A Gonosz eljövetele

A The Evil ezen a nyáron jelentette meg a nevével azonos címet viselő bemutatkozó albumát. Az igen jól sikerült anyag felkeltette az érdeklődésemet az egyébként meglehetősen titokzatos brazil doom metal csapat iránt, így felvettem velük a kapcsolatot, hogy megtudjak néhány dolgot a múltjukról és jövőbeli terveikről. Kérdéseimre az együttes énekesnője, Miss Aileen és gitárosa, Iossif válaszolt.

Rattle Inc.: Mikor és milyen körülmények között született meg a zenekar?

Iossif: A The Evil 2012-ben alakult, miután egy Belo Horizonte-i koncerten megismerkedtem Miss Aileen-nel. Meséltem neki arról a vágyamról, hogy létre szeretnék hozni egy igazán gonosz doom metal formációt, egy olyan női énekessel, akinek ijesztő, ugyanakkor gyönyörű hangja van. Erre elénekelt nekem néhány Black Sabbath-dalrészletet, és tudtam, hogy nem kell tovább keresnem: ő lesz a Gonosz hangja!!! Így elkezdtünk zenésztársakat keresni, és egy idő után rátaláltunk arra az elkárhozott lélekre, akik aztán velünk együtt beszálltak az alvilági Styx folyó túlpartjára tartó csónakba. A csapat így ténylegesen 2015-től lendült mozgásba.

Miss Aileen: Emlékszem, 2012 áprilisában találkoztunk Iossif-fal. Az egyik barátom kért meg, hogy énekeljem el az N.I.B.-t, és amikor Iossif ezt meghallotta, azt mondta, mostantól te vagy a doom projektem énekesnője! Ezt követően még legurítottunk néhány sört, és reggelig beszélgettünk. Egy szimpla projektként indult a dolog, és 2012. szeptember 7-én megírtuk első dalunkat, a Silver Razor-t.

R. I.: Kevés infót találtam rólatok a neten, az arcotokat a koncertjeiteken és a hivatalos fotóitokon is álarc fedi. Ez a titokzatosság az imidzsetek része, vagy valami más oka van?

Iossif: A hangzásunk, a témáink és az imidzsünk is az okkultizmushoz és a misztériumok világához kötődik, ezért is viselünk maszkokat, amelyek – mint merev, kifejezéstelen arcok a semmit és a lelkünk ürességét mutatják ebben a rohadó, darabjaira hulló világban.

Rattle Inc.: És miért viseltek álneveket?

Iossif: A valódi nevünk és identitásunk lényegtelen. A zenénk a fontos, és az, amit rajta keresztül üzenünk. Azt szeretnénk, ha velünk kapcsolatban a pusztulás, az Apokalipszis közelgő eljövetele jutna mindenki eszébe.

Miss Aileen

R. I.: Mi a célotok: pusztán helyi vagy a nemzetközi ismertség és elismertség? Ha utóbbi, nem nehezíti meg ennek az elérését ez a rejtőzködő imidzs?

Iossif: A siker a pop/rock bandáknak való, nekünk semmi dolgunk vele. A mi zenénk mindig is underground és kibaszott súlyos marad!!! Ha az emberek nem vevők az üzenetünkre, a balsors és a kétségbeesés hangjaira, elfogadjuk, ám ha igen, az annak a jele, hogy a Végzet máris itt dörömböl a kapukon…ha-ha-ha!

R. I.: Miss Aileen, rendkívül erőteljes hangod van. Milyen zenei előéletet követően kerültél a The Evil-be?

Miss Aileen: Egy kissé bonyolult erről beszélnem, hiszen 3 éves korom óta énekelek. Kezdetben klasszikus zenei formációkban muzsikáltam és énekeltem, majd a suliban több bandának is tagja voltam, akikkel többek között rockot, doom és heavy metalt nyomtunk. Volt egy szólóprojektem is, amiben gót és doom metalt, sőt némi black metalt is játszottam. 2009 és 2012 között, vagyis a The Evil előtt pedig két másik projektem volt, az egyikben DSBM-t (depressive suicidal black metal), a másikban pedig dark ambient zenével kevert DSBM-et játszottam.

Theophylactus

R. I.: Két zenésztársatokról, a basszusgitáros Theophylactus-ról és a dobos Saenger-ről mit kell tudni?

Miss Aileen: Ó, ők nagyon tapasztalt muzsikusok, óriási történeteik vannak a rock, a heavy és a doom metal világából. A The Evil mellett jelenleg is játszanak más együttesekben.

R. I.: A zenétekre hallhatóan mindenekelőtt a Black Sabbath volt nagy hatással. Milyen egyéb zenekarok inspiráltak még benneteket?

