Kardos Csaba – 2. rész

Rattle Inc.: A kelet-európai metal nagy rajongója vagy; szerinted van ezekben a bandákban valami különleges, egyedi, ami megkülönbözteti őket az úgynevezett nyugati zenekaroktól?

Kardos Csaba: Szerintem Kelet-Európában (köztük Magyarországon is) sokkal nyersebb, mélyebb, közvetlenebb zenék születtek, amiben nagy szerepe volt a szocializmusnak is. A peresztrojka előtt volt igazán kemény dolog rockernek vagy metalosnak lenni! Amerikában, Angliában, az NSZK-ban ez nem volt nagy kunszt. Ha Bay Area a Kaszpi-tengernél lett volna, semmire sem megy a Metallica. A nagy nyugati öregek már nem hoznak lázba. A régi cuccaikat persze nagyon szeretem. Egyedül a Slayer az, ami manapság is megdobogtatja a szívem. Hallottam a klasszikus zenekarok újabb lemezeit, de mind olyan profin hangszerelt, szétstúdiózott, hogy elvész belőlük a tűz. Nuclear Assault, Judas Priest, Iron Maiden, Ozzy, Megadeth, Metallica, Onslaught, Kreator, Sodom, Testament… A Brotherhood of the Snake-et például egyetlen egyszer hallgattam meg, aztán DEL gomb… Egyedül a hangzás az, ami letépi a fejet, de nekem tök üres az egész. Se időm, se energiám nincs rájuk.

Helyettük keleti bandákat hallgatok. (Itt természetesen a nemzetközi vizekre betört keleti bandákra is gondolok: Vader, Arkona, Krabathor, Sear Bliss, Siberian Meat Grinder stb.) Sok-sok tehetséges fiatal zenekar van keleten, a szlovén Eruption Cloaks of Oblivion-ját például széthallgattam. Tegyük hozzá, nyugaton is akadnak olyan idősebb és fiatalabb zenekarok, amelyek bejönnek, például a chilei Nuclear. Zseniális csapat, és az sem baj, hogy tiszta Slayer. A Toxic Holocaust is szuper (bár nem tudom, mi van ezzel a zenekarral napjainkban). Az Enslaved, a Mayhem és a Marduk újabb dolgai is bejönnek.

Viszont van egy irányzat, amelyikhez keleten nem értetettek, értenek: az AOR, illetve a megadallamos zenék. Az valahogy nagyon nyugati, legalábbis nekem: a heavy metal, vagy kemény rock vonalnál lágyabb, érzelmesebb húrokat keleten nem sikerült nekem tetsző módon megpendíteni. Szeretek pár érzelmes, romantikus TSA-, Bikini-, Edda-, Artur Berkut- és Cargo-dalt, de összességében senkinek nem sikerült olyan pöpec, megadallamos lemezt összeraknia, mint például a Ten-nek, a House Of Lords-nak vagy a Dare-nek. Ha valaki tud ilyet, akkor szóljon!

R. I.: Mi a különbség, illetve hasonlóság a cseh, lengyel, orosz vagy szerb együttesek között?

K. Cs.: A hasonlóság egyben különbség is. Kevés „egy kaptafára készült” zenekarral találkoztam. Ahogy megfigyeltem ezeket az együtteseket, mindegyik másik nyugati bandára próbált/próbál hajazni. Egyedül ez a „valakire hasonlítás” az, ami hasonló bennük. Az embernek, ahogy hallgatja őket, van egyfajta másolás-érzete. Önkéntelenül is azt tudom mondani, hogy basszus, az Arija helyenként tiszta Iron Maiden, de mégsem teljesen az. Van benne valami plusz, éppen az, ami az Iron Maiden-ből már a Powerslave óta hiányzik.

A keleti zenekarok legtöbbször 5-6 évvel jártak a klasszikus nyugati csapatok után, de ami azokból sokszor kiveszett, az itt keleten újra felbukkant, egy kicsit baltával faragott módon, de cefetül ütősen! Gondoljunk a magyar Undertaking-re vagy az orosz Aszpid-ra… micsoda zeneiség volt ezekben a bandákban! Vagy ott a lengyel Turbo dühtől fortyogó, de mégis muzikális Ostatni wojownik-ja; amikor meghallgattam, onnantól kezdve nem volt visszaút, egyből ment a Reign in Blood mellé, uralkodni a thrash metal-on mindörökre! 😉 No meg a Vader The Ultimate Incantation-ja: számomra a death metal egyik csúcspontja.

