Thin Lizzy: Bad Reputation (1977)

A nagy hármas, mármint a heavy metal szempontjából, a Led Zeppelin, a Black Sabbath és a Deep Purple volt. Ami aztán lehetett volna akár nagy négyes vagy ötös is a Rainbow-val és a Thin Lizzy-vel kiegészülve. Különösen utóbbi járt be hosszú utat, amíg a siker rájuk köszöntött.

Az együttest 1969-ben, Dublinban alapította Phil Lynott basszusgitáros/énekes (R.I.P.), Brian Downey dobos, Eric Bell gitáros, valamint Eric Wrixon zongorista (R.I.P.). A zenekar nevét amúgy Bell javasolta, aki nagy Eric Clapton-rajongó volt, és amikor meglátta, hogy a lassúkezű Beano-képregényt olvas egy John Mayall albumon, vett belőle egy példányt. A képregény egyik karakterét Tin Lizzie-nek hívták. Lynott úgy gondolta, hogy ez rettenetes név egy bandának, de végül beleegyezett abba, hogy használják, csupán a tin-t thin-re változtatták, mert a szavak dublini akcentussal hasonlóan hangzottak.

Az 1973-as Vagabonds of the Western World lemezig trióként funkcionáló csapatot Bell távozását követően egy rövid ideig Gary Moore (R.I.P., akkoriban Skid Row) segítette ki, majd 1974-ben csatlakoztak a zenekarhoz Scott Gorham és a skót Brian „Robbo” Robertson gitárosok. Ez a lépés fontos változást hozott a Thin Lizzy életében, ugyanis ekkor alakult ki a védjegyükké vált ikergitáros megszólalás.

Brian Robertson, Scott Gorham, Phil Lynott, Brian Downey

Noha ez idő tájt a népszerű ír kocsmadal, a Whiskey in the Jar feldolgozása és a The Rocker révén felkerültek a brit listákra, a szélesebb körű áttörés még mindig nem adatott meg nekik. Ehhez egészen 1976-ig, a Jailbreak album megjelenéséig kellett várniuk. Az Egyesült Királyság-beli listákon a nyolcadik, az amerikai listákon pedig a tizenkettedik helyig jutó lemez nyitotta meg a Thin Lizzy előtt a kapukat, sikeres turnékat bonyolítottak le a tengerentúlon az Aerosmith-szel, a Rush-sal és a Reo Speedwagon-nal, sőt egy, a Rainbow-val közös körutat is terveztek, ez azonban Lynott hepatitisze miatt elmaradt, ami pár hónapra visszavetette őket.

Ettől függetlenül nagyon elemében volt a zenekar, mert 1976 októberében a Johnny the Fox jelent meg, egy évvel később, szeptember 2-án pedig a Bad Reputation látott napvilágot. A csapat 1977 májusától júniusáig Tony Visconti segítségével dolgozott Torontóban, de Robbo nélkül, ugyanis a heves vérmérsékletű gitáros kézsérülést szenvedett, miután 1976. november 23-án megpróbálta megvédeni barátját, Frankie Millert egy perpatvarban, a londoni Speakeasy klubban.

(A történet úgy szól, hogy Miller közösen jammelt a színpadon egy reggae bandával, a Gonzalez-zel, de részeg volt, és megsértette a Gonzalez gitárosát, Gordon Hunte-t. Hunte erre válaszul egy üveggel támadta meg Millert az öltözőben, Robertson pedig a beavatkozás következtében ütőér-, illetve idegsérüléseket szenvedett. Robertson később eltörte Hunte lábát, egy másik ember csontjait, egy harmadikat fejbe dobott, mielőtt egy üveggel fejbe vágták, és eszméletlenül esett össze.)

Robbo – a pletykákkal ellentétben – fenntartotta azt az állítását, hogy az incidens folyamán nem volt ittas, és csak ételért ment, ez azonban nem hatotta meg Lynott-ot, aki az 1977. január-márciusi, a Queen-nel közös USA-turnéra újra Gary Moore-t vette be a zenekarba. Phil a sikeres koncertek után megkérte Gary-t, hogy maradjon velük, de a gitáros visszatért csapatához, a Colosseum II.-hoz, ugyanakkor Robbo-t sem dobták ki, aki viszont bizonytalan volt a pozícióját illetően, és terveket kezdett szövögetni egy új csapatról, amelyben Jimmy Bain (R.I.P.) játszott volna basszusgitáron.

Phil Lynott és Scott Gorham

(Amúgy az amerikai turné előtt Lynott felkérte az ír gitárost, Jimi Slevine-t, hogy „próbáljon ki néhány dolgot” a Thin Lizzy-vel, ami olyan spekulációkat indított el, hogy az ex-Skid Row tag helyettesíthetné Robertsont. Köztudott, hogy Robbo a Thin Lizzy-ből történt kiebrudálása után a Wild Horses-szal és a Motörhead-del készített albumokat, előbbivel az 1980-as Wild Horses-t és az egy évvel későbbi Stand Your Ground-ot (1981), míg utóbbival az 1983-as Another Perfect Day-t.)

