Orphaned Land: Unsung Prophets & Dead Messiahs (2018)

Mostanában, ha dallamos metal muzsikára vágyom, valamiért olyan együttesek albumait veszem elő, amelyek nem a megszokott közegből – pl. USA, Németország – érkeznek, hanem valamilyen különleges, mondhatni egzotikusnak számító országból, és ezeken a korongokon jól kitapintható az anyaország zenei kultúrája. Számomra is furcsa ez, de valahogy megszerettem az olyan csapatokat, amelyeknél keveredik az adott együttes saját népzenéje a keménységgel. Az utóbbi években egyik favoritommá vált a tunéziai Myrath, de az izraeli Orphaned Land muzsikája is könnyen utat talált hozzám.

Az Unsung Prophets & Dead Messiahs az utóbbi zenekar hatodik nagylemeze, de ezek mellett vannak más csapatokkal közösen készített albumaik is, mint például a 2016-ban megjelent Kna’an, amit az Amaseffer együttessel hoztak össze. Jómagam nem ismerem minden kiadványukat, a The Never Ending Way of ORWarriOR-t nagyon jó műnek tartom, de a nagy kedvencem a Mabool, és most úgy néz ki, hogy a legújabb anyag is méltó lesz arra, hogy favoritként emlegessem, ugyanis nálam nagyon betalált.

Egy kicsit úgy érzem, hogy ebbe a zenekarba sokan és sokat belerúgnak; zenéjüket elnagyoltnak, túlságosan színpadiasnak tartják, és a tradicionális népzenei elemeket tolakodónak, feleslegesnek vélik, valamint olyat is olvastam, hogy már rutinból, és nem szívből jövően zenélnek. Természetesen nem lehet mindenki kedvence az izraeli banda, ám néhány kritikát jogtalannak és túlzónak érzek velük kapcsolatban.

Yossi Sassi gitáros, aki a zenekar indulásakor jelen volt, és az Orphaned Land meghatározó tagjaként illették, 2014-ben kilépett, így ez a történés is a rosszakarók malmára hajtja a vizet, mivel szerintük az ötlettelenség, a kilátástalanság miatt hagyta el akkor zenésztársait. Nem szeretem az ilyen konstellációs elméleteket; történt, ami történt, maradjunk inkább annyiban, hogy a zenész valamilyen okból távozott, de sikerült megtalálni az utódját Idam Amsalem személyében, és tovább folytatták a munkát, és a mostani albummal a zenekar egy következő lépcsőfokra lépett.

Én arra biztatok mindenkit, hogy ha szereti az izraeli fiúk muzsikáját, vagy még nem találkozott velük, de érdeklődik a dallamos, igényes metal zene iránt, amelynek egzotikumát zsidó-arab zenei motívumok adják, tegyen egy próbát az albummal!

Szerintem ötletes és változatos az Unsung…, és nagy közhelyeket pufogtatok azzal, ha azt mondom, hogy jól mutat muzsikájukban az orientális zenei behatás. Igen, vannak tradicionális hangszerek is, amelyekkel ezt a motívumot erősítik, így már megint csak egy újabb indok a bírálóik számára, hogy ez elcsépelt és unalmas próbálkozás. Szerintem nem az, de lelke rajta, aki szerint közhelyes a népi hangszerek használata, és alapból a folklórjegyek beépítése.

Innentől befejezem a zúgolódást, és csak az albumra koncentrálok, de van még egy fontos dolog, amit meg szeretnék említeni az Orphaned Land-del kapcsolatban. A zenekar tagjai elkötelezett hívei a megbékélésnek, az egyenlőségnek, a három nagy vallás (zsidó, muszlim, keresztény) közti ellentétek felszámolásának. Ez egy igen kényes és kemény téma, ráadásul további támadások táptalaját képezik véleményük hangoztatásával, de szerencsére sokan melléjük is álltak, amit én üdvözlök. Úgy vélem, igazuk van, és becsülendő, hogy ki merik nyilatkoztatni elveiket, mert a jelen állapot, ami Izraelt és a környező térséget jellemzi, nem éppen ideális a normális élethez.

