Sztezsarán Viktória

Mostani interjúalanyom Sztezsarán Viktória, aki az I. Rattle Inc. közönségtalálkozó vetélkedőjének a győztese lett.

Zozzie: Kedves Viktória, kérlek, mutasd be magad pár szóban!

Viki: 35 éves vagyok, Budapesten élek a párommal. Jogász vagyok, de jelenleg közbeszerzésekkel foglalkozom. A szabadidőmben sportolok, túrázok, és amikor csak tehetem, olvasok. Járok énekkarba, időnként moziba, koncertekre megyek, vagy olvasótalálkozóra 🙂.

Zozzie: Először is kezdjük az I. Rattle Inc. olvasótalálkozóval, ahol személyesen is megismertünk téged, ráadásul megnyerted az általam szervezett zenei vetélkedőt. Hogy tetszett a rendezvény, mik voltak a benyomásaid?

Viki: Az olvasótalálkozóra a párom szeretett volna nagyon elmenni, én vele tartottam kísérőként. Ő szerette ezt a zenekart annak idején (Barbed Wire), kíváncsi volt a beszélgetésre. A pódiumbeszélgetés egyébként számomra is nagyon érdekes volt, mert én még nagyon fiatal voltam, amikor ez a zenekar működött. Nem is tudtam, hogy Magyarországon is ilyen zenei élet volt a 90-es évek elején. Utána is néztem ennek az időszaknak, a YouTube-on találtam jó pár felvételt.

Az olvasótalálkozón egyébként nagyon családias volt a hangulat, jól éreztem magam. Amin legközelebb lehetne javítani, hogy legyen több fény, és a hangosításon is lehetne még munkálkodni, mert hátrébb néha nagyon rosszul lehetett hallani a beszélgetést.

Zozzie: Nehezek voltak a kérdések a vetélkedőn? Jónak tartottad a játékot, vagy csak kényszerből vettél részt?

Viki: Igen, nehezek voltak, mert közismert személyekre, illetve eseményekre vonatkoztak, de mégis olyan kis részleteket kellett volna tudni, amelyekről csak véletlenül olvas az ember. Mintha az Index „Ma is tanultam valamit”-sorozatából válogattad volna össze a kérdéseket.

Nem kényszerből vettem részt a játékon, nagyon szeretem a kvízjátékokat, régebben, hétfőnként kocsmakvízen is játszottam. Néha én is csinálok kvízjátékokat, legutóbb például a munkahelyi csapatépítőre készítettem egyet. Persze amikor én állítom össze a kérdéseket, nagyon egyszerűnek tűnnek a válaszok.

Zozzie: Ha legközelebb lesz közönségtalálkozó, arra is eljössz?

Viki: Igen, nagyon jól éreztük magunkat.

Zozzie: A pódiumbeszélgetést mennyire tartod jó ötletnek? Legközelebb kiket látnál szívesen?

Viki: Szerintem nagyon jó volt. Mindenki szeret egy kicsit bepillantani a kulisszák mögé és megtudni ezt-azt a zenészekről. A beszélgetés után egyébként szerintem sokkal oldottabb is lett a hangulat, bár az igazi áttörést a kvíz kitöltése, a közös szenvedés hozta meg 🙂.

Szívesen látnám például a Magor zenekart, nagyon tetszik az a fajta zene, amit csinálnak. Nem az a tipikus, unalmas tucatzene, és nagyon örülök neki, hogy magyarul énekelnek. Utálom, amikor egy magyar zenekar csak azért énekel angolul, mert nincs semmi mondanivalója.

Zozzie: Hány évesen és miként kerültél kapcsolatba a rockzenével, a heavy metal-lal?

Viki: Konkrét életkort nem tudok mondani. Gyerekkoromban az MTV még folyamatosan játszotta a Guns N’ Roses, Aerosmith, Bon Jovi számokat, azok nagyon népszerűek voltak akkoriban. Azt tudom, hogy 17 évesen már mentünk Metallica-koncertet hallgatni, igaz, csak kívülről, mert nem volt pénzünk belépőre. Nagyjából 1999-ben alakult ki egy olyan baráti társaságom, ahol tudtuk a kazettákat másolgatni egymásról, csereberélni, koncertre járni, fesztiválokra mászkálni, házibulikba menni együtt, no meg persze mindenki bakancsban és bőrkabátban mászkált.

Zozzie: A szüleid hogyan fogadták a zenei ízlésedet?

