Obituary: Slowly We Rot (1989)

Ha jól belegondolunk, megállapíthatjuk, hogy a death metal mezőny vezető alakulataivá, krémjévé avanzsált csapatok bizony hosszú, rögös utat tettek meg első lemezük megjelentetéséig. Példának okáért a Morbid Angel, a Death, a Massacre, a Hellwitch, az Atheist vagy a Cynic nevét említem. Túl azon, hogy megannyi demót, próbatermi felvételt rögzítettek, a folyamatos tagcserék is nehezítették fejlődésüket, kibontakozásukat. Az Obituary esetében sem volt ez másképp.

Előzmények: 1984-ben, az Egyesült Államokbeli Brandonban öt, 14-17 esztendős kamaszgyerek gondolta úgy, hogy zenekart alapít. Donald Tardy dobos (14), bátyja, John Tardy énekes (16), Mark Vito (15) és Jerry Tidwell (17) gitárosok, illetve Jerome Grable basszusgitáros (16) Executioner-ként hozták össze csapatukat. 1985-ben jelentették meg első demójukat, a 7” EP-ként napvilágot látott Metal Up Your Ass-t (egy interjúban azt olvastam, hogy ezt megelőzően már rögzítettek egy hatszámos demót, és arról emeltek át két nótát, a címadót, valamint a Syco-pathic Mind-ot erre a kiadványra), és ebből könnyen kitalálható, hogy melyik zenekar volt rájuk igen komoly hatással, ugyanakkor olyan bandákért is rajongtak, mint a Slayer, az Exodus, a Hellhammer/Celtic Frost, a Savatage, a Nasty Savage vagy a Possessed. (Állítólag, amikor meghallották Jeff Becerra-ékat, eldöntötték, hogy olyan beteg muzsikát akarnak játszani, mint ezek a srácok).

A Morrisoundban rögzített felvételt a Tardy szülők finanszírozták, Rick Miller producelte, de Mark Vito helyett ekkor már Trevor Peres-t (16 éves volt ekkor) találjuk a bandában, mint másodgitárost. Egy évvel később újabb tagcserék zajlottak le, miután Jerry Tidwell és – átmenetileg – Trevor Peres kiszálltak, helyükre pedig két ex-Massacre muzsikus, Allen West (19), illetve JP Chartier (18) érkeztek, valamint az Executioner-ből Xecutioner lettek, mivel akkoriban létezett már egy bostoni illetőségű, szintén az Executioner nevet használó brigád.

Ez a megváltozott összetételű legénység vette fel az 1986-os demót, azonban a ’87-esre már visszatért Trevor Peres (JP Chartiert váltotta), míg a basszusgitárosi posztot Daniel Tucker vette át Jerome Grable-től. Ahogy már korábban megemlékeztem róla, az Xecutioner felkerült a Godly Records által megjelentetett Raging Death válogatásra, majd miután a Roadrunner szerződést ajánlott nekik, Obituary-re keresztelkedtek át. Ezzel el is érkeztünk az első korong felvételeihez.

Felvételek: A zenekar 1988 végétől 1989 elejéig dolgozott a Morrisound stúdióban Scott Burns felügyelete alatt (társproducerként a kiadó A & R-osa Monte Conner is részt vett a munkálatokban), a keverésért Burns és a Tary testvérek feleltek, a maszterizálásra pedig Miamiban, a Fullersound-ban (Mike Fuller) került sor.

Dalok, végeredmény: Eredetileg egy nyolcnótás, huszonöt perces szörnyeteg lett volna a végeredmény, de mivel a Roadrunner rövidnek ítélte a lemezt, Monte Conner további négy dalt kért még tőlük, így került fel végül az albumra a Suffocation, az Intoxicated, a Deadly Intentions és a Bloodsoaked. További adalék, hogy az anyagot eredetileg eltérő dalsorrenddel hozták nyilvánosságra, amelyen az Intoxicated helyett a Cause of Death szerepelt.