Berzeviczi Laci barát

R. I.: A keleti metal színterek fejlettségéről mit mondanál a magyaréhoz viszonyítva?

K. Cs.: A helyzet szerintem ugyanaz, Nem találok nagy különbséget. A világviszonylatot tekintve és a saját berkeken belül is ugyanaz a helyzet. Pár nagy név, amelyik megy, és annyi. A kisebb zenekaroknak maradnak a klubok vagy a YouTube-ra feltöltögetés, esetleg kitartással, ismeretség révén a környező országokban való fellépés, szintén kis klubokban. Sok fiatal tehetség bujkál Kelet-Európában, de általában megmaradnak underground szinten. Talán Oroszország egykori tagállamai azok, ahol nehezebb helyzetben vannak a metal zenekarok. Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Azerbajdzsánban nem sok banda tevékenykedik aktívan. Mondjuk, Azerbajdzsánban van egy egyszemélyes zenekar, a Violet Cold, ami nekem nagyon bejön. Igazából egy nagy zenei katyvasz, de zseniálisan eklektikus, black metal alapú muzsika. Ez a formáció, mondjuk, tuti soha nem fog világ körüli turnéra menni. Most amúgy az orosz Abrin 2015-ös Vorzvrata nyet című lemezét hallgatom. Szenzációs! De mivel oroszul énekelnek, nincs esélyük arra, hogy többen megismerjék őket. Állati jó, húzós, thrash alapú zene, és az énekes a szokásos kiabálásból, üvöltözésből van, hogy átvált euro-power bandákra hajazó énekbe.

R. I.: Mely formációkat ajánlanád a rajongók figyelmébe?

K. Cs.: Kinek a pap, kinek a papné. Inkább az egyes országokból mondok egy pár kedvencet a különböző műfajokban. Olyanokat, amelyeket legutoljára hallgattam, vagy amelyek elsőre beugranak, aztán tegyen próbát velük, aki nem ismeri őket. Szlovénia: Veldes, Eruption, Lene Kosti, Panikk. Szerbia: Bormbarder, War Engine, Annathema, Deadly Mosh. Románia: Negura Bunget, Blacksheep. Oroszország: Arija, Nyecsisztj, Abrin, Maszter, Aszpid, Zseleznyiíj Potok, Arkona, Siberian Meat Grinder, Gran Kurázs, Navjarmaahr, Kolizej. Lengyelország: Turbo, Kat, Ghost, Acid Drinkers, Vader, Alastor, Wilczy Pajak/Wolf Spider, Egzekuthor, Terrordome, Ragehammer. Fehéroroszország: Blaine Rohmer, Dittohead, Aillion. Csehország: Törr, Root, Debustrol, Kabát, Krabathor, Citron, Scabbard. Szlovákia: Catastrofy, Radiation, Gladiator (csak a korai!), Tublatanka. Litvánia: Dissimulation, Eliminator. Rajtuk kívül sok másik is van, keresgéljen, akinek ez nem elég!

R. I.: Manapság is követed a metal világában zajló eseményeket?

K. Cs.: Természetesen! Bár szinte lehetetlen naprakésznek lenni. Pár kedvencemre próbálok figyelni, de mindig jön valami, ami közbeszól, és lecsúszom egy-egy új megjelenésről.

R. I.: Mi a véleményed a napjainkra jellemző lemezdömpingről?

K. Cs.: Hiába van sok jó lemez, ha nincs mögöttük sok jó banda…. Rengeteg fiatal zenekar ad ki jobbnál jobb anyagokat, aztán pár év, és a földbe állnak. Mondjuk, legendákból sosem volt dömping. De ma nem is születnek legendák, mint régen.

R. I.: Szerinted van értelme annak, hogy naponta tonnaszámra jelennek meg a különféle albumok?

K. Cs.: Legalább lehet csemegézni, az ember igyekszik kikerülni az olyan lemezeket, amelyeket utólag megbánna, de még így is nagyon könnyű belefutni unalmas, elcsépelt albumokba.

R. I.: Mennyire nehéz vagy könnyű manapság tájékozódni az információáradatban, a lemez megjelenések között?

K. Cs.: A bőség zavara van. Régen kevesebb volt az információ, és kevesebb csatornából kaptunk infót. Most pedig megnyomom az ON gombot, és ömlik minden. Ha célirányosan követsz egy pár zenekart, akkor nincs gond a tájékozódással.

R. I.: Hogyan viszonyulsz az mp3 file-okhoz? Szerinted ártott vagy használt az internet (az mp3-ak) felbukkanása a zeneiparnak, az együtteseknek, a kiadóknak?

