Circus of Power: Magic & Madness (1993)

A ’90-es években számos olyan együttes létezett és alkotott maradandó műveket, amelyeket csak nehezen, vagy egyáltalán nem lehetett begyűrni a jól ismert skatulyákba. Egyedi hangzás- és zenei világot hoztak létre, majd néhány emlékezetes albumot követően megszűntek, vagy elsüllyedtek a középszerűség szürke mocsarában. Szakítottak a klasszikus heavy metal formáival, új elemeket emeltek be muzsikájukba, ugyanakkor grunge bandáknak sem nevezhetjük őket. Ilyen csapat volt például a Love/Hate, a Warrior Soul, a Mind Funk, a Saigon Kick és jelen cikkem tárgya, a Circus of Power is.

A New York-i csapat 1986-ban alakult, az első felállást Alex Mitchell énekes, Ricky Mahler és Gary Sunshine gitárosok, Craymore Stevens basszusgitáros, valamint Joey Wrecked dobos alkotta. A zenekar történetének első nagy fejezete 1995-ig tartott. Ez idő alatt a „cirkuszosok” három basszusgitárost és ugyanennyi dobost fogyasztottak el.

Bemutatkozó albumuk (Circus of Power) 1988-ban látott napvilágot, ezt előbb a Still Alive EP (1989), majd egy újabb nagylemez, az 1990-es Vices követte. Ebben az évben ők voltak a Black Sabbath előzenekara a brit csapat Tyr albumát népszerűsítő turnén. 1991-ben kiadtak egy koncertlemezt (Live at the Ritz), majd addigi lemezcégüktől, az RCA-tól egy nagyágyúhoz, a Columbia Records-hoz igazoltak, és ezzel párhuzamosan – még mindig ugyanabban az évben – átköltöztek a nyugati partra, konkrétan Los Angeles-be.

A csapat ezzel látszólag komoly támogatást kapott, és a következő album, az 1993-as Magic & Madness sikere is ezt igazolta. Ám ezt követően nem a még magasabb csúcsok következtek, hanem a feloszlás, így Mitchell-ék első nagykiadós albuma egyben a zenekar hattyúdalát is jelentette. És hiába álltak össze 2006-ban, és léteznek mind a mai napig, újabb lemezt azóta sem jelentettek meg (a tavalyi év végére ígérték, hallott róla valaki?).

Alex Mitchell énekes

Na, de térjünk vissza a lényegre! Nem ismerem a csapat valamennyi lemezét, így nem tudom, vajon a Magic & Madness-e a legjobb alkotásuk, ám ha csak ezt az egy albumot adták volna a világnak, már akkor sem zenéltek hiába.

Az anyagot három alapító tag – az énekes Mitchell, illetve a gitárosok, Mahler és Sunshine – mellett két új arc, Marc Frappier basszusgitáros és Victor Indrizzo dobos jegyzi, utóbbiak 1991-ben érkeztek a bandába.

S hogy miféle zenét rejt az album? Már a nyitó Swamp Devil is megmutatja, mire számíthatunk. A nóta slide gitárral indít, a hangzása azzal együtt kellően vastag. Jó adag southern rock és blues elegyedik benne a klasszikus, nyugati parti metalcsapatok stílusával. Egy leheletnyi Aerosmith- és Guns N’ Roses-hatás is felfedezhető benne, de az említett zenekarok muzsikájánál egy fokkal töményebb az anyag. És van egy kis grunge-os mellékíze is, de csak annyira, hogy észlelem a jelenlétét, de nem tudom pontosan beazonosítani a mibenlétét; talán leginkább a súlyos gitárriffekben érhető tetten – leginkább az Alice in Chains befolyása.

Circus Of Power 2.0

Utóbbi kapcsolatot tovább erősíti, hogy a lendületes Heaven & Hell című tételben maga Jerry Cantrell vendégszerepel, nem kevés AIC-ízt adva a nótának. A korong másik illusztris külsőse Ian Astbury, a The Cult frontembere; aki a Shine című szerzemény fényét emeli jelenlétével.

A dalok persze az efféle kollaborációk nélkül is megállnak a lábukon: vagy az emlékezetes refrén viszi el őket (Evil Woman, Poison Girl, Black Roses), vagy líraiságukban kiemelkedők (Circles, Slip Away), vagy egyszerűségükben ütősek, mint a szintén nagy kedvencem, a Mama Tequila. Szinte az összes számot felsorolhatnám, nemigen van gyenge nóta a lemezen, a Magic & Madness tényleg egy kivételesen jól sikerült alkotás.

