Eyehategod: In the Name of Suffering (1990/1992)

A 90-es évek legelején a metalon belül bekövetkezett zenei átrendeződés valahol törvényszerű volt. Nem arról volt szó, hogy az addig futó muzsikák divatjamúlttá váltak, csupán egy újabb, fiatalabb generáció bukkant fel, amely friss, új hangzásokra, előadókra vágyott, esetleg más volt az igénye, az érdeklődési köre. Grunge/alternatív, pop/punk, nu metal – nagyjából így lehet lerajzolni a változások ívét. Majd az évtized végéhez közeledve a tradicionális/retro thrash hullám is beütött.

Előzmények: Az underground legmélyebb bugyraiban ekkor bontott vitorlát egy addig alig, vagy legalábbis embrionális állapotban létező irányzat, a sludge. A műfaj központja Lousiana állam, azon belül is New Orleans lett. A doom, a hardcore/punk és a southern rock elemeinek ötvözésével alakult ki a stílus a 80-as évek végén, a 90-es elején, amelynek jellemző stílusjegyei az ős-Black Sabbath ihlette lassú tempók, a Black Flag agresszivitását idéző kemény ritmusok, a földig lehangolt és széttorzított gitár, az elfojtott, kiabálós, agresszív ének, valamint a Lynyrd Skynyrd blues-os, délies ízű harmóniái.

Graveyard Rodeo (1979-ben jöttek létre), Tungsten (1985-ben kezdték meg munkásságukat), Crowbar (előtte Aftershock-ként 1988-1989, Wrequiem-ként 1989, majd The Slugs-ként 1989-1990 funkcionáltak), Stressball, Soilent Green, Eyehategod – így kezdődött minden. Hozzáteszem, hogy a zenekarok között szoros baráti szálak alakultak ki, egy-egy zenész több együttesben, projektben is megfordult. Noha nem sludge-ban utaztak, de ha Louisiana állam szóba kerül, az Exhorder és az Incubus (később Opprobrium) nevét sem szabad kihagyni a felsorolásból.

Az Eyehategod Snuffleupagus on Acid néven jött létre 1988-ban, majd még ugyanabban az évben cserélték le nevüket a sokatmondó, provokatív Eyehategod-ra. Születésnapjuk/megalakulásuk 1988. április 20.-ra, a kannabisz kultúra időpontjára (4/20) tehető. A bandát Jimmy Bower (ex-The Drip, The Slugs, Shellshock) és Mark Schultz gitárosok, Kevin Noonan basszusgitáros, Chris Hillard énekes, illetve Joey Delatte dobos (ex-Blatant Frustration) hozták össze, de kis idő elteltével a The Slugs-ba/Crowbar-ba távozó Noonan-t Steve Dale váltotta, míg egy évvel később Hilliard helyére Mike Williams (ex-The Drip, The Guilt Øf…, Suffocation by Filth) került, a dobverőket pedig Joe LaCaze (R.I.P.) vette át.

Legfontosabb hatásaikként a Melvins-t, a Carnivore-t, a The Obsessed-et, a Discharge-ot, a Black Flag-et, a Corrosion of Conformity-t, a Black Sabbath-ot, a Celtic Frost-ot, a Confessort illetve a Saint Vitus-t említik. Szerzeményeiket súlyos, lehangolt és bluesos riffek jellemzik. 1989-es Garden Dwarf Woman Driver című demójukat követően 1990-ben rögzítették a Lack of Almost Everything demót, és ezt a felvételt különböző kiadóknak küldtek szét. Így akadt a zenekar az apró, független, francia Intellectual Convulsion horgára, akik 1990-ben 1500-2000 példányban dobták piacra a csapat bemutatkozó albumát, az In the Name of Suffering-et, majd a kiadó eltűnt. Szerencsére a Century Media gondoskodott arról, hogy a korong ne merüljön a feledés homályába, ugyanis hamarosan szerződtették az Eyehategod-ot, és 1992. december 1-jén újra megjelentették az anyagot.

