Morbid Angel: Kingdoms Disdained (2017)

Megjelent az új Morbid Angel album. Ennek az információnak talán nagyobb a hírértéke annál, mint hogy kijött az új Cannibal Corpse anyag. Sőt, erre viszonylag jobban felkapják a fejüket a death metalosok, mert amíg a Kannibál Tetemek beálltak a nagyjából kétévenkénti lemezkiadásra, addig a Beteg Angyalok nem kapkodják el aktuális hanghordozóik piacra dobását.

Ez a tendencia a Heretic-nél (2003) kezdődött el, hiszen az Illud Divinum Insanus nyolc évvel később látott napvilágot, míg az idei alkotásra hat esztendőt kellett várnunk. Megérte-e? – merül fel a kérdés, a válasz pedig mindjárt kiderül. Mielőtt elkezdeném ismertetni a friss művet, elöljáróban annyit tennék hozzá, hogy számomra a Morbid Angel egyenlő Trey Azagthoth személyével. Leszámítva a korai, tehát még bőven a demós, próbatermi időszakos éveket, sosem volt rájuk jellemző a nagy jövés-menés, a folyamatos tagcserék. Bárki is állt Trey mellett/mögött, a kitűnő minőség mindig adott volt. Azaz bárki vette át a dobos vagy a másodgitáros posztját, annak komoly követelményeknek kellett megfelelni, lásd legutóbb Tim Yeung, Thor Anders Myhren, vagy korábban Jared Anderson (R. I. P., igaz, ő csak a koncerteken segített ki) és Erik Rutan.

Ami a jelenlegi Morbid Angel tagságot illeti, a zenekar soraiba visszatért Steven Tucker basszusgitáros/énekes (Warfather), míg Scott Fuller dobos (Annihilated, Errorgeist, Incinerated Divinity, Plaguereaper, valamint számtalan korábbi formáció), illetve Dan Vadim Von gitáros (VadimVon, ex-Wretch) „friss húsnak” számítanak, azaz ebben az esztendőben kerültek az együttesbe.

Trey Azagthoth

Két sarkalatos pont kiemelésével folytatnám: az egyik, hogy Tucker jelenléte bizalomra adhat okot, hiszen 1992-ben, a Ceremony EP-n már letette a névjegyét, ahogy a Formulas Fatal to the Flesh-en, a Gateways to Annihilation-ön és a Heretic-en is. Az új dobosra azonban komoly hagyaték szakadt. Nem tudom, hogy Scott Fuller mennyire egy „fosós” fajta, mekkora nyomás helyeződött rá a stúdióban a témái feljátszásánál, azért valljuk be, nem egy hálás feladat elfoglalni a dobszéket Pete Sandoval, illetve Tim Yeung után.

A csapat abból a szempontból folytatja a hagyományt, hogy az új korong címe „K” betűvel (hanggal) kezdődik, azaz továbbra is követik az alfabetikus sorrendet. Királyságok megvetése, lenézése, lekicsinylése – hirdeti a lemez címe, ami nem tudom, mire vonatkozik, de nem is fontos. A lényeg az, hogy egy újabb mestermű született, egy újabb Beteg Angyal-klasszikus, mert hogy a hallottak alapján senki nem fog fanyalogni, az szinte biztos.

Kezdeném mindjárt Scott Fuller-rel, aki fenomenálisan dobol, tehát ebből a szempontból Trey, a csapat agya mindenképpen jól választott, ugyanis elődeihez hasonlóan roppant technikás játékos, villámgyorsan vált a száguldó death/grind ütemekből középtempókba, doom-os témákba; változatosan üt, ahogy azt a zene eleve megköveteli. A Kingdoms Disdained-et felesleges bármelyik korábbi Morbid Angel lemezhez hasonlítani, mert mindenből van itt, mint a búcsúban. Szerintem egészen az Altars of Madness-ig kanyarodtak vissza, azaz a gyors témák dominálnak, ugyanakkor a méltóságteljes középtempók, doom-os elemek, a rájuk jellemző groteszk dallamok, harmóniák sem hiányoznak.

Steve Tucker

Teljesen mindegy, hogy a nyitó Piles of Little Arms-t, a Garden of Disdain-t, a The Righteous Voice-ot vagy a For No Master-t említem, a majdnem 48 percben elővezetett 11 tétel hibátlan. Ettől függetlenül a súlyos doom eposzt, a csattogó basszusbetétekkel felvértezett Paradigms Warped-ot, és a záró The Falls of Idols-t mindenképpen kiemelném, mint az anyag csúcspontjait, de ha őszinte akarok lenni – márpedig kurvára az vagyok –, akkor kizárólag zenitekről beszélhetünk az új Morbid Angel album kapcsán. Értelemszerűen a Mana stúdióban, Erik Rutan-nel rögzített lemez roppant brutálisan, súlyosan szólal meg, tehát hangzás szempontjából sem lehet a felhozatalba belekötni.

Noha úgy álltam neki év végi összesítésemnek, hogy a Sons of Apollo anyaga zsebeli be az Év Lemeze díjat, lehet, hogy felülvizsgálom ezt az álláspontomat, és ezzel a dicsőséggel a friss Morbid Angéla művet tüntetem ki. Egyszerűen nem tévedtek új alkotásukkal, dicsőséges diszkográfiájuk egyik legjobbja lett a Kingdoms Disdained. Maximális respect, elismerés a részemről irántuk – elsősorban Trey felé –, és nagyon remélem, hogy a meghiúsult magyar buli valamikor a közeljövőben azért megrendezésre kerül. A csapat újfent bebizonyította, hogy megingathatatlanul ülnek a death metal trónján, mindenki más csak jelenthet nekik.

A szerző: Dávid László610 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*