Alex Mitchell a 2000-es években

Ennek fényében érthetetlen, hogy az együttes az anyag megjelenése után két évvel feloszlott. 2006-ban, megalakulásuk 20. évfordulóján álltak össze ismét, akkor mindössze két show erejéig. 2008-2009 környékén a Rock Candy Records megjelentette a csapat debütalbumának remaszterizált változatát. Ezt támogatandó, a zenekar – amely akkor már csupán az énekes Alex Mitchell-t és aktuális kísérőzenekarát jelentette – egyetlen koncert erejéig ismét színpadra állt.

A folytatásra egészen a közelmúltig kellett várni. Az együttes 2014-ben egy új dalhoz, a Hard Drivin’ Sister-hez, két évvel később pedig egy másik friss nótához, az American Monster-hez forgatott videóklipet. Mint említettem, 2017 végére egy új stúdióalbumot is beígértek, ám annak egyelőre se híre, se hamva. Az egyetlen érdekesség velük kapcsolatban, hogy a dobfelszerelés mögött nem kisebb név ül, mint a Kyuss-t és a Fu Manchu-t is megjárt Brant Bjork.

Persze kérdés, negyedszázaddal utolsó albumuk megjelenését követően tudnák-e hozni ugyanazt a hangulatot és lendületet, reprodukálni 1993-as anyaguk mágiáját és őrületét. Nem hiszem.

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

5 hozzászólás

  1. Üdvözletem!
    “Four” címmel megjelent november végén (vagy december elején) az új album, ami nem is sikerült rosszul. Több kritikát lehet olvasni a neten a koronggal kapcsolatban, akár magyar nyelven is. Megvan a sajátos hangulata a friss anyagnak, kicsit “garázsrokkosra”, stoneresre vették a figurát, ami a hangzáson is észlelhető, de egyáltalán nem negatívum. (valahol olvastam, hogy kb 1000-1200 dollárból vették fel) Egyrészről nagyon sajnálom, hogy a klasszikus felállásból (Sunshine-Mahler-Maher+Zowie) már csak Mitchell van jelen, azonban mivel aktív a banda újra, ennek is örülnünk kell. Jobb később, mint soha…..
    Az, hogy ilyen sokáig húzódott a dolog, nem Alexen múlt, a többi tag már kiszállt a rock and roll business-ből javarészt, amin nem segít a földrajz sem, mivel sajna szerteszét élnek az Államokban. Emellett Ricky Mahler gitáros szeretett volna egyedüli lenni a posztján, így Gary Sunshine hiányában (aki nagy kedvencem)elsikkadtak ezek a próbálkozások. Mitchell pedig a pszichedelikus rock projektjeiben résztvevő haverjaiból verbúválta az új tagokat. (Billy Tsounis-gitár+John Sharkey-basszer+ egy régi haverja, Joe Truck gitáron+ a dobosposzton több változás volt) Azt bírom a C.O.P.-ban, hogy mindig képes volt megújulni úgy, hogy magukat adták és szembe mentek az árral, nem voltak trendik, azt csinálták, amit szerettek, soha nem adták el magukat. Az első debütáló albumuk ilyen street rockos stílusú, a Vices tömény southern hard rock (ez a kedvencem, tessék meghallgatni!), a Magic and Madnessen erősen érezhető a grunge hatás. 2018. május 4.-én Circus Of Power koncert lesz Brooklynban, a korszak két szintén ismert bandájával, a Junkyard és a Warrior Soul közreműködésével. Reméljük, hazánkba is eljutnak a közeljövőben!

    Üdv: Gábor, hazánk egyik legnagyobb C.O.P rajongója.

    • Üdv az egyik legnagyobb hazai C.O.P. rajongónak! Hát, az új album elkerülte a figyelmemet. Gondolom, nem kapott túl nagy nyilvánosságot. A tavaly megjelent lemezek listáján nem láttam. A Vices-t is ismerem, de a Magic… révén találtam rá a csapatra, és azt az előző anyagnak nem sikerült überelnie – nálam. Coly

      • Igen, azért kevés infót lehetett olvasni az új korongról, de azért lassacskán jövögetnek ki a review-ek. (sleazeroxx, loudwire, stb.) Direktben itt lehet megrendelni a lemezt:
        http://circusofpower.bigcartel.com/product/ultra-bundle
        Amazonon is láttam. Sejtésem sincs, mennyi példányban jöhetett ki. Jó lenne, ha eljutnának Európába is néhány koncert erejéig, tavaly pl. Angliában lemondtak pár koncertet pont a lemezfelvétel miatt.(mondjuk, ezt sem értem, miért történt)
        Amúgy örülök, hogy írtatok a bandáról (na meg eleve egyéb, más nem mainstream bandákról is), tetszik a weboldalatok, csak így tovább, Coly!

        Szép napot!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*