Viki: Nem különösebben rázta meg őket. Arra, mondjuk, emlékszem, hogy amikor a Tankcsapdától épp’ hangosan az ment, hogy „véredben fürödnék, átvágnám a torkod” akkor anyukám egy kicsit kiakadt, de nekem nem merte mondani, csak hallottam, hogy apának hüledezik. Elég rossz természetű gyerek voltam, nem gondolom, hogy éppen a zene aggasztotta volna őket 🙂.

Zozzie: Volt esetleg olyan, hogy a szüleid megtiltottak bármit a zenével kapcsolatban? Például rád szóltak, ha hangosan hallgattad a zenét, vagy nem engedtek el koncertre, ilyesmik.

Viki: Egyetlen egyszer volt ilyen. Apa nem akart elengedni Tankcsapdára, mert aggódott, de azért csak elmentem, igaz, apa azt hitte, hogy házibulira megyünk az egyik barátnőmmel, aki nálunk is aludt utána. Anya tudta, hogy koncertre megyünk; azt hiszem, a szülinapomra kaptam a többiektől ajándékba a jegyet, de erre már nem emlékszem pontosan. Más ilyen esetre nem emlékszem. Később már nem szóltak bele, hogy hová megyek, elég nagy társasággal mászkáltam, ahol szinte mindenki fiú volt. Annak persze annyira nem örültek, hogy nagyon sokat buliztam, mert folyton hajnalban jártam haza, de inkább csak aggódtak. A zenét általában fej- vagy fülhallgatóval hallgattam, nem zavart senkit.

Zozzie: Milyen érzés nőként metal rajongónak lenni? Szerinted ez a kemény zene hogyan tud utat találni a gyengébbik nemhez?

Viki: Nem hiszem, hogy a zenei ízlésnél számítana a nemünk. Vannak nagyon kemény nők és nagyon puhány férfiak, pláne mostanában. Sok minden befolyásolhatja, hogy milyen zenét szeretünk: a temperamentumunk, a baráti társaságunk, a környezetünk, a személyiségünk.

Zozzie: Ért-e bármilyen megkülönböztetés, negatívum azzal
kapcsolatban, hogy te ehhez a szubkultúrához tartozol?

Viki: Nem emlékszem ilyen esetre.

Zozzie: Mennyire mész el a szélsőségekig a heavy metal-on belül? Inkább a dallamosabb metal-t szereted, vagy a durvább stílusokat is?

Viki: Ha éppen mogorva időszakom van, akkor durvább zenét hallgatok, és van, amikor inkább a dallamosabb zenékre vágyom. Azt nagyon szeretem, ha klasszikus zenét vegyítenek valami brutálissal, például a szimfonikus black metált vagy a dallamos death metált.

Zozzie: Van olyan zenekar, akit nagyon szerettél, de egy idő után nagy csalódást okozott

Viki: Igen, a Tankcsapda. Az egy dolog, hogy elmentek populárisabb irányba, de emlékszem, hogy régen szinte nem lehetett talpon maradni a koncertjeiken, mindenki egyszerre ugrált, énekelt. Egy éve voltam egy fesztiválos koncertjükön, hát, az nagyon langyos volt. Nem élvezték a zenélést, csak lenyomták a kötelezőt. Ez nagyon érezhető volt. Lehet persze, hogy akkor pont fáradtak voltak, de ez nekem nagy csalódás volt.

Zozzie: A dalszövegekkel mennyire tudsz azonosulni? Érdekelnek egyáltalán, vagy csak a zene számít?

Viki: Igen, érdekel a dalszöveg. Az nekem nagyon fontos egy zenekarban, hogy a dalszövegnek legyen mondanivalója. Néha nagyon fel tud lelkesíteni egy-egy sor.

Zozzie A pároddal (Kozsa Tamás) mennyire egyezik az ízlésetek? Előfordul olyan szituáció, hogy „letiltjátok” egymás zenéit?

Viki: Nagyjából egyezik, nyilván van olyan zene, amit csak ő szeret, és van, amit csak én, de ebből nincs probléma. Egy elég zsúfolt irodában dolgozunk, folyamatosan be van dugva a fülünk, és egész nap zenét hallgatunk. Mindenki azt hallgatja, amit szeret. Persze ő is mutat nekem zenét, amit nem ismerek, és én is neki; van olyan, amit egymás zenéiből megismertünk, és meg is szerettünk.

Zozzie: Hol ismerkedtetek meg? Csak nem egy metal koncerten?

Viki: Nem. A munkahelyen, de a zenéről kezdtünk beszélgetni.

Zozzie: El tudnád azt képzelni, hogy a párod teljesen más zenét hallgasson?

Viki: Nem.

Zozzie: Említetted, hogy énekkarra jársz. Mesélnél erről valamit?