Ehhez a mondandóhoz készítettek néhány olyan videoklipet is, amelyek ezt a témakört járják körül. Jelen esetben az Orpheus című dalhoz forgattak zenés kisfilmet, amely dalban Hansi Kürsch (Blind Guardian) is vendégszerepel. Egy kicsit vicces, de egyben jó érzés azt látni a klipben, ahogy a csinos muszlim lány és az izraelita vallású srác miként szakad ki az otthoni vallásos-tradicionális környezetből, átöltözve Orphaned Land-, valamint Kreator-pulóverbe, és így indulnak külön-külön Kreator koncertre. Remek szám, de az albumot többször meghallgatva már elmondhatom az összes nótáról, hogy igen jól sikerült a kiadvány.

A lemez egy lendületes dallal veszi kezdetét (The Cave), amelyben a dallamos verzét és a refrént óriási kórus támogatja meg. Jó hosszúra vették a nyitányt (8 perc), de van benne annyi változatosság, ötlet, hogy nincs unalmas pillanata a számnak. A többszólamú vokál a többi tételben is felüti fejét, például a Poets of Prophetic Messianism-ben, amelyben a Therion hatása is kimutatható. Szintén kiváló a Left Behind, amit ugyancsak a kórussal felhizlalt refrénnel tesz a zenekar emlékezetessé.

Hogy a két végletet is lássuk, említést érdemel az egyik legkeményebb nóta, a We Do Not Resist, amely visszautal a kezdeti érára, mivel death metal jegyek is felfedezhetők benne. Szintén ezen az oldalon parkol az Only the Dead have Seen the End of War, amelyhez Tomas Lindberg (At The Gates) adta a nevét, és vokálozik egyet saját maga és mások szórakoztatására. Érdekes párosítás, de jól működik, a dallamos progresszivitás kiválóan ellenpontozza Tompa durva énekét és a szigorúbb témákat.

Egyébiránt egyre több a progresszív zenei elem – bár ezek mindig is kimutathatók voltak az összes korongon –, szép fokozatosan építette be ezeket a zenekar a repertoárjába, amit még kiegészítenek szimfonikus betétek a folklór jegyekkel egyetemben.

Az ellentétes pólust a Yedidi képviseli, amelynek már a címe is arra utal, hogy ez egy tradicionális dal az Orphaned Land prezentálásában. Akkora arab népzene, hogy a hallgatása közben szinte a számban érzem a vízipipa csövét. Tipikus hajlítások, hipnotikus hangulat jellemzi az éneket és magát a nótát; nem tudom miért, de nekem nagyon tetszik.

Minden tétel kiváló, az Orphaned Land ízlésesen egybegyúrta a felsorolt zenei elemeket, de még ebből a magasan kvalifikált nótahalmazból is kiemelkedik két kompozíció.

Az egyik az All Knowing Eye, ami a gyönyörű lírai betét miatt lett a kedvencem, a másik pedig egy monumentális drágakő, a Chains Fall to Gravity. Ebben a 9 és fél percben minden olyan téma felbukkan, amely a zenekar sajátossága. Alapvetően ez is egy lassabb, lírikus nóta, kórus-betétekkel színezve, ízléses gitárszólóval megtámogatva, és persze nem maradhat el a közel-keleties hangulat sem.

Nem szóltam még Kobi Farhi énekesről, de a végén sem késő. Kiváló és egyéni hangja van, ráadásul rendkívül változatosan énekel. Nem csak a magas hangok jönnek ki könnyen a torkából, hanem – igaz, ritkán – a durva vokálozás sem idegen tőle. És ehhez még azt a pluszt is hozzáteszi, ami az arab-zsidó hatású énektémák csűrt-csavart jellegéből adódnak.

Messze még az év vége, de nem csodálkoznék, ha ott lenne a tízes listámon az Unsung Prophets & Dead Messiahs album!

A szerző: Zozzie249 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*