Amennyiben visszatekintünk az 1989-es esztendőre, határozottan kijelenthetjük, hogy – legalábbis szerény véleményem szerint – abban az évben az Altars of Madness, a Horrified (Repulsion; noha 1986-ban került felvételre, csak 1989-ben jelent meg), a Slowly We Rot és a Consuming Impulse (Pestilence) voltak a legbrutálisabb alkotások. (Gyorsan hozzáteszem, hogy a Beneath the Remains, Leave Scars, Annihilation of Civilization, Extreme Aggression, Agent Orange kvintett sem volt éppen egy rigófütty, de azok más stílust képviseltek).

Ezek a lemezek (mármint a Morbid Angel-é, az Obituary-é és a Pestilence-é) – hogy stílszerű legyek – kizárólag agresszivitásukban, szélsőségességükben pendültek egy húron, ugyanis a zenekarok gyökerei, hatásai más-más tőről fakadtak. Ami a Gyászjelentést illeti, John Tardy a korabeli interjúkban egyértelműen és kendőzetlenül bevallotta, hogy a Celtic Frost gyakorolta rá a legnagyobb hatást; annak idején addig hallgatta a Morbid Tales-t, amíg a tű át nem lyukasztotta a lemezt.

A svájci mesterek mindenféle tekintetben példaképként funkcionáltak az Obituary muzsikusai számára: a lemezt átszövő morbid, gonosz, sötét, groteszk hangulat, Allen West, illetve Trevor Peres koponyarepesztő, súlyos, vaskos, minimál riffjei, szólói, Daniel Tucker és Donald Tardy alapra vett ritmusai, John Tardy nem evilági hörgésével megspékelve a death metal műfaj egyik korszakalkotó klasszikusát eredményezte.

A már fentebb említett Possessed hatása főleg John hörgésében érhető tetten, míg az olyan rövid tételekben, mint a Godly Beings, az Immortal Visions vagy a Words of Evil a Venom szelleme sejlik fel. 15 évesen, amikor először hallottam az anyagot, felfoghatatlan volt számomra az a brutalitás, az a durva, falbontó hangzás, ami a lemezt jellemzi, a borítóról már nem is beszélve.

Cél: Nem véletlenül nyilatkozta annak idején John Tardy, hogy ők a legsúlyosabb zenekar a világon. Egyértelműen minden idők legextrémebb albumának megalkotása volt a céljuk.

Koncertek: Bármilyen furcsa, csak pár bulit adtak odahaza, az Egyesült Államokban, szám szerint ötöt, ebből négyet Floridában, egyet pedig Wisconsinban, mert 1990 elején már nekiálltak a Cause of Death felvételeinek, immáron James Murphy-vel (Allen West családi okok miatt, csak átmenetileg távozott), illetve a Daniel Tucker-t váltó Frank Watkins-szal (R. I. P.) a soraikban. A nagy durranás csak az 1990 júliusában elstartolt amerikai, illetve az augusztus végén kezdődött Európa turnéval következett be.

Folytatás: Kinek a pap, kinek a papné: szerintem a Back from the Dead-ig abszolút rendben van a csapat diszkográfiája. Értelemszerűen a csúcspontoknak a Slowly We Rot – Cause of Death – The End Complete hármast tartjuk, de nekem a World Demise-zal és a Back from the Dead-del sincs különösebb problémám. A 2003-as visszatérést követően sem pihennek a babérjaikon, azt azonban ők is, illetve mi rajongók is tudjuk, hogy eget rengető dolgokat már nem várhatunk tőlük. Ettől függetlenül maximális respekt a kitartásukért, a rajongók iránti lojalitásukért, elkötelezettségükért.

Hatás, konklúzió: Amennyiben magát a death metal műfajt vesszük alapul, szigorúan a Top 5-ben van a helye a lemeznek. Nagyon kevés olyan tökéletes extrém metal album létezik, mint a Slowly We Rot; nem hiszem, hogy az alkotói tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek le az asztalra, még akkor sem, ha kimondva-kimondatlanul, minden idők legszélsőségesebb alkotását akarták elkészíteni. A mai napig nem tudok betelni vele.

A szerző: Dávid László461 publikáció
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*