: Milyen érdekes vagy vidám sztorid van Péterrel kapcsolatban?

L. Z.: Elég kevés közös sztorink van. Túl komolyan vettük, amit csináltunk. Egyszer beléptem a KISZ-be, mert így a Művelődési Házban ingyen megkaptuk a KISZ-termet a Heavy Metal Klubhoz. Kiplakátoltuk, ahogy kell. Természetesen némi italozás után kezdődött meg a buli, úgyhogy sikerült elhagynom a terem kulcsát. Jó ideig az ablakon másztak be-ki a vendégek. Azt mondták, hogy ez óriási ötlet, én meg röhögtem, hogy azt hitték, ez is a műsor része. Szerintem Péter is részese volt ennek a kis őrületnek.

Lévai Zoltán

D. L.: Még nincs vége a januárnak, de már több metal zenész hagyott itt bennünket, például Al Morris, Eddie Clarke, Dave Holland vagy a producer Chris Tsangarides…

L. Z.: Sajnos ez az év is rosszul indul, sorra mennek el a nagy nevek. Persze ez nem igazán meglepő: szinte az összes olyan zenész, aki meghatározó alakja volt a nagy korszaknak, 60-70 éves már…

D. L.: Zoli, köszönöm szépen válaszaidat, és hogy a rendelkezésemre álltál!

L. Z.: Nagyon szívesen! Örülök, hogy vannak még emberek, akik emlékeznek a régi dolgokra. Sok sikert! Long live Rock ‘N’ Roll!

 

Az egykori Feszültség fanzine 3. és 4. számának digitalizált változata innen tölthető le:

Feszultseg 3
https://mega.nz/#!M1lQURzD!kSvBZlX8BHDouRxrxo6EE7RlA042Yj1fhX7mAmuK6PE

Feszultseg 4
https://mega.nz/#!dwlXBJ7R!UmtPmYWCIqINNnmmm_Px11SX4iqpvH39bJFXiYz6OR0

A szerző: Dávid László607 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

2 hozzászólás

  1. Még a mai napig sem igazán fogtam fel, Péter túl fiatal volt még ehhez és rengeteg terve volt…de ezek már nem valósulhatnak meg. Nyugodjék békében!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*