Viki: Igen, a Csíkszerda nevű improvizatív énekkarba járok 2012 óta. Ez nem egy klasszikus kórus. Nagyon sok fellépés improvizatív elemekkel tarkított, éneklés közben helyet változtatunk, a dalokban sok imprós rész van. Dr. Tóth Árpád a karnagyunk, az ő, illetve a Csíkszerda egyes tagjainak a nevéhez fűződik a Kórusok Éjszakája is, ami 2013 óta minden évben megrendezésre kerül Budapesten. Nagyon jó a hangulat, tele lesz a Palotanegyed éneklő emberekkel.

Zozzie: És hangszeren játszol-e?

Viki: Ének- és zenetagozatos voltam általános iskolában. Mindenkinek kötelező volt a furulya, így azon tudok játszani. Egy picit tudok zongorázni, és tanulgatok ukulelézni, de igazából énekelni szeretek nagyon, ukulelézni is azért tanulok, hogy tudjam kísérni az éneket.

Zozzie: Szereted azokat a bandákat, ahol hölgy a frontember? Mennyire nézel fel rájuk? Egyébként is, mit gondolsz róluk? Megőrzik nőiességüket attól, hogy kemény zenében utaznak?

Viki: Van olyan zenekar, ahol énekesnő a frontember és szeretem, ilyen például az Arch Enemy, de nem azért szeretem ezt a zenekart, mert nő a frontember; azok az albumaik is jók, amelyeken még férfi volt az énekes. Nekem egy zenekarban az számít, hogy jó hangja legyen az énekesnek, a zenészek tudjanak játszani és valami megfogjon a zenében. Mindegy, hogy nő vagy férfi az énekes.

Az előbbi példánál maradva, nem látok semmi férfiasat Alissa White-Gluzban. Ha jól tudom, többször is felkerült a legdögösebb metál énekesnők listájára.

Zozzie: Szeretsz csinos ruhákba öltözni, vagy szigorúan csak a metal-os stílust részesíted előnyben?

Viki: Jobban szeretek farmert és pólót hordani, mint miniszoknyát és körömcipőt. Igaz, annak azért örülök, hogy elterjedtek a női fazonú zenekaros pólók. Régen csak ugyanazokat a sablon bő pólókat lehetett kapni. A bőrkabátomat imádom. Amíg csak lehet, hordom, ahogy a kiegészítőimet is. Utóbbiakat csak akkor veszem le, ha nagyon ki kell öltözni. Nagyon szeretem a bőr nyakláncokat, karkötőket, órákat.

Zozzie: Ha nagyon ki kell öltöznöd (például egy esküvőre), mennyire érzed magad feszélyezve?

Viki: Ha ki kell öltöznöm, akkor is olyan ruhát veszek fel, amiben jól érzem magam, de nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget az öltözködésnek. Két szabály van: ne nézzek ki a ruhában úgy, mint Hulk, és 10 másodpercen belül fel tudjam venni a ruhámat. Néha, amikor olyan a kedvem, kifejezetten szeretek kiöltözni.

Zozzie: Koncertekre jársz?

Viki: Igen.

Zozzie: Melyik volt életed legjobb koncertje? Több is lehet.

Viki: A Ne Obliviscaris fellépése. Cradle of Filth-re mentünk, nem is ismertük őket. Csak az egyik előzenekar voltak, de simán lemosták a Cradle of Filth-et. A Ne Obliviscaris után a főzenekar produkciója már csak unalmas ripacskodásnak tűnt.

A másik a New Wave of Folk Metal fesztivál, ahol mindegyik fellépő nagyon jó volt, de ha valakit ki kell emelni, akkor az az EN-ANA. Aztán bármelyik Pain of Salvation koncert, amelyiken eddig voltam, mert őket nagyon szeretem, és mindig lemezminőségű élőzenét játszanak. Végül, de nem utolsósorban a Pokolgép. Hihetetlen hangulat van minden koncertjükön. Ők még mindig élvezik a zenélést, és ez a közönségre is átragad.

Zozzie: Milyen eseményt vársz per pillanat a legjobban?

Viki: Az elmúlt időszakban három olyan zenekarnak is jelent meg új albuma, akiket nagyon szeretek. Nagyon remélem, hogy a lemezbemutató turnéval Magyarországra is eljutnak majd. Ezeket várom nagyon, folyton nézem a honlapjukat: Pain of Salvation, Carach Angren, Arch Enemy.

Zozzie: Viki, köszönöm szépen, hogy vállalkoztál az interjúra!

Viki: Én köszönöm a lehetőséget!

A szerző: Zozzie272 publikáció
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari biztonságtechnikai cégnél anyagfejlesztő-üzemmérnök.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*