Miss Aileen: Valóban, a Black Sabbath az első és legnagyobb inspirációs forrásunk, de azoknak a csapatoknak is köszönetet kell mondanunk, akik követték őket ezen az úton. Így aztán számos egyéb hatásunk is van: a Candlemass, a The Wounded Kings, a The Devil´s Blood és egy csomó black metal banda.

Iossif: De említhetném még az Abysmal Grief-et, az Electric Wizard-ot vagy az Acid Witch-et is…

Saenger

R. I.: A zenéteket hallva nekem elsőként a The Devil’s Blood neve ugrott be, azzal a különbséggel, hogy ők nálatok valamivel gyorsabb zenét játszanak. Ismeritek a munkásságukat? Ha igen, szerintetek mi a közös bennetek?

Iossif: Jól ismerjük őket, és szomorú, hogy az ő történetük véget ért. Azt gondolom, mindkettőnkre igaz (esetükben már csak múlt időben), hogy egy jó hangú, karizmatikus énekesnővel működő zenekarról van szó, amelyben a gitár is hangsúlyos szerepet kap. Ugyanakkor a The Wounded Kings és a Jex Thoth muzsikáját közelebb érzem magunkhoz.

Miss Aileen: Igen, ők is nagy hatással voltak ránk. Néhányan azt mondják, hogy a hangom nagyon hasonlít Faridáéhoz (Farida Lemouchi a The Devil’s Blood énekesnője volt), ami nem kis büszkeséggel tölt el.

R. I.: Úgy láttam, létezik egy ugyancsak brazil, Evil nevű formáció is. Ez nem jelent zavaró tényezőt számotokra?

Iossif: Soha nem hallottam róluk. Manapság sajnos már nemigen lehet olyan zenekarnevet kitalálni, amelyik 100 százalékban különbözik minden más csapatétól. De bennünket egyébként sem Evil-nek, hanem The Evil-nek hívnak, ami óriási különbség, ha-ha-ha!

Miss Aileen: A színtéren egy csomó banda fut azonos vagy hasonló név alatt. Nekünk eddig semmi problémánk nem volt ebből. Az Evil egy nagyon szimpatikus black metal csapat, remélem, egy nap sikerült majd közösen fellépnünk velük.

Iossif

R. I.: Annyira tetszik a bemutatkozó albumotok, hogy alig várom a folytatást. Lesz újabb lemez, és ha igen, mikor?

Iossif: Jelenleg koncerteken népszerűsítjük a bemutatkozó album anyagát, de már írjuk az új dalokat. Eddig két számunk készült el, amelyek gonoszak és súlyosak, mint egy démonok által megszállt rinocérosz!!!

Miss Aileen: Köszönet a pozitív visszajelzésért, ez nagyon sokat jelent nekünk! Már dolgozunk az új anyagon, amihez a Iossif által említett két nóta mellett rengeteg új ötletünk van. Az anyag jó eséllyel 2018 közepén tud megjelenni.

R. I.: Mennyire tudja segíteni kiadótok, az Osmose Productions az ismertté válásotokat?

Iossif: Remélhetőleg hatékonyan tudják majd terjeszteni a The Evil anyagát az európai, amerikai és japán piacon, ami óriási dolog lenne. A többi egyelőre a jövő zenéje…

R. I.: Mennyit koncerteztetek eddig? Brazílián kívülre is sikerült már eljutnotok?

Iossif: Kevesebbet játszottunk, mint amennyit szeretnénk. A színpadi jelenlétünket bizonyos horror-elemek alkalmazásával és megfelelő hangosítással képzeljük el, de itt, Brazíliában erre csak kevés helyen adottak a lehetőségek, ráadásul ennek a komolyabb felszerelésnek a szállítása sem egyszerű dolog. Így aztán, bár vannak lehetőségeink, néhány felkérésre nemet kellett mondanunk. Csak olyan körülmények között szeretnénk játszani, ahol egy valódi horror-élménnyel szolgálhatunk a közönségünknek. Külföldön még nem játszottunk, talán majd jövőre…

R. I.: A közeljövőben egy európai kiruccanás is elképzelhető a részetekről?

Iossif: Ki tudja… Igazán gyilkos dolog lenne az európai doom-mániákusok előtt fellépni!!!

Miss Aileen: Várjuk a promoterek jelentkezését, és valóban nagyon jó lenne eljutni hozzátok. Imádnánk a dolgot!

R. I.: Mi az, amit még szeretnétek elmondani?

Miss Aileen: Nagyon köszönjük a támogatásotokat!

Iossif: Hallgassatok doom metalt, egészen a Végítélet napjáig, és ne hagyjátok, hogy a körülöttetek lévő világ kiszívja belőletek az életet!!!

A szerző: Coly625 publikáció
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

1 Trackback / Pingback

  1. THE EVIL - interview for RATTLE.HU - OSMOSE PRODUCTIONS Extreme Music

A hozzászólás le van zárva.