Mindezek után Lynott-ék hárman vonultak stúdióba, és majdnem az összes két gitárra írt témát Scott Gorham játszotta fel. „Mindig is híve voltam a bűvös körnek – emlékezett vissza később a gitáros a felvételekre. – Ha az összetörik, minden megtörik, nem igaz?” Gorham szándékosan hagyott a végére két, szólók nélküli dalt (Opium Trail, Killer Without a Cause), és meggyőzte Lynott-ot, hogy engedje meg Robertsonnak, hogy visszatérhessen a zenekarba, és felvehesse hozzájuk a szólókat. Lynott engedett, Robbo pedig Torontóba repült, hogy rögzítse a saját gitárrészeit.

Ugyanakkor Robertson kezdetben megtagadta, hogy közös levegőt szívjon a többi taggal. „Krisztusom, nem is iszok velük” – mondta ekkoriban, majd hozzátette: – Egy hétig megpróbáltam nem eljárkálni klubokba, de aztán engedtem a csábításnak.” Végül Gorham és Robertson csupán egy szerzeményben, a That Woman’s Gonna Break Your Heartban osztották meg egymás között a szólókat. „Roppant fontos lemez volt ez számunkra, mert komoly ellenszélben kellett haladunk” – emlékszik vissza Gorham. – „Ha akkor nem kapjuk össze magunkat, olyat bukunk, hogy onnan már nem lehet talpra állni.” Robbo még a Dear Lord megírásában működött közre, míg Brian Downey a címadó szerzeményhez, illetve – szintén Gorham-mel együtt – az Opium Trail-hez járult hozzá.

Úgy gondolom, hogy a Bad Reputation nem tartalmaz kiemelkedő slágereket, ugyanakkor egy egységesen magas színvonalat képvisel, a Thin Lizzy-re jellemző összes ismérvet, tehát a fogós dallamokat, a kitűnő gitárjátékot, valamint Phil Lynott érzelemgazdag előadását felvonultatja. A csapat zenéjében a folkos elemek, a pszichedelia, valamint a már említett, védjeggyé vált ikergitáros megszólalás fonódott össze a keménységgel. Igaz, ez utóbbit nem úgy kell értelmezni, mint a Black Sabbath, a Deep Purple, a Rainbow vagy a Led Zeppelin esetében, mivel a Thin Lizzy sosem képviselte azt a „szigort”, mint említett pályatársai.

Lynott hangja szintén markáns ismertetőjegyükké vált; az ír anyától és brit-guyana-i apától származó énekes szövegeire balhés gyermek-, illetve felnőttkora nyomta rá a bélyegét, amelyeket olyan emocionális töltettel prezentált, amely az akkori vokalisták közül egyértelműen kiemelte és megkülönböztette őt.

Nem hibázott a csapat, hiszen az olyan tételek, mint a Soldier of Fortune, a Bad Reputation, a Killer Without a Cause vagy a That Woman’s Gonna Break Your Heart egy kitűnő lemezt eredményeztek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Robertson egy hónappal a felvételek előtt csatlakozott újra az együtteshez – saját szavaival élve session gitárosként, Lynott szerint vendégként –, és végül három dalban szólózott, ritmusozott, illetve billentyűzött, majd hivatalosan júliusban vették vissza a zenekarba.

Megemlítem még a Dancing in the Moonlight (It’s Caught Me in Its Sptlight)-ot, valamint az Emerald-ra hajazó, borult hangulatú Downtown Sundown-t, amelyek különlegességét a bennük hallható szaxofon adja.

Ezúttal sem maradt el a siker, hiszen a korong egyrészt nagyon jól fogyott, másrészt a sikeres Dancing in the Moonlight kislemeznek köszönhetően a brit listákon a negyedik helyig kúszott fel, harmadrészt pedig az 1977-es Reading-i fesztivál headlinerjei voltak. Ezt követően még négy anyagot adtak ki – köztük a zseniális Black Rose: A Rock Legend-et és a Thunder and Lightning-ot –, majd 1983-ban feloszlottak, komoly örökséget, diszkográfiát hagyva maguk után.

Phil Lynott – 1986-ban bekövetkezett halálát megelőzően, Gary Moore-ral közösen – megírta a gitáros Run for Cover című lemezéhez (1985) az Out in the Fields-et és a Military Man-t, ezek voltak az utolsó szerzeményei. Személyében az egyik legkarizmatikusabb frontembert, egy zseniális szövegírót és előadót veszített el az egyetemes hard rock/heavy metal színtér. Dalai örökérvényűek, megkerülhetetlen klasszikusok, amelyek generációkra, zenészek sokaságára fejtettek ki felbecsülhetetlen hatást.

About Dávid László648 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*