K. Cs.: Praktikusak, mert ha célirányosan keresgélsz, akkor hatalmas kincsekre lelhetsz. Sajnos nem fizikai formátumban, de ahogy a Nyecsisztj lemezekkel is mázlim volt, úgy bármivel lehet… Sajnos a zeneipart tönkrevágta az internet. Oké, vagyunk mi, akik vesznek lemezeket, és koncertjegyek vagy merch-termékek vásárlásával támogatják a zenekarokat, de ez nem ugyanaz, mint amikor több tízezer példányban megy el egy lemez… Jelenleg hány eladott példány után jár Aranylemez? 2000? Vicc. De változtak az idők, alkalmazkodni kell. Ez a zenekarok számára is kihívás. Lehet, hogy sok csapat alakul, de aki kitartó, így is el tud érni valamit.

R. I.: Kérlek, sorold fel számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját, és indokold is meg, hogy miért ezeket választottad!

K. Cs.: Ez nagyon nehéz kérdés… Brutális mennyiségű lemezből kell választani, és sok irányzatot kedvelek. Muszáj erre válaszolni? 🙂 A lemezborítók közül könnyebb válogatni, bár én a tartalmat többre tartom, mint a küllemet. A Mörbid Carnage Night Assassins lemezének borítóján bejön a thrasher vérfarkas vezényletével történő emós-verés. A Sear Bliss Phantoms-ának a színvilága, a Pungent Stench Been Caught Buttering-jének a betegessége jön be a szétfordított fejjel. A Black Sabbath Heaven and Hell-jének angyalai, akik jól prezentálják az egyház képmutatását, vagy akár a Deep Purple In Rock-jának borítója, ami olyan, mintha egy Magyarországon befutni akaró urali vagy sztyeppei zenekar tagjai a Hősök Terén található millenniumi emlékműre rajzolnák magukat… Ennél bunkóbb lemezborító nincs. Egyszerűen imádom!

A zenékkel nagyobb bajban vagyok. Sok hibátlan album van, most csak hirtelen sorolok fel tízet:

1. Black Sabbath: Black Sabbath
2. Deep Purple: In Rock
3. Rainbow: Rising
4. Slayer: Reign in Blood
5. Turbo: Ostatni wojownik
6. Arija: Geroj aszfalta
7. Iron Maiden: Number of the Beast
8. Motörhead: Another Perfect Day
9. Marduk: Heaven Shall Burn…
10. Mayhem: De Mysteriis Dom Sathanas

R. I.: Melyek voltak életed legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?

K. Cs.: A legmeghatározóbb mindenképpen a Pokolgép-Silent Agony koncert volt, valamikor 1999-ben vagy 2000-ben. Ha jól emlékszem, a Story zenekar is fellépett ekkor. Itt hallottam először élőben death metalt, ami örök szerelem lett. Már előtte is sok death metal zenekart ismertem, de élőben hallani, hogy hogyan szól egy ilyen zene, teljesen más volt. Innentől lett a kedvenc hazai zenekarom az Age of Agony (akkor ugye még Silent Agony volt a nevük).

Nagy élmény volt 2016-ban, a Total War fesztiválon látni, hallani másik kamaszkori kedvencemet, a Sear Bliss-t, azelőtt egy évvel pedig a Disastrous Murmur-t. A kisebb koncerteket kedvelem igazán. Ami bakancslistás, az a megasztárok közül egy Slayer vagy egy Ozzy Osbourne lenne, a kevésbé ismert zenekarok közül pedig per pillanat a cseh Debustrol-t, a Törr-t, az orosz Arija-t, a Siberian Meat Grinder-t és a lengyel Turbo-t (nem baj, ha már csak heavy metal, akkor is!) nézném meg szívesen. Nagyon nagy koncerten eddig csak egyetlen egyen voltam, az pedig a Linkin Park fellépése volt a Volton. Nem az én zeném, egy lemezüket sem ismerem, csak pár dalukat hallottam. A páromat kísértem el, mivel kamaszkori kedvenceiről van szó. Nagyon jó volt! A zene, a színpad, a dalok és a közönség egy nagy egészet alkotott, és Bennington (R.I.P.) is végig nagyon közvetlen volt.

R. I.: Csabi, köszönöm szépen a válaszaidat, minden jót kívánok!

K. Cs.: Én köszönöm a lehetőséget! Sok sikert a Rattle Inc.-nek, és üdvözlet minden olvasónak!

A szerző: Dávid László438 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*