Savage Grace: Time for Hard ’n’ Heavy (Metal Hammer Fesztivál, Freilichtbühne Loreley, 1985. szeptember 14.)

Ebben a rovatban megemlékeztem már egy Running Wild anyagról, illetve arról, hogy mekkora esemény volt az 1985. szeptember 14-én megtartott Metal Hammer fesztivál a Nyugat-németországi St. Goarshausen-ben (Freilichtbühne Loreley). A fő attrakciónak mindenképpen a Metallica számított, de volt mellettük még egy csapat, amelyikre nagyon kíváncsiak voltak az európai rajongók: a Los Angeles-i Savage Grace.

Egy picit hadd menjek bele a történetükbe, mert idehaza nem feltétlenül számítanak ismert névnek, kizárólag a régi motorosok lehetnek tisztában a munkásságukkal. Ahogy egykori pályatársaik, mint például az Agent Steel, az Abattoir, a Bloodlust vagy a Heretic, ők is szigorúan underground szinten működtek, viszont az európai fanzine-ek előszeretettel foglalkoztak velük. 1981-ben, Marquis de Sade néven alapította a zenekart Christian Logue gitáros, akihez a Seattle-ből áttelepült ex-Alleybrat basszusgitáros Brian „Beast” East, Steve Wittig dobos és Ozzy Osbourne tragikusan fiatalon elhunyt gitárosának, Randy Rhoads-nak a testvére, Kelly Rhoads énekes csatlakoztak. A Savage Grace nevet nem sokkal később – Randy javaslatára – Kelly dobta be a köztudatba.

A további részletekbe csak nagy vonalakban akarok belemenni, a lényeg az, hogy karrierük kezdetén komoly jövés-menés jellemezte a tagságot. A korai felvételeiken még Kelly énekelt, azonban a Metal Massacre II válogatásra felkerült, a ’82-es demóról átemelt Scepters of Deceit-ben már Dwight Cliff hangja hallható, míg a dobokat Dan Finch III kezelte. Bemutatkozásukat az 1983-ban, a Metal Blade gondozásában kiadott The Dominatress EP jelentette, amelyet kvintettként rögzítettek, lévén, hogy a később az Omen-t életre hívó Kenny Powell személyében egy másodgitáros került a zenekarba, ellenben a mikrofon mögött ekkor már John Birk-öt találhattuk. (Kenny az EP megjelenése után oldott kereket, utódja a kanadai Witchkiller gitárosa, Kurt Phillips lett, igaz, csak rövid időre.)

1984-ben egy újabb demót vettek fel, immár Mike Smith énekessel, debütáló nagylemezük, a Master of Disguise pedig 1985 szeptemberében, az Important Records égisze alatt látott napvilágot. Ekkor már az Agent Steel-ből kiszállt Mark „Chase” Marshall (aki a 144.000 Gone demón pengetett) töltötte be a másodgitáros szerepét, pontosabban ő csak a felvételek után érkezett a zenekarba.

Ennek a korongnak az adja a különlegességét, hogy a csapat ekkor lépett fel először Európában, és az album is ez idő tájt került a boltok polcaira. Ugyanakkor nem indult minden zökkenőmentesen, mivel Mike Smith a koncert előtt kilépett, így a banda kényszerhelyzetbe került, amit úgy hidaltak át, hogy Chris vette át az énekes szerepét. Mindez sem az együttesnek, sem a rajongóknak nem okozott különösebb traumát, ugyanis Chris kitűnően helyt állt a frontember posztján, ahogy a buli is pazarul sült el.

Christian Logue

A csaknem 40 percben elővezetett, 9 számos programjuk mintegy 3/4 részét a Master of Disguise album anyaga képezte (pl. Bound To Be Free, Sins of the Damned, Sons of Iniquity, Master of Disguise), a The Dominatress EP-ről pedig a Fight for Your Life hangzott el. Az említetteken kívű két, akkoriban vadonatújnak számító, egy évvel később az After the Fall from Grace-en megjelent szerzemény, a Destination Unknown, illetve a World as One (ami végül a Flesh and Blood címet kapta) is bekerült a programba.

Jó formában, remek hangulatban tolták a bulit, a közönség pedig nagyszerűen fogadta a bandát. Ezt követően még két holland koncertet adtak (szeptember 20. – Katwijk, Scum, valamint szeptember 21. – Eindhoven, Dynamo; utóbbi helyre amúgy 1986. június 1-jén tértek vissza).

Mark “Chase” Marshall

Ahogy fentebb utaltam rá, 1986-ban jött az After the Fall from Grace, 1987-ben pedig a Ride into the Night EP, de sajnos a további tagcserék (az After…-en Marc Marcum dobolt, a Ride…-on Derek Peace bőgőzött) nem tették lehetővé, hogy meghatározó tényezővé, nagyobb névvé nőjék ki magukat, holott tehetségük, a nóták kitűnő színvonala adott volt ehhez. (1991-es promójukra gyakorlatilag már a kutya nem volt kíváncsi).

A banda legutoljára 2009-2010 táján adott magáról életjelet, amikor Chris – Mario Lang basszusgitárossal, Andreas „Neudi” Neuderth dobossal, valamint Eric „Kalli” Kaldschmidt és Roger Dequis gitárosokkal – „feltámasztotta” a Savage Grace-t, de ez a felállás csupán tíz európai fesztiválon/bulin lépett fel, azaz kifejezetten múltidézés céljából, hakni jelleggel verbuválta össze a társaságot a zenekarvezető. Véleményem szerint ez a zenekar sokkal többre volt hivatott annál, mint amennyit elért; abszolút megérdemelnének egy SÜLLYESZTŐ-s megemlékezést.

A szerző: Dávid László399 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*