Felvételek: A munkálatokra Kenner-ben (Louisiana), a Festival stúdióban került sor, a produceri teendőket pedig a csapat látta el.

Dalok, végeredmény: Van egy olyan gyanúm, hogy ha létezik olyan alkotás, amelyikre a rajongók nem voltak felkészülve, illetve váratlanul, sokkolóan érte őket, akkor ez a lemez mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Ennyire gusztustalan, ízléstelen, velejéig romlott és áporodott muzsika még nem született a metal birodalmában, pedig 1990-re már történt egy s más. Már eleve a roppant horzsoló, brutális hangzás a széttorzított, megállás nélkül gerjedő gitárokkal, a vastag basszusfutamokkal, a gyötrő dobokkal valósággal megkínozza az ember fülét, nem beszélve Mike Williams minden dallamot nélkülöző, itt-ott a fiatal Henry Rollins-éra hajazó hangjáról, amellyel egy durva, mizantróp hangulat megteremtése volt az együttes célja.

Az Eyehategod a Sabbath Bloody Sabbath megszólalásáig nyúlt vissza, megspékelve egy kevés Black Flag-gel, Melvins-szel, Motorhead-del, esetleg Venom-mal. A fanatikusok ekkorra nagyjából már tisztában voltak a doom metal-lal, de az Eyehategod még a lassút is lelassította, mintegy új értelmet adva a zenei extrémitás, a szélsőségesség fogalmának. A fentebb említett blues-os, délies ízű harmóniák itt még csak véletlenül sem érhetők tetten; az olyan tételek, mint a Depress, a Man is Too Ignorant to Exist, a Godsong, vagy a Children of God a muzikális tortúra, perverzió, aberráció megtestesítői, vallatni lehetne velük, annyira csúf, ocsmány lett a végeredmény.

Hét dalt a demókról vettek át, csupán három számított újnak a lemezre került tíz szerzemény közül. Roppant kíméletlen a zene, csigalassúsággal haladnak előre a tempók, kötélideggekkel lehet csak túlélni a hallottakat.

Cél: A szakma, a rajongók, a pályatársak sokkolása, új síkra helyezni az extrémitást.

Koncertek: Nem nagyon vitték túlzásba a fellépéseket, hiszen 1990-ben három, 1991-ben egy, 1992-ben pedig ugyancsak három bulit adtak, mindegyiket az Egyesült Államokban (New Orleans-ban, Jefferson-ban, illetve Minnesotában, első európai fellépésükre pedig 1993. január 11.-én Belgiumban, Kortrijkban, a The Pitsben került sor, azonban az öreg kontinenst azt követően sem kényeztették el koncertjeikkel.

Folytatás: Take as Needed for Pain, Dopesick, Confederacy of Ruined Lives stb. A manapság is aktív társaságban már csak a sikeres májátültetésen átesett Mike Williams, valamint Jimmy Bower képviseli az őstagságot, de az 1993-ban csatlakozott Brian Patton gitáros, valamint a 2001-ben beszállt Gary Mader basszusgitáros is régi motorosnak számít. Új anyagról egyelőre nincsenek információim.

Hatás, konklúzió: Amennyiben ez a zenekar nem bukkant volna fel, manapság nem beszélhetnénk sludge-ról. Hiába népszerűbb, befogadhatóbb náluk a Crowbar, nem vitás, hogy ők a műfaj királyai.

A szerző: Dávid László418 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

4 hozzászólás

  1. Az én konklúzióm ezen írás alapján ,hogy ezt a bandát egész biztosan nem fogom meghallgatni…hi hi

  2. Ízlések és pofonok. A Crowbar sokkal dallamosabb náluk ez tény. Nem sok sludge zenét hallgatok, de ők nagyon jók